Ezt olvasta már?

0

A német liberálisok vezetője nem hisz a világvége elméletekben

Christian Lindner, a német liberálisok vezetője az ARD német közszolgálati csatornának vasárnap adott interjúban kijelentette, hogy nem hisz a világvége elméletekben, és azokban sem, akik "aszkézist és lemondást prédikálnak".

A német Szabad Demokrata Párt (FDP) elnöke óva intett mindenkit attól, hogy tiltások révén próbálja meg érvényre juttatni a környezetvédelem céljait.

"Az égvilágon senki nem fog minket követni azon az úton, ha elkezdünk lemondani a jólétünkről, és előírjuk az embereknek, hogy meg kell változtatniuk az életmódjukat" - hangoztatta Lindner. Az FDP vezetője szerint a klímavédelem előmozdítása érdekében újító műszaki megoldásokra van szükség.

Lindner példaként említi, hogy bár a Zöldek társadalmi támogatottsága rekordszintű, ugyancsak minden korábbinál több azok száma, akik a környezetszennyező repülést választják utazási módként.

"Ez nekem azt bizonyítja, hogy az emberek nem fogják követni azt, aki azt mondja nekik, hogy a társadalomnak lemondónak kell lennie" - mondta Lindner.

Lindner szerint a szén-dioxid-kibocsátását azzal lehet mérsékelni, ha Németországban bevezetik annak árfolyamát.

Ha valaki szén-dioxidot akar kibocsátani, akkor meg kell vennie a kibocsátás jogát, és ezért fizetnie kell. A piaci logika és a "start-up-mentalitás" oda vezetne, hogy a vállalkozások maguk találnák meg a módját annak, hogy a legolcsóbb módon, a legkevesebb szén-dioxid kibocsátásával végezzék tevékenységeiket - vélekedett az FDP-elnök.

Lindner határozottan elutasította az olyan "tervgazdasági" intézkedéseket, hogy egyszerűen legyen drágább a repülés, amit a szociáldemokrata környezetvédelmi miniszter javasolt.

A liberális politikus szerint sokkal vonzóbbá kell tenni a vasúti közlekedést, aminek az a módja, ha a vonatok pontosak, gyorsak és mindegyiken van wifi.

 







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Az Európai Bizottság szerint uniós alapelvet ás alá, ha a magyar hírszerzés kémkedett ellene

Piotr Serafin olyan alapelvre utalt a kémügyről szóló EP-vitán, amely már számos per alapja volt. A biztos szerint normális körülmények...

Rossz szag és zaj jelezheti a problémás klímaberendezést a hotelekben – Ezekre az intő jelekre figyeljen

Előttünk a hosszú hétvége és az őszi szünet, s sokan kihasználják a szabadidőt arra, hogy elutazzanak akár belföldön, akár...

"Az a baj Tóth Gabival, hogy ordenáré proli p*csa" – Puzsér Róbertnél elszakadt valami, porig alázta a Megasztár zsűritagját

Puzsér Róbert ismét kemény szavakkal illette Tóth Gabit: a publicista a Szélsőközép YouTube-csatorna műsorában bírálta az énekesnő...

Dublin lángokban - zavargások törtek ki egy menedékkérő által elkövetett gyermekbántalmazás miatt

A tízéves kislány megerőszakolásával vádolt afrikai származású menedékkérő letartóztatása után erőszakos tüntetések robbantak ki...

Kafi Rea Milla megmutatta kisbabája arcát – videó

Kafi Rea Milla és Kovács Patrik közös kisfia, Jonatán, lassan négy hónapos, a család mindennapjai elképesztő harmóniában telnek. A...

Hazatért a két hete megszökött dél-afrikai sül a Jászberényi Állatkertbe

A jászberényi lakos gyors bejelentése és az állatkerti szakemberek éjszakai akciója révén sikerült épségben visszafogni az állatot,...

Házasság első látásra: kiderült, ki a titokzatos, visszatérő vőlegény – videó

Végre lehullt a lepel, kiderült, ki a Házasság első látásra titokzatos vőlegénye. Brem Laci nem ismeretlen a műsor rajongóinak, hiszen...

Csillagjegyed szerint: így lesz igazán romantikus az idei ősz 

Ősszel minden csillagjegy megérzi a természet változásának erejét, de valahogy mégis kicsit másként éljük meg ezt a különleges...

Oláh Gergő: „Támogatom a Békemenetet, és aki tud, az menjen el bátran"

Térdsérülése miatt nem tud menni, de üzent a vonulóknak.

Hihetetlen összegeket lopott el Észak-Korea

Észak-Korea mintegy 2,84 milliárd dollár értékű kriptovalutát tulajdonított el tavaly januártól idén szeptemberig, és ennek nagy...

