A város fénye lesz a Magasház (látványtervek!)
Sajtótájékoztatóval és állófogadással közös rendezvényen írták alá a szerződést június 26-án délben a hét kiemelt fontosságú területet, illetve ingatlant magában foglaló stratégiai ingatlancsomag hasznosítására kiírt pályázati csomag nyertesével, a spanyol Grupo Miltonnal.
hirdetés
A beruházások megvalósítása munkahelyteremtéssel jár, több pécsi kis- és középvállalkozás kap majd megbízatásakat. A politikus szerint a befektető szándékai teljesen egybeesnek a pécsi lakosságéval.
Kovács Bence, a Grupo Milton elnöke elmondta, cégük eddig még nem volt jelen Pécs városában, azonban nagy fantáziát láttak a településben. A tervezésben kulcsfontosságú szerepet játszik a világhírű építész, Adolfo Rodriguez munkája, akinek szakmai referenciájához tartozik többek között Spanyolország legmagasabb épülete is. A tervezőt nagyon gyorsan magával ragadta a 2000 éves történelmi hagyományokkal rendelkező magyar város, hatalmas fejlődési lehetőséget látott Pécsben, mely Európa Kulturális Fővárosa címet viseli 2010-ben.
A Megyeri úti ingatlan
A területen elsõsorban a pécsi kertvárost kiszolgáló, kivitelezésében teljesen környezettudatos megoldásokat alkalmazó élelmiszer-áruházat alakítanak ki.
Bajcsy Laktanya
A területen igényes kivitelezésű, modern társasházak lesznek, a lakóövezet nyugalmát újszerű megoldással egy zöld dombsáv biztosítja, melynek tövében rendkívül kulturált kialakítású kiskereskedelmi, kiszolgáló egységek kapnak helyet.
Siklósi út (FEMA-val szembeni terület)
A tervezett projekt helyszíne félúton helyezkedik el a repülõtér és a városközpont között: ennek lehetõségét kihasználva a fejlesztõk kereskedelmi központot és egy 110 szobás szállodakomplexumot álmodtak a helyszínre.
A/1 laktanya
A volt laktanya 68 hektáros területén a tervek szerint egy javarészt kereskedelmi övezetet alakítanak ki, de az elképzelések szerint helyet kapnak fontos szolgáltató funkciók is. A területen tervezett fejlesztés mágnes szerepét töltheti be, mely jelentõs mértékű tõkeberuházásokat vonzhat a régióba.
Lánc utcai ingatlan
A Lánc utcai – jelenleg üresen álló – telken egy modern, a környezõ beruházásokkal kommunikáló, minden igényt kielégítõ kereskedelmi-és irodakomplexum létesül, kétszintes, a közösségi funkciókat is kiszolgáló mélygarázzsal. A parkoló tetején, illetve az irodakomplexum tetõterén jelentõs zöldterületek kerülnek kialakításra.
Munkácsy úti rendelőintézet
A Munkácsy utcai rendelõintézet harmonikus, városképi illeszkedésû,4 csillagos,130 szobás luxushotelként születik újjá a város szívében. A bontásra ítélt épületek helyén díszparkot alakít ki a fejlesztõ; a szállodához a belváros parkolási gondjait is enyhítõ mélygarázs épül.
Magasház /Hungária utca 53./
A Grupo Milton fejlesztési terveiben, figyelembe véve és megértve a város életében betöltött emblematikus helyzetét, a Hungária utcai Magasháznak osztja a zászlóshajó szerepet, mely megjelenésében egy XXI. századi, futurisztikus „felhõkarcolóként ” születik újjá. A tervek szerint az épület lakásokat, luxusapartmanokat, irodákat, exkluzív panorámaéttermet és a környék parkolási gondjait megoldó, kétszintes, 350 férõhelyes mélygarázst tartalmaz.
A valenciai székhelyû Grupo Milton egy ingatlanipari,építõipari és befektetõ cégekbõl álló tõkeerõs nemzetközi cégcsoport. A cégcsoport elsõ projektjeit Spanyolországban valósította meg – ezeken a területeken ma már golf-lakóparkok, ipari és logisztikai létesítmények működnek. A Milton jelenleg öt országban van jelen, köztük Spanyolországban, Romániában és Magyarországon. Összesen 78 cég tartozik a cégbirodalomba, melynek éves forgalma 2008-ban várhatóan meghaladja a félmilliárd eurót. Fenti tevékenységei mellett a Milton horizontális diverzifikációra is törekszik, ennek szellemében energiaipari és nemzetközi idegenforgalmi fejlesztésekbe is belefogott a közelmúltban.
Magyarországi tevékenységét a Milton 2006-ban kezdte meg,és gyors terjeszkedést követõen ma már 17 leányvállalata működik az országban,melyek jelenleg 22 futó projektért felelõsek – minden esetben tulajdonosként. A Grupo Milton alapvetõ törekvése, hogy tevékenysége során mindvégig a legjobb – és lehetõleg helyi – szakemberekkel dolgozzon; kiváló építészek, jogászok, projektmenedzserek, mérnökök és kereskedelmi szakemberek segítik a cég munkáját.
