A vidékfejlesztési támogatások jövőjéről is tárgyaltak az uniós agrárminiszterek
Magyarország üdvözlendőnek tartja az Európai Unió közös agrárpolitikájának (KAP) keretében a 2014-től kezdődő időszakra a vidékfejlesztésre vonatkozóan javasolt társfinanszírozási arányokat.
hirdetés
A jelenleginél magasabb uniós finanszírozással teszik lehetővé a kevésbé fejlett régiók, a fiatal gazdák, a közösségi beruházások, az együttműködés és a helyi közösségek fejlesztésére szolgáló programok (LEADER) támogatását.
Egyebek között ezt az álláspontot fejtette ki Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára az uniós tagországok mezőgazdasági minisztereinek hétfői luxembourgi találkozóján.
A ülés egyik napirendi pontjának keretében a miniszterek a készülő KAP-reform témakörén belül a vidékfejlesztésre vonatkozó rendelettervezetet vitatták meg. A dán elnökség előzetesen feltett kérdései alapján a tagállamok képviselői a társfinanszírozásról, illetve a vidékfejlesztésre fordítható támogatások "zöldítéséről" fejtették ki álláspontjukat.
A magyar delegáció tájékoztatása szerint Czerván György az utóbbival kapcsolatban az ülésen azt jelezte: Magyarország elvben támogatni tudja, hogy a 2014-2020 közötti időszakban a vidékfejlesztésre fordítható források 25 százalékát környezetvédelemmel kapcsolatos intézkedésekre kell felhasználni, hiszen hazánk már a jelenlegi időszakban is ilyen célra használja fel a támogatások közel negyedét.
A luxemburgi tanácsülésen az EU jelenleg soros elnöksége, Dánia bemutatta a KAP-reform jogszabályainak állásáról szóló jelentését. A magyar értékelés szerint a legkomolyabb előrelépést a közvetlen támogatások zöldítése tekintetében sikerült elérni: várhatóan egy, a tagállamok és a termelők számára egyaránt rugalmas szabályozás fog kialakulni az eredeti bizottsági javaslat keretein belül. A tagországok mindazonáltal még ebben a kérdésben is messze vannak a közös állásponttól.
A vidékfejlesztésre, a közös piac szervezésére és a horizontális rendeletre vonatkozó további előterjesztéseknél a dán elnökség a fontosabb politikai kérdések beazonosítására törekedett.
Az említett témák megoldása a ciprusi elnökségre marad, akárcsak az Európai Parlamenttel történő egyeztetések megkezdése.
A miniszterek elfogadták a 2012-15-ig tartó időszakra vonatkozó állatjóléti stratégiáról, illetve az állatok szállítás alatti védelméről szóló közös következtetéseket. Ezekben kiemelik az állatjóléti intézkedések tudományos alapra helyezésének fontosságát, míg az állatszállítások esetében további állatjóléti útmutatók kidolgozására szólítják fel az Európai Bizottságot.
A találkozón az Európai Bizottság felhívta a figyelmet arra, hogy jövőre hatályba lép a sertések védelméről szóló irányelv. Az előre jelzett adatok alapján 9 tagállam nem tudja teljesíteni a vemhes kocák csoportos tartására előírt uniós követelményeket 2013. január 1-jén, ellenük kötelezettségszegési eljárást indít majd a bizottság.
Czerván György jelezte, hogy a magyar sertéstartó telepek több mint 90 százaléka már most is megfelel az új állatjóléti előírásoknak, így Magyarország számára semmiféle gondot nem jelent majd a jövő évi teljes körű átállás.
Foglalkoztak a miniszterek az antimikrobiális rezisztencia (a gyógyszereknek ellenálló baktériumok) hatásait tárgyaló, közös uniós állásfoglalás-tervezettel. A dokumentum rendkívül sürgető feladatnak nevezi a problémakört, és további lépéseket javasol mind az uniós tagállamok, mind az Európai Bizottság számára, tekintettel arra, hogy Európában évente mintegy 25 000 ember halála vezethető vissza erre a problémára. A dokumentum a nemzetközi együttműködés szükségességének hangsúlyozása mellett kiemeli az egészségügyi és állategészségügyi szektor szorosabb együttműködésének fontosságát is. A tervezetet az agrárminiszterek hétfőn egyhangúan támogatták, így az egészségügyi miniszterek pénteki találkozóján el is fogadhatják.
Beszámolt Czerván György arról is: az áprilisi tanácsülést követően Lengyelország és Litvánia a mostani tanácskozáson újra felvetette, hogy a nehéz tejpiaci helyzet miatt indokolt lenne, hogy az Európai Bizottság piaci intézkedéseket léptessen életbe. Elsősorban az export-visszatérítések újbóli alkalmazása mellett érveltek, azonban javasolták a referenciaárak és az intervenciós árak felülvizsgálatát is.
