Ezt olvasta már?

Markáns a pécsi politikusok véleménye a Sargentini-jelentésről

Napok óta a Sargentini-jelentés uralja a magyar politikai közbeszédet. A jobboldaliak vehemensen támadják, míg a baloldal ujjongva üdvözli, és lelkesen mozgósít arra...

0

Áder: a magyarok és a lengyelek hisznek az erős Európában

A lengyelek és magyarok hisznek az erős Európában, abban, hogy Európa erejét az olyan szabadságszerető nemzetek adják, amilyen a lengyel és magyar - mondta Áder János köztársasági elnök a magyar-lengyel barátság napja alkalmából tartott ünnepségen, szombaton Budapesten. - Pécsi Napilap -


hirdetés

Az államfő a Pesti Vigadóban rendezett eseményen kiemelte: a lengyelek és magyarok 1956-ban megmutatták, hogy miben áll a nemzeteinktől idegen ideológia, a sztálinista diktatúra egyik fő gyengesége. Abban, hogy nem értette meg az együttérzés, a szolidaritás erejét, azt, hogy ezek az értékek tesznek közösséggé egy nemzetet, és nem értette meg, hogy egy nemzet így válik erősebbé minden diktatúránál, minden megszállónál - vélekedett.

Azzal kapcsolatban, hogy idén ünnepelik az 1956-os poznani felkelés és a magyar forradalom 60. évfordulóját, Áder János hangsúlyozta: "együtt emlékezhetünk két szabadságszerető nemzet hosszú küzdelmeire, hősies pillanataira". Így arra a júniusi napra, amikor hatvan éve Poznanban lengyel munkások vonultak az utcára, és "az embertelen normarendszer elleni tiltakozás" felkeléssé vált, a hatalom pedig kíméletlenül, véres megtorlással válaszolt. A lengyelországi felkelést látták követendő példának azok a magyar fiatalok, akik ugyanezen év októberében előálltak a maguk követeléseivel - mondta.

Úgy fogalmazott, "Lengyelország példája lelket öntött a magyarokba, és Budapesten is feltört a szívekből a fájó elégedetlenség, az égető szabadságvágy". Hatvan éve a lengyel barátainkkal érzett szolidaritás a magyarok lengyel hőse, Bem József szobrához hívta a fővárosiakat, és kitört az 1956-os magyar forradalom.

Az államfő felidézte: azokban a napokban lengyel zászlók is lobogtak a pesti utcákon vonuló tömegben, lengyel egyetemisták is jelen voltak, akik a magyar himnuszra a lengyel himnusz eléneklésével válaszoltak. Másnap egy varsói nagygyűlésen már a magyar zászlóknak szólt a taps - tette hozzá.

Arra is emlékeztetett, hogy '56-ban lengyelek ezrei adtak vért, mert a közös célokról ugyanazt gondolták, és kétszer annyi adomány érkezett lengyel földről azokban a napokban Magyarországra, mint a világ valamennyi népétől összesen.

Áder János azt mondta: a lengyelek és magyarok 1956-ban megmutatták, hogy miben áll a nemzeteinktől idegen ideológia, a sztálinista diktatúra egyik fő gyengesége.

Abban, hogy "nem értette meg az együttérzés, a szolidaritás erejét, nem értette meg, hogy ezek az értékek tesznek közösséggé egy nemzetet, és nem értette meg, hogy egy nemzet így válik - előbb vagy utóbb - erősebbé minden diktatúránál, minden megszállónál" - vélekedett.

Az államfő úgy látja, a magyar és lengyel nemzet ősi barátságát a lelkünkben kell keresni, "ennek köszönhetően ma is jól értjük egymás gondolatait, törekvéseit". Több száz éves közös történelmi tapasztalatunk segít abban, hogy ma közösen emeljük fel hangunkat az európai népek sorsát érintő kérdésekben - mondta.

Áder János kiemelte: "mi, lengyelek és magyarok hiszünk az erős Európában", hiszünk abban, hogy Európa erejét a történelmi hagyományaikat megtartó, értékeikre büszke, identitásukat megőrző nemzetek adják, az olyan szabadságszerető nemzetek", amilyenek a lengyelek és magyarok.

Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök hangsúlyozta: a mai EU-ban kétségkívül értékválságnak lehetünk tanúi, azok az értékek vannak válságban, amelyre ez a civilizáció épült. Magyarország és Lengyelország azonban megőrzi ezeket az értékeket, és kötelességük, küldetésük, hogy ezen értékeket visszavigyék Nyugat-Európába és minden támadás ellenére védelmezzék - fogalmazott.

A lengyel államfő emellett Magyarország és Lengyelország összefonódását, a népek szétszakíthatatlanságát, barátságát hangsúlyozta. Arról beszélt, hogy a magyar-lengyel barátság napja alkalmából idén tartott ünnepségsorozat már a tizedeik ilyen rendezvény, hiszen 2006-ban találkoztak először ez alkalomból a két ország államfői, majd 2007-ben fogadott el határozatot e nap megünnepléséről a magyar és a lengyel parlament.

