Agyi oxigénhiány okozta a hároméves kislány halálát
Megölte a lélegeztetőgép Kirát?
Egy kicsúszott lélegeztető cső miatt kellett meghalnia a három éves Szilágyi Kirának, aki a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján ápoltak - állítja a család ügyvédje. A tragédia után a szülők úgy döntöttek, jogi útra terelik az ügyet
A kislány légzési problémái miatt tavaly augusztusban került a pécsi gyermekklinikára, ahol karácsonyig minden rendben volt. December 27-én hajnalban azonban a lélegeztető egyik csöve valahogy kicsúszott. A zárójelentés szerint a gyermek bizonytalan ideig gépi lélegeztetés nélkül maradt, amikor észlelték a hibát, a szíve már leállt, újra kellett éleszteni. Eleinte úgy tűnt rendben lesz, de két nappal később agyödémát diagnosztizáltak, ami még aznap agyhalált okozott Kiránál. A kórboncnok szerint a halál oka az agy oxigénhiányos károsodása volt. Az eset furcsasága, hogy egy nővér előző este a gyermek karjáról, és lábáról is levette az ellenőrző monitor érzékelőit, így - amikor hajnalban kicsúszott a lélegeztető csöve - a rendszer nem adott vészjelzést.
| Ábrahám László - ügyvéd |
- Szerintünk szakmai szabályszegés történt – mondta a Pécsi Napilapnak Ábrahám László a család ügyvédje, aki szerint Kira ellátása nem az elvárható gondossággal történt, ezért a család vagyoni- és nem vagyoni kártérítési igénnyel fordult a kórházhoz.
Ha a felek nem tudnak megegyezni, foglalkozás körében elkövetett halált okozó veszélyeztetés bűntette miatt feljelentést tesznek.
Szilágyi Kira
A család még nem dolgozta fel Kira értelmetlen halálát, ezért nem nyilatkoznak. Kira egyetlen gyerek volt, évekig próbálkoztak, mire megfogant. Lehet, hogy sosem teszik túl magukat az elvesztésén, új gyermekük pedig soha többé nem lehet.
- A kórház hivatalosan még nem értesült a család lépéséről, de állunk elébe a vizsgálatnak - mondta a Pécsi Napilapnak dr. Molnár Dénes a PTE gerkeklinikájának vezetője.
PNL/FG
hírek innen, onnan
Itt vannak a Nébih napraforgó-fajtakísérletek eredményei
2025-ben a napraforgó-termesztést az előző évnél kedvezőtlenebb eredmények jellemezték.
970 kilométer egyhuzamban – ennyit megy el a Leapmotor C10 REEV
A hatótávnövelt, hibrid motorral szerelt C10 kimegy a világból. Megnéztük, mennyire reális az 1000 kilométer körüli hatótáv.
Vérrel rajzolt horogkeresztet a falra egy 15 éves neonáci fiú, miután késsel támadt a diákokra egy oroszországi kollégiumban
A kiérkező rendőrökre is rátámadt a tinédzser Ufában. Mielőtt elfogták, saját magát is megsebesítette.
Évekig félrediagnosztizálták az orvosok – végül kiderült, rákos
Egy 52 éves buckinghamshire‑i édesanya, Kerie Ivory évekig küzdött megmagyarázhatatlan tünetekkel, miközben orvosok sorra zárták ki a...
Most jött: Halálos fenyegetést kapott a TV2 híradósa
Halálos fenyegetést kapott Varga Attila, a TV2 Tények híradósa. A fenyegetés egy komment formájában érkezett, amelyben a hozzászóló...
Sokk: halálos fenyegetést kapott a TV2 műsorvezetője
Varga Attila nem hallgat a történtekről.
Brutálisan megdrágulhat a magyarok egyik kedvenc sajtja: ez fájni fog a vásárlóknak
Görögországban súlyos gazdasági és társadalmi válságot okoz a példátlan juhhimlő-járvány:
A gének titka: kiderült, hogy hosszú életünk fele előre meg van írva.
Egy friss tanulmány szerint a hosszú élettartamot nem csupán életmódunk befolyásolja: a gének akár az életkorunk több mint felét előre...
Épülő lakást vennél? Könnyítés jön a hitelfelvételnél
Március 1-től változik a társasházi építményi jog. Már az építkezés alatt vagyoni értékű jogot szerezhetnek az épülő lakások...
Nem túlzás ez? Közel 3 millió forintos órában jelent meg a Nagy Ő forgatásán Stohl András
Nem csoda, hogy odáig vannak érte a lányok?
Amerikában tündökölt a szexi magyar világbajnok, záporoznak a gratulációk
Dr. Gyenesei Leila idén is a helyszínen élheti át a profi amerikaifutball-liga döntőjét. A világbajnok sportoló a Super Bowl előtt remek...
Feltárult Jákli Mónika titka – megszólaltak a falu lakói
A szlovák cégnyilvántartások szerint a több vállalkozása is jelentős adósságot halmozott fel, miközben a hivatalos telephelyeken évek...
Sport
Kilencezer torokból szólt a Himnusz a szlovák bajnokin: magyargyűlölet és botrány a DAC–Slovanon
Minden magyar bakancslistáján ott kell, hogy legyen.
Hétfőn, 0.30 órás kezdéssel rendezik meg az NFL nagydöntőjét, a 60. Super Bowlt
A szakértő szoros csatát vár, de egyet ért a fogadóirodák jóslásaival.