Adolfo Rodriguez 1963-ban született a spanyolországi Utielben. Építészeti tanulmányait a valenciai mûegyetemen folytatta, ahol már az egyetemi évek alatt elismert spanyol építészekkel dolgozott együtt. 1991-ben fejezte be tanulmányait, egy évvel késõbb pedig csatlakozott a világhírű Santiago Calatrava vezette valenciai építészcsapathoz. Elõbb munkatársként, késõbb partnerként egészen 2003-ig dolgoztak együtt.
Adolfo Rodriguez 1995-tõl a Calatrava Valls Group ügyvezetõ igazgatójaként a valenciai, párizsi és zürichi irodák munkáját koordinálta és felügyelte, több mint 80 ember munkáját irányítva. Számos nemzetközi projekt sikeres lebonyolítását követõen 2004-ben alapította meg saját építészmûhelyét, amely az elmúlt években számos nemzetközi díjat és kitüntetést nyert pályázataival, terveivel. Nevéhez olyan híres épületek tervei fûzõdnek, mint a benidormi Monaco Hotel, az alzirai hangverseny-és konferenciaközpont vagy a 2010-es sanghaji Világkiállítás spanyol pavilonja. Adolfo Rodriguez a Grupo Milton magyarországi projektjeinek vezetõ építésze, a Milton nevéhez fûzõdõ hazai beruházások és fejlesztések vezetõ tervezõje.
hírek innen, onnan
Nagy Márton: Akciótervre van szükség
Szerinte az elektromos autózáshoz szükséges az európai elektromos hálózat fejlesztése.
Orbán Viktor már döntött, most úgy néz ki, Európa ezt lemásolja
Feleszmélt az Európai Unió.
Richard Gere, Meryl Streepen, Coppola, Sorrentino, Demi Moore, Scorsese – csak néhány név az ide Cannes-i filmfesztivál résztvevői közül
A Cannes-i filmfesztivál egyik leginkább várt hivatalos eseménye Francis Ford Coppola Megalopolis című filmjének bemutatója Olvass bele!
Ismét lecsaptak a rettegett Stowm Shadow: fájdalmas veszteséget szenvedett el Oroszország
Súlyosan megrongálódott egy orosz katonai bázis a Krím-félszigeten, miután ukrán rakéták – feltehetően Storm Shadow...
Orbán Viktor elzavarná a "brüsszeli héjákat"
Szerinte a mai európai politika nem támogatja az ipart. (Belföld)
Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz az olimpiai megnyitó
Bach ugyanakkor kitartott amellett, hogy "nem az ő dolga" a politikába bekapcsolódni.
Majoross Gergely lett a magyar férfi hokiválogatott szövetségi kapitánya
Részmunkaidőben lesz kapitány és még keresi azt a klubot, ahol a szezon közben is dolgozhat.
Hamarosan könnyebb lesz az ügyintézés
Az ehhez szükséges alkalmazást már várhatóan a hétvégén le lehet tölteni.
Válaszolt az SK On az iváncsai leépítés utáni terveiről
Több mint 600 dolgozót küldött az Iváncsán fejlesztő, Komárom mellett is gyárral rendelkező SK On. A cég azt közölte a Portfolio-val,...
Feketelistára került: bajban van Harry és Meghan
Harry herceg és Meghan Markle alapítványa bajba került.
Ami ott van. Megmutatta mesés otthonát Debreczeni Zita és Gianni Annoni
A sztárházaspár betekintést engedett otthonukba.
Íme 7 étel, amely garantáltan segít megőrizni az ép memóriát
Ha esetleg egy vizsgára készülsz, vagy nehéz napod lesz a munkahelyeden, akkor érdemes kipróbálnod ezt a 7 élelmiszert, hiszen óriási...
Sport
Szoboszlairól is beszélt a Liverpool edzője az újabb bukás után
Jürgen Klopp szerint az új edző remek alapokra építkezhet majd Liverpoolban.
Már Szoboszlai Dominik utódjával tárgyalnak Liverpoolban
Arne Slot kiszemeltje a magyar válogatott játékos számára sem ismeretlen.
Itt a magyar válogatott 23 fős kerete
A kapitány és stábja június elején fogja szűkíteni a vb-ezüstérmes csapatot, amelyben egyelőre 4 kapus és 19 mezőnyjátékos kapott helyet.
Aston Villa-Liverpool: számtalan érvénytelen, hat érvényes gól, Szoboszlai ziccerig jutott
A Premier League 37. fordulójában az Aston Villa otthonába látogatott a Liverpool, Szoboszlai Dominik a cserepadon kezdte a mérkőzést. Ismét […] A Aston Villa-Liverpool: számtalan érvénytelen, hat érvényes gól, S
A bajnoki cím megszerzése után búcsúzik csapatától az FTC és a Honvéd egykori gólvágója
Ahogy korábban megírtuk, Davide Lanzafame edzőként bajnoki címet nyert csapatával. Edzőként hatalmas sikert ért el a kétszeres magyar bajnok és […] A A bajnoki cím megszerzése után búcsúzik csapatától az FTC é
Brutális baleset: elütötte egy autó a kerékpárversenyzőt, majd áthajtott rajta az ellenfele - videó
Óriási hiba előzte meg a döbbenetes ütközést.
