Ábrahám Attila: a két játékvezető a labdarúgás végét jelentené
Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke két játékvezetőt szeretne látni a jövőben a mérkőzéseken – adta hírül az MTI pénteken. Arra voltunk kíváncsiak, vajon a játékvezetők miként vélekednek az amúgy újszerűnek nem igazán nevezhető javaslatról.
hirdetés
Elsőként a Baranya Megyei Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság Oktatási és Utánpótlás Albizottságának vezetőjét, Kovács Nándort kérdeztük.
„Arról a tervről már hallottam, hogy az asszisztensek számát kettőről négyre növelnék. E javaslatot még támogathatónak vélem, azonban a játékvezetők számát semmiképpen nem emelném egyről kettőre. Nem tartom jó ötletnek a videóbírók bevezetését sem, hiszen a kérdéses helyzetek után igen hosszú ideig tartana a szituációk elemzése; s ezek a szakmai viták teljesen szétszabdalnák a mérkőzéseket.” – véli a szakember.
Finoman szólva nem igazán fogadja lelkesen az UEFA-elnök javaslatát Ábrahám Attila volt FIFA-bíró sem, aki jelenleg a Baranyai Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottságának elnöke.
„Teljes mértékben ellenzem a játékvezetői létszám növelését. Nem életszerű javaslat, ráadásul a játékvezetők egyéniségének, szerepének jelentős csorbulásával járna. Például ha az egyik bíró előnyszabályt ítélne és belefúj a sípjába, miközben a másik (mivel nem látja a szituációt) ezt nem teszi, akkor kinek lesz igaza? Hogy folytatódik a mérkőzés? Véleményem szerint a futball végét jelentené, ha a jövőben két játékvezető működne a meccseken.”
Ábrahám Attila teljesen feleslegesnek tartja a videóbírók alkalmazását is, hiszen – akár Kovács Nándor – álláspontja szerint így a mérkőzéseket széttagolnák és élvezhetetlenné tennék a hosszú értékelések, elemzések; az eredetileg 90 perces meccsek sokkal tovább tartanának. Ábrahám szerint további problémát jelenthet az is, hogy ha a játékvezető által megítélt büntetőrúgásból gól származik, és a videóbíró "megmondja", hogy a sípmester tévedett, akkor hogyan folytatódjon a mérkőzés?
A JB-elnök szintén nem tartja jó ötletnek az asszisztensek számának növelését sem. Szerinte egyetlen esetben nem ártana, ha „több szem” vizsgálná a szituációt: amikor azt kell megítélni, hogy a kapu felső lécéről lepattanó labda a gólvonalon belül volt-e vagy sem.
A szakember lapunknak elmondta, a két játékvezetős módosítás a labdarúgás nemzetközileg elfogadott alapszabályainak megváltoztatásával járna, így természetesen vonatkozna a Magyar Labdarúgó Szövetségre is. A sípmesterek „megkettőzését” már csak a megyei szövetségben működő játékvezetők létszáma miatt sem lehetne megoldani, hiszen a szűkös keretből sokszor már jelenleg is nehéz megoldani a küldéseket.
hírek innen, onnan
Cinthya Dictator így festett 12 évvel ezelőtt
Cinthya Dictator régi emléket osztott meg.
Még ma vásároljon be, holnaptól jön az újabb boltzár
A pünkösdi hosszú hétvége miatt két napon is zárva lesznek az üzletek.
Egyre többen akarnak polgármesterek lenni
A júniusi önkormányzati választáson csaknem 7700 polgármesterjelölt indul, több mint négyötödük függetlenként - derül ki a Nemzeti...
A magyarok imádják, hogy Brooke Shields visszatért a Netflixen, így tarol is a romantikus vígjátéka
Az amerikai modell és színésznő, Brooke Shields a nyolcvanas években volt igazán a csúcson, de a Netflix ismét visszatette őt a...
Így néz ki a „szexmentes” ágy, amit a sportolók kapnak a párizsi olimpián
Állítólag az ágyakkal nem a sportolók közötti intim együttléteket akarták megnehezíteni, hanem a fenntarthatóság volt a cél.
Egy éven át élt egy szupermarket tetején anélkül, hogy bárki tudta volna
Hangulatos fészket alakított ki magának.
Nyilvános a magyar játékosok csúcsfizetése: százmilliókért focizik az USA-ban Gazdag Dániel és Sallói Dániel
Évente kb. 640 millió forintot keres a Philadelphia Unionban focizó Gazdag Dániel, a Sporting Kansas City szélsője, Sallói Dániel kb. 462...
Ma délelőtt kihallgatják Robert Fico merénylőjét
Életfogytig tartó szabadságvesztésre is ítélhetik.
A paneltulajdonosok lába földbe gyökerezett, az albérletárak stoptáblához értek
Ingatlanpiaci helyzetjelentés.
Harry Kane sérülés miatt kihagyja a szezonzárót
A Bayern München sztárfocistájának Eb-szereplése is veszélybe kerülhet.
Váratlan fordulat a Való Világban: Most a nézők is beszállnak a játékba.
Sose történt még ilyen!
Berki Mazsi 32 évesen botoxoltatott. Felháborodtak a rajongók
Nem erre számítottak tőle.
Sport
Távozik az angol csapattól a magyar válogatott focista
A legutóbbi klubjánál továbbra is opcióval rendelkeznek a játékjogának megszerzésére.
Végleges döntést hozott Dárdai Pálról a Hertha - sajtóhír
Bár még nem erősítették meg a távozását, a Bild úgy tudja, Dárdai Pál otthagyja a klubot.
