A pécsi vállalkozások támogatását kérte számon Kővári János
A helyi KKV-kat támogató javaslatcsomagot nyújt be még ősszel az ÖPE
Több, a helyi kis- és középvállalkozásokat érintő döntést fogadott el tegnap Pécs közgyűlése. A legutóbbi, meglehetősen pörgős és lendületes rendkívüli közgyűléshez képest a tegnapi javarészt érdemi vitákból állt.
Reklámrendelet, azonnal
Az új rendkívüli közgyűlés összehívását Páva Zsolt polgármester azzal indokolta, hogy az országos törvényi előírásoknak megfelelően legkésőbb október 1-jéig minden városnak megkell hoznia a saját településére vonatkozó rendeletet a kültéri reklámfelületek szabályozásával kapcsolatban. A rendelet szerint a város mindösszesen kétezer úgynevezett outdoor reklámfelületben korlátozná a megjelenési helyeket. Gyimesi Gábor, a Jobbik képviselője felszólalásában megjegyezte, érdemes a témával foglalkozni, ugyanakkor úgy érzi, ez a törvény a Jobbik és a kormány harcából született meg.
Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület képviselője azt szorgalmazta, hogy a rendelet elfogadását több kérdés tisztázása miatt mégiscsak el kellene tolni a következő közgyűlésre, azonban ezt a fideszes többség leszavazta. Kővári egyébként felvetette azt is, szeretné tudni, hogyan szabályozza majd a rendelet azt a helyzetet, amikor például a politikai pártok lefoglalják a felületeket, de egy-egy helyi vállalkozás is szeretné igénybe venni azt. Véleménye szerint így a marketinglehetőséget vehetik el a pécsi KKV-któl, a döntés ugyanis nem tisztázott. Ugyanígy nem tisztázott, tette hozzá Kővári, hogy mi lesz a társadalmi célú reklámokkal. Az ÖPE képviselője szerint a helyi civil szervezetektől sem szabad elvenni ezt a lehetőséget.
Döntöttek a képviselők az úgynevezett Rókus-domb tehermentesítő, átkötő út fejlesztéséről is, amely során a Mecsek-oldalból (Dontátus, Bálics) érkező autós forgalmat bekötnék a Petőfi-Kodály-Alkotmány utcai körforgalomba, amellyel régi terv fog megvalósulni.
Nem tudni, kinek készül az ipari park fejlesztése
A Déli Ipari Park fejlesztéséréről is döntés hoztak a képviselők. A TOP-os pályázati programokhoz csatlakozva a város önerő és előleg nélküli pénzügyi támogatásokat tud lehívni. Páva Zsolt felszólalásában megelőlegezte, hogy a célzott fejlesztéseket azért is kell megvalósítani, mert tárgyalásokat folytat a város egy konkrét befektetővel. A bejelentésre kisebb vita támadt a polgármester és Kővári János között. Utóbbi ugyanis a döntés előkészítéséhez szükséges és egy korábbi, április közgyűlésen elfogadott, de azóta nem teljesült ipari park hasznosítási terv elmaradását kérte számon a polgármesteren, valamint az ÖPE képviselője nehezményezte azt, hogy nem lehet tudni semmit a potenciális befektetőről. Páva Zsolt erre a kecskeméti Mercedes-gyár példáját hozta, amely elmondása szerint Kolozsvárra települt volna, de a cég kifejezett kérése ellenére a város vezetői „kikotyogták” a beruházást, ezért később elálltak az erdélyi befektetéstől, és keresték meg Kecskemétet. Kővári János ennek ellenére azt mondta, a beruházással állami támogatási keretet használ fel a város egy ismeretlen célú vállalkozás számára. – Mikor támogatja végre a város a helyi vállalkozásokat ugyanígy? – kérdezett Kővári. – Több olyan helyi vállalkozás van, amely egy-egy ilyen fejlesztéssel sokkal nagyobb tudna fejlődni, így több adóbevétel és foglalkoztatási lehetőség maradna Pécsnek, a pécsieknek is. Páva Zsolt erre úgy reagált, több sikeres, pályázaton nyertes vállalkozás van Pécsen, mint a Kontakt-Elektro vagy a Hauni, de hozzá tette, a vállalkozások legnagyobb problémája a munkaerőhiány. Kővári viszontválaszában felhívta a figyelmet, hogy ezek a cégek uniós pályázati forrásokat használtak fel sikeresen, de ő arra gondolt, például a jelenlegi, lehívható támogatásokból mikor juthat végre a pécsi kis- és középvállalkozásoknak?
