A magyar kultúra napja - Köteteiket mutatták be az Új Forrás szerzői
A Komárom-Esztergom megyei Új Forrás irodalmi és művészeti folyóirat két szerzője mutatta be kötetét kedden Tatabányán, a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva.
A folyóirat főszerkesztője, Jász Attila Naptemplom Villanyfényben című Csontváryról szóló munkáját mutatta be. A mű 2011-ben Quasimodo-díjat kapott a költői versenyen és ráadásként a kiírók nyomtatásban is megjelentették a művet.
"A festő életéről szóló alkotás egyrészt a képeket versben elemzi, de mellette Csontváry prózában beszél az életéről és folyton ott a kérdés, hogy zseni vagy őrült. Amikor a képekről beszél, akkor zseni, de ahogy az életet szemléli, annak alapján inkább őrült" - mondta Jász Attila.
A szerző szerint a festő egyéniségének őrült oldala lehetőséget adott arra, hogy elmondassa vele mindazt, amit egy ember gondol, de nem lehet leírni, például a világ megmentéséről.
A műből Egyed Atilla, Jászai-díjas színművész olvasott fel, Jász András szaxofonos kíséretével.
Az esten a folyóirat szerkesztője, Szénási Zoltán is bemutatta első kötetét. A 20 századi magyar katolikus irodalom képviselőiről összeállított tanulmánykötetben mára elfelejtett szerzőket idéz meg. A kötetet az Argumentum Kiadó jelentette meg.
mti

- Négy fél fel milliárdból távfűtött Győr a télen
- Biomasszával üzemelnek a kazánok Miskolc környékén
- A korábbi miniszterek a jövőben is segítenék az egészségügyet
- A római nők eszes üzletasszonyok voltak
- Nem tudja finanszírozni intézményeit a veszprémi önkormányzat
- A parlamentben szerdán kezdődik meg az új büntető törvénykönyv vitája
- Több mint 12 millió utast szállított a Wizz Air
- Mol: a hároméves program már az idén is javítja ez eredményt
- Mégis lesz Mecsek Rali
- Eltolták a május elsejét - képgaléria
- A fiatalok felé nyit a bécsi turizmus
- Holokauszt Emlékmenet
- Az eddig beérkezett szja-bevallások közül minden negyedik hibás
- Vörös festékkel öntötték le Horthy Miklós vasárnap avatott szobrát
- 13 év börtön Szandi gyilkosának
- Mi történik ma Pécsett? – május 16.
- Volt államtitkár kerülhet a PMFC élére
- 82 gyógyszerrel akarta megölni csecsemőjét
- Változik a vonatok közlekedési rendje a szombati munkanap-áthelyezés miatt
- Elhunyt Angster József
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Közös tereink – Uránváros
- Pályázati felhívás a Kultúrkert üzemeltetésére
- Előadás a szarvasgombáról
- Zárul, de folytatódik a Special Pécs projekt
- Elhunyt Páldi Ede
- Karbantartási munkák Pécs kisvízfolyásain
- Belváros, kedvellek! – Belváros, like!
- Fenntartható, zöld is - kék is…
- Pünkösdi zarándokvonatok 2008–2012.
- Gyorsjelentés az erdőtüzekről — az erdők védelmében





