A pécsi Termoplast kapta az idei Pegazus Díjat
A hőre lágyuló műanyagok fröccsöntésével foglalkozó vállalkozásnak "feltörekvő" kategóriában ítélték oda az elismerést. Ebben a kategóriában azok a vállalatok szerepelnek, amelyek árbevétele 2016-ban 1 milliárd és 2,5 milliárd forint között volt.
Idén immár kilencedik alkalommal részesültek Pegazus Díjban Magyarország legdinamikusabban fejlődő kis- és középvállalkozásai: a rangos elismerést idén is összesen harminc kiváló gazdasági teljesítményt nyújtó kis- és középvállalkozás kapta meg. A vállalkozások képviselői kedd este a Four Seasons Gresham Palotában tartott gálán vehették át a díjakat, amelyeket a hagyományoknak megfelelően idén is feltörekvő és piacvezető kategóriában, három földrajzi régió szerint ítéltek oda az adományozók.
Az idei díjazottak a legkülönbözőbb iparágakat képviselik: megtalálhatók közöttük gép- és berendezésgyártó, műanyag- és faipari, élelmiszeripari, nyomdaipari, illetve informatikai tevékenységet végző társaságok csakúgy, mint kábeltévés vagy egészségügyi szolgáltatást nyújtó cégek. Közös jellemzőjük ugyanakkor, hogy az elmúlt két teljes év során kiemelkedő növekedést értek el, valamennyien legalább öt éve alapított, magyar többségi tulajdonban álló vállalkozások, amelyek jó likviditási mutatókkal rendelkeznek, és 2016-ban pozitív eredményt értek el (legalább EBITDA-szinten, vagyis a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtt).
A Pegazus Díjat évente osztja ki az Enterprise Investors, Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb kockázati- és magántőke-befektető vállalata, a Bisnode, Európa egyik vezető digitális üzleti információszolgáltatója, valamint a Dentons, a világ legnagyobb ügyvédi irodája.
„A Pegazus Díjjal azokat a sikeres, dinamikus kis- és középvállalkozásokat állítjuk reflektorfénybe, amelyek tehetségük és jó stratégiájuk révén jó úton haladnak ahhoz, hogy a legnagyobb, befutott cégek közé kerüljenek – mondta Tüske Tamás, az Enterprise Investors országigazgatója a díjátadó rendezvényen. – Meggyőződésünk, hogy kiváló példáik bemutatása és elismerése is hozzájárul a hazai gazdaság fő bázisát jelentő kkv-szektor továábi fejlődéséhez.”
„Az idei év olyan szempontból is különleges, hogy a harmincból hét díjazott immár másodszor szerepel a Pegazus Díj nyertesei között – jelentette ki Edward Keller, a Dentons ügyvédi iroda M&A partnere. – Mindez azt mutatja, hogy megfelelő hosszú távú stratégiával egy vállalat magasabb fejlettség mellett is képes kiemelkedő növekedést produkálni. A mostani kedvező gazdasági környezet is jó hátteret teremt az újabb és újabb határok sikeres áttörésére, akár organikus úton következik ez be, akár friss tőkét és módszereket biztosító befektetők bevonásával.”
„A növekedés fenntartásának egyik legfontosabb feltétele a megfelelő kockázat- és kintlévőség-kezelés – tette hozzá Keleti József, a Bisnode Csoport Country Manager-e. – A Pegazus Díjjal kitüntetett vállalkozásokat ezért cégminősítő megoldásainkkal segítjük abban, hogy magatartásukkal pénzügyi kockázatot jelentő partnereik kiszűrésével hosszabb távon is profitábilis növekedési pályán maradjanak.”
| A Pegazus Díjról A Pegazus Díj a legdinamikusabban fejlődő magyarországi kis- és középvállalkozások teljesítményét ismeri el. Az elismeréseket a díjat alapító Enterprise Investors magán- és kockázati tőkealap-kezelő vállalat, a Bisnode, Európa egyik vezető digitális üzleti információszolgáltatója, valamint a Dentons, a világ legnagyobb ügyvédi irodája adományozza. A díjjal három régió – Nyugat-Magyarország, Közép-Magyarország, és Kelet-Magyarország – legdinamikusabban fejlődő kis- és középvállalkozásait díjazzák. A helyezettek kiválasztásánál az adott cégek növekedési rátája, az elmúlt években mutatott növekedés intenzitása, valamint a vállalkozások átláthatósága szerepel szempontként. Az árbevétel függvényében minden évben két – Feltörekvő, illetve Piacvezető - kategóriában kapnak díjat a kiemelkedő fejlődést bemutató vállalatok. A díjra jelölt cégeket objektív szempontok, nyilvános cégadatok alapján választják ki, pályázni nem lehet. A Bisnode által rendelkezésre bocsátott nyilvános cégadatok alapján a helyezések végső sorrendjéről az Enterprise Investors szakértői gárdája dönt, figyelembe véve számos kritériumot és a cégek átláthatóságát is. Fentiek alapján tehát a Pegazus Díjat olyan, a feldolgozóiparban vagy a szolgáltatások területén működő vállalkozás nyerheti el, amelyik – előző években az adott régió többi cégéhez képest a legnagyobb növekedést érte el – magyar többségi tulajdonban van – árbevétele előző évben 500 millió forint felett volt – előző évre vonatkozó EBITDA érték pozitív volt – legalább öt éve alapították – és jelenleg is aktív, valamint kielégítő likviditással rendelkezik. |
PNL
hírek innen, onnan
Svájc népszavazáson elutasította, hogy korlátozzák az ország lakóinak a számát
A cél lényegében a bevándorlás korlátozása volt.
