Ezt olvasta már?

0

A tested minden részletéről kellően gondoskodsz?

Az egészséges élet alapja a változatos táplálkozás, az elégséges folyadékbevitel, a pihentető alvás és persze a rendszeres testmozgás. Mivel egyre többen felismerik ennek a jelentőségét, ezért szép számmal szaporodik azon emberek tábora, akik hetente két-három alkalommal végeznek edzéseket.

Csakhogy a legtöbben elkövetik azt a hibát, hogy karra, lábra, hasra és hátra edzenek csak, miközben parlagon hagynak olyan részeket, amelyek bizony rendkívüli jelentőséggel bírnak. Ebben a cikkben annak járunk utána, hogy milyen tornát érdemes végezni az egészséges “intim” izmokért.

 

Intimtorna?

Sokan talán legyintenek, de a Pajkos Pajtás ajánlatait élvező tudatos vásárlók tisztában vannak azzal, hogy az intimtorna végzése a libidónak is jót tesz, sőt sokkal intenzívebb orgamzusokat is átélhet az, aki odalent is fitt.

Természetesen szülés előtt és után kifejezetten nagy jelentősége van annak, hogy odafigyelj a medencefenék izomzatára vagy a gátizmodra, de persze szülés nélkül sem árt elvégezni ezeket a gyakorlatokat, már csak azért sem, mert még egy teljesen átlagos súlyzós edzésnél is használni kell ezeket az intimebb izmokat.

A Kegel torna talán a leghatékonyabb és legismertebb módja annak, hogy erősítsd a fent említett területeket, hiszen azt egy nőgyógyász fejlesztette ki.

 

Miből is áll a Kegel torna?

Először is több lépésből, így ha már magabiztosan és rutinosan tudod végezni a feladatokat, akkor léphetsz a következő lépcsőre, amelyben már nehezebb feladatsorok várnak rád. Ha pedig már végképp rutinos vagy, akkor bevetheted a Kegel trénert is, amely egy orvosi szilikonból készült eszköz, amelyet a hüvelybe kell helyezni, és azzal végezni a gyakorlatokat.

Több mozdulatsort is használ a torna, van, amelyiket ágyban fekve, van, amelyiket ülve, akár utazás közben is elvégezhetsz, de a haladóbb szinteken már nehezebb mutatványok is várnak rád, de mindenképpen megéri kialakítani egy rutint - a saját érdekedben!

És hogy miért olyan fontos, hogy rendszeresen végezd a Kegel torna gyakorlatait? Többek között azért, mert ez a későbbiek során megelőz számos inkontinenciával kapcsolatos gondokat, valamint proktológiai betegségektől is megóv téged.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy a Kegel tornának hála erősebbek lesznek az izmaid, és a vérbőség miatt növekedni fog a libidód is, valamint sokkal intenzívebb orgazmusokat fogsz tudni átélni. Egész jól hangzik, ugye?

 

Tégy az intim egészségedért minden egyes nap!

Az egyik legnagyobb örömforrás, ami mindig a rendelkezésedre áll, akár egyedül, akár társsal, akár a Pajkos Pajtás szexuális segédeszközeivel, akár azok nélkül, a tested, így nagy butaság lenne csupán használni anélkül, hogy megfelelően gondoskodnál a karbantartásáról. Most, hogy már ismered a Kegel torna előnyeit, mindenképpen építsd be a napodba!

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

Két nap alatt több mint 140 ezer embert kellett menekíteni Franciaországban az erdőtüzek elől

Emmanuel Macron elnök péntek este mozgósította a hadsereget.

Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a Gysev-nél

Jövőre a Gysev-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a...

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok

A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...

Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések

Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.

J. D. Vance megmutatta a világnak a negyedik gyermekét

Alec születését vasárnap jelentették be, nem sokat vártak a közszemlére tett családi fotóval.

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

Tankcsapda: Fejes Tamás elindította a videót, de közben intim dolog történt a háttérben

A Tankcsapda énekese, Lukács Laci pont csinált valamit a háttérben, és ezt szóvá is tette.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Nálad megvan még? A fiatalok szerint ez a retró tárgy hamarosan újra minden otthonban ott lesz

Kinek jutott volna eszébe néhány évvel ezelőtt, hogy egy rég elfeledett használati tárgy ismét a lakberendezési trendek élére kerülhet? Pedig a Z generáció ismét bebizonyította, hogy ami tegnap még ósdinak szám

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

0






0