A mostani járványhelyzet veszélyeire figyelmeztetnek a pécsi kutatók
A tavaszi csúcshoz képest nem sok, május 4-én 1027-en szorultak kórházi kezelésre. Ahhoz képest is alacsony a szám, hogy a napi fertőzöttek és az aktív esetek száma jóval meghaladja a tavaszi rekordokat.
Az emelkedő tendencia ugyanakkor már látszik. Augusztus 25-én még csak 57-en voltak kórházban, két héttel később majdnem négyszer ennyien.
Az egészségügyet egyelőre messze elviselhető mértékben terhelő nyomás heteken belül fokozódhat. Erre figyelmeztet a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportja.
Akárcsak a kormány részére háttéranyagokat készítő, vészjeleket küldő szegedi matematikuscsapat, a pécsiek is a floridai példára hívják fel a figyelmet. Itt is úgy indult, ahogy nálunk, berobbant ugyan a járvány, de miután a vírus főleg a fiatalok körében terjedt, akik tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel vészelték át a betegséget, a kórházba, pláne lélegeztetőkre kerülők száma alacsony volt.
„Sajnos a kép árnyaltabb és jóval összetettebb, ráadásul egyáltalán nem kecsegtet jó kimenetellel”
- írják a pécsi járványügyisek.
Ahogy az idősebb korosztályra is átterjedt a járvány, az egészségügy leterheltsége is elkezdett nőni. Ennek az átfutása Floridában 4-5 hét volt. Ezt követően 2-4 héttel pedig a halálozási mutatók is emelkedtek. (Ráadásul az iskolák megnyitása tovább ronthat a helyzeten.)
Hogy milyen drámai változások történhetnek ennyi idő alatt, arra két adat. Nálunk augusztus első hetében még csak 540 körül volt az aktív esetek száma. Most már majdnem 10-szer ennyi. Augusztus 2. és 4. között még csak napi 9 új fertőzött volt. Az elmúlt hét nap átlaga viszont már 471.
A kormány a járványt azzal a saját - idegenellenes - kommunikációjába remekül passzoló lépéssel próbálta lefékezni, hogy lezárta szeptember elsejétől a határokat, hogy megakadályozza a behurcolást. Már későn. A 24.hu mutatott be egy grafikont, amit az Innovációs és Technológiai Minisztérium járványmatematikai modellező és epidemiológiai projektjében dolgozók készítettek. Eszerint a behurcolt esetek aránya augusztusban mindössze 11 százalék volt. Az importált új fertőzések aránya egyetlen nap nőtt 50 százalék fölé, egyébként mindig a belföldi terjedésnek volt betudható a regisztrált új fertőzöttek többsége.
A határzár kihirdetésének napján például egyetlen importált esetet sem regisztráltak.
A szakértők négyszintű megelőzési stratégiát javasoltak a járvány lassítása érdekében:
A kockázatos kontaktusok számának gyors, határozott csökkentése: távolságtartás, tömegrendezvények korlátozása, zárt térben tartott értekezletek, találkozók elhagyása stb.
Az egyéni tesztelések azonnali bővítése, ingyenes tesztek elérhetővé tétele az ország minden területén, az új koronavírussal fertőzöttek detektálási arányának drasztikus növelése;
A detektált új fertőzések és kontaktok lehető leggyorsabb elkülönítése;
A maszkhasználat kötelezővé tétele az egészségesek körében, zárt közösségi terekben.
Ezek az üzenetek nem értek célt, Rétvári Bence államtitkárnál legalábbis biztosan nem.
„Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy nem az elvégzett tesztek védenek meg bennünket, hanem a higiénés szabályok és a járványügyi intézkedések betartása, illetve, ha vigyázunk embertársainkra”
- válaszolta egy parlamenti írásbeli kérdésre.
A széleskörű tesztelést kapacitásgondok is nehezítik. Naponta 4-500 új fertőzött kontaktjait kellene alaposan megvizsgálni, miközben az állam a hazautazókat is tesztre kötelezi. A mintavételek belassultak, az eredmények is jelentősen csúsznak. Pedig fontos lenne a tünetmenteseket is tesztelni, hiszen ők is terjesztik a vírust. Ahol egyébként kötelező tesztelés van, mint a focistáknál, ott jelentősen számban találnak pozitív eseteket.
Egy olyan intézkedés született a napokban, ami megpróbálja elejét venni, hogy a legkiszolgáltatottabbak körében terjedjen a vírus. Szeptember hetedikétől látogatási és elhagyási tilalmat rendelt el az országos tiszti főorvos a szociális intézményekben. Müller Cecíliától a csúcson lévő járvány ellenére egyébként lehetetlen kérdezni.
A pécsiek felteszik maguknak a kérdést, hogy „Jön a tél, mi lesz?”, amire azt a válaszuk, hogy „nem tudjuk, de sejthető, hogy semmi jó”.
„Az már ismert tény, hogy a vírus kifejezetten jól terjed zárt, rosszul szellőző helyeken, ráadásul az aeroszolizált terjedés is alátámasztást nyert. Az emberek mozgásmintázata a hidegebb hónapokban a zárt terek felé, általános immunállapota és az a tény, hogy a jelenleg cirkuláló emberi koronavírusok majdnem mindegyike (Kivétel ez alól a MERS, ahol telejsen más folyamatok mozgatják az esetek megjelenését) szezonalitást mutat, erősen megkongatja a vészharangot”.
444.hu
hírek innen, onnan
Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson
Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...
EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények
A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett
Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...
Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"
Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.
Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek
Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.
Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét
Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...
Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell
A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...
Zöld csillagot azonosítottak a kutatók, mely elpusztult világok törmelékének köszönheti a színét
Egy friss kutatás szerint a fehér törpéknek nevezett csillagmaradványok világa sokkal színesebb, mint eddig sejtettük.
Putyinék bajban: már 7 százalék fölé ugrott az infláció Oroszországban
Már most túlnőtt az éves inflációs célon a friss mutató.
Most jobb, ha vigyáz a pénzére ez a 2 csillagjegy: könnyen megcsappanhat a pénztárcájuk
Most két csillagjegynek is érdemes visszafognia a költekezést, mert a következő időszak könnyen próbára teheti a pénztárcájukat. Egy...
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
A lehető legrosszabb hírt kapta Mourinho: kiderült, hogy Vinícius Júniort hány meccsre tiltották el a hajhúzós piros lap miatt
A brazil szélső nem játszhat a Barcelona elleni klasszikuson sem.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Mourinhóba és Viníciusba is beleszállt az olasz foci nagyszájú megmondóembere
Antonio Cassano ezúttal sem fogta vissza magát.
A futball 10 csodagyereke, aki még azelőtt kiégett, hogy kihozta volna magából a maximumot és feljutott volna a csúcsra
Nem könnyű a következő Messinek, Pelének vagy Maradonának lenni.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Bulvár
Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját
Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár
Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót
Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.
„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon
Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