A lengyel elnök kiemelte: a magyar-lengyel kapcsolatok, barátság különleges éve 2016, idén tartják ugyanis a magyar-lengyel szolidaritás évét is az 1956-os poznani felkelés és a magyar forradalom emlékére. Mindkét esemény kivételes volt a nemzeteink történelmében, mert megmutatták, hogy sem a magyar, sem a lengyel nép nem hajlandó elfogadni a leigázást, azt, hogy erőszakkal elvegyék azokat az értékeket, amelyek alapján az emberek nevelkedtek, a családok éltek emberöltők óta - magyarázta.

Mint mondta, a kommunista rendszer megpróbálta eltörölni mindazt, ami hagyományosan fontos volt e két népnek, amire a nemzeti öntudatukat építették. Az, hogy a két nép nemet tudott mondani, tanúbizonysága a közöttük lévő hasonlóságnak, testvériségüknek. Túlélték a kommunizmus éveit, majd képesek voltak visszaszerezni a szabadságukat békés úton, de határozott módon, és ez is jele annak, hogy mennyire hasonló a két nép - vélekedett.

Andrzej Duda megjegyezte azt is, hogy 1939-ben, amikor Lengyelországra rátámadt két totalitárius hatalom, Magyarország befogadta a menekülő lengyeleket.

Március 23-át a magyar és a lengyel parlament 2007-ben kölcsönösen a magyar-lengyel barátság napjává nyilvánította. Azóta ezt a napot évente megünneplik, felváltva a két országban.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Eb-pályázat: értékelték a németeket és a törököket

Kevesebb mint egy hét van hátra a végső döntésig.

Nem láttál még ennél durvább versenyt

Amióta motorhajtású gépek vannak , azóta a versenyzés is mindig megvolt. De ilyen összevetés talán még soha nem történt, repülők,...

Újra világbajnoki övért bunyózik Tyson Fury

Deontay Wilder lesz az ellenfele decemberben.

A Wembleyben rendezik a hónap bunyóját

Povetkinnel küzd a nehézsúlyú bokszvilágbajnok Anthony Joshua.

"Az introvertáltak nem készülődnek egy bulira. Ők erőt gyűjtenek rá" - A legviccesebb Tumblr-posztok introvertáltakról

'Jó egyedül lenni otthon, s csak azokat közel engedni magamhoz, akiket igazán szeretek. De még ha nagyon szeretem is őket, jó, ha minél...

Öntözési és vízgazdálkodási kutatóintézet alakult Szarvason

Az Öntözési és Vízgazdálkodási Kutatóintézet kutatási programjainak legfőbb célja a klímaváltozás negatív hatásainak...

50 éve sikerült a bravúr: akkor a labdarúgó MNK-ban az Szvse Kiss Péter góljával legyőzte a Fradit

Szvse-Ferencváros. Éppen ötven évvel ezelőtt is volt hasonló párosítás a magyar kupában (akkor még MNK-nak hívták). Az NB II-es...

KKi kell venni éjszakára a műfogsort, vagy nem?

Csak régen tartották az éjjeliszekrényen, pohárban a műfogsort. Ma csak a tisztításra kell kivenni, éjszakára a szájban maradhat....

0

Sport

Dzsudzsák nem egyező ambíciókról írt, a holland kérője egy fotóval válaszolt

Dzsudzsák Balázs szeptember 19-én aláírt az al-Ittihadhoz, majd két nappal később közleményben magyarázta meg, hogy miért. Eközben a holland kérője, a Fortuna Sittard az Instagramon üzent.

Lazovic kivette a nemzetközi futballt a Vidiből

Talán soha nem tudjuk meg, miért, és főleg miért most távozott a szerb, de a hatását sajnos láthattuk az Európa Liga első fordulójában.

Dzsudzsák Balázs góllal debütált új csapatában

A magyar játékos a szünetben állt be, remekül sikerült a bemutatkozás.

Ha Vettel megtalálja a varázspálcáját, akkor Wéber Gábor szerint ez még nem lefutott idény

Az MTVA szakkommentátora a Klubrádióban volt Hosszabbítás vendége.

A Győr női kézicsapatának korábbi edzője időt és türelmet kért

Ambros Martín nincs könnyű helyzetben, új csapatot kell építenie Rosztovban.

Nem is baj, hogy elromlik az idő, annyi néznivaló lesz a tévében

Csak a távkapcsolón ne vesszen össze senki senkivel.

Őrülten jó nő Gulácsi Péter párja - Lessen be egy igazi focistafeleség életébe. - fotók, videó

Gulácsi Péter, a legértékesebb magyar labdarúgó két és fél milliárd forintot ér a foci-piacon. A szakemberek szerint jobb, mint valaha. De nem csak a sportban sikeres, a szerelem terén is nagyon szerencsés.

