Ezt olvasta már?

0

A tökéletes első éjszaka titkai

Pillangók a gyomorban, izzadó tenyér és hullámokban jelentkező vágy… Mind annak az ismérve, hogy sor kerül az első intim együttlétre a kiszemelt férfival vagy nővel.

Igen ám, de mit csináljunk, hogy ne nyomja rá a bélyegét a továbbiakra, hanem egy igazán fantasztikus élményben legyen részünk?

A haj, mint csábító, erogén zóna nem ismeretlen fogalom a többség körében. A férfiak jelentős részét forró hangulatba hozza a leomló hajzuhatag, a csábító fürtök. Arról nem is beszélve, hogy nem csak annak a látványa hat izgatóan, hanem mikor beletúrhatnak a partner hajába. Azt pedig a többség imádja, ha a hajukba túrnak, mindenki el tudja képzelni. Ez mind annak köszönhető, hogy a fejbőrben nagy mennyiségű idegvégződés található, így ilyenkor meglehetősen kellemes bizsergés járja át azt, akinek csinálják, és akár dorombolhat is, mint a macskák. Sőt, ha a vágy hevében beletúrunk a partner hajába, azzal nem csak magunkat izgatjuk, de ő is eszét veszítheti.

Mivel a nők számára alapvetően tabu a szexről való nyílt beszéd, ezért hihetetlen módon képes beindítani a férfiakat, ha a kedvesük apró célzásokkal teszi izgalmasabbá a várakozást, míg végre eljutnak az ágyig. Persze nem szabad átesni a ló túloldalára, mert ha mindent megmutatunk egy képen, akkor az már közel sem lesz olyan érdekes, mint személyesen felfedezni és megtapasztalni.

A spontaneitás rendkívül fontos egy kapcsolatban, hiszen ez teszi színessé a szürke hétköznapokat. Hiszen ki ne örülne, ha a párja egyszercsak meglepetésszerűen beugrik mellé a zuhanyba, hogy ellazítsa egy fárasztó nap után? A férfiak többsége kedveli, ha a partnerük mer kezdeményezni, meglepetést okozni, és önálló ötletei vannak az ágyban. Éppen ezért, hölgyeim, elő a bátorsággal és a kreativitással!

Egy lazító masszázs remek bevezető lehet egy szenvedélyes aktushoz. Sőt, ha nem is a szex a végső cél, mindenkinek jól esik egy kis relaxálás egy nehéz nap után. Arról nem is beszélve, hogy a masszázs során felszabaduló endorfin könnyedén izgalomba hoz, hiszen a közben megtapasztalt bizsergés kísértetiesen hasonlít az orgazmus okozta kéjérzethez.

A csók létfontosságú egy kapcsolatban. Persze ennek is számos különböző fajtája van, amikből könnyen lehet érezni, hogy mire vágyik a másik. Például, ha csak egy könnyed puszit ad a szánkra köszönés gyanánt, akkor abba nem kell mélyebb értelmet belegondolni. Ellenben ha szenvedélyesen megcsókol, akkor a nyelvben található idegvégződéseknek köszönhetően azonnal elindul az izgalom az ágyék területén is. Éppen ezért bánjunk csínján a csókokkal, ha a párunknak fontos tárgyalása van, mert egy reggeli szenvedélyes csók könnyen elvonhatja a figyelmét egész napra, míg este el nem jutunk a folytatáshoz.

Végül pedig a fül, ami szintén egy erogén zóna az emberi testen. Finom suttogásokkal könnyedén ingerelhetjük, sőt, ha mindenféle pajzán finomságról esik szó, akkor nincs mese, a befejezés garantált.

 

(x)







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Hajcsat migrén ellen? Meghökkentő trükk terjed a TikTokon, de mit mondanak az orvosok?

Egy hétköznapi hajkiegészítő miatt indult találgatás a közösségi médiában. A videók látványos enyhülést ígérnek, de vajon mi...

Új hírek érkeztek a Szellemirtók 5. részéről

Carrie Coon még mindig nem kapott felkérést a Szellemirtók ötödik részére, noha Jason Reitman korábban már kitalált egy koncepciót.

Friedrich Merz az uniós csúcson lépett közbe, mikor kiderült, mire készül Washington az orosz vagyonnal

Brüsszeli vétó az amerikai tervekkel szemben Friedrich Merz német kancellár közvetlenül az uniós csúcstalálkozó előtt...

Nyugdíjasok bolti kedvezményéről döntöttek - hol jár nyugdíjas-diszkont?

A bevásárlásból, egy új szemüveg árából, de még az otthoni vírusvédelem költségéből is lefaraghatnak a nyugdíjasok. Több...

Drasztikus hőlépcső csap le vasárnap az országra: a szakorvos elárulta, kiknél okozhat súlyos rosszullétet a hirtelen fordulat

Megdőlnek a hosszútávú prognózisok A rövid távú meteorológiai adatok jelentősen felülírják a korábbi hosszútávú kilátásokat,...

Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát

A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában...

Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson

Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...

EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények

A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0