A volt pécsi püspök: „médiaháború folyik ellenem”
Mayer Mihály, a Pécsi Egyházmegye volt vezetője nem tud gazdasági visszaélésekről és szexuális bűncselekményekről a püspökségén, viszont úgy véli, médiaháború folyik ellene.
Én semmit nem akarok sejteni, senkit nem akarok rágalmazni, ezért ehhez nem is szólok hozzá. Tessék bizonyítani!" - felelte Mayer Mihály arra a kérdésre, mi állhat az állítólagos szexuális zaklatási ügy hátterében, illetve arra a riporteri felvetésre, hogy azt mondják, Wolf Gyula volt egyházmegyei vagyonkezelő olyanoknak tett kedvezményeket, akik „közeli kapcsolatban" álltak vele.
Luxuskocsi a pásztornak
Mayer Mihály azzal kapcsolatban, hogy konkrétumok jelentek meg a médiában a szociális otthonok gazdálkodásáról, európai uniós támogatások felhasználásáról és az egyházmegye autóflottájáról, azt mondta: eddig nem hallotta, hogy otthonaik ne működtek volna megfelelően, iskoláikat pedig rendszeresen ellenőrizték, s nem találtak hibát.
„Az, hogy milyen autóink voltak... Azt lehet mondani, hogy német segítséggel vettem egy BMW-t. Hány emberek van még BMW-je? Cserháti püspök úrtól egy Mercedest örököltem, de eddig senki nem kifogásolta, csak most kifogásolják egyesek" - jegyezte meg. A riporter utalt arra, hogy a gyanú szerint százhúsz autóból álló flottája volt az egyházmegyének, miközben csak nyolcvan pap szolgált az egyházmegye területén. A nyomozóhatóság vizsgálja, hogy a püspök munkatársai - kihasználva az egyházmegye adó-, illetve áfamentességét - külföldről hozott kocsikkal üzleteltek.
Mayer Mihály azt mondta: ezt bizonyítani kellene, ő nem tud erről. "Nem zárom ki, hogy kaphatott az egyházban a papságon kívül más is autót, aki nem papként, de a püspökségen dolgozott. De miért nem várják meg, amíg ez lerendeződik és kiderül, hol volt a hiba, vagy hol volt a bűn? A média az ártatlanság vélelmét nekünk nem adta meg" - hangoztatta. A Pécsi Egyházmegye volt vezetője kitért arra: soha nem vette észre, hogy Wolf Gyula az egyházmegye pénzét saját célra használta volna fel, eltette vagy elrakta volna. "Ha a gazdálkodásban voltak problémák, a vizsgálatok során majd kiderül" - közölte a püspök.
Mayer Mihály az olyan, uniós forrásokból is finanszírozott nagyberuházásokról, mint a püspökszentlászlói arborétum, az iskolakomplexum felújítása, vagy az "Ezeréves múlt" projekthez köthető vizsgálatról - miszerint a támogatást a gyanú szerint nem arra költötték, amire szánták - azt hangsúlyozta: egyetlen pályázati elszámolásban sem volt hiba és "mindenütt elszámoltak".
A püspök a távozásának körülményeivel kapcsolatban azt mondta, hogy felmentése már tavaly decemberben, sőt az előtt is szóba került, de januárban nyújtotta be ez irányú kérelmét.
"Úgy gondoltam, ha olyan óriási kihívásoknak és médiakihívásoknak van az ember kitéve, akkor nem hadakozhat egyedül, mert úgyis alulmarad" - indokolta döntését. Úgy vélte: amikor a médiaháború egy személy ellen irányul, akkor "médialincselésről" lehet beszélni.
Nem becsülik a méltóságát
Mayer Mihály feltette a kérdést, van-e egy püspöknek személyiségi joga, méltósága, vagy bármivel lehet vádolni, bármivel lehet rágalmazni. „Ezt a személyi méltóságot becsülik-e? Vagy valaki valamit bedob a köztudatba, azzal, hogy bizonyítékaim nincsenek, de információim vannak, ez elég alap-e, hogy valaki ellen eljárjanak?" - vetette fel.A püspök azt is mondta: olyan érzése van, mint az ötvenes években vagy a hitleri időkben, amikor ha valakit félre akartak állítani, sohasem a valós okokkal magyarázták, hanem "kerestek hozzá gazdasági hátterű negatív dolgokat".
Mayer Mihály arra reagálva, hogy egyes információk szerint alkalmazottjai "bepoloskáztatták" a szobáját, valamint lehallgatták, megfigyelték és nyomás alatt tartották őt, azt válaszolta, ezt is bizonyítani kellene, de ő ilyet nem tapasztalt.
