Ezt olvasta már?


A veszélyhelyzet meghosszabbításáról döntenek a parlamentben

Az Országgyűlés kétnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A parlament hétfőn dönt a veszélyhelyzet meghosszabbításáról, valamint egy az államfő által korábban alaptörvény-ellenesség miatt kifogásolt javaslatról.


hirdetés

A napirendi javaslat szerint az ülés hétfőn 13 órakor a magyar parasport napjára emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. A képviselők ezt követően másfél órában tehetnek fel interpellációkat a kormány tagjainak.

 

A Ház ezután határoz az igazságügyi miniszter koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló előterjesztéséről. Varga Judit indítványában a veszélyhelyzetben alkotott rendeletek hatályának meghosszabbítására tesz javaslatot, hangsúlyozva, hogy a kabinet alapvető célja a magyar emberek életének és egészségének megvédése, valamint a gazdasági károk mérséklése és a munkahelyek megőrzése.

 

Döntés várható arról a tavaly decemberben elfogadott hulladékgazdálkodási törvényjavaslatról, amelynek egyes passzusait az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek minősítette.

 

A parlament szavazhat a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség 2019-es tevékenységéről szóló beszámolókról, valamint Simonka György és Tiba István (mindketten Fidesz), továbbá Szabó Tímea (Párbeszéd) mentelmi jogának felfüggesztéséről is.

mti/demokrata







0
0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

A szlovák államfő az orosz vakcináról: Ez nem bátorság vagy diplomáciai siker, hanem lemondás a szabályokról

A cseheknél viszont nincs vita a Szputnyik V alkalmazásáról. Legalábbis legfelső szinten.

Magyar Nemzet: Új finanszírozási rendszer jön az egyetemeken ősztől

A kormány egy osztrák mintán alapuló megoldást preferál. A céljuk, hogy a felsőoktatási intézmények versenyképesebbé váljanak.

Izer Norbert: öt év alatt tízszeresére nőtt a kivások száma

Egyre népszerűbb a kisvállalati adó, az Európai Unió egyik legversenyképesebb adófajtája, az adóhivatal nyilvántartásában már...

Az emberek húsz százaléka halláskárosult lehet az Apple szerint

Megjelentek az első eredményei az Apple és a Michigani Egyetem kutatásának, melynek témája a hallás, illetve a halláskárosodás. A...

A szlovák államfő bírálja a Szputnyik V beszerzését

Eközben Csehországban is fontolgatják az orosz vakcina alkalmazását.

Sarkozy az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulna ítélete miatt

Egy év letöltendő és két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte befolyással való üzérkedés és korrupció miatt a politikust.

Autóipar: csöbörből-vödörbe

Már éppen fellélegeztek volna az járműiparban érintett vállalatok, köszönhetően az élénkülő keresletet, amikor újabb nehézséggel...

Egy nagyon érdekes dolog derült ki Rácz Jenőék eljegyzéséről

Rácz Jenő finoman fogalmazva is tutira ment, mint általában lenni szokott, hiszen nála precízebb embert nem ismerhetünk.

Oltásnagyhatalommá akarnak válni a lengyelek

A lengyel miniszterelnök szerint országában jelentős vakcinagyártási kapacitást kellene létrehozni, amire találhatnának pénzt az ország...

Megrázó, így találtak rá egy férfi holttestére a kiérkező mentősök

A mentősök és a rendőrök azonnal lezárták a park és a játszótér bejáratát, miután egy bejelentés kapcsán megtalálták a férfi...

A szlovák államfő nem örül neki, hogy vettek kétmillió adag orosz vakcinát

A gyógyszerfelügyelet vezetője szerint számos kockázattal járhat a Szputnyik használata.

Sport

Súlyos büntetést kapott a Covid-szabályok megszegéséért egy magas rangú kézilabda-tisztviselő

Az egyiptomi szövetség elnöke magatartásával veszélyeztette a januári férfi világbajnokság megrendezését.

Jövőre már hiába keressük azt, ami nélkül 27 éven át elképzelhetetlen volt az olasz sztárcsapat

Egy szinte példátlanul hosszú kapcsolat ér véget az idei szezon utolsó mérkőzésével.

Meztelenre vetkőzött Floyd Mayweather hatalmas mellű barátnője - képek

A szexi brit sztriptízes nő az arubai nyaralásra is elkísérte a bokszlegendát.

A Juventus sztárja tátott szájjal bámulta a szexi olasz riporternőt - kép

A 22 éves amerikai focista nem bánta, hogy a kispadon kezdte a meccset.

Egy gusztustalan fotó vethet véget a világ egyik legjobb edzője karrierjének

Egy évekkel ezelőtt készült kép miatt sorra fordítanak neki hátat eddigi tanítványai.

Guardiola gyakorlatilag bejelentette, hogy a Man. City védője a Barcelonához igazol

Már egy ideje sejthető volt, de most Guardiola szinte teljesen hivatalossá tette.

Fucsovics hatalmas küzdelemben győzte le a 211 centis szervakirályt Rotterdamban

A világranglista 58. helyén álló Fucsovics Márton három szettben, mindháromban rövidítéssel, két óra 50 perc alatt 7:6 (2), 6:7 (4), 7:6 (4)-re verte a 38. helyen álló amerikai Raily Opelkát, aki 211 centis magassá

A Juventus futballistája eléggé látványosan bámulta a legszexibb olasz riporternő fenekét

Weston McKennie úgy veselkedett, ahogy a legtöbb 22 éves srác viselkedett volna hasonló helyzetben.

