Ezt olvasta már?

Pécsi MFC: „A következő hetekben nyilvánvalóvá válik, ki lesz a tulajdonos”

Az NB I-ben újonc Budafoki MTE labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 2–0-ra legyőzte az NB II-be feljutó Pécsi MFC-t Halásztelken.

0

A pécsi strand kapuját akarta ellopni, a rendőrök elkapták

A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki egy volt strand kapuit akarta ellopni Pécsett.


hirdetés

 

 

Lopás miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 36 éves férfi ellen, aki április 8-án késő délután a pécsi Balokány-liget volt fürdőjének kapuját rángatta, amikor a cselekményében a rendőrök félbeszakították. A járőrök bejelentésre érkeztek ki a helyszínre, ahol a férfi a duplaszárnyú kapu egyik felét már leszedte, és éppen a másik felét próbálta meg eltulajdonítani. A rendőrök a férfit elfogását követően előállították, majd kihallgatták gyanúsítottként.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

A Barcelona illetékese elárulta, hogy Messi megy vagy marad

Az argentin válogatott klasszis megszakította a szerződéshosszabbításáról szóló tárgyalásokat.

Munka közben megszökött egy rab az állampusztai börtönből

A 39 éves férfi a börtön mellett működő lovászatban dolgozott.

Retró lakodalmas sütik, amiket ma is imádunk: Lajcsi szelet, barack, diós kosárka

Bár a cukrászdák kínálata évről évre bővül, a retró lakodalmas sütik sosem mennek ki a divatból, és az örök klasszikusokat nem...

Meglógott egy fogvatartott az állampusztai börtönből

Az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet egyik alacsony biztonsági besorolású fogvatartottja munkavégzés közben...

Nem lassul a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában

Továbbra sem lassult számottevően a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, az elmúlt napban 823 új fertőzéses esetet regisztráltak...

A látogatók szeme láttára ölt meg egy tigris egy gondozót a zürichi állatkertben

Egyelőre vizsgálják, hogy fordulhatott elő, hogy egyszerre voltak a ketrecben.

A növénytermesztés két alaptörvénye

A Liebig-féle minimum elv és a pentozán hatás a kertészeti iskolák tananyagában az első szabályok között szerepelnek. Érdemes ezeket...

Nem akar lassulni a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában

Az elmúlt napban 823 új fertőzéses esetet regisztráltak

Tiltólistás ételek a szoptatás alatt

Bizonyos ételeket nem ajánlott a szoptatós anyukáknak fogyasztaniuk. Mutatjuk, miket!

80 kiló jéggel mentették meg egy érdi férfi életét a rendőrök

Egy eszméletlen férfi életének megmentéséhez tették oda magukat az érdi egyenruhások.

Sport

"Elfogadhatatlan Hamilton évi 40 millió dolláros fizetése"

Romain Grosjean szerint aránytalan, hogy másik közben 150 ezret kapnak ugyanazért a munkáért.

Újra bajnok lett a Bayern München, de feljutni nem engedik

A Bundesliga 3-ban lett aranyérmes a müncheni amatőr csapat. Ez egyedülálló siker a klub történetében.

Cristiano Ronaldo mindenkinek üzent a szabadrúgásgólja után - fotó

A portugál Európa-bajnok hosszú idő után volt ily módon eredményes.

Tragikus hír jött: verseny közben meghalt a 20 éves sportoló

A 20 éves Niels de Vriendt életét vesztette azon a belgiumi kerékpárversenyen, amely az első volt az országban a koronavírus-járvány kitörése óta.

Ronaldo olyat tett, amit három éve nem láttunk tőle - videó

Buffon olasz bajnoki rekorder lett, a Juventus nyerte a városi rangadót.

Klopp elmondta, melyik két csapatot tartja a Bajnokok Ligája favoritjának

A címvédő Liverpool már tavasszal kiesett a Bajnokok Ligájából az Atlético Madrid ellen, de Jürgen Klopp így is várja, hogy folytatódjon a sorozat, és most egy interjúban elmondta, melyik két csapatot tartja esélyesnek.

Nem kérdés, ki a világ leggólerősebb csatára az idei szezonban

Minden versenysorozatban gólkirály, ahol játszott.

A ZTE edzője válthatja Joan Carrillót a MOL Fehérvár kispadján

Még a hétvégén eldől, hol folytatja az újoncot az élvonalban tartó szakember.

A Bayern nem tudja megfizetni a német csodagyereket

A Chelsea és a Real Madrid első körben 80 millió eurót ajánlott Kai Havertzért.

Guardiola kedvenc játékosa Liverpoolban köthet ki

Jürgen Klopp kaparinthatja meg a Bayern München labdarúgóját.