A püspököt arról is kérdezték, igaz-e, hogy a Szent Sír Lovagrend tagjaként diplomáciai mentességet élvez, és ezért nem vonták még eljárás alá. Azt válaszolta: valóban tagja a rendnek, de nem tud arról, hogy diplomáciai mentessége lenne. Erről a médiában hallott, és csodálkozott rajta. Mayer Mihály szólt arról is, hogy "a pécsi egyházmegyei ügyek" mennyiben árthatnak, illetve befolyásolhatják a katolikus egyház megítélését. "Minden, amivel rágalmazzák az egyházat, egyháziakat, papokat, azok mind-mind abban körben ártanak, ahol ezek elhangzanak és tovább tupírozzák őket" - mondta.
Mayer Mihály pécsi megyés püspök január 19-én mondott le tisztségéről, lemondását XVI. Benedek pápa elfogadta. A katolikus egyházfő arra az időre, amíg a tisztség betöltetlen, Veres András szombathelyi megyés püspököt a Pécsi Egyházmegye apostoli kormányzójává nevezte ki.
Egy héttel korábban került át a Somogy Megyei Főügyészséghez a Pécsi Egyházmegyét érintő ügy, amely különösen nagy értékre elkövetett csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt indult tavaly október végén, egy feljelentés alapján, melyet később további feljelentések követtek.
A Pécsi Egyházmegye cáfolta, hogy vezetői bűncselekményt követtek volna el, az ezt állító feljelentőkkel szemben pedig jogi lépéseket helyezett kilátásba.
MTI
hírek innen, onnan
Bilicsben vitték el a rendőrök a világsztár énekest: 13 nő zaklatásával gyanúsítják
Lemondták a turnét, a rendőrség további eseteket is vizsgál.
Azonnali hatállyal kirúgták a Zeneakadémia egyik vezetőjét: súlyos ügyről rántotta le a leplet az egyik operaénekes
Varga-Tóth Attila operaénekes közösségi oldalán jelentette be, hogy Almási-Tóth Andrást azonnali hatállyal eltávolították a...
Egy szakértő szerint ezt a három készüléket soha, semmilyen körülmények között ne csatlakoztassuk a hosszabbítókábelhez
Ki ne használna hosszabbítókábelt a mindennapokban? Praktikus, kényelmes, és szinte minden háztartásban megtalálható. De vajon tudjuk,...
Újabb fej hullott: Magyar Péter leváltotta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vezetőjét
Magyar Péter azonnali hatállyal felmentette tisztségéből a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) élén 2010 óta dolgozó Gaál Szabolcs...
Újra 2 százalék alá csökkent az infláció májusban
A márciusi 1,8 és az áprilisi 2,1 százalék után májusban éves összevetésben átlagosan újra 1,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói...
Puzsér Róbert kiállt a kormányellenes tüntetésen lehurrogott Skrabski Fruzsina mellett
Azért kapta ezt a visszajelzést, mert a Magyar Hangba is rendszeresen író publicistát a barátjának nevezte.
5 kánikulaálló elviteles snack – A gyerekek hálásak lesznek érte a strandon
Öt olyan elviteles snack ötletet mutatok, amelyek kánikulaállók és garantáltan elnyerik még a legválogatósabb gyerekek tetszését is.
Deák Dániel, miután kilépett a propagandagépezetből, már unalmasnak tartja a jobboldali sajtót
A volt megafonos elemző szerint a jobboldali sajtóban mindenhol ugyanaz az üzenet jelenik meg, ami sok szempontból nem izgalmas.
Ez lehet a végső törés: Trump embere keményen odaszúrt Amerika egyik legfontosabb szövetségesének
J. D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke a Fox Newsnak adott hosszú interjút, amelyben kifejezetten kritikus hangnemben nyilatkozott a...
Brutális olajárugrás jöhet a közgazdász szerint
A Rystad Energy vezető közgazdásza szerint az olaj ára a következő hónapokban akár 150 dollárra is emelkedhet hordónként, ha...
Jól fizetett a bulvár: megkapták a lányok a megérdemelt jussukat
Egymilliárd forint osztalék kifizetéséről döntött Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata médiacége, amely 2025-ben is 1,3 milliárd...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
blogmorzsák
Légitársasági topvezetők tapsoltak, amikor kizsákmányolásról beszélt
Kemény beszéddel köszönt le Willie Walsh.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