0

Sport

Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus

„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”

Óriási pofonba szaladt a Ferencváros az Európa-ligában

A portugál Benfica a 36. percben eldöntötte a mérkőzést.

Mi a jó ég történik a Liverpoollal?

Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd

Az MLSZ megbüntette Gróf Dávidot

A Ferencváros kapusa, Gróf Dávid súlyos sportszerűtlenség miatt 4 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban és pénzbüntetésben részesült.

Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában

Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.

Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző

Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.

Drámai győzelmet aratott a magyar válogatott

A magyar U18-as labdarúgó-válogatott egy 91. percben szerzett góllal aratott 1-0-s győzelmet a bosnyák korosztályos csapat felett a Telkiben rendezett szerdai felkészülési mérkőzésen. A győztes találatot a cserekén

Egyszerre botrányos és kabaréba hajló küldöttgyűlésen buktatták meg a síszövetség elnökét

A téli olimpia előtt 107 nappal elnöke és elnöksége sincs a sportágat irányító honi szervezetnek.

Slot otthon hagyta az egyik sztárját, újabb csapás a Liverpool csapatára

Szoboszlai Dominikék nehéz helyzetben várják az Eintracht Frankfurt elleni ma esti BL-meccset.

„Ez tönkreteszi Szoboszlait” – Arne Slotot bírálták Angliában

Chris Sutton, korábbi Premier League-győztes csatár Szoboszlai Dominikról is beszélt a BBC Sport Monday Night Club podcastjében.

Fájdalmas büntetés vár Gróf Dávidra, amiért fellökte az újpesti labdaszedőt

Az FTC vezérigazgatója kijelentette, hogy a rutinos kapus szerződésében is vannak olyan tételek, amik fájnak.

Bulvár

Kitört az üzemanyagválság: maximálták, mennyi benzint lehet venni

Mennyiségi korlátozást vezettek be az üzemanyagokra Oroszországban az egyre súlyosabb ellátási zavarok miatt.

Havonta találkozott Semjén Zsolttal a szexuális zaklatással vádolt Hilarion metropolita a volt asszisztense szerint

Semjén Zsolt felesége állítólag receptet is kért az egykori asszisztenstől.

Megmutatták Rubik Ernő 2 milliárdos házát belülről, ilyet még nem láttál soha

Most bárki beköltözhet a legendás magyar feltaláló egykori villájába, a luxustól és a méretektől garantáltan eldobod az agyad.

Kitört a botrány Vlagyimir Putyin gépe miatt – Moszkva terrorral vádolja Varsót

Mélyponton a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok.

Halott felesége titkos holmijai között kutakodott a gyászoló férfi: majdnem elájult attól, amit felfedezett

A feleség rákbetegségben hunyt el, az összetört szívű özvegy pedig épp a nő személyes holmijait szemrevételezte, amikor valami igazán hátborzongatóra bukkant.

A magyar színész 17 évig sztár volt a tévében: 61 évesen villanyszerelőkkel dolgozik

Gazdag Tibor ma a színészet mellett villanyszerelőkkel és még egy másik pályán is dolgozik.

Ez a reggeli a 100 évig tartó élet kulcsa - Nem a tojás vagy a zabkása a kutatók szerint

A hosszú élet szakértője, Dan Buettner elárulta, mi a tökéletes reggeli kombináció, ha hosszú, egészséges életet szeretnél élni.

Földrengés rázta meg Magyarországot az éjjel, és nem kicsi

0 óra 50 perckor földrengés rázta meg Csongrád-Csanád vármegye területét.

Óriási változás jöhet a rendelőkben: ezekkel a betegségekkel nem kell majd szakorvoshoz menni

A háziorvosok jogkörének bővítése meggyorsíthatja az ellátást.

Donald Trump végre elmondta, miért nem találkozik Vlagyimir Putyinnal Budapesten

Kedden futótűzként söpört végig a magyar és a nemzetközi sajtón a váratlan hír: a közeljövőben mégsem találkozhat egymással Donald Trump és Vlagyimir Putyin, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljana

blogmorzsák

Nagy csigatészta teszt

Legújabb vaktesztünkön a vasárnapi húsleves elmaradhatatlan részét, a csigatésztákat értékeltük.

Ilyen zenét Magyarországon senki más nem tud

Szombaton Dalmata Daniel est a Magyar Zene Házában!

A dark mezőny újabb tagja

A Dead Bees In Bourbon ezekkel a szerzeményekkel megállná a helyét a Fekete Zaj Fesztivál délutáni műsorsávjában is

0






0