Ezt olvasta már?

0

A virtuális valóságban barangolnak Pécsett a szakemberek

A Pécsi Tudományegyetem a „Digitourism” pályázata keretében közel harminc külföldi szakembernek szervez tanulmányutat szeptember 24-26 között.

A projekt célja, hogy felhívják a figyelmet a kiterjesztett- és virtuális valóság eszközeit alkalmazó turisztikai marketing pályázati támogatásának szükségességére – főként a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program esetében. Emellett a személyes egyeztetések lehetőséget biztosítanak a hazai kisvállalkozásoknak piacuk bővítésére, külföldi megrendelések megalapozására. A pécsi rendezvény fontos jellemzője ugyanis, hogy az angol, francia, norvég, spanyol, lengyel, holland és olasz turisztikai szakemberek nagy szoftvervállalatok helyett családi házakban, garázsokban működő informatikai fejlesztőkkel találkozhatnak majd, akik a nemzetközi színvonalban is kiváló minőségű referenciákkal rendelkeznek. A bemutatott pécsi cégek között olyan start-up vállalkozás is szerepel, amely agyhullám vezérelt digitális alkalmazások fejlesztéseivel foglalkozik.

A háromnapos program kedden kezdődött a Bredai Egyetem (NL) által vezetett műhelymunkával, amelyen a partnerek olyan innovatív piackutatási lehetőségekre összpontosíthattak, amelyek segítenek a látogatók igényeinek a rendelkezésre álló műszaki megoldásokkal való összehangolásában. A szakemberek ezt követően megismerkednek a helyi IT cégek együttműködési lehetőségeivel, valamint a történelmi belváros látnivalóinak – többek között a Gázi Kászim Dzsámi, Székesegyház, Középkori Egyetem, Cella Septichora – digitális modelljeivel, interaktív bemutatóeszközeivel. Kipróbálják a Pécsi Állatkert VR-alkalmazását, amely a felhasználókat egy virtuális valóság megjelenítésére alkalmas szemüvegen keresztül évmilliókkal vezeti vissza a földtörténeti korokban. Pécsről kimozdulva meglátogatják az orfűi Medvehagymaházat, ahol virtuális repülést tehetnek a térség felett, valamint a kiterjesztett valóság segítségével együtt sétálhatnak egy Komlosaurus-szal, a Mecsek feketekőszén bányáiban megtalált lábnyom-fosszíliáiról ismert dinoszaurusszal. A harmadik napon, csütörtökön a csoport a martinvásári Agroverzumba látogat, amely interaktív kiállításának fejlesztésében szintén egy pécsi cég vett részt. A kiállítás bemutatja a talajok kutatását, a növénynemesítést, a kártevőirtás tudományos alapjait, az állatbetegségek kiküszöböléséhez szükséges kutatásokat. A látogatók interaktív eszközöket használhatnak, animációkat, filmeket nézhetnek és különféle játékokban próbálhatják ki magukat, hogy bepillanthassanak a tudományos kutatási munkába.

A tanulmányút zárásaként a partnerek megvitatják, hogy a pécsi fejlesztések hogyan segíthetik új üzleti modellek kialakítását, a technológiák alkalmazását más partnerországokban. A rendezvényen részt vesz a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Irányító Hatósága is. A pályázatot az Interreg Europe program támogatja.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter bizonyítékokat mutatott arról, hogy az Orbán-kormány menekülttábort akart létrehozni, csak hazudott róla

Kormányülésekről, belügyminisztériumi döntésekről mutatott be dokumentumokat a miniszterelnök a Vitnyéd közelébe az Orbán-kormány...

Egyedül, de nem magányosan: magyar sztáranyukák, akik egyedülálló szülőként is megállják a helyüket - ők azok

Az anyaság önmagában is a világ egyik legszebb, de leginkább embert próbáló feladata, ám amikor valaki egyedül marad a mindennapok...

Ismered a kutyád? Nem mindegy, milyen kutya kerül melléd – Ez a könyv segít megtalálni az igazit

A kutya nemcsak társ, hanem családtag is, de a harmonikus együttéléshez elengedhetetlen, hogy valóban értsük, kivel élünk együtt.

Súlyos megbetegedést okozó baktérium miatt hív vissza szalámit a Lidl

Esetleges coli baktérium jelenléte miatt a Dulano Artländer szelet 240 gramm megnevezésű szalámi fogyasztói visszahívását kezdeményezte...

Nem az az igazán izgalmas, hogyan lőtték le az amerikai Apache-ot, hanem az, mivel mentették ki a pilótákat

Megmutatta az amerikai haditengerészet, hogy nekik is vannak érdekes új kütyüjeik.

Új tárlaton mutatják be a nagyhatalmi vezetők privát járműveit

Időszakos kiállítással újra megnyitja a kaput a Közlekedési Múzeum budapesti kiállítóhelye, az Északi Járműjavító Dízelcsarnoka.

Itt vannak Magyar Péter bizonyítékai Orbánék titkos terveiről a vitnyédi menekülttáborral kapcsolatban

A miniszterelnök titkos kormányzati feljegyzéseket osztott meg arról, hogy az Orbán-kormány menekülttábort épített Vitnyéden, miközben...

Fotók: így érkeznek a Fidesz választási vereség utáni tisztújító kongresszusára a párt politikusai

A Fidesz a Budapest Kongresszusi Központban tartja tisztújító kongresszusát, ahol alapszabályt módosítanak és új vezetést választanak....

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Bulvár

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

0






0