Akadémiai elismeréseket adtak át
Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke adta át hétfőn, az MTA 183. rendes közgyűlésén az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, az Akadémiai Újságírói Díjat, a Wahrmann Mór-érmet, valamint az Arany János-életműdíjat. A Pécsi Tudományegyetemről dr. Vörös József kapott elismerést.
hirdetés
A Magyar Tudományos Akadémia legrangosabb elismerését, az Akadémiai Aranyérmet az MTA Elnöksége Bárdossy Györgynek, az MTA rendes tagjának, nyugalmazott egyetemi tanárnak adományozta "a bauxit terepi, majd laboratóriumi vizsgálatához, kutatásához, később vagyonértékeléséhez kötődő eredményes, tudományos munkásságáért, négy hazai lelőhely monografikus feldolgozásáért, továbbá matematikai módszerek széleskörű geológiai alkalmazásáért."
Kiemelkedő tudományos munkásságuk elismeréseként az MTA Elnöksége 11 tudóst részesített Akadémiai Díjban.
Bagdy György, az MTA doktora, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára a központi idegrendszerre ható gyógyszerek hatásainak és mellékhatásainak vizsgálatában elért nemzetközileg is kiemelkedő eredményeiért, továbbá egyes kábítószerek eddig ismeretlen hatásainak felfedezéséért részesült az elismerésben.
Bernáth Árpádot, az MTA doktorát, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi tanárát egyebek közt "a magyar germanisztika egyik kiemelkedő egyéniségeként végzett kutatásaiért", Heinrich Böll művei kritikai összkiadásának gondozásáért tüntették ki.
Diósi Lajos, az MTA doktora, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont, Részecske- és Magfizikai Intézete tudományos tanácsadóját a nano- és makrotestek kvantummechanikája és a kvantum-információelmélet területén elért kiemelkedő eredményeiért, Gyimóthy Tibor, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának tanszékvezető egyetemi tanára pedig a programok statikus és dinamikus analízisében elért jelentős eredményeiért részesült a díjban.
Jámbor Áront, az MTA doktorát, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet nyugalmazott főosztályvezetőjét, tudományos tanácsadóját az utolsó 13 millió év földtanának kiemelkedő hazai kutatójaként elért tudományos eredményeiért tüntették ki.
Józsa Jánost, az MTA doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karának tanszékvezető egyetemi tanárát a vízgazdálkodás-tudományban elért megalapozó kutatási eredményeiért, a tavak és folyók hidrodinamikájának vizsgálatában nyújtott, nemzetközi szinten kimagasló tudományos eredményeiért díjazták.
Kövér György, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi tanára a 19. és a 20. század, azon belül a gazdaságtörténet és az egyéni életutak feltárásában végzett jelentős kutatásaiért, az antropológiai és mikrotörténeti monográfiák sorában az új történetírás mintadarabjaként számon tartott, új módszertannal készített A tiszaeszlári dráma című elemzéséért részesült elismerésben Sóvágó Imrét, az MTA doktorát, a Debreceni Egyetem Természettudományi Karának egyetemi tanárát a klasszikus koordinációs kémia területén, továbbá a biokoordinációs kémiában elért, nemzetközileg is elismert kimagasló tudományos eredményeiért tevékenységéért tüntették ki.
Tamás Gábor, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára a díjat a világszerte elismert úttörő felfedezéseivel érdemelte ki, amelyekkel alapvetően megváltoztatta a magasabb kognitív funkciók kialakításért felelős agykéreg működéséről kialakult nézeteket, és amelyekkel hozzájárult számos neurológiai kórkép kialakulásának, valamint az agykérgi aktivitás szabályozásának jobb megértéséhez.
Veisz Ottó Bálint, az MTA doktora, az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézetének igazgatóhelyettese a globális klímaváltozás hatásának vizsgálatában elért kutatási eredményeiért, 3 millió hektáron termesztett, külföldön is elismert számos búzafajta nemesítéséért, Vörös József, az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának egyetemi tanára pedig a pénzügyi befektetések kockázatelemzésében elért kiemelkedő kutatási eredményeiért, a termelési képességek rugalmasságát elemző, külföldön is jelentős visszhangot kiváltó tanulmányaiért részesült elismerésben.
