A világ legnagyobb címletű bankjegye Pécsett!
Utolsó állomásához érkezett a Janus Pannonius Múzeum Várostörténeti Múzeumának (Pécs, Felsőmalom u. 9.) '40-es éveket sokoldalúan, a művészet és tudomány eszközeivel feldolgozó népszerű sorozata.
Május 23-án 15 órakor nyílik meg az a tematikus kiállítás, amely azt boncolgatja, miként élték meg a pécsiek, baranyaiak a '40-es évek hétköznapjait.
A tárlat megnyitása méltó záróakkordja az eseménysorozatnak, amelyet áprilisban tematikus beszélgetés, majd két héttel később tudományos konferencia és filmvetítés zárt. A kiállítást megelőző kutatómunkában részt vettek a Pécsi Tudományegyetem történelem szakos hallgatói. A május 23-ától egy éven át megtekinthető tárlat látogatói előtt megelevenedik a tragikus, megrázó eseményekben gazdag évtized: elég a minden emberi képzeletet felülmúló inflációra, az államosításra, a ki- és betelepítésekre, s a Szovjetunióba jóvátételi munkára kényszerített hurcolt emberekre gondolni.
A kiállításon olyan tárgyakat csodálhatunk meg, amelyeket eddig a múzeum raktárában tároltak, a közönség még nem láthatta őket. Ezek sorában a legkiemelkedőbb a magyar százmillió bilpengő (B-pengő). Közismert, hogy a második világháború alatt, különösen azt követően a hazai fizetőeszköz folyamatosan elértéktelenedett, emiatt újabb és újabb címletű pénzeket bocsátottak ki. A történelem legnagyobb mértékű inflációját azonban már nehéz volt a nullákkal követni. Az egymilliárd B.-pengős bankjegy már nem került forgalomba, de a 100 millió B.-pengős máig a világtörténelem legnagyobb címletű kibocsátott bankjegye.
A kiállításon szintén megtekinthető Pécs 1945-ös szükségpénz tervezete. A II. világháborút követő infláció miatt – forgalmi bankjegy és váltópénz hiányában – több város szükségpénz kibocsátásához folyamodott. Pécsett végül nem bocsátottak ki szükségpénzt – a tervek és a próbanyomatok elkészültek, de nem kerültek forgalomba. Máig megmaradt a 100 pengős előlapjának 42x24 cm-es, a város címerét kidomborító rajzterve, melynek alsó szegélyén jól olvasható Gebauer Ernő grafikusművész kézírása: "Városi pénzterv. Gebauer".
A személyes emlékek közül pedig igen szívszorító történet fűződik a kiállított berliner kendőhöz, amelynek viselőjét annak idején a horlovkai munkatáborba hurcolták. A hölgy akkor édesanyjától kapta a ruhadarabot, hogy gyermekét a szörnyű helyen megóvja a farkasordító hidegektől, azonban Rézi néni visszaérkezvén a malenkij robotról már csak a ruha felét hozta vissza. Egyik rabtársával ugyanis élelmiszerért cserébe átadta a kendő egy darabját.
Tehát mindenképpen érdemes lesz megtekinteni a tárlatot, amelyet dr. Ujvári Jenő, a Dél-Pannon Múzeumokért Kiemelkedően Közhasznú Egyesület elnöke nyit meg, tárlatvezetést Gál Éva, a JPM Történeti Osztályának osztályvezető főmuzeológusa és Pásztor Andrea muzeológus tart. A 15 órakor kezdődő megnyitó után 17 órakor Keleti Márton Dalolva szép az élet című filmjét láthatja a nagyközönség.
Érdekes múzeumpedagógiai foglalkozások – folytatódik az emlékek gyűjtése
A programsorozathoz múzeumpedagógiai foglalkozások is tartoznak. Malenkij robot címmel az érdeklődő fiatalok a második világháború után a Szovjetunióba hurcolt baranyai sváb lakosság munkaszolgálatát feldolgozó foglalkozáson vehetnek részt, vagy pedig bepillanthatnak a ’40-es évek világába.
