Ezt olvasta már?

0

A pécsi mandulafa lett az Európai Év Fája

Szép diadalt aratott Pécs városa: az Environmental Partnership Association (EPA, Környezeti Partnerség Egyesület) által szervezett Európai Év Fája nemzetközi versenyben a havi-hegyi templom bejárata előtt álló öreg fa – 14 országot maga mögé utasítva – első helyezést ért el.

A pécsi Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztályának Jurassic családi túraklubja által örökbe fogadott különleges fánál március 20-án 16 órakor piknikkel ünneplik a győzelmet.

Természetesen az „aranyéremhez” szükség volt az előzetes eredményekre: a pécsi mandulafa az Ökotárs Alapítvány által szervezett Év Fája versenyen – a Római-parti fákat, illetve a különleges szebényi óriási tölgyfát is maga mögé utasítva, 4779 vokssal, több mint ezer szavazat előnnyel – első helyezést ért el 2018 októberében.

A mandulafa ezáltal képviselhette tehát hazánkat az Európa Fája (Tree of the Year) versenyen. A szavazás 2019. február 1-jétől február 28-áig tartott, ám az eredményeket csak február 22-ig lehetett nyilvánosan követni, utána már a zárásig „vakon” érkeztek a voksok. Az erős mezőnyből a szavazás során az első két helyezést mindvégig – egymással fej fej mellett haladva – az oroszországi abramtsevói tölgy és a pécsi mandulafa birtokolta.

A február 28-án lezárt szavazás eredményét március 19-én ismertették Brüsszelben: 45 132 szavazattal a pécsi mandulafa lett az Európai Év Fája.

 

A mandulafa érték a múzeum számára (is) – a verseny alatt széleskörű társadalmi összefogás valósult meg

E csavarodott törzsű, különleges növényt a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) Természettudományi Osztályának Jurassic családi túraklubja által fogadta örökbe. Az idén fennállásának 115. évét ünneplő JPM több ponton is kapcsolódik a mandulafához: az intézmény névadója, Janus Pannonius pécsi püspök-költő 1466-ban írt egy dunántúli mandulafáról, mely az örök megújulás sajátos szimbóluma lett a városban. A JPM 2008-ban (Janus Pannonius újratemetésekor) kezdeményezte azt a múzeumi „akciót”, amelynek során 500 mandulafát ültettek el a városban.

Az országos versenyre való benevezés ötlete is a múzeum Természettudományi Osztályától származik, amelynek munkatársai végig kitartó lelkesedéssel koordinálták a két versenyt. A nemes küzdelemben egyáltalán nem maradtak egyedül: hálásan gondolnak azokra, akik önzetlenül támogatták az ügyet, amely miatt széles körű társadalmi összefogás alakult ki. Pedagógusok, diákok, szülők, óvodák, általános- és középiskolák, a helyi és az országos sajtó munkatársai, civil szervezetek és intézmények éppúgy segítették a diadalt, mint az országos hatókörű környezet- és természetvédelmi szervezetek, illetve a Pécsi Püspökség, amely megjelenési és forgatási lehetőséget biztosított a helyszínen. A Pécsi Tudományegyetem és Pécs MJV Polgármesteri Hivatala pedig a széles körben terjesztették a szavazást intézményeik, dolgozóik, az egyetemi hallgatók és a lakosság körében.

 

A múzeum szerepe: közösségteremtés, környezeti nevelés

A JPM Természettudományi Osztálya számára (a természeti örökség, a természet értékeinek védelme mellett) fontos a közösségteremtés, mely az Év Fája projektnek is célja lett. A kampányban lehetőség nyílt arra, hogy a JPM szakmai osztályának munkatársai a Túraklub tagjainak segítségével felhívják a figyelmet a múzeumok közösségformáló erejére, s arra a tényre, hogy a természettudományi múzeumok munkája részben nem a négy fal között, hanem a terepen zajlik. Ez a közönség számára kevésbé látványos, ám meghatározó jelentőségű munka eredményei nemcsak a múzeum gyűjteményét gyarapítják, hanem ma egyre inkább a megoldandó természetvédelmi problémák kezelésére adnak szakszerű javaslatokat. A múzeum óriási szerepet tölt be a környezeti nevelésben is, amelyben a múzeumpedagógus a gyűjteményen túl az élő természetet is az élővilág megismerésének eszközeként tudja és akarja alkalmazni.

 

Piknik a mandulafánál

Március 20-án szerdán 16.30 órakor pikniket rendeznek a havi-hegyen, amelyen az Év Fája szavazási kampány múzeumi szervezői várják a mandulafának szurkoló pécsi lakosokat. Kérik, hogy a fát gyalog, biciklivel vagy helyi járattal közelítsék meg az érdeklődők. A közösségi megmozdulás már 15.30 órakor elkezdődik a Széchenyi téren, mivel itt van lehetőség a 15 órakor a hegyre induló gyalogos menthez csatlakozni.