Akadémiai Újságírói Díjjal tüntették ki Veiszer Alindát, az MTVA szerkesztő-műsorvezetőjét a kutatói pályaív, a tudomány mint hivatás hiteles bemutatásáért, a tudomány közgondolkodásbeli szerepének erősítésére irányuló szerkesztői-műsorvezetői tevékenységéért.
A Wahrmann Mór-érmet az idén Thomas Faustmann-nak, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezető igazgatójának adományozták a felfedező kutatások és a kutatásfejlesztés ösztönzésére irányuló tevékenységéért, a magyar felsőoktatás és innováció elkötelezett támogatásáért, a tehetséggondozásban kifejtett példaértékű mecenatúrájáért.
A külhoni magyar tudósok elismerésére alapított Arany János Életműdíjjal az MTA Csedő Károlyt, a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem professor emeritusát tüntette ki a Románia területén fellelhető gyógynövény-állomány felméréséért; a növényi hatóanyagok kutatásában, valamint a biomassza kutatásokban elért kimagasló eredményeiért, hatásos bőrgyógyászati és kozmetikai szerek kifejlesztéséért.
MTI
hírek innen, onnan
Így legyen otthonodban a víz az úr!
Sok lakásnak megvan az alaphangulata. Van, ahol a keleti hatás érződik erőteljesen, és van, ahol Afrika köszön vissza a kiegészítőkön és a díszítésen keresztül. De mi a helyzet akkor, ha mi olyan szobákat szeretnénk magunk körül t...
Választások a középkorban? Pünkösdi király és királyné
A pünkösdikirály-választásról Magyarországon a középkor óta tudunk. Annyi bizonyos, hogy a 16. században, s még később is, a katonáknak a pünkösd volt a legkedvesebb ünnepe. A 17. század végén és a 18. század elején a huszárezrede...
Így spórolj a locsolással: kutat a kertbe!
A kerti kút nagyon jó dolog. Bár nem olcsó megcsináltatni, rengeteget lehet spórolni vele a locsolásnál. Ez pedig csábító lehetőség minden kerttulajdonos, virágszerető embernek. De mi a helyzet akkor, ha nem csak a slagot szeretné...
Videó: elképesztő bírói hibának köszönhetően szerzett vezetést a Porto
A Pacos Ferreira otthonába látogatott az FC Porto a portugál bajnokság utolsó fordulójában, ahol a vendégeknek nyerniük kellett az aranyérem megszerzéséhez. A győzelem végül össze is jött nekik, többek között egy óriási bírói téve...
Lemondott Napoli edzője, jöhet Mancini?
Három és fél év után lemondott posztjáról Walter Mazzarri, az olasz labdarúgó-bajnokságban második helyen zárt SSC Napoli vezetőedzője.
Szado-mazo ruhában és csíkos overálban esnek egymásnak a celebek
Emlékszik még a bájos és vadóc Miley Cyrus-ra a karrierje elejéről? Mi sem!
Cameron az adócsalás ellen harcol
Az adócsalás elleni harcban való együttműködésre szólította fel a brit fennhatóság alá tartozó, adóparadicsomnak tartott területeket a brit kormányfő.
Hőlégballonok ütköztek Törökországban
Egy turista meghalt, 24 megsérült.
Sajtos májpogácsa recept
A sült sajtos rizspogácsa mintájára készült ez az étel. Gondolkodtam, mit is lehetne készíteni még a májból, ez jutott eszembe. Ebben az esetben nem köretként tálaltam, hanem hús helyett, és rizst adtam mellé. Ebből a mennyiségből...
Sport
A viszontagságok ellenére Michelisz a Salzburgringen is dobogóra állt
Minden jó, ha a vége jó, Michelisz Norbert szempontjából pedig végül is majdnem tökéletesre sikeredett a túraautó-világbajnokság ausztriai versenyhétvégéje. Majdnem, ugyanis az időmérőt követő büntetések miatt az első versenyt a 1...
Húzd meg! Hátizomerősítés fegyenc- és egyéb módra
Támadjunk több szögből, ne hanyagoljuk el a mozgásirányokat! Evezés, pull egy kézzel, súllyal vagy súly nélkül.
Magyar bokszoló a WBO interkontinentális öv birtokosa!
