A postás mindig bölcsességet hoz... - videó
Pécsett mostanában legalábbis így történik. Ugyanis Szőke Tibor -postás- nem éppen hétköznapi módon végzi munkáját. Nem csak leveleket, pénzt és egyéb küldeményeket juttat célba, hanem bölcsességekkel is megajándékozza az ügyfeleit.
Van, ami nem kerül pénzbe, mégis jobban érezzük magunkat tőle. Szőke Tibor szabadidejében napi egy órát tölt azzal, hogy saját életbölcseleteit papírra veti majd másnap kézbesítés közben megajándékozza velük ügyfeleit. Így nemcsak saját maga számára teszi szórakoztatóbbá a munkáját, hanem másoknak is örömet szerez vele. Engem is várt már a munkahelyi levélszekrényemben kis cetli rajta egy üzenet, amely rögtön mosolyra fakasztott és szebbé varázsolta a napomat. Remélem, még sok-sok pécsihez eljutnak Tibor szívetmelengető üzenetei.
Videónkból kiderülnek a részletek.
Gyenese Andrea//Pc
hírek innen, onnan
Adam Sandler: Pontosan tudom, hogy megöregedtem
Adam Sandler pontosan tudja 59 évesen, hogy az idő elmúlik. A rá jellemző kíméletlen humorral és öniróniával most is nyíltan beszélt...
Elhunyt a nemzetközileg elismert magyar DJ, gyászol a szakma
48 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Chris Ronson, polgári nevén Horváth Krisztián. A hírt vasárnap délután...
Tudatunk új csatatere, az információ halálos fegyverré vált
Egy friss tudományos elemzés rávilágít, hogy a 21. századi konfliktusok kimenetelét már nemcsak a fizikai erőtér, hanem a kognitív...
Gyerekkorunk telei jutottak eszünkbe: mikor volt utoljára ilyen országos hótakaró?
A 2026. januári havazás sokakban idézte fel a gyerekkor teleit, amikor az ország jelentős részét vastag, több napon át megmaradó...
Rejtélyes objektumra bukkantak, alapjaiban írhatja újra, amit eddig a galaxisok születéséről gondoltunk
A szakértők csak a „sötét univerzum ablakaként” emlegetik.
Hiány van repülőgép-alkatrészekből, ezért kevesebb lehet a szafari
Név szerinti vesztesei a kialakult helyzetnek az afrikai légi cégek, akár a turizmus is megérezheti ezt.
Emiatt ment tönkre Hajós András házassága
Őszintén vallott a válás okairól a Sztárban Sztár All Stars zsűritagja.
Hatalmas hibát követett el a Fidesz, úgy tűnik, Orbán Viktor pártjából valaki súg a Tiszának
A 2026-os parlamenti választásig tartó háromhónapos kampányra új lemez helyett egy „Best of NER” válogatást tett fel a Fidesz –...
Ez a 4 legjobb méregtelenítő fűszer: kipucolják a beleket és ízletesek is
A test tisztítása és a méregtelenítés különösen fontos a téli hónapokban: ősi módszerek segítségével frissíthetjük fel...
Hemzsegtek a pucérruhák a 2026-os Golden Globe-gálán: mutatjuk a legbevállalósabb sztárokat
A pucérruhák divatja láthatóan még mindig tartja magát, és a Golden Globe díjátadó vörös szőnyege is évről évre bizonyítja, hogy a...
Otthonról dolgozol? Emelt összegű költségtérítés járhat 2026-ban, itt vannak a szabályok
Nem mindegy, miről beszélünk: költségtérítés vagy adómentes átalány?
Horoszkóp: 2026. január 12. – Három csillagjegy életében fordulópont jön
Van az a pillanat, amikor olyan, mintha az univerzum egy pillanatra megállna, majd ránk kacsintana. Nos, 2026. január 12. pontosan ilyen nap...
Sport
Óriási botrány az Eb-n, a Fradi klasszisát cserben hagyták az olimpiai bajnokok
A házigazda szerb válogatott egy igen ellentmondásos VAR-ítéletnek köszönhetően tudott nyerni.
A Fradi edzője a játékvezetőket is okolja a történtek miatt
Győzelemmel tért vissza a BL-be Jesper Jensen csapata.
Négy napig vedelt, majd megvette a kiscsapatot, amely minden idők egyik legnagyobb meglepetését okozta
Nem hétköznapi a története az FA-kupában a címvédőt kiejtő amatőr csapatnak.
