Ezt olvasta már?

0

A tenorkürttől a Pécsi Vasutas Művelődési Ház vezetéséig

Új igazgatója van a Pécsi Vasutas Művelődési Háznak, a nyugdíjba vonult Molnár Gézát Szentgyörgyváry Péter váltotta. A fiatal, ambiciózus vezető nem ismeretlen a pécsiek előtt, hiszen a Vivat Bacchus ügyvezetőjeként, managereként vitte sikerre az énekegyüttest.

- Újabb sikertörténetbe vág bele Szentgyörgyváry Péter?

- Az bizony igen nehéz feladat lenne, mivel a Pécsi Vasutas Művelődési Ház már most egy sikertörténet. Az épületet nem poraiból kell újraépíteni, nem egy romokban álló intézményt kell új utakra terelni. Elődöm, Molnár Géza 1976 óta állt a ház élén, és nem az vezetett a váltáshoz, hogy elégedetlenek voltak a munkájával. Gézának és kiváló munkatársainak köszönhetően nagyon szerteágazó, sokrétű feladatot lát el a Ház, él, remekül működik. Sorolhatnám az itt helyet kapó egyesületeket, klubokat, de az elmúlt napokban egyre inkább meggyőződtem róla, lüktet itt az élet. A Vasutas Koncertfúvós Zenekartól a Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesületen, a bridzsklubon, a Net-Nagyik Egyesületen át a Vagabond Klubig. Nem is mennék bele a felsorolásba, mert biztos kihagynék valakit, azt pedig nem szeretném. Itt egy sikertörténetet kell továbbvinni.

- Hogyan került egyáltalán képbe?

- Nagyon sok olyan területen dolgoztam, amit itt hasznosítani tudok. Voltam mentőápoló, ifjúsági és szociális vezető, a Bartók Béla Férfikar szervezője, és a Vivat Bacchus alapítója, tagja és managere. Gondolom, mindezeket ismerve kerülhettem képbe. Több lehetőség közül választhattam, én döntöttem úgy, hogy a Pécsi Vasutas Művelődési Ház igazgatói posztját pályázom meg. Izgattak az itteni feladatok, lehetőségek.

Marad a TEMI

Molnár Géza amellett, hogy a Pécsi Vasutas Művelődési Ház igazgatója volt, a Területi Művelődési Intézetek vezetője is, amely éves szinten több százmillió forintot oszt szét az intézmények között. Így például a Pécsi Vasutas Művelődési Háznak is évi több millió forint jutott, erre a forrásra a jövőben is számíthatnak.

- Gyökeres változás várható a Ház életében?

- Kicsit messzebbről kezdeném. Pécsett a kultúra a város zászlóshajója, ezt az önkormányzat is támogatja, ez nagy lehetőségeket jelenthet. Ugyanakkor a város átalakult, az EKF-beruházások, a Zsolnay-Negyed miatt egy kissé „peremkerületre” kerültünk, itt pedig izgalmas kihívás megtalálni az új utakat. Éppen a régi belvárosi helyszínek átalakulása, megszűnése miatt már eddig is fogadtunk be egyesületeket, ez a jövőben is így lesz. Ugyan sokszínű a tevékenységünk, de ha megkérdezünk mondjuk egy kertvárosban élő pécsi lakost, lehet, hogy csak annyit tud mondani, igen, hallott rólunk, de nincs sok elképzelése, mi is folyik a falak között. Mindenképpen jobban szeretnék nyitni a város felé, emellett párhuzamosan nagyobb hangsúlyt szeretnék fektetni a vasutas családi szórakozásra. Tudom, ezt így első hallásra nehéz összerakni, de biztos vagyok benne, hogy működhet. A város felé nyitásban segíthet a média, és az, hogy az itteni csoportok, klubok is aktívak legyenek ebben, gondolok például a Vasutas Koncertfúvós Zenekar gyakoribb pécsi fellépéseire. A zenekarral hamar megtaláltam a közös hangot, mivel 6 évig tanultam tenorkürtözni, és két évig harsonáztam is. A 2015-ös Europa Cantat egyik biztos helyszíne is a Ház lehetne. Még az elődömnek, illetve a nagyon kreatív és lelkes munkatársi gárdának köszönhetően nemrég nyertünk egy pályázatot az internetes e-pontunkra alapozva, ingyenes infokommunikációs előadásokat indítunk álláskeresőknek, nyugdíjasoknak, civil szervezeteknek, kismamáknak, vállalkozóknak. Ezzel kapcsolatban Dr. Nemes Krisztina munkatársam tud bővebb felvilágosítást adni az érdeklődőknek.

- Nem lesz könnyű dolga, hiszen a gazdasági nehézségek elsőként rendre a kultúrát érintik.