Hamilton nem fogadja el a Mercedes ajánlatát

Megakadtak a tárgyalások a pilóta szerződéshosszabbításáról.

Bulvár

Ezeket a maradékokat jobb, ha nem fogyasztjuk el másnap

Mi legyen az ebéd? Az égető kérdésre gyakran vágjuk rá: hát a tegnap esti maradék! Ám hiába a tudatosság és a takarékosság, léteznek olyan ételek, amelyeket egészségünk érdekében egyáltalán nem ajánlatos felmelegíteni másnap.  Tojás  Vigyázat, szalmonellaveszély! A tojásokban előforduló szalmonellát az alapos hőkezelés igen, a rövid időn át tartó melegítés azonban nem pusztítja el. [...]

Mutatjuk az ötöslottó nyerőszámait: 1,38 milliárd forint volt a tét

Ezek az ötöslottó nyerőszámai a 27. játékhéten.

Mindenki 7-szer születik újra: innen tudhatod meg, te épp melyik életedben jársz

Sokszor előfordul, hogy egyes emberek úgy érzik, egyszerűen nem a jó korszakba vagy nem a megfelelő helyre születtek. Megmagyarázhatatlan vonzalmat éreznek egy Amerikai kisváros iránt, vagy nagyon érdeklődnek a Viktoriánus korban történt eseményekről, de még ők sem tudják, pontosan miért. Az egyik legérdekesebb magyarázat szerint erről az lehet, hogy hétszer születünk újjá ezen a bolygón, és bár emlékeink nincsenek korábbi életünkről, mégis megmaradnak bizonyos kötődések azzal kapcsolatban, amit már megtapasztaltunk. Te is könnyen kiderítheted, melyikben jársz, hiszen mindegyik életet különböző dolgok jellemzik.

Csak 155 centi, mégis odáig vannak a férfiak a dögös énekesnőért

Tippeld meg a népszerű női hírességek magasságát!

Eláll a szavunk Dolph Lundgren lányától: a 24 éves Ida gyönyörű nő lett

Fotókon mutatjuk Dolph Lundgren idősebbik lányát.

Kiakadtak a gárdonyiak, mert lekordonozták a szabadstrandot - a fideszes képviselő se érti

A helyiek attól tartanak, hogy a polgármester így akarja elérni, hogy a fizetős strandot használják a fürdőzők.

Ledöntötték és vízbe vetették a nagy hajós, Kolumbusz szobrát

Baltimore - Amerika felfedezőjének szobrait az Egyesült Államok sok más városában is megrongálták.

Kifosztás a Balatonnál, egyre durvábbak a hétvégék

Kifosztás Siófokon szombat hajnalban, őrizetben a gyanúsítottak.

blogmorzsák

A fotós az oltár­nál feküdt - kínos esküvői pillanatok

Esküvői fotósok - határok nélkül!

Nincs más út, csak a kvóta útja?

A kvóta esetén nem kevesebb tudással vesznek fel embereket, hanem limitált teret adnak az előítéleteknek.

Tejszínes málnatorta mézes kekszes alappal, sütés nélkül

Meleg nyári estéken csodás hűsítő élményt nyújt ez a tejszínes, málnás sütemény.

Egy megfelelési kényszeres barátnő

Elmentünk többen egy helyre, és miközben rendelt, odament hozzá egy középkorú krapek, akivel végig dumált.”

Premierdátumot kapott az HBO félelmetes Lovecraft-sorozata!

Augusztus 16-án kezdődik a Lovecraft Country, amit J.J. Abrams és a Tűnj el! rendezője jegyez.

A perui nagykövet megállította Brüsszelt

A halálos injekciót csak a belga miniszterek, és a perui diplomácia közbenjárásával sikerült megakadályozni.

Négy ökölszabály, albérlőknek, bérbeadóknak

Ezeket betartva, évekig jó partnerei lehettek egymásnak.

Interjú a Budapest Pride szervezőivel

Azt üzenték a szivárványos ko­ronával, hogy a saját nemükhöz vonzódók is a magyar nemzet tagjai.

A nemzet­közi mércével mérve elégtelen teljesítményről

„A hatalom senkiket karol fel, a senkik érzik az életesélyt.“

Egy meleg, ke­resztény apuka válasza a CitizenGo petíciójára

„Nézzetek a kisfiam arcába és úgy mondjátok, hogy én a megrontója vagyok!“

A Német szállítórepü­lők Múzeuma

Alsószászországban, Hanno­vernél található a Wuntsdorfi Repülőbázis mellett a Német Szállítórepülők Múzeuma.

Wojtek tizedes hősi története

A háborúkban sok abszurd történet játszódik le és a valóság sokszor elképesztőbb tud lenni, mint a fikció.

0






0