A malenkij robot múzeumi kutatásában és megjelenítésében a Janus Pannonius Múzeum élen jár. A foglalkozásokon a túlélők szívfacsaró beszámolóiba hallgathatnak bele a tanulók, kézbe foghatják a lágerekből hozott tárgyakat, amelyeknek történetei is megelevenednek a foglalkozások alatt. Az egyénileg átélt és szóban átadott (nem egyszer tragikus erejű) élmények a múzeumpedagógus vezetésével történelmi keretbe ágyazódnak.
FONTOS! A rendezők a kiállítás teljes ideje alatt továbbra is várnak '40-es évekből származó tárgyakat, fényképeket, dokumentumokat és a hozzájuk kapcsolódó történeteket. Aki megosztaná másokkal ezen emlékeit, a 06 72 310-165-ös telefonszámon, valamint a varostort@jpm.hu e-mail címen jelentkezhet. Ugyanitt várják a múzeumpedagógiai foglalkozásokra való regisztrációkat is, legalább három nappal a látogatás előtt.
Janus Pannonius Múzeum
hírek innen, onnan
Hosszabb életet szeretnél? Kezdj el súlyzózni.
Főként a szív- és érrendszeri, valamint a neurológiai betegségek esetében előnyös.
Nyolc megyére adtak ki veszélyjelzést zivatarok miatt
A zivatarokat átmenetileg erősebb, akár viharos széllökések is kísérhetik.
Zelenszkij egy királyt hívna meg Ukrajnába
A király akár még az idén eleget tehet a kijevi meghívásnak.
Hajas Laci 15 évvel fiatalabb felesége gyönyörű nő: Judit mélyen kivágott felsőben pózolt mellette
Hajas Laci 15 évvel fiatalabb felesége, Judit elbüvőlő szépség.
Megtörte a csendet a Fidesz, elismerést várnak felülvizsgálat helyett
A lélegeztetőgépek beszerzése kapcsán a Fidesz kommunikációs igazgatója adott ki közleményt.
A tökéletes reggeli: Juharszirupos banánpalacsinta percek alatt
Csak néhány mozdulat, és már tálalhatod is ezt a laktató, fenséges reggelit. Ráadásul növényi tejjel és gluténmentes liszttel...
Esti döntés: Magyar Péter újabb fontos embert menesztett
A Magyar Közlöny hétfő esti számában megjelent miniszterelnöki határozat értelmében Magyar Péter miniszterelnök felmentette...
Előkerült Gyurcsány Ferenc, és mindenről kitálalt: mindenki csak döbbenten néz
Gyurcsány Ferenc nem akármit árult el.
Közel 85 millió forintos megtakarítást vallott be Forsthoffer Ágnes
Az Országgyűlés elnöke egy réttel és egy gyümölcsössel is rendelkezi a vagyonnyilatkozata alapján. A dokumentumban élesen bírálta a...
A kis kórház paradoxona: politikai tabu, szakmai realitás – Sátoraljaújhely története
Levélben fordult Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszterhez Sátoraljaújhely polgármestere, aki azt szeretné, hogy az Erzsébet Kórház...
Magyar Péter: Hol van jobb helyen egy gyerek, drogkartelleknél vagy egy meleg párnál?
„Jöjjenek ki a magyar emberek hálószobájából, mielőbb!” – ezzel az üzenettel reagált Magyar Péter Rétvári Bence kérdésére a...
Magánerdők, tűzifa, bevételkiesés: megszólalt a miniszter a fakitermelési moratóriumról
Drágább lesz-e a tűzifa? Kompenzálják-e az erdőgazdaságokat? A komoly hullámokat vető bejelentés részleteiről kérdeztük Gajdos...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen
A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön
Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