- Tisztában vagyok vele, de ugyanakkor látom a lehetőségeket is. Remek adottságokkal rendelkező szabadtéri színpadunk van a kerthelyiségben, ami ideális terep lehet fiatal együttesek fellépéseire. Nagyon széles lehet a skála a művészet terén, még azt is el tudom képzelni, hogy egy jövendő Vivat Bacchus bontogatja majd itt a szárnyait. Ehhez fel kell mérni az igényeket, de mindenképpen az a cél, hogy minél olcsóbb, vagy ingyenes programokkal szolgáljuk az érdeklődőket. A ház kiemelten a vasutasok és családjaik szórakozását, szabadidős tevékenységét szeretné továbbra is segíteni, de mindenki előtt nyitva áll.

- Mi lesz a régi klubokkal, egyesületekkel?

- Folyamatosan ülök le velük beszélgetni, persze nem könnyű 36 év munkáját egy-két napon belül átlátni, de igyekszem. Úgy vagyok vele, ami jól működik, azon nem kell változtatni.

- Van egyébként valami vasutas kötődése, már azon túl, hogy utazott vonaton?

- Sőt, azt elég gyakran. Lelkes vasútmodell-rajongó vagyok, nagyon szeretem nézni, hogy egy-egy modellező klub miket tud alkotni. Már mindhárom gyermekem megfertőződött vele, rendszeresen járunk vasútmodell kiállításokra.

- Működhet egymás mellett a Vivat Bacchus és a Művelődési Ház?

- Biztos vagyok benne, hogy igen. A Vivat Bacchus már úgymond saját lábán áll, ott öten toljuk együtt a szekeret. Már elkezdtünk a karácsonyi műsorunkon dolgozni, ez lehet, hogy itt debütál majd. Remélhetőleg még arra is marad némi energiám, hogy Balásy Szabolccsal egy musicalt írjak. Ezeket persze össze kell egyeztetni, de úgy néz ki, sikerül.

- Elődje innen ment nyugdíjba, Ön is ezt tervezi?

- Még csak 33 éves vagyok, ennyire előre nem gondolkodnék, de az biztos, hogy a Pécsi Vasutas Művelődési Házban hosszú távra tervezek.

M. Z.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Visszaállítja a kormány a szolgálati nyugdíjat a rendvédelemben?

A rendvédelmi dolgozók szolgálati nyugdíjáról is szó volt a kérdések során az Országgyűlésben hétfőn este.

Az erdélyi háziasszonyok titka: ettől lesz igazán tökéletes a padlizsánkrém

Krémes, füstös, könnyű és ellenállhatatlan – a jó padlizsánkrém igazi nyári klasszikus. Mégis van egy apró részlet, amin meglepően...

Toto Wolff ultimátuma: George Russell alatt sokkal forróbb a talaj, mint azt bárki hinné

George Russell már a 2027-es Mercedes-üléséért küzd szerződése egy záradéka miatt?

Tízezrek álma ez a munkahely Magyarországon: akár milliós fizetést is bezsebelhetünk és a prémium sem semmi

Ennyit lehet keresni az Audinál: friss adatok a létszámról, a bérekről és a juttatásokról.

Tartozások, ingatlanok, készpénz – érdekes adatok a Fidesz-frakció tagjainak vagyonbevallásából

Közzétették az országgyűlési képviselők legfrissebb vagyonnyilatkozatait, amelyek bemutatják az ellenzékbe került Fidesz-frakció...

Tőle függ az uniós pénzek hazahozatala, de 100 milliós hűtlen kezeléssel gyanúsítják

Uniós milliárdokat remél a kormány a korrupcióellenes csomagtól, miközben az átláthatóság felett őrködő Integritás Hatóság...

Ez az egyszerű oka annak, hogy mindig elérhetetlen partnert választasz magadnak

Sok olyan történet van, amik már szinte kísértetiesen hasonlítanak egymásra. Egy új kapcsolat is sokszor indul ígéretesnek. A másik fél...

Sokkoló eset Székesfehérváron: a kollégium ötödik emeletéről zuhant ki egy diák

Drámai eset történt Székesfehérváron: egy diák kizuhant a József Attila Középiskolai Kollégium ötödik emeletéről vasárnapról...

Már több mint 1,5 milliárd forintot hozott a költségvetésnek a GVH 2026-ban

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa már több mint 1,5 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki idén. Ez az összeg...

Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány

Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök...

Ellenzéki repülőrajt a semmibe

Ki lenne érdemesebb a megmentésre, ha nem egy olyan közjogi méltóság, akinél egy tál borsóleves, egy kihűlőben lévő vasalódeszka vagy...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa

Új trendet teremtett a globális túlkínálat.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

0






0