Hajnal Tamás Sztankovicsról: „Volt egy projektünk, ő erről lemondott”
Az FTC sportigazgatója elmondta, a csapatot az Újpest elleni derbire felkészítő Leandro de Almeida az új vezetőedzőnél is a szakmai stáb tagja marad.
Marco Rossi: „Szoboszlai szenvedélyes szavait nem értem, de lefordíttatom”
A magyar válogatottat vezető olasz szakember úgy érzi, jó lóra tett, amikor a Liverpool magyar sztárját tette meg csapatkapitánynak.
Örökre eltiltották a játékvezetőt miután a bajnok csapattal ünnepelt
Az eset még vasárnap, a holland negyedosztályú St. George – SV De Valken mérkőzésen történt.
A Liverpool és a Real Madrid korábbi BL-győztes sztáredzője ülhet le a Fradi kispadjára
Nagyon magas polcról választhat edzőt a magyar bajnokcsapat Dejan Sztankovics távozása után.
Hatalmas veszteség érte a sportvilágot: rövid betegség után meghalt a híres olimpikon
1992-ben Barcelonában, 1996-ban Atlantában és 2000-ben Sydneyben vett részt az olimpián.
A Ferencváros BL-győztes edzővel is felvette a kapcsolatot - sajtóhír
Gőzerővel keresi Dejan Sztankovics utódját a labdarúgó NB I-ben bajnok Ferencváros: a zöld-fehérek állítólag Rafael Benítezzel is felvették a kapcsolatot három másik szakember mellett - számolt be róla a Csakfoci
Valószínűleg még soha nem hallottál a világ leggazdagabb futballistájáról
Van egy futballista, akivel sem Lionel Messi, sem Cristiano Ronaldo nem veszi fel a versenyt, ha a vagyonról van szó. Összeszedtük a világ 10 leggazdagabb futballistáját.
Így búcsúzott el Jürgen Klopp kilenc év után a Liverpooltól - videó
Minden fontosabb trófeát megnyert az angol sztárcsapattal.
Két BL-győztes is távozik a Liverpooltól – hivatalos
A Liverpool FC két rutinos játékosa, Thiago Alcantara és Joel Matip a szezon végén elhagyja a csapatot, közölte a klub […] A Két BL-győztes is távozik a Liverpooltól – hivatalos bejegyzés először nb1.hu-én jele
Oroszországban megírták, mennyi pénzt kaphatott a Fradi a távozó Sztankovicsért
A szerb szakember csütörtökön jelentette be, hogy távozik Budapestről.
Bulvár
Szijjártó bejelentése után Bosznia-Hercegovina felfüggesztette a Magyarországgal két hónapja kötött egyezményé...
A boszniai külügyminiszter közölte a döntést.
Megkezdődött az EP-listavezetők élő vitája: kifújolták a Fideszt és a Tisza pártot
Négy politikus vesz részt a Partizán eseményén.
Megjöttek Müller Cecília adatai: ha rettenetesen köhög, akkor ön is elkapta a vírust
Valamelyest csökkent az orvoshoz forduló felső légúti panaszokkal küzdők száma a 19. héten, ez derül ki az Nngyk adataiból. A betegek többsége 35 év alatti.
59 évesen elhunyt az Operettszínház sztárja
Hosszantartó betegség után elhunyt az Operettszínház művésze, Jantyik Csaba. Az 59 éves művész éjszaka hunyt el, hosszantartó betegség után. Jantyik 23 éve volt az Operett tagja és több tucat sikerdarabban láthat
Pár órára hazatért Fico merénylője, kiderült miért
Átkutatták a Ficót meglövő Juraj C. lévai házát a rendőrök – írja a parameter.sk. Úgy tudni, hogy a merénylőt is magukkal vitték.
Döntött a Kúria: fizessenek a pervesztesek!
„A Kúria talán legfontosabb lépése annak rögzítése volt, hogy a bíróságnak nem elég konkrétumok nélkül, általánosságban megfogalmazott okokból mérsékelni a perköltséget, mert ez sérti a felek tisztességes
„Látják, hogy le lehet lőni egy miniszterelnököt” – újabb kormányfő került a célkeresztbe
A műsorvezető támadásra szólította fel a hallgatókat.
Szijjártó megvétózta az ukrán béketervet
A magyar külügyminiszter „igazi béketárgyalásokat” szeretne.
Ne vedd fel, ha erről a számról hívnak! Minden pénzed eltűnhet a számládról!
Nagyon vigyázz, ha ezt a számot látod!
Fű alatt szűnik meg egy bosszantó tiltás Magyarországon: holnaptól már nincs érvényben
A jelenleg is tartó esőzésnek és az elmúlt 24 órában lehullott csapadéknak köszönhetően május 18-tól Bács-Kiskun vármegyében is megszűnik a tűzgyújtási tilalom.
Magyar a világ egyik legegészségesebb gyümölcse: vastagbélrák és szívbetegségek ellen is véd
Ennek a magyar gyümölcsnek különösen magas az antioxidánstartalma, így fogyasztásával sokat tehetsz az egészségedért.
Kézbesíthetetlen csomagokat vett a család: amikor meglátták, mi van benne, kitört belőlük a nevetés - Videó
Párizsba utazott a család, ahol a jelek szerint nem az Eiffel-torony, vagy a Diadalív látványa okozta nekik a legnagyobb örömet. Egy olyan üzletre bukkantak, ahol kézbesíthetetlen csomagokat árulnak.
blogmorzsák
Zöld építészet Európában
Egyre több növényekkel borított épületet láthatunk a nagyvárosok kellős közepén.
A Nagy Fütyi Totyogás
Sok olyan fesztivál van a világon, amit elsőre, de talán némelyiket még sokadjára is furcsálnak az emberek!
- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.