Máris elvesztette a pályán megszerzett olimpiai érmét a világbajnok
Ebba Andersson honfitársa, Frida Karlsson mögött a második helyen ért célba.
Dárdai súlyos kritikát fogalmazott meg az Újpestről, Szélesi reagált rá a derbi után
Dárdai Pál szerint az újpestiekből jelenleg hiányzik a győztes mentalitás.
Dermedten nézte a kapus Lamine Yamal bombagólját
Mozdulni sem tudott a kapus.
A Barcelona döntése után a Real Madrid-edző a spanyol futball legnagyobb botrányáról beszélt
A katalánok szombati közleménye mellett Álvaro Arbeloa sajtótájékoztatóján sem mentek el szó nélkül.
Elfajult a tüntetés, könnygázt és vízágyút vetett be a rendőrség az ICE elleni demonstráción
A tiltakozók füstbombákkal és petárdákkal vonultak utcára.
Sokszor leírták, kiröhögték, megalázták, most mégis ő nevethet a végén
És épp a korábbi legsúlyosabb „bántalmazója” ellen érhet révbe.
A Barcelona még megúszta, de több bajnoki mérkőzést is elmosott a Marta vihar Spanyolországban
Közbeszólt az időjárás a spanyol pontvadászat szombati játéknapján.
Rögtön az egyik királyszámban osztották ki az olimpia első aranyérmét
Svájc nyerte az olimpia első aranyát.
Edzője szerint nagy a baj, súlyosan megsérült a Liverpool új igazolása
A 60 millió fontért szerződtetett futballista hosszú hónapokra kidőlhet.
Óriási Debrecen-győzelem a női kézilabda BL-ben
A hajdúsági csapat ezzel biztosan bejutott a rájátszásba.
Bulvár
Orbitális baki a DPK gyűlésén, a főorvos olyasmit mondott Orbán Viktorról, ami után azonnal magyarázkodnia kellett
Olyan baki történt Szombathelyen, ami után azonnal menteni kellett a menthetőt.
Pusztító csapást mértek Mészáros Lőrincre, kamerák kereszttüzében alázták meg
Mészáros Lőrincen előszeretettel köszörülik a nyelvüket a kormánykritikus közéleti szereplők.
Ezt a tárgyat rakd a router mellé, és extra gyors lesz az interneted
Van az a pont, amikor már mindent kipróbáltál. Újraindítottad a routert, közelebb ültél hozzá, kihúztad, visszadugtad, még az időjárást is hibáztattad, de az internet továbbra is lassú, akadozik, vagy pont akkor
Itt a Tisza programja: a milliárdossá lett NER-eseket leszámítva gyakorlatilag mindenki jól járhat
Visszajön a Fidesz által elvett kata, marad a 13. és a 14. havi nyugdíj, lesz áfacsökkentés és az akkugyárakat szigorúan ellenőrző környezetvédelmi szervezet. A vállalkozások adminisztrációs terheit megfelezik, 9
„Emberek vagytok ti?” – Szentkirályi Alexandra felháborodott a Kontra György halálán örvendező kommenteken
Szerinte a tiszás „szeretetország” újra megmutatta magát.
„Elegem van belőle, hogy pénzt kell adnom a nyugdíjas anyámnak. Rossz ember vagyok?”
A te szüleid is tőled várják időskorukban a nyugdíjkiegészítést? Olvasd el, mit mond erről a pénzügyi tanácsadó!
Magyar Péter azt ígéri, hogy kormányváltás esetén haladéktalanul felfüggesztik a közmédia hírszolgáltatását
A Tisza Párt programja szerint ez lesz az egyik első, azonnal érezhető változást hozó intézkedés.
Donald Trumpnak csak hónapjai vannak hátra, és az agya is zsugorodhat, állítja egy fizioterapeuta
Az egészségügyi szakértő gyanús jeleket vélt felfedezni az elnök viselkedésében.
Megpuszilja a 4 napos kislányt a testvére: a baba reakciója megolvasztja a szíveket
Shelby Wold már a második gyermeke érkezése előtt attól tartott, hogy kétéves fia, Theo féltékeny lesz a kishúgára. Aggodalma nem volt alaptalan, hiszen a kisfiú korábban is nehezen viselte, ha más babák kerültek
Lerántották a leplet Jákli Mónika titkairól a falubéliek
Egy hete temették el a halálos közlekedési balesetben elhunyt Jákli Mónikát, ám a gyász mellett egyre több kérdés merül fel a múltjával kapcsolatban. A szlovák cégnyilvántartások szerint a több vállalkozása i
Fogászati érzéstelenítés
Manapság az emberek többsége a fogorvosnál korábban megélt fájdalmak miatt fél az újabb kezelésektől. Régen, elmondások alapján közel sem volt hasonló modern, fájdalommentes kezelés, mint ami napjainkban megterem
Lázár János szomszédjának minden erejével küzdenie kell az otthonáért
Minden erejével küzd az otthonáért az a férfi, aki utolsó magántulajdonosként maradt meg a Lázár János és céges érdekeltsége által felvásárolt műemlékházban. Lázár János és az érdekeltségébe tartozó Gr
blogmorzsák
Pálmák Magyarországon
Mikor, hol, milyen pálmák éltek a mai Magyarország területén?
A hét 5 új rock/metal dala
Heti dalmegosztásunkban alternativ zenei kavalkád, világháborús black metal, sötét punk és fuzz pedál mennyország.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






