Ezt olvasta már?

0

Akár 50 százalékkal is drágábbak a szilveszteri szállásajánlatok

Az év utolsó napjaiban nagy rohamra készülhetnek a magyarországi szállásadók; az óévbúcsúztatás idejére nagyrészt a 4 nap/3 éjszakás csomagajánlatokat keresték a vendégek, még úgy is, hogy ilyenkor átlagosan közel 50 százalékkal drágábbak a szállásajánlatok. - Pécsi Napilap -

A Szallas.hu MTI-hez hétfőn eljuttatott felmérése szerint a fürdővárosok a legnépszerűbb szilveszteri úti célok, a legtöbb vendégre sorrendben Budapest, Hajdúszoboszló, Eger, Siófok, Gyula, Pécs és Miskolctapolca számíthat.

Egy tipikus, 2 fős, 2 éjszakás szilveszteri kikapcsolódás 70 ezer forintba kerül, de aki keres, találhat 1700 forintos szállást az év utolsó napjára, például az ilyenkor rendkívül népszerű faházakban - idézi a közlemény Dorcsinecz Józsefet, a Szallas.hu alapítóját, aki elmondta azt is, hogy a legnagyobb értékű év végi foglalás 1,7 millió forint volt.

A szállodák által kínált szilveszteri csomagokban különleges helyet kap az alaposan megválogatott ételsor, beleértve az éjféli, valamint a másnapi menüt is, ezért sok helyen kerül malacsült és lencse az asztalokra. Emellett a szórakoztató kísérőprogramokra is nagy gondot fordítanak a vendéglátók. Népszerű tematika a kaszinó jellegű vagy a retró hangulat és a táncshow, továbbá bűvészek, humoristák, énekesek fellépése.

A Szallas.hu adatai szerint a külföldön szilveszterező magyarok többsége az idei évben a három közeli fővárosba - Bécsbe, Prágába és Pozsonyba - látogat, de sokan utaznak Zakopanéba és Kassára is.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Itt a bejelentés: így alakul a benzin és a dízel ára!

Hétfőn sem változtak a hazai üzemanyagárak - írj a holtankoljak.

Érik az újabb csörte: a Spar az Európai Bizottsághoz fordult

A Spar újabb panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz a magyar élelmiszer-kiskereskedelmi különadó miatt. A vállalat szerint a magyar...

Hol lehet pénzt keresni 2027-ben? A profik elárulják, mire figyelnek most

Hol vannak még olyan befektetési lehetőségek, amiket nem fedezett fel teljesen a piac? Október 21-én a Portfolio Investment Day-en erre is...

Törvényellenesnek tartják Trump dízelszállítási megállapodását az oroszokkal

Igaz, az oroszok aligha tudnak sok dízelt a piacra vinni, tekintve, hogy az ukrán támadások miatt maguk is importálnak.

Kriston Péter megszólalt, miután lecsúszott a Farm VIP megnyeréséről: így reagált arra, hogy nem ő győzött

Kriston Péter, vagyis Pepe, a Farm VIP hatodik évadának döntőjében alulmaradt Young G Bécivel szemben. A testépítő azonban nem...

Bíróság tiltotta be a Donald Trumpot népszerűsítő, közpénzből finanszírozott reklámfilmeket

A felperesek szerint a reklámkampány nem közérdekű tájékoztatásra szolgál, hanem a félidős választások előtt az elnököt...

Zsírmája lehet anélkül, hogy tudna róla: ezek a tünetek és jelek utalhatnak rá

A zsírmáj hosszú ideig semmilyen feltűnő tünetet nem okoz, ezért előfordulhat, hogy valaki évekig nem is tud a betegségéről. Pedig a...

Aggasztó térképen tűnt fel Magyarország, Sopron kellene nekik

Óriási nemzetközi felháborodást váltott ki az Alternative für Deutschland (AfD) ifjúsági szervezetének egyik vezetője, aki olyan...

Európai merényletekre készülnek az oroszok

Financial Times: Oroszország európai hadiipari vállalatok vezetői elleni merényleteket tervez.

Könnyítést kapnak a fuvarozók

Az év végéig literenként 25 forintos jövedékiadó-kedvezménnyel segítik a fuvarozókat a megemelkedett üzemanyagköltségek miatt.

0

Sport

Több klub is hatalmas bajban lehet Magyar Péter miatt

Több klub is hatalmas bajban lehet Magyar Péter miatt! Szigorú összeférhetetlenségi törvény söpörheti ki a politikusokat a magyar sportból.

José Mourinho annyira begőzölt Vinícius Júnior kiállítása miatt, hogy lefújta a meccs végi sajtótájékoztatót

Állítólag attól tartott, hogy valami olyat mond, aminek következményei lesznek.