Kecskeméten rendezte meg soron következő profi boksz gáláját a Ferobox Event csapata a Messzi István Sportcsarnokban. Az izgalmas sporteseményt a létesítmény telt házas közönsége mellett a Sport 1 Televízió nézői is élőben nézhett...
Tanult és vb-meccset nézett Svédországban a MOL Liga korábbi sztárja
Jánosi Csaba idén év elején döntött úgy, hogy felhagy az aktív játékkal és a folytatásban edzőként próbálja átadni a fiataloknak, amit ő az elmúlt évtizedekben a jégen megtanult. Jelenleg a Vasas utánpótlásedzője (U10 és U12), val...
Kedden javíthat a Pick Szeged
Szombaton Veszprémben megkezdődött a kézilabda NB I bajnoki döntője, melynek első mérkőzésén a Pick Szeged nagyarányú vereséget szenvedett a házigazda veszprémiektől. A szegediek az első játékrészben abszolút versenyben voltak az ...
Tízgólos meccsen búcsúzott Ferguson, Beckham megsiratta a pályafutását
Gólkirály lett Van Persie és Ibrahimovic, Bale elképesztő nagy gólt lőtt ismét, az Atlético nyerte a "kártyapartis" kupadöntőt a Real ellen, Ferguson utolsó, 1500. meccs parádésra sikerült, a Milan három percre volt, hogy bedőljön...
Bajnokveréssel érte utol a Honvéd az MTK-t
A végig hatalmas fölényben játszó Budapest Honvéd 2-0-ra győzte le a már bajnok és meglehetősen tartalékos Győri ETO-t, így harcban maradt a dobogós helyezésért.
Videó: kiszórták a brutális szabálytalanság után balhézó Dzsudzsákot
Piros lapot kapott Dzsudzsák Balázs a Dinamo Moszkva Alanyija Vlagyikavkaz elleni meccsén, miután ő is belekeveredett egy tömegjelenetbe egy brutális szabálytalanság után a meccs 87. percében.
Így ért véget Ferguson utolsó meccse
A Chelsea lett a harmadik, az Arsenal pedig a negyedik az angol labdarúgó Premier League-ben, miután a vasárnapi 38., egyben utolsó fordulóban mindkét csapat nyert.
Szolnok-Alba döntőt rendeznek a kosárlabda NB I-ben
Kialakult a férfi kosárlabda NB I döntőjének párosítása. Elsőként a trónfosztásra készülő Alba Fehérvár jutott be a fináléba, miután 3-1-es összesítéssel búcsúztatta a Kaposvár együttesét. A Szolnok megszenvedett a döntőbe jutássa...
Edzője szerint Babos Timi az utóbbi időben jól, és egyenletesen teljesít
Babos Tímea legutóbb Johannesburgban nyert versenyt. A tornagyőzelemmel 12 helyet javított világranglistás helyezésén, így ezen a héten már ismét a legjobb százban, a 99. találta magát. Mindez a siker mellett azt is jelenti, hogy ...
Bulvár
Időjárás - Vihar mossa el az estét
Csalóka lesz a mai nap! Délelőtt és délután is kellemes nyári idő várható. Délután azonban egy hidegfront érkezik.
Pucéran pózolt a várandós Britney - Címlapon a sztárkismama
Celebek körében nagy divat ledobni a textilt várandósan. Nézegesd meg a képeket!
Nagyon kínosan érezte magát! Az énekesnő fél feneke kilógott a bőrnadrágból
Rihanna megbánta, hogy a szűk bőrnadrágot vette fel.
Lecsapott a vihar: szupercella Nagyatád felett, fotó
Felhőszakadás, jégeső kíséretében csapott le a vihar Somogyra is, Nagyatád felett egy észlelő egy szupercellát kapott lencsevégre.
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Ma Magyarországon 50 és 100 közé tehető a Fabry-kórosok száma. Sajnos, nehezen diagnosztizálható, általában fiatal fiúkban jelentkezik: fáradékonyak, nem szívesen mozognak.
Videó: klicskói pofonok az autópálya közepén
Jól jegyezd meg, hogy fájni fog, ha rossz ember előtt kezdesz fékezgetni az autópályán. Vagy bárhol. Jusson eszedbe mindig ez a videó, ha keménykednél, nem éri meg. Ugye, hogy jobb, ha veszünk egy nagy levegőt és szépen továbbmegy...