A lengyel-litván felvetést támogatta Spanyolország, Lettország, Belgium, Portugália, Szlovénia, Bulgária és Magyarország. Ausztria az export-visszatérítések bevezetését nem tartja jelen helyzetben szükségesnek, azonban a referenciaárak felülvizsgálatát szintén támogatta.
Az Európai Bizottság képviselője megerősítette, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri a piaci változásokat. Megítélése szerint alapvetően szezonális áringadozásról van szó, amelyet az is megerősít, hogy hét tagállamban három hét óta újra emelkednek az árak. Az exportált mennyiségek nem csökkentek, az exportértéknek pedig kedvez a gyenge dollár-euró árfolyam is. Jelen helyzetben a bizottság nem tartja indokoltnak a kezdeményező tagállamok által javasolt piaci beavatkozásokat, de továbbra is kiemelt figyelmet fordít erre a piacra.
mti
hírek innen, onnan
Eszelős idény: a Bayern harminc rekordot döntött meg!
Nehéz elképzelni, hogy egy topligában szereplő csapatnak a közeljövőben annyira egyeduralkodó szezonja legyen, mint 20122013-ban a német Bayern Münchennek. A Borussia Dortmund elleni BL-fináléra készülő müncheniek csupán" harminc ...
Asztalitenisz-vb: Csang Csi-ke győzött férfi egyesben
Csang Csi-ke győzelmével zárult a férfi egyes kínai döntője a párizsi asztalitenisz-világbajnokság utolsó versenynapján.
Súlyemelés: Aján Tamás maradt a nemzetközi szövetség elnöke
A következő négy évben is Aján Tamás irányítja a Nemzetközi Súlyemelő-szövetséget (IWF), miután a küldöttek megerősítették elnöki pozíciójában a hétfői moszkvai tisztújító kongresszuson.
Öt tipp a koleszterinszint gyors csökkentésére
A koleszterin-anyagcsere a 40 év feletti korban ma már szinte mindenkinél felborult.
Hiába spórolunk, vodkára és cukorkára azért költünk
A hagyományos kiskereskedelmi egységekben az átlagnál nagyobb bevétel származik többek között vodkából, sörből, tejfölből és cukorkából.
Csúnyán átverték a kormányt: ezen röhög az egész világ
Egy magánrepülő-bérlés körüli botrány miatt az utóbbi napokban több Costa Rica-i kormányzati vezető is lemondott. Állítólag egy, a drogkeresekedelemben érdekelt üzletember kölcsönzte a gépet az elnöknek, aki viszont semmit nem tud...
Veszelyeket rejt Kína adósságállománya
MHO/MTI Kína pénzügyi szektoron kívüli adósságállománya 2012 végén a bruttó hazai termék (GDP) kevéssel több mint 210 százalékát tette ki - becsli az UBS hongkongi részlegének vezető elemzője, Tao Vang. Ez a mutató a bankok álta...
Három százalék közelébe eshet az alapkamat
Londoni elemzők felülvizsgált korábbi előrejelzésüketMHO/MTI A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai - akik eddig 4,00 százalékos MNB-kamatmély...
Pünkösdölés országszerte
A pünkösdi királynéjáráshoz kapcsolódó népi játékokat elevenítettek fel a Nyírség és a Margaréta táncegyüttesesek Nyíregyházán, a Sóstói Múzeumfaluban. Ópusztaszeren pedig Papp Norbert nyerte el a pünkösdi király címét.
Könnyebb lett a kis tartozások behajtása
A közelmúltban bevezetett elektronikus okmánykézbesítés miatt jelentősen felgyorsult a végrehajtást megelőző bírósági adminisztráció, így már a felszámolási eljárások megindulása előtt végrehajthatóvá válnak a kisebb, akár a 10-20...
Kiakadtak a németek Orbán tankos mondatán
A német külügyminiszter visszautasította, a helyi sajtó "kicsit durvának" találta Orbán Viktor miniszterelnök Németországra tett pénteki kijelentését. "Ez sajnálatos kisiklás, amelyet mi egyértelműen visszautasítunk" - ezt mondta ...
Videó: Pusztító tornádók tarolták le az Egyesült Államok déli részét
Tornádók tucatjai pusztítanak az Egyesült Államok közép-nyugati és déli államaiban, ahol a rendkívül rossz időjárási viszonyok közepette egy ember meghalt, ketten eltűntek, többtucatnyian pedig megsebesültek. Az országos meteoroló...
Sport
Épül a csapat Miskolcon
A MOL Liga legutóbbi szezonjának egyik üde színfoltját a Miskolci Jegesmedvék csapata jelentette. Miskolcon a szisztematikus és alázatos munkának köszönhetően évről évre erős csapat épül, olyan amely immáron két éve meghatározó ta...