Olyan gólt rúgott a meccs 100. percében a másodosztályú focista, hogy az maga a művészet

A labdaátvétel volt az igazán extra, de a befejezés is hibátlan volt.

Szoboszlai Dominik biztosan kihagyja a Man. City elleni rangadót, még a meccskeretbe sem nevezték

Rajta kívül több kulcsjátékosára sem számíthat a Liverpool trénere.

Itt van az év egyik legnagyobb KO-ja a UFC-ben: öntudatlanul zuhant a földre a ketrecharcos, miután fejbe rúgták

Pehelysúlyban is vannak félelmetes kiütések, ezt bizonyítja a UFC legutóbbi gálája is.

Rossi megtalálta Orbán tökéletes párját – Dante nyelvén beszél a válogatott új védőbástyája

Kivételesen csereként szállt be a győztes meccsbe a Groningen magyar alapembere.

Elszenvedte első bajnoki vereségét a Liverpool, esélye sem volt a Manchester City ellen

Az utolsó percekre szinte kiürültek az Anfield lelátói.

Két éve a világ egyik legjobb futballistája, mégsem lehet sehol sem válogatott

Az egyik topligában sorra tüntetik ki díjakkal, de a címeres mezről csak álmodozhat.

Jámbor András üzent Kubatov Gábornak: Így tovább a teljes megsemmisülésbe

Áll a bál a sportolók adókedvezményének megszűnése miatt.

Bulvár

„Kemény cicik, formás popsi, sima bőr” – Ezért vágynak az ötvenes pasik inkább fiatal nőkre

Férfiakat kérdeztünk a témáról, és brutálisan őszinte válaszokat kaptunk. Íme, amit az ötvenes férfiak valóban gondolnak arról, miért nem keresik a velük egykorú nők társaságát.

„Legidősebb lány vagyok. Szeretnék felmondani, mert elegem van és elfáradtam”

„Legidősebb lánygyerek-szindróma? Úgy is nevezik: a harmadik szülő” – meséli videójában egy TikTokker, majd hozzáteszi: a legidősebb gyereknek azért is nehéz lenni, mert az ember könnyen elveszíti a saját gye

"Bárcsak abbahagynák műtét előtt ezt az emberek.” Az aneszteziológus életbevágóan fontos dologra mutatott rá

A sikeres és biztonságos műtét egyik kulcsa abban rejlik, mit teszünk meg még a műtőasztalra fekvés előtt.

Ellopták a súlyosan beteg négyéves kisfiú gyógykezelésére gyűjtött pénzt: Sokkoló dolog történt a felháborító lopás után

Ellopták a súlyosan beteg négyéves kisfiú gyógykezelésére gyűjtött pénzt Wausau-ban! A gátlástalan lopás után azonban csoda történt a közösségben.

Egyetlen fotóval férfiak millióit őrjítette meg: 65 évesen így fest most a 80-as évek legendás szépsége, Nastassja Kinski

Nastassja Kinski a nyolcvanas évek egyik legvonzóbb színésznője volt, akinek különleges szépségét és igéző tekintetét máig nehéz elfelejteni.

Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya?

Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya? Magyar Péter egyelőre mélyen hallgat az ügyben.

Több klub is hatalmas bajban lehet Magyar Péter miatt

Több klub is hatalmas bajban lehet Magyar Péter miatt! Szigorú összeférhetetlenségi törvény söpörheti ki a politikusokat a magyar sportból.

Ha ilyen reklámra kattintottál, kiberbűnözőknek adtad meg adataidat

Ismert mesterségesintelligencia-szolgáltatások nevével csalogatják hamis bejelentkezési oldalakra azokat, akik hirdetési fiókokat kezelnek. Az adatlopáshoz önmagában a kattintás nem elegendő: azok kerülnek veszélybe

Letarolta a kamion a turistabuszt, sok a halott

Kamionnal ütközött egy turistabusz vasárnap a nyugat-törökországi Manisa tartományban, legkevesebb 11 ember meghalt, 27-en megsérültek - közölték helyi hivatalos források.

Valóságos özönvíz zúdult a Balatonra

A Balatonnál több helyen is mintegy 43 milliméter, míg Budapesten 29 milliméter eső esett az elmúlt 24 órában - közölte a HungaroMet Zrt.

Végzetes csapást kaphat most a NER

Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc cégét, a V-Hídat minden magyarországi közbeszerzésből kizárják majd. Az már biztos, hogy Orbán Viktor kijelölt fő oligarchája az autópálya koncesszió után a Déli körvasú

0






0