Kővári János megelőlegezte, az őszi üléseken az ÖPE komplex javaslatcsomagot fog benyújtani a helyi vállalkozások támogatására.
Forrás: PNL
hírek innen, onnan
Döntött az EU: búcsút inthetünk a vizes és üdítős hatos pakkoknak, eltűnhet a zsugorfólia
Az Európai Unió új csomagolási szabályai komoly változásokat hoznak az italgyártásban. A cél az egyszer használatos műanyagok...
Látványos napfogyatkozás lesz hamarosan Magyarországon – ekkor kell kémlelni az eget
Augusztus 12-én látványos részleges napfogyatkozás látható Magyarországon. A ritka jelenség kora este, közvetlenül napnyugta előtt éri...
Eladni vagy beszámíttatni éri meg jobban a használt autót? Ezt nem kötik az orrodra a kereskedők
A használt autó beszámítás vagy a privát eladás éri meg jobban? Elmondjuk, mit hallgatnak el a kereskedők, és mit mutat a valóság!
Félelmetes részletek derültek ki az egyik legismertebb bolygóról
Új háromdimenziós szimulációk szerint a Vénusz óriási hasadékvölgyei viszonylag fiatalok, így a bolygó belsőleg ma is aktív lehet.
Kozmikus parittyák: kiderült, hogyan repülhetnénk egy fekete lyuk hátán keresztül az univerzumon
Két fekete lyuk katasztrofális összeolvadása során keletkező gravitációs hullámok akár másodpercenként több ezer kilométeres...
10 „nagymamás hobbi”, ami csökkentheti a szorongást és nyugodtabbá teheti a mindennapokat
A kötés, a kertészkedés vagy a sütés ma már nem csak a nagymamák kedvenc időtöltése. Ezek a hagyományos hobbik segíthetnek...
Sorra dobálják ki a régi kádakat: ez az új trend teljesen megőrjít mindenkit
A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején még rendkívül divatosak voltak a dobogóra épített, nagyméretű fürdőkádak,...
Meddig marad zárva a Hormuzi-szoros? Egy elemző szerint 2027-ig is elhúzódhat a válság
A Kpler árupiaci elemzőcég szerint a Hormuzi-szoros teljes újranyitása akár 2027-ig is késhet, ami tartósan magas olajárakat...
Romlottan kerülhetett a boltokba ez a sajt, termékvisszahívást rendelt el a hatóság
Újabb termékvisszahívásról adott tájékoztatást a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH). Egy bio, kesudió alapú,...
Íme a házi izotóniás ital, amely egy pillanat alatt megszünteti a fejfájást
Nemcsak hatásos, de roppant olcsó is
Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után
Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A...
Zseniális trükk: így duplázhatod meg a fűszernövények hozamát.
Nyár közepén egy egyszerű ollóval csodát művelhetsz: a bazsalikom, rozmaring és kakukkfű rendszeres, szakszerű visszavágásával...
Sport
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
Távozni akar Michael Olise, hivatalos közlemény a Bayern Münchennek
Madridban már számolják a pénzt.
A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe
A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.
Cucurella torzonborz frizurájának szívet melengető, megható sztorija van
A nagyhajú bekknek az önbizalma sem kicsi.
Bulvár
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.
Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek
Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.
Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt
Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.
Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt
A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken
A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