Frissült a radnaimark.hu, Magyar Péter leleplezte, hogy mi történt
Örülök, hogy az Index, az Origo, az ATV és a Blikk gondolkodás nélkül rárepült a mai csalira… - írta a miniszterelnök.
Donald Trump ajánlatott tett Vlagyimir Putyinnak a 80. születésnapján
Donald Trump amerikai elnök közölte orosz hivatali partnerével, hogy a harcok beszüntetése érdekében kész befolyást gyakorolni mind az...
Megtelt tartalommal a radnaimark.hu
A Tisza vezetésének lejáratását beharangozó képből is szarkasztikus videó lett.
Megszólalt a Magyar Nemzeti Levéltár leváltott főigazgatója, méltánytalannak tartja, hogy kirúgták
Szabó Csaba szerint az nem befolyásolta a munkáját, hogy a tagja egy DPK-nak.
Károly király rajongója durván megszegte a protokollt, az uralkodó válaszára senki sem számított
Károly király a napokban egy hivatalos látogatáson vett részt, ahol az egyik jelenlévő finoman szólva nem vette figyelembe a címével...
Arnold Schwarzenegger a Szent István-bazilikánál járt - Kitalálja, milyen járművel érkezett?
Arnold Schwarzenegger újra Budapesten tűnt fel, legutóbb a Szent István-bazilika előtti téren pózolt. A világhírű filmcsillag láthatóan...
"Ez az edzés felér 100 kemóval." - Rubint Réka az Arénában tartott órát, két héttel a műtéte után
Családi munkamegosztásban tartott órát Rubint Réka a Papp László Arénában vasárnap délután. Az X Smart Sport Expo programjában...
Magyar Péter: "Miért tagadták le? Miért hazudtak bele a magyarok szemébe?"
Kőkemény kérdések.
Így tárold a málnát és cseresznyét, hogy sokáig frissek maradjanak
Ahhoz, hogy hosszú távon is élvezhessük zamatukat, fontos, hogy megfelelően tároljuk ezeket az érzékeny gyümölcsöket.
Nem csillapodnak a kedélyek Szoboszlai Dominik körül, Kiszel Tünde nagyon kihúzta a gyufát
Újabb internetes hullámra ült fel Kiszel Tünde, aki ezúttal a napok óta a közösségi médiát uraló Szoboszlai Dominik-mémeket gondolta...
Sport
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Beindult az őrület a futball-vb-n, három meccsen is komoly meglepetés született
Az esélyesek pontokat buktak.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Eladását kérte a Liverpool FC csillaga, nem kíváncsi Andoni Iraolára
Jelezte a klubvezetésnek, hogy a nyáron szeretne új csapatot találni.
Szoboszlai Dominik könnyek között tűnt fel Mexikóban
Mexikóváros utcáin kapták lencsevégre a jelenetet.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
Összejön az álomigazolás a Manchester Unitednek, már zajlik az orvosi vizsgálat
A játékos jelenleg is a vb-n szerepel.
Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért
Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.
Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez
A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.
El kellett takarni valamit a foci vb alatt a stadionokban a közvetítés alatt, kijátszották a szabályt
A világbajnokságon új szabályok léptek életbe, különös módon történik a végrehajtásuk.
Bulvár
Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj
Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.
Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal
Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.
A borravaló-őrület elérte a csúcspontját, egy elvitelre kért étel kifizetése után az étterem felhívta a vendéget
Kitálalt a férfi a vendéglátóhely felháborító akciójáról.
A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba
Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog
A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket
Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok
Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.
Megérkezett a NASA riasztása, ijesztő fordulatot vesz a nyár Európa közepén, Magyarországon is
Az El Nino rálépett a gázpedálra, hetekig tartó hőhullám érkezik fölénk.
Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak
A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.
Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét
A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „
Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt
Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.
Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok
Orosz katonai szakértő szerint hamarosan újabb nagy csapás érheti Ukrajnát, és azt is elárulta, mely célpontok fájnának Kijevnek. A Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok be

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