Horváth Éva átlátszó ruhában mutatta meg nőies idomait - Képeken a heti sztárhír...
Képes összefoglaló arról, mi történt a héten a hazai sztárvilágban.
A geológus elárulta: itt várható Magyarországon földrengés
A szakértő meghatározta a gócpontok elhelyezkedését.
Szinte egy percet nem öregedett! 51 évesen is dögös a 90-es évek kedvelt színész...
Lea Thompson, a Vissza a jövőbe című trilógia sztárja ma is dögös.
Pedig 40 éves nincs! A népszerű színészt nagypapává tette tinédzser fia
Willi Herren német slágergyáros és színész 37 évesen lesz nagypapa.
Ez most vicc? Kötelező lesz szeptembertől az alfa állapot elérése az iskolákban
Változásokat vezetnek be a közoktatásban a tanév elejétől.
Hány évesnek hisszük magunkat?
"Negyven felett már minden baj elér, ötven fölött meg minden nap ajándék" - ugye Ön sem így gondolja?
blogmorzsák
Mi köze a Kék aratásnak
a Star Warshoz?
Az elmúlt évtizedek legnagyobb filmsikereinek munkacímeiből válogatunk és az is kiderül, vajon komolyan gondolták-e a béna címadást.
Andy Warhol udvari zenészei
A Velvet Underground utánozhatatlan volt, de a tagok a feloszlás után is nagyot alkottak.
Medencébe zuhant az autó
A kerítésen keresztül érkezett a frissítő habok közé a sofőr.
Öszinte street food
A pörcös lángos szeretete összeköti az országot.
Darabokra szedve
Számítógép, bicikli, mobiltelefon - milyen darabokból áll és hogy is néz ki szétszedve?
Katherine Legge ismét a fedélzeten
A modellszépségű versenyzőnő az Indianapolis 500-on tér vissza.
Inkompetencia felsőfokon
A VIII. kerületi önkormányzatnak több hónapos csúszással sem sikerült az üres telkek közösségi célú hasznosítását megszervezni.
Forog a Downton Abbey negyedik évada
Íme néhány fotó az egyik legnépszerűbb brit sorozat forgatásáról.
A befektetés hét alapszabálya
Ezeket kövesd, ha nem akarod, hogy átverés áldozata legyél.
Álmodj, kérj, és ő valóra váltja!
Oravecz Nóra hisz a pozitív gondolat erejében, és abban, hogy bármit el tudunk érni. Ha pedig nem, ő valóra váltja: kívánságokat teljesít.
A New York-i bundagyanú
A liga történetének egyik legnagyobb botránya az 1946-os döntő előestéjén pattant ki.

- Forgalomelterelés Pécsett
- Növelik a szennyvíztisztítás hatásfokát Pécsen
- Ingyenesek a programok a látássérülteknek
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Szépen felépült Kira
- Tizenegy milliárd forintos fejlesztésbe kezd a mentőszolgálat
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- NATO-radar - Elhelyezték a medinai létesítmény alapkövét
- Engem vigyél haza!
- Megverte a Pécset, még életben a Siófok
- Orbán: béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak
- "Pécs ledarálja a Siófokot"
- Beolvad a Tettye Forrásház Zrt.-be a Pécsi Vízmű Zrt.
- Fidesz: folytatódik a rezsicsökkentés politikája
- A baloldalon totális a káosz
- Orbán: Európa problémája a gyengülő versenyképesség
- Újabb részletek a pécsi pénzváltós gyilkosságról
- Új bűnmegelőzési program indult egy Pécsi iskolában
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Pécsett is hódít a Rukkola
- Vándorgyűlést rendez a történelmi társulat
- Legyen újra természetes az uránvárosi KRESZ-park és környéke!
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Török segítség Pécs oszmán építészeti értékeinek ápolására
- Sikerrel zárult a pécsi akció
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Aszpik - Alkotói piac
- Forgalmi rend változások Pécsett
- Elhunyt Székely György színháztörténész
- Kocsis Zoltán egyelőre nem vezényel és zongoraestet sem ad Pécsen
- Expedíciózz a háztartásban! - Ismét Pécsen





