Ezt olvasta már?

0

Adjunk második esélyt az informatikai és kommunikációs eszközöknek!

Az informatikai és kommunikációs eszközök sok esetben még jóval az élettartamuk vége előtt le lesznek cserélve, köszönhetően az iparágra jellemző nagy tempójú fejlődésnek. Ezek a lecserélt darabok azonban még akár évekig is megállják a helyüket olyan emberek kezei alatt, akiknek nincs feltétlenül szükségük a legújabb, legjobb megoldásokra. Több lehetőségünk is van ilyen esetben. Lássuk, hogy melyek ezek!

 

A nekünk már nem kellő informatikai és kommunikációs eszközök sorsa

 

Sajnos sok esetben sorsára hagyják ezeket a mindennapi használatban lévő szerkezeteket, amint már nincs rájuk szükség. Persze azért van különbség aközött, hogy valami azért nem szolgál már minket, mert már be sem lehet kapcsolni, vagy csak azért, mert már elavult, vagy szimplán túl lassú számunkra.

Ez utóbbi csoportba tartozó darabokat ugyanakkor nem feltétlenül kell csak úgy félredobnunk vagy eltennünk egy fiókba! Bátran adjunk nekik egy második esélyt! Ehhez még csak tovább használnunk sem kell, mert vannak erre más megoldások is. Ott van például a PC Aréna felvásárlási programja, mely több megoldással is kecsegtet minket. Vagy akár családon belül, esetleg barátoknak is szüksége lehet még egy olyan készülékre, ami nekünk már nem kell.

 

Lehet, valakinek még sokat ér!

 

Amikor egy informatikai vagy kommunikációs eszköz lecserélésre kerül, de még továbbra is kiválóan használható, akkor az azt jelenti, hogy nekünk már nem, de másnak még sokat érhet!

 

Érdemes ilyenkor átgondolni, hogy tudjuk-e értékesíteni a használt piacon. Ha viszont ezt nem szeretnénk, vagy úgy gondoljuk, jobb helye lehet a családban, esetleg egy barátnál, ismerősnél, akkor ez is egy megoldás. Nyugodtan kérdezzünk körbe, hogy szeretné-e valaki az általunk már nem használt eszközt? Jól jöhet otthonra, munkához vagy akár az iskolába is. Az is előfordulhat, hogy a saját gyermekünknek fogjuk végül odaadni.

 

Ha nincs a rokonságban és a baráti társaságunkban sem olyan, akinek szüksége lenne rá, akkor akár a régi iskolánknál is rákérdezhetünk, hogy tudnák-e hasznosítani, ha ajándékként átadnánk? Ezt megtehetjük cégként is. Bár ha nagyobb mennyiségről van szó, érdemes egy olyan lehetőséget is átgondolni, amilyet a már említett PC Aréna felvásárlási program tartogat számunkra. Ráadásul őket még akár magánszemélyként is bátran felkereshetjük.

 

Céges lehetőségeink

 

A fent már említett céges lehetőségeinket érdemes kicsit részletesebben megnézni. Itt beszélhetünk akár használt laptopról, táblagépről, PC-ről, monitorokról vagy okostelefonokról is. A PC Aréna három megoldást is kínál számunkra, ha úgy döntünk, rajtuk keresztül adunk új esélyt ezeknek az eszközöknek:

 

  1. Felvásárolják tőlünk a termékeket, amiket felújítva továbbértékesítenek.
  2. Céges alkalmazottainknak kedvezményesen továbbértékesíthetjük az immár felújított gépeket.
  3. Jótékonykodhatunk is egy helyi közösségi szervezetnek vagy oktatási intézménynek.

 

Ezekkel biztosíthatjuk az informatikai és kommunikációs eszközeink másodvirágzását.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Drasztikus hőlépcső csap le vasárnap az országra: a szakorvos elárulta, kiknél okozhat súlyos rosszullétet a hirtelen fordulat

Megdőlnek a hosszútávú prognózisok A rövid távú meteorológiai adatok jelentősen felülírják a korábbi hosszútávú kilátásokat,...

Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát

A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában...

Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson

Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...

EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények

A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"

Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.

Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek

Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0