Ezt olvasta már?

0

A magyarok közel kétharmada nem tesz félre öregkorára

A magyarok 60 százaléka egyáltalán nem tesz félre, nem takarít meg öregkorára, 36-40 éves korban a lakosság 67 százaléka még semmilyen nyugdíjcélú megtakarítással nem rendelkezik - derült ki az Union Biztosító legutóbbi, MTI-hez eljuttatott felméréséből. - Pécsi Napilap -

A 700 fő megkérdezésével készült kutatás eredményeiből kitűnik, hogy minden harmadik magyar arra számít, a megélhetésért nyugdíjas korában is dolgoznia kell majd. A megkérdezettek 40 százaléka arra számít, hogy időskori nyugdíjként a jelenlegi fizetésének kevesebb mint felét kapja majd kézhez.

Bóna Katalin, az Union Biztosító életbiztosítási igazgatója a közleményben kifejtette, az alacsony megtakarítási arány mögött nem kizárólag anyagi okok állnak. A megkérdezettek fele nehezen igazodik el a különböző nyugdíjcélú megtakarítások között, 42 százalékuk azzal sincs tisztában, hogy az állam a nyugdíjcélú megtakarítás formájától függően évi 130-150 ezer, de együttesen maximum 280 ezer forinttal járul hozzá a nyugdíjbiztosításokhoz és egyéb nyugdíj-előtakarékossági befizetésekhez.

A magyar lakosság többsége nem csupán nyugdíjasként, hanem egy hirtelen baleset vagy betegség esetén sem tud a megtakarításaira támaszkodni. A lakosság 50 százalékának azonnali gondot okozna, ha valamilyen okból nem tudná folytatni a munkáját, 40 százalék bizonytalan abban, hogy a jövőben meg tudnának-e élni, és mindössze 10 százalék érzi magát felkészülve az ilyen váratlan helyzetekre.

Bóna Katalin szerint fontos, hogy a fiatalabb korosztály tudatossága erősödjön, mivel a fiatalon megkezdett takarékoskodás már havi 5-10 ezer forint havi összeg befizetése mellett is többmilliós megtakarítással segítheti a nyugdíjba vonulás utáni megélhetést.

Az Union Biztosító a bécsi székhelyű, tőzsdén jegyzett Vienna Insurance Group cégcsoport tagja. Az osztrák biztósítócsoport éves díjbevétele Magyarországon 63-65 milliárd forint, piaci részesedése közelíti a 7 százalékot, alkalmazottainak száma az 1200-at. A biztosítócsoportnak Magyarországon három biztosítócége működik, az Union, a Vienna Life és az Erste Biztosító.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar előnye rekordmagas Orbánnal szemben a népszerűségi versenyben

Akadt már népszerűbb miniszterelnök(-jelölt) Magyar Péternél, de akkora előnye, mint neki 1994 óta senkinek sem volt.

Kínosnak tartották és leírták őket, ezek a lakberendezési trendek mégis visszaküzdötték magukat idén

A lakberendezési trendeknek van egy egészen sajátos, ciklikus tulajdonságuk: időről időre visszatérnek. Ami az egyik évtizedben a...

Tragikus véget ért a keresés: megtalálták az idősotthonból eltűnt férfi holttestét

Tragédiával zárult a Kisteleki idősotthonból október 12-én eltűnt 70 éves férfi felkutatására indított nagyszabású keresőakció. Az...

Magyarok is szerepelnek Baba Vanga hátborzongató jóslatában – Itt a pontos évszám a világvégére?

Egy 2026 novemberére szóló, földönkívüliekkel kapcsolatos jóslat miatt került ismét a figyelem középpontjába Baba Vanga neve. A...

Visszatértek a statement farmerek – ezek a darabok landoltak a kívánságlistámon

A farmer örök alapdarab, de idén ősszel nem feltétlenül a legegyszerűbb fazonokkal lehet a legnagyobb hatást elérni.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok...

Zokogva mondta ki Laci a döntését Mayának a Házasság első látásra végén

A Házasság első látásra utolsó előtti adásában Maya és Laci számára is elérkezett a nagy döntés pillanata.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Összeomlott a belgyógyászati fekvőbeteg-ellátás Budapest kórházaiban

Gondok vannak a fővárosi egészségügyi ellátásban, a sürgősségi osztályok működését is komolyan akadályozza a probléma. Mi...

Krug Emília műsora fél év után véget ért: váratlanul adásban búcsúzott

Krug Emília a műsor végét váratlanul az adásban jelentette be.

Trükkös módokon költözhet el Svájcból a legnagyobb svájci bank, ha nem tágít a parlament

A UBS készenléti terveket dolgoz ki arra az esetre, ha a svájci törvényhozás szigorítaná a tőkekövetelményeket – a bank akár a...

0

Sport

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak

Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

Bulvár

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

0






0