Kabaréba illő öngólt hozott össze a Liverpool ellen az argentin világbajnok
Történelmet írt Emiliano Martínez, de olyan rekord lett az argentin kapusé, amire nem lehet büszke.
Minden eddiginél súlyosabb olimpiai botrány robbant ki Párizsban
A július 26-án kezdődő nyári játékok szervezői most éppen az orosz származású, de Franciaországban élő önkénteseket rúgták ki.
A magyar válogatott kapus súlyos sérüléséről: „Az orvosok azt mondták, nem fogok többet futballozni&rdqu...
Kovácsik Ádám tavasszal többet védett az NB I-ből kieső Mezőkövesdben. A magyar válogatott kapus a Sportalnak adott interjúban elmondta, hogy jó a kapcsolata posztriválisával, Riccardo Piscitellivel, illetve szóba k
Dagad a botrány, a korábbi Barcelona-játékos ikertestvérét játszathatták tévedésből
Az igazságot egyelőre csak az ikrek tudhatják.
Ismét csereként beszállva bizonyíthat Szoboszlai Dominik
A Premier League 37. fordulójában 21:00-kor kezdődik az Aston Villa—Liverpool angol élvonalbeli mérkőzés. Csakúgy, mint a Tottenham elleni győzelem alkalmával, […] A Ismét csereként beszállva bizonyíthat Szoboszl
Távozik a Szeged vezetőedzője
A Siófok elleni, vasárnapi hazai döntetlen után az NB II-es Szeged-Csanád Grosics Akadémia labdarúgócsapata közös megegyezéssel szerződést bontott Alekszandar Stevanovics vezetőedzővel - írja az MTI.
Bulvár
Kétségbeesésében azonnali programváltozást jelentett a TV2, ekkora bukásra ők se számítottak
A TV2 bepánikolt és most próbálják menteni a menthetőt.
Sorban betegednek meg az emberek, mégsem áll le a mocskos biznisz
Egy friss ENSZ-jelentés szerint a délkelet-ázsiai országok több mint 100 millió tonna hulladékot importáltak 2017 és 2021 között, amelyek jelentős része Európából érkezett illegálisan.
Akkora kiabálás volt a parlamentben, hogy Kövér László szólt közbe
Napirend előtt szabadultak el az indulatok.
Itt a kormány válasza a benzinkutasok-nak: ezt azonnal fejezzék be
Az FBSZ szerint nagy az adóteher az üzemanyagokon.
Kicsinálja a bélrendszert ez az új fajta édesítőszer - Óvakodj tőle, ha jót akarsz magadnak.
A mindennapok során egyre többen igyekeznek lehetőség szerint más alternatívákkal helyettesíteni a hagyományos cukrot, ezzel azonban érdemes nagyon óvatosnak lenni!
A Tisza Párt dönt Magyar Péter sorsáról
A párt EP-listavezetője először beszélt arról, hogy választási siker esetén akár Brüsszelben folytatná képviselőként.
Forgalomba került a 3000 és 15000 forintos címlet: ezt kell tudni az új bankjegyekről
Változás a magyar pénzekkel kapcsolatban, ezt kell tudni az új forintcímletekről.
Véletlenül elküldte a közmédia egy állampolgárnak, hogy nem akarnak válaszolni neki, amikor az EP-vitára kérde...
A politikai vita körüli vita hullámai olykor hibát is okozhatnak a magasabb szinteken.
Hónapokig nyugtatózták, majd megölték lányukat a szülők, akiket korábban piedesztálra emelt Spanyolország
Az Asunta-ügy című Netflix-sorozat nem egy forgatókönyvíró képzeletének a szüleménye, hanem igaz történet. A sztori onnan indul, hogy Rosario Porto és Alfonso Basterra 2013. szeptember 21-én bejelentik a rendőrség
EP-választás: meglepő, mit hozott ki az új közvélemény-kutatás
Miközben a 27 uniós tagállamban átlagosan a fiatalok kétharmada akar részt venni a közelgő EP-választásokon, a magyar fiatalok alig fele lesz majd biztosan az urnáknál június 9-én.
Magyarokat is várnak akár 4500 eurós fizetéssel, a végzettség nem feltétel
Bőven a hazai átlagfizetés fölött kereshet, aki vállalja ezt a munkát.
Mutatjuk, kik kapnak idén meghívót vastagbélszűrésre
Évente mintegy 10 ezer vastag- és végbélrákos megbetegedést diagnosztizálnak itthon, amelyek fele halálos kimenetelű. A betegség korai felismerésére idén is országos szűrési program indul.
blogmorzsák
Balatoni erotika
Egykoron a Balatonra érkező NDK-s lányok „hajlandóságáról” beszélt az ország férfitársadalma.
Korkülönbség : mennyi a túl sok?
Mi az elfogadható korkülönbség egy kapcsolatban?
Ki láthatja majd ezeket az Insta-posztokat?
Érkeznek a titkosított történetek az Instagramra.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.