Edzője alig hitt a szemének, amikor visszatért az olimpiai bajnok magyar sportoló
Tótka Sándor újra egy hajóban evez majd Nádas Bencével.
Szörnyű hírt kaptak a Liverpool-szurkolók, Szoboszlai szezonját is érintheti
A Liverpool edzője a legrosszabbtól tartott.
Liverpoolban a kezdőbe várják Szoboszlait, de ez kivételesen rossz hír is lehet
Még ő sem tud egyszerre két helyen lenni, pedig Budapesten is nagyon várják.
Varga Barnabás bemutatkozott az AEK Athénban, de első győzelmére még várnia kell
Nem játszott túl jól a fővárosi csapat Szalonikiben.
A Liverpool edzője egyértelmű választ adott Szoboszlai dilemmájára
Arne Slot nem akar ugyanabba a hibába esni, amibe az előző szezonban.
Csúcsfoci az el Clásicón: az ötgólos Szuperkupa-döntőn a Barcelona címet védett
Megnyert trófeával kezdte az évet a Barcelona.
Lesújtó hír: edzésen szenvedett súlyos sérülést a Győr kézilabdázója
Operáció vár a svéd játékosra.
Fradi: Tóth Alex megállapodott a Lazióval, 4 évre írhat alá - sajtóhír
A legfrissebb hírek szerint megszületett a megállapodás Tóth Alex és a Lazio között.
Bő három évtized balsorsa ért véget, tovább él a sosem látott esély
Végletekig kiélezett csatában az utolsó előtti percben fordítottak a vendégek.
Bulvár
Kinyitották Matolcsy György elhagyott villáját, rendkívüli dolgokat találtak benne
Novák Katalin villája után újabb politikus elhagyatott ingatlanába lestek be.
„Fél percen belül így jöttünk sorban: Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor, Németh Hanna, Magyar Péter”
Németh Hanna videóin – amelyeket olykor egy Jóbarátok-jelenet, máskor Orbán Viktor vagy más politikusok félresikerült megnyilvánulásai apropóján készít – ma már százezrek tanulnak meg számolni és gondolkodni
A magyar énekesnő első számú gyanú-sított volt pénzmosásban: le is csukták volna
Deák Rebekának nemcsak a műsorban való szereplése, de jövője is kockán forgott.
Így kente el a Delta Force az orosz Wagner zsoldosok száját
2018 februárjában Kelet-Szíriában a Wagner zsoldosai nekimentek egy amerikaiak által védett olajmezőnek.
Trump újabb katonai támadást indított, ennek hatása már nem kerülhette el Magyarországot
Költségvetési számok, háborús hírek, billegő forint.
A pasimmal szexeltünk, erre a testén ijesztő dolgot vett észre - Hetekig nem bújtunk ágyba utána
Egy olvasónk mesélte el, mi lett a megoldás a problémájukra.
Meghalt a börtönben egy letartóztatott rendőr
Venezuelában meghalt egy hazaárulás vádjával letartóztatott 52 éves rendőr, akit tavaly decemberben vádoltak meg - közölte vasárnap egy emberi jogi szervezet, nem sokkal azután, hogy a hatóságok az Egyesült Államo
Ezt a filléres keveréket öntsd a jeges járdára só helyett – Azonnal felolvasztja
Van egy meglepően egyszerű, filléres megoldás, ami sokaknál már bevált a jeges járdák ellen. És nem a só az.
Fiatalon ő volt a világ legszebb színésznője: 62 évesen így néz ki most az egykori bombázó
A 80-as évek sztárszínésznője, Phoebe Cates idén júliusban tölti a 63-at, és bár manapság ritkán mutatkozik a nyilvánosság előtt, olykor azért előkerülnek róla friss fotók.
"Aznap reggel még azt hittük, hazavisszük" – Megszólalt a gyászoló feleség Kálloy-Molnár Péter utolsó napjairól
Kálloy-Molnár Péter váratlan halála mélyen megrázta az országot. Bár hosszú hónapokon át küzdött a súlyos betegséggel, a nyilvánosság csak a tragikus végkifejletkor értesült arról, hogy milyen nehézségekkel
Marsi Anikó reagált a férje által bejelentett válás hírére
Reagált férje megdöbbentő videójára Marsi Anikó, aki elmondása szerint mit sem tudott a felvételről, és őt magát is meglepték férje kijelentései.
Magyar Péter: Üvöltözésbe hajló balhé volt a Fidesz kampánystábjában
A Tisza Párt elnöke szerint sokan Orbán Balázs helyett vissza akarják hozni Rogán Antalt kampányfőnöknek.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