Kárász Anna a válogatott ajtaján dörömböl
Sok szempontból volt nagyon hasznos, hogy a szegedi kajak-kenu Világkupán a magyar válogatott igen népes csapattal képviseltette magát. Egyrészt a szövetségi kapitány képet kapott arról, hogy a keret tagjainak hogy sikerült a téli...
Kedden javíthat a Pick Szeged
Szombaton Veszprémben megkezdődött a kézilabda NB I bajnoki döntője, melynek első mérkőzésén a Pick Szeged nagyarányú vereséget szenvedett a házigazda veszprémiektől. A szegediek az első játékrészben abszolút versenyben voltak az ...
Tízgólos meccsen búcsúzott Ferguson, Beckham megsiratta a pályafutását
Gólkirály lett Van Persie és Ibrahimovic, Bale elképesztő nagy gólt lőtt ismét, az Atlético nyerte a "kártyapartis" kupadöntőt a Real ellen, Ferguson utolsó, 1500. meccs parádésra sikerült, a Milan három percre volt, hogy bedőljön...
Tanult és vb-meccset nézett Svédországban a MOL Liga korábbi sztárja
Jánosi Csaba idén év elején döntött úgy, hogy felhagy az aktív játékkal és a folytatásban edzőként próbálja átadni a fiataloknak, amit ő az elmúlt évtizedekben a jégen megtanult. Jelenleg a Vasas utánpótlásedzője (U10 és U12), val...
Babos Tímea alaposan felkészült a Roland Garrosra
Május 22-én a selejtezőkkel kezdetét veszi az idény második tenisz Grand Slam tornája, a Francia Nyílt Bajnokság, ismertebb nevén a Roland Garros. Babos Tímea tavaly alanyi jogon főtáblás volt, ám idén kvalifikálnia kell magát, ho...
Bajnokveréssel érte utol a Honvéd az MTK-t
A végig hatalmas fölényben játszó Budapest Honvéd 2-0-ra győzte le a már bajnok és meglehetősen tartalékos Győri ETO-t, így harcban maradt a dobogós helyezésért.
Szolnok-Alba döntőt rendeznek a kosárlabda NB I-ben
Kialakult a férfi kosárlabda NB I döntőjének párosítása. Elsőként a trónfosztásra készülő Alba Fehérvár jutott be a fináléba, miután 3-1-es összesítéssel búcsúztatta a Kaposvár együttesét. A Szolnok megszenvedett a döntőbe jutássa...
Így ért véget Ferguson utolsó meccse
A Chelsea lett a harmadik, az Arsenal pedig a negyedik az angol labdarúgó Premier League-ben, miután a vasárnapi 38., egyben utolsó fordulóban mindkét csapat nyert.
Fotó: a szurkolók csak megszerették Rafa Benítezt
Több szurkoló is végül fájó szívvel engedte el Rafa Benítezt a Chelsea éléről, többen transzparensekkel búcsúztak a spanyol szakembertől, akivel Európa Ligát nyert a klub.
Videó: a Tottenham szurkolóinak pofára esése
A Premier League utolsó fordulójában az Arsenal győzelme azt jelentette, hogy a Tottenham nem indulhat a Bajnokok Ligájában. Volt egy pillanat a Tottenham mérkőzésén, amikor azt hitték a Tottenham szurkolói, hogy egyenlítettek a ...
Bulvár
Lecsapott a vihar: szupercella Nagyatád felett, fotó
Felhőszakadás, jégeső kíséretében csapott le a vihar Somogyra is, Nagyatád felett egy észlelő egy szupercellát kapott lencsevégre.
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Ma Magyarországon 50 és 100 közé tehető a Fabry-kórosok száma. Sajnos, nehezen diagnosztizálható, általában fiatal fiúkban jelentkezik: fáradékonyak, nem szívesen mozognak.
Pedig 40 éves nincs! A népszerű színészt nagypapává tette tinédzser fia
Willi Herren német slágergyáros és színész 37 évesen lesz nagypapa.
Hirtelen lezúdult a jégeső: tömegkarambol - lezárták az autópályát
A Madridot Burgosszal összekötő autópályán összesen 45 autó futott egymásba.
5 milliót kaphatsz felújításra - Most még nem késő pályázni
Szeretnél rendezett házban lakni? Akkor mindenképp tájékozódj, és pályázz a felújítási hozzájárulásra!
A geológus elárulta: itt várható Magyarországon földrengés
A szakértő meghatározta a gócpontok elhelyezkedését.
Ez most vicc? Kötelező lesz szeptembertől az alfa állapot elérése az iskolákban
Változásokat vezetnek be a közoktatásban a tanév elejétől.
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
A BRCA génmutációt hordozó nők az emlőrákra és a petefészekrákra is hajlamosak, ezért vár még egy nagy műtét az amerikai színésznőre: hamarosan eltávolítják a petefészkét is. Hibás génnel rendelkező 40 év körüli nőknél Amerikában ...
