A választás előtti regisztráció a demokráciát veszélyezteti – véli a pécsi politológus
Bár a nyár alapvetően a politikai uborkaszezon ideje, a magyar belpolitikában és külpolitikában is zajlottak júliusban az események, bőven volt miről beszélgetni dr. Horváth Csaba, pécsi politológussal.
- Alaposan felkavarta az állóvizet a választás előtti regisztráció bevezetése, még a FIDESZ-en belül sem kapott osztatlan támogatást. Valóban végveszélybe kerül a demokrácia, ha bevezetik?
- A FIDESZ ismét nyugat-európai, amerikai példákra hivatkozik, nem is alaptalanul, de mind Franciaországban, mind az Egyesült Államokban máshogyan működik a dolog. Franciaországban a 18. életév betöltésekor, illetve az állandó lakhely változásakor kell regisztrálni, az USÁ-ban pedig csak egyes államokban, ahol nincs egységes nyilvántartási rendszer. Azt látni kell, hogy a kormánypárt folyamatosan igyekszik változtatni a választási rendszeren, az első ilyen próbálkozás Szájertől származik, aki nagyobb gyerekszámhoz nagyobb szavazati súlyt adott volna. Kövér László is mondott olyat, hogy nem hagyhatják, hogy mindenfajta „vadbarom” az utolsó pillanatban döntsön a szavazatáról. A választás előtti regisztrációban egyfajta félelmet érzek a FIDESZ részéről, csökken a népszerűségi indexük, ma már 55-60 százalék körül van a bizonytalan, rejtőzködő szavazók aránya. Nem véletlen, hogy a jobboldali lapok a biztos pártválasztókon belüli felméréseket közlik, pedig ez csalóka. Az, hogy a szavazás előtt két és fél hónappal kell regisztrálni, szerintem óriási seb a demokrácia testén, és ugyan Orbán Viktor prejudikál, szerinte már csak néhány részletben kell megegyezni, ennél azért bonyolultabb a dolog. Ha az ősszel el is fogadja a Parlament, biztos, hogy meg fogja járni az Alkotmánybíróságot és Strasbourgot is. Érdekes Orbán kijelentése, hogy aki regisztrál, megkap minden információt, én azért úgy gondolom, hogy magyar állampolgárként ehhez nekem alkotmányos jogom van. Szintén visszautasítom, hogy félázsiai származéknak nevezzenek, miközben a keleti diktatúrák – Kína, Kazahsztán – felé nyit a kormány. Ugyanakkor kis előnye lehet a regisztrációnak, például, ha egy szavazóhelyiségben délután kettőre megjelent minden regisztrált voksoló, akkor be lehet zárni, de ez inkább csak formai előny.
- A keleti nyitás mellett továbbra is élénken bírálja az Uniót a kormány.
- Kezdünk kiiratkozni az Európai Unióból. Az a kijelentés, hogy Brüsszel okozta a válságot és nem képes kezelni, ferdít. A válságot nem Brüsszel okozta, és ha Brüsszel nem lépett volna, mára bedől a görög és a spanyol gazdaság. A magyar fejlesztések is csak uniós pénzekből történtek az elmúlt két évben. Találó az a vicc, hogy Orbán Viktor támogatásért fordul Barrosóhoz, hogy segítse az ellene folytatott szabadságharcban. Visszatérve egy mondattal a keleti nyitásra, az ottani diktatúrákkal csak egyenlő gazdasági pozíciókból lehet korrekt megállapodásokat kötni, különben a történelem bizonyította, függésbe kerülünk, és mi nem vagyunk velük egyenlő pozícióban.
- Mennyire vagyunk meghatározóak a régióban? Hiszen kis túlzással komolyan sikerült befolyásolni a hétvégi román népszavazást.
- Ezzel Szlovákia után újabb szomszéd országgal hidegült el a kapcsolat. Tegyük hozzá, a romániai magyar kisebbségnek sem Basescu, sem Ponta nem jó alternatíva, ráadásul, ha egy kicsit vártunk volna, Románia lett volna az Unió fekete báránya, csak a politikai élet őszi megélénküléséig kellett volna kihúzni. Sajnos a magyar külpolitikában egyre inkább háttérbe szorul Martonyi János, az utóbbi időkben már szinte csak Szíjjártó Péter nyilatkozik külpolitikai kérdésekben.
- Szabadságra ment a miniszterelnök, de előtte tartott egy konzultációs hetet. Mennyire volt ennek pozitív hozadéka?
- Csak olyan szervezetekhez ment el, amelyek neki tapsoltak. Igaz ez a fiatalokra, a szakszervezetekre vagy a cigányokra egyaránt. Így is volt olyan - az őt támogató Demján Sándor -, aki például kerek-perec kijelentette, hogy unortodox gazdaságpolitika nincs. Az biztos, hogy a szabadság jót tesz Orbán Viktornak, mert mintha egy kissé lemerültek volna az akkumulátorai.
M. Z.
hírek innen, onnan
Megvan, hogy ki lesz a közmédia miniszteri biztosa
Tarr Zoltán miniszter bejelentette a nevet.
Biró Ferenc minden állítását fenntartja, de nem tesz feljelentést, szerinte az ügyészség dolga, hogy hivatalból üldözze a bűnt
Az Integritás Hatóság elnöke elismerte, hogy az ő javaslatairól egyeztettek, de megismételte, hogy a volt miniszterek kezdeményezték a...
Szakértő szerint ez a legnagyobb hiba, amit elkövethetsz a párkapcsolatban
A szerelem kezdetén természetesnek tűnik, hogy egyre több időt, figyelmet és energiát fordítunk a másikra. A probléma ott kezdődik,...
Új fejezet kezdődhet az OpenAI-nál: nagy dobásra készül a ChatGPT fejlesztője
Új szintre léphet az AI-verseny: az OpenAI a nyilvános tőkepiacokról finanszírozná további növekedését.
Szuper termálstrandok nyitnak most hétvégén
Kedvezményes belépők, csúszdapark-nyitás és a szezon első strandnapjai is várják a fürdőzőket a hétvégén. Több helyen most indul el...
Összejöhet a nagy felvásárlás a CIB anyabankjának
Az Intesa Sanpaolo hétfőn váratlan, 30 milliárd eurós felvásárlási ajánlatot tett a világ legrégebbi bankjára, a Monte dei Paschi di...
Kiderült, mikor megy tőzsdére a Perplexity
A Perplexity vezérigazgatója, Aravind Srinivas a CNBC-nek adott interjújában megerősítette, hogy a mesterséges intelligenciával működő...
A BMW a fenntarthatóságot is az előnyére fordítja – és a debreceni iX3 a jövőjének a kulcsa
Amikor a BMW zöld utat adott a debreceni gyárnak, sokan még csak egy bátor stratégiai lépést láttak benne, ma viszont már ott tartunk,...
Van vagyonnyilatkozat a Fideszen túl is
Van, akinek könyvei vannak és Horthy-szobja, van, aki
Magyar Péter a Szuvrenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről beszélt napirend előtt a Parlamentben
Magyar Péter a napirend előtti felszólalásában arról is beszélt, a gyűlöletkeltő plakátok a legnagyobb kárt a gyerekekben okozták.
Komoly káosz jöhet a francia vasúton – ezt követelik a dolgozók
Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
Kizuhant egy diák egy székesfehérvári kollégium ötödik emeletéről: megszólalt az oktatási és gyermekügyi miniszter
A gyermek jelenleg kórházban van.
blogmorzsák
Légitársasági topvezetők tapsoltak, amikor kizsákmányolásról beszélt
Kemény beszéddel köszönt le Willie Walsh.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