Autóbalesetet szenvedett a Real Madrid korábbi sztárfocistája

A holland Wesley Sneijdernek pár napig nyakmerevítőt kell hordania.

Dzsudzsák góllal mutatkozott be új csapatában, 9 emberrel is nyert a Real Sociedad

Agüero pedig hosszabbított a Manchester Citynél. Ez történt pénteken.

Ha ma még nem voltál libabőrös, hallgasd meg az Ajax-drukkerek és Bob Marley fiának közös énekét

Az Ajax simán, 30-ra leverte az AEK Athént a BL-ben, tehát érthető, hogy remek volt a hangulat Amszterdamban.

Rebrov: Hatalmas potenciál van a Fradi játékosaiban

Az ukrán edzőnek azok is bizonyíthatnak, akik eddig kevesebb lehetőséghez jutottak.

0

Bulvár

Végig Maddie McCann szülei álltak lányuk eltűnése mögött?

Összeszedtük a 11 éve történt bűntény lehetséges okait.

Viszik a Daciát, mint a cukrot

A francia Renault tulajdonában levő Dacia 211 ezer 962 járművet gyártott az első nyolc hónapban dél-romániai üzemében, 4 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a román autógyártók egyesülete (Acarom).

Az érintésre is halált okozó port ők hozatták Budapestre

A már érintéssel is halálos méregnek számító kábítószer Budapestre szállítását megrendelő, azzal kapcsolatba hozható személyek fényképét közzé tette a rendőrség.

Megrázó részletek: ezért ölhették meg a 49 éves férfit Budapesten

A kordonnal körbezárt területen több eldobott, véres papír zsebkendő is hevert.

Úgy is fizethet a boltban kártyával, hogy nincs önnél a bankkártyája - kipróbáltuk a csuklós megoldást

A boltban történő fizetés soha nem volt még ilyen egyszerű ígéri saját márkás karpántjával a Telenor. Már a bankkártyát sem kell kihúzni a pénztárcánkból, és még a mobilunkat sem kell elővenni a zsebünkből, de azért árnyoldala is akad a legújabb fizetési megoldásnak.

Ilyen volt a régi idők bőségtála, a komatál

Barátságok megünneplésének pecsétje, keresztszülők és újszülöttek köszöntője volt a komatál.

Érkezik az eső

Szombaton lehűl a levegő és sokfelé várható csapadék.

Gyógyít és öl a feketenadálytő

A feketenadálytő levelét és gyökerét gyulladásokra és csonterősítőként egyaránt használják. Viszont vigyázni kell vele, mert olyan alkaloidokat tartalmaz, amelyek májkárosító hatásúak.

Erről tudott? Van a Windowsban egy trükk, amellyel egy kattintásra előhozhatja az összes beállítást

Az úgynevezett GodMode mappa listába szedi a különböző Windows-eszközöket, cserébe pedig időt spórolhatunk meg, hiszen minden egy helyen lesz elérhető.

blogmorzsák

A világ legfurcsább házasságkötései

Az ép elme határán mozog néhány sztori. Volt aki egy videójáték karak­tert vett el feleségül, volt aki pizzát és olyanok is, akik saját maguknak mondták ki a boldogító igent.

Ausztráliában is fellángolt a himnuszvita

A himusz szövege teljesen figyelmen kívül hagyja az őslakos ausztrálokat.

Hogyan hazudik az Origo?

A Helsinki Bizottságot azzal vádolja az Origo, hogy segített védelmet kapni a később nemi erőszakkal gyanúsított afgánnak. Nem segített.

Gyurcsány Ferenc elmúlt hete

Erre a hétre nem volt senki felkészülve. Se az ország, se mi, se maga Gyurcsány Ferenc.

Pokolba az oktatással!

Miért kell egy másodikos energiáit kiszipolyozni?

Pénzmegvonás jöhet a Sargentini-jelentést lejárató kampány miatt?

Most vizsgálják egy támogatás-csökkentés jogi lehetőségeit.

Miért és hogyan gyógyít az érintés?

5 pont arról, miért hasznos a shiatsu.

Jó munkához és idegesítő eljáráshoz idő kell!

3 évbe telt, mire a Vízművek regisztrálta a lakás új vízóráit, de utána bezzeg felpörögtek az események!

Ez most már tényleg a nyár vége

Utánanéztünk, milyen programokon érdemes az utolsókat izzadni.

Mozgással a problémák ellen

Nem­csak a legkülönbözőbb testi és mentális betegségeket segít megelőzni, hanem a kiala­kult problémák enyhítésére is kiváló.

Az állat­ker­ti be­lé­pő, mint érdekvédelmi eset

Nincs törvényi kényszer a fogya­tékos emberek kedvezményes belépésének a biztosítására?

A "Zsírégetés" mítosza

Egy egész iparág épült erre a fogalomra.

0






0