Hány évesnek hisszük magunkat?
"Negyven felett már minden baj elér, ötven fölött meg minden nap ajándék" - ugye Ön sem így gondolja?
Szinte egy percet nem öregedett! 51 évesen is dögös a 90-es évek kedvelt színész...
Lea Thompson, a Vissza a jövőbe című trilógia sztárja ma is dögös.
Isten mégsem tévedhetetlen
Lassan elfogynak a percek. Itt élünk ezen a gyönyörű bolygón és mindenből olyan keveset adtak. Kevés az idő, hogy veled maradjak, hogy beszívjam jó mélyen magamba a párnán elejtett illatod.
Heti horoszkóp május 20-tól 26-ig - Most érkezhet a szerelem
Ha szingli vagy, talán hozzád is a héten kopogtat be a nagy Ő. Nézd meg, mit ígérnek a csillagok!
blogmorzsák
A világ legdrágább konyakja
Alig 35 millió forintért bárki rendelhet a Cognac Croizet Cuvee Leonie-jéből. Az ital 150 éves.
Több tucat tornádó csapott le az Egyesült Államokra
Romok, sérültek és egy halott maradt
a forgószelek után.
Málta rád vár!
Az undok magyar munkaügyi központostól a segítőkész máltaiig hosszú az út - avagy hogyan segít az állam a munkakeresésben itt és ott.
Élőben nem omegázott Kanye West
A Gyöngyhajú lány sajnos nem szólalt meg a Satruday Night Live-ban, volt helyette Marilyn Manson-sampling.
Top 10 röhejes űrvideó
David Bowie-paródiától Szűcs Judithon át a finn Korda Gyuri-Balázs Klári duóig. Sőt van DÖF is!
Meg is van az Episode VII első főszereplője?
Mark Hamill, Carrie Fisher és Harrison Ford mellett egy Star Wars-szűznek is felajánlottak egy szerepet a filmben
A Tumblrt felvásárolja
a Yahoo - ez a vég?
1,1 milliárd dollárért vásárolja meg a Yahoo a Tumblrt. Vajon hosszú távon milyen hatással lesz ez a változás a közösségi oldalra?
Még hogy leszokni?
A frissen helyzetbe hozott bagóbárók új kasztjában súlyos anyagi károkat okozna a legalizált drog forgalmának csökkenése.
Bajnai és az ici-pici nagygyűlés
Arra lettünk volna inkább kíváncsiak, hogy azt, amit szeretnénk, sőt, akarunk, hogyan próbálja majd megadni nekünk.
Dajcstomit az NMHH-ba!
Ha csak ránézünk a twitter oldalára, már látjuk, hogy vele visszatérne a humor a médiába.
Bújj Jennifer Lawrence bőrébe
Döbbenetes átalakulás lépésről lépésre.
Kerékpárszállítás: sehogy sem lehet elég jó?
Munkába álltak a MÁV-Start új kerékpárszállító kocsijai, az utasok reakciói elég vegyesek.

- Csizi: Volt óvodás társaimat is összeírom a pécsi MSZP-nek
- Nem szabad haszonbérbe adni a választások külhoni lebonyolítását
- A kétharmad mellett határozott alkotmánybíráskodás szükséges
- Hatékony, korszerű, egységes büntetőkódex készült
- Magyarország a családok támogatásában is jobban teljesít
- Domokos: lényegesen javult a közpénzügyi helyzet
- Obama: "tűrhetetlenek" az adóhivatalnál feltárt visszaélések
- A számvevőszék tavalyi beszámolóját értékeli ma a parlament
- Engem vigyél haza!
- Megverte a Pécset, még életben a Siófok
- Orbán: béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak
- "Pécs ledarálja a Siófokot"
- Beolvad a Tettye Forrásház Zrt.-be a Pécsi Vízmű Zrt.
- Fidesz: folytatódik a rezsicsökkentés politikája
- A baloldalon totális a káosz
- Orbán: Európa problémája a gyengülő versenyképesség
- Újabb részletek a pécsi pénzváltós gyilkosságról
- Új bűnmegelőzési program indult egy Pécsi iskolában
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Pécsett is hódít a Rukkola
- Vándorgyűlést rendez a történelmi társulat
- Legyen újra természetes az uránvárosi KRESZ-park és környéke!
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Török segítség Pécs oszmán építészeti értékeinek ápolására
- Sikerrel zárult a pécsi akció
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Aszpik - Alkotói piac
- Forgalmi rend változások Pécsett
- Elhunyt Székely György színháztörténész
- Kocsis Zoltán egyelőre nem vezényel és zongoraestet sem ad Pécsen
- Expedíciózz a háztartásban! - Ismét Pécsen