A részvevőktől szívesen várnak saját sütésű süteményeket vagy gyümölcsöt, mellyel a részvevők egymást kínálhatják a piknik-hangulat jegyében. A program része a Brüsszelbe küldött legjobb mandulafa-rajzok alkotóinak díjazása is.

 







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ugrottak a luxus BMW-k, a tízmilliók és az arany: 9 embert vettek őrizetbe - Brutális képek érkeztek

Közel 150 rendőr kilenc helyszínen csapott le egyszerre Hajdú-Bihar vármegyében. A nyomozók kilenc embert vettek őrizetbe.

A tested halk jelekkel figyelmeztet a magnéziumhiányra: több közülük egy súlyosabb gond kezdetét jelzi

Magnéziumhiány: a test halk, de egyre erősödő figyelmeztető jeleket küld.

Szokatlanul nagy járatellenőrzést tartott a BKK és a rendőrség

Az ellenőrök és a rendőrök több mint 45 ezer utast ellenőriztek a főváros népszerű járatain, számos bírság és több elfogás lett a...

Ferritin: így segíti a vashiány korai felismerését

A kezdődő vashiány tünetszegény, ezért nehéz időben felismerni, viszont jó pár élethelyzetben igen nagy jelentősége van az idejében...

Kínában már valóság ami miatt félünk a robotoktól

Egy jövőbe illő, robotizált forgalomirányító kezdte meg szolgálatát a kelet-kínai technológiai központban, Hangcsou városában.

Fontos bejelentést tettek a debreceni akkugyárról

A jövő év március-áprilisában kezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában. Már zajlik az új alkalmazottak toborzása.

„Jobb érzés, hogy Eszter itt van. Belehaltam volna, ha kint marad a teste”

Ibolya férje véget vetett az életének. Ritka, gyógyíthatatlan betegségben szenvedett, nem bírta a fájdalmat és a kiszolgáltatottságot....

A bíróság kimondta: a Szuverenitásvédelmi Hivatal megsértette az Átlátszó jó hírnevét

A Lánczi Tamás vezette hivatal valótlanul állította, hogy az oknyomozó portál hírszerzési és dezinformációs tevékenységet folytat és...

Elhunyt a korábbi 77-szeres magyar válogatott kézilabdázó

Ötvenkét évesen elhunyt Mohácsi Árpád, a Veszprém kézilabdacsapatának korábbi játékosa.

Egy szomorú lista élére került Budapest – a világ városait értékelték a turisták

A Föld legkedveltebb városai közül néhány egyben a turisták által a legmocskosabbnak minősített hely is. Sajnos Budapest is köztük van,...

0

Sport

Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel

Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.

A női kézi-vb legdögösebb lányai

Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

„Jelentős anyagi kárt okozott" – az Újpest jogi eljárást indít André Duarte ellen

A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos oldalán közölte, hogy André Duarte jogellenesen bontotta fel munkaszerződését, így a klub megindította a szükséges jogi eljárásokat.

A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról

Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.

Szalah döntheti el Szoboszlai sorsát Liverpoolban

Mire megy a címvédő a Premier League idei meglepetéscsapatával?

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket

A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.

Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet

A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.

Virgil van Dijk visszavágott interjújában

A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.

Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után

A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben

A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben

Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3

Bulvár

Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga

Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.

Több mint 250 dolgozóját mérgezte meg a HR-igazgató, aki a mai napig HR-esként dolgozik és nem vonták felelősségre

A férfi mérgezett kávéval és teával kínálta áldozatait, majd visszaélt vele, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a nők. A HR-igazgatót a lebukása után sem ítélték el jogerősen, és a mai napig a szakmában

„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont

„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v

Élve égették az autójában a politikus fiát - Ukrajnában fogták el a tetteseket - Fotók

Élve elégették egy ukrán alpolgármester vagyonos fiát az osztrák fővárosban. 

Vége, ennyi volt. Négy év után kirúgták Pindroch Csabát a Magyarország, szeretlekből

Most érkezett a hír, már nem ő lesz a műsorvezető. Vajon mi áll a háttérben?

Akkorára nőtt a feszültség a Moszkvában fordító magyar tolmács egyesületében, hogy lemondott az elnök

Vaspál Veronika nem szeretett volna közzétenni közleményt a történtekről, a board többsége viszont nem akar hallgatni.

Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon

Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.

Csapást mértek a Barátság vezetékre, megszólalt Orbán Viktor

Robbanást okozó szerkezetet hoztak működésbe.

Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük

Sok európai város nem a tisztaságáról híres.

40 éves lett Cseh Laci: villanyszerelőként hosszú hajjal nem lehet felismerni

Cseh Laci ma 40 éves, az úszófenomén felismerhetetlen a hosszú hajával, borostás arcával.

blogmorzsák

10 tudatos ajándéktipp karácsonyra

A tudatos vásárláshoz hoztunk most pár értékes ajándékötletet, mert a kis keresztény könyvkiadóknál igazi kincsek várnak.

0






0