Íme a Mercedes idei Forma-1-es versenyautója

A konstruktőrök között sorozatban hét világbajnoki trófeát gyűjtő, címvédő Mercedes kedden bemutatta az idei Forma-1-es versenyautóját.

Véres tömegverekedés robbant ki egy cselgáncsversenyen - videó

Nem kímélték egymást a felek, pedig senki sem tudta, kit és miért üt.

Elégtételt akar az ellopott edzéstervek miatt Hosszú Katinka: erre számíthat az elkövető, ha elkapják

Budapest ? Elégtételt akar Hosszú Katinka (31)! Ahogy arról a Blikk elsőként beszámolt, a háromszoros olimpiai bajnok úszót egy külföldön és idehaza is ismert, honi szakember károsította meg, miután Németorszá

Három NB I-es meccs is lesz kedden, pályán a Juventus és a Manchester City is

A címvédő Ferencváros a Diósgyőr csapatát fogadja.

Bulvár

Ekkor jelenthetik be Fülöp herceg halálát a protokoll szerint

Komoly forgatókönyv szerint kell eljárni, ha megtörténik a legrosszabb a brit királyi családban.

Iszonyatos a káosz: ebben a vidéki kórházban felmondott az összes közalkalmazott orvos

A tatabányai megyei kórházban így gyakorlatilag működésképtelenné vált. Felmondott ugyanis az összes közalkalmazott orvos munkavállaló a sürgősségi osztályon, többen távoztak a radiológiáról, többek közöt

Ha nem enyhül a járvány, ezeket a szigorításokat vezethetik be itthon

A miniszter úgy véli, hogy a járványhelyzet súlyosbodása miatt hamarosan az élelmiszerüzletek és gyógyszertárak nyitva tartását is szigoríthatják a döntéshozók.

Így tüntesd el a wc-ben a szagot egy szál gyufával.

Környezetbarát, egyperces trükk, amivel eltüntetheted a kellemetlen szagokat magad után a WC-ben és még spórolhatsz is vele.

Átverés a koronavírus? 5 dolog, ami meg fog győzni

A tagadás természetes reakció, mikor valami megijeszt bennünket, így nem csoda, hogy nem szeretnének szembenézni a veszéllyel.

7-ből hányat tudsz? Okostelefon trükkök, amit csak a profik ismernek

Az okostelefonoknak kétségtelenül vannak hátulütői is, de tény, hogy ésszel használva őket sok dolgot megkönnyíthetnek a mindennapokban.

Egyhetes razziát indít a rendőrség az utakon, erre vadásznak majd

Az egész országra kiterjed az ellenőrzés.

Nem mindenkinél hatékony a Pfizer vakcinája: ők azok, akik további dózísokat kaphatnak

Olasz kutatók vizsgálták a beoltott egészségügyi dolgozókat.

Fodor Gábor elmondta, mit tudott a Fidesz Szájer szexuális beállítottságáról

Több órás interjút készített a Partizán Fodor Gáborral, Orbán Viktor kormányfő korábbi párttársával, egykori miniszterrel, aki nemrég visszavonult a pártpolitikától. Ám épp az interjú végén beszél arról,

blogmorzsák

Quincy Jones, a 20. század élő zenelegendája

89 évesen vall életéről a pop-rock egy­ik legmeghatározóbb producere, aki a zeneszerzőként és a filmművé­szetben is letette a névjegyét.

Elhunyt Bob Marley zenekarának alapító tagja

Bunny Wailer a reggae egyik legendája volt. 73 évesen hunyt el.

Kisebbségi ügyek

„Hónapló marosvásárhelyi szerzője úgy véli, hogy három olyan ügy van napirenden, amelye­ket nehéz elválasztani egymástól. Az őshonos kisebbségeké, a romáké és a menekülteké.“

Ferrarival fognak pezsgőzni az F1-es dobogón

Így vagy úgy, de a következő három évben minden futam után lesz Ferrari a dobogón.

Jézus megérkezett a Netflixre!

„A Messiás jelenleg a legnagyobb BOOM or BUST sorozat a Netflix kínálatában, de az én látókörömben mindenképpen.“

Sokkoló színészhalálok - KVÍZ!

Váratlan és megrázó esetek a villámkvízben!

Nyelvtanulás paradicsom­mal - A pomodoro technika

Hogyan használd ki jobban a tanulásra szánt időt? A pomodoro technika 5 lépése.

A stroke 10 tünete, amihez azonnal segítséget kell hívni

Azonnal hívja a mentőket, ha va­laki dadogva, akadozva, nehezen kezd beszélni!

Véleménybüszkeség

„Ha már harcolunk a véleményünkért, csata előtt egyet nézzünk meg. Azt, hogy biztosan a miénk-e.“

6 érdekesség az idén 60 éves Bambi presszóról

Mi az az izé a falán? Kik ittak ott? Hogyan lett filmsztár az egyik vendégből? Mit takart a Bambi-könyvdiszkó program?

3+1 tipp az otthonos indusztriál stílusú lakáshoz

Rövid, de jól használható ötle­tek, hogy könnyedén otthonossá tedd ezt a férfias enteriőr stílust.

„Nem zavar, ha nem veszem fel”

Nem tudjuk, mi a hatása a saját magunkon hordott jeltovábbító kütyüknek.

0






0