Pécsi Napilap - Akár négy magyar női játékos indulhat a tenisztornán

Ezt olvasta már?

A szennyvízszippantás díjának csökkentéséről és a diktatúrákról is tárgyal a Ház

A szennyvízszippantás díjának csökkentéséről tárgyal elsőként, majd a diktatúrák igazságtalanságait idézi fel az Országgyűlés mai ülésnapja, amelynek végé...

0

Akár négy magyar női játékos indulhat a tenisztornán

London 2012

Jó esetben négy magyar női játékos indulhat a londoni olimpiai tenisztornán.


hirdetés

Richter Attila, a szövetség főtitkára szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Szávay Ágnes alanyi jogon szerepelhet az ötkarikás játékokon, a világranglistán jelenleg a legelőkelőbb helyen rangsorolt Babos Tímea szintén ott lehet Londonban, Marosi Katalin és Arn Gréta játékára pedig szabadkártyával kerülhet sor.

A sportvezető jelezte, hogy a nevezéseket elküldik a nemzetközi szövetségnek, és az ITF várhatóan jövő csütörtökön közli a döntését.

Szávay, aki betegségei és sérülései miatt úgynevezett védett ranglistás helyezéssel rendelkezik, a napokban már megkezdte az edzéseket. Sérülése előtt a 39. volt a rangsorban. A 23 éves játékos tíz hónapot hagyott ki, majd április végén, idei első viadalán, a stuttgarti torna selejtezőjében kikapott és azóta nem versenyzett.

 

mti








0
0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Megújult a GELID díjnyertes GX-7-es CPU hűtője

A Rev. 2 GX-7 új, kompaktabb, Hydro Dynamic csapágyazással ellátott ventilátort kapott, ami kék LED-es világítással is rendelkezik, plusz a csomaghoz újításként jár némi felsőkategóriás hővezető paszta is.

BioForum Budapest

Együttműködési megállapodást is aláírt a Magyar Biotechnológia Szövetség, illetve a két éve a szervezet támogatásával létrehozott Lengyel Biotechnológiai Szövetség. A megállapodás sarkalatos pontja a jövőbeni közös fellépés olyan ...

Hatalmas felbontású új szuper mobilkijelző

Ehhez foghatóan magas pixelsűrűséggel a mobil iparágban eddig még nem találkozhattunk.

Alaposan átrendeződött a vállalati banki piac

A legtöbb bankszámlát az OTP-nél nyitották, a takarékszövetkezetek a másodikok, míg a következő három helyen a CIB, az Unicredit és a K&H áll.

Az alkohol betiltását kérik a marihuána-aktivisták

A marihuána legalizálásáért küzdő szlovákiai aktivisták arra kérik azokat a parlamenti képviselőket, akik elutasítják a könnyűdrogokért kiszabható büntetések mértékének csökkentését, hogy tiltsák be az alkoholt is.

A banktitok órái meg vannak számlálva

Egyfajta menetrendet rögzítettek az EU számára szerdai találkozójukon a tagállamok vezetői az adócsalás és az adóelkerülés elleni európai és nemzetközi fellépés fokozására. Célként tűzték ki a megtakarítási adó felülvizsgálatáról ...

Ne csak együnk, igyunk is!

A tavaszi, nyári időszak a kerti bulikról, grillpartikról is szól, amely a finom falatok mellett jobbnál jobb koktélokban is bővelkedik! Most ezekből válogattunk.

Carbonara - az eredeti

Hozzávalók: 50 ml tej 5 ek extra szűz olíva olaj 40 dkg spagetti 10 dkg pancetta 3 dkg parmezán sajt (reszelt) 2 dkg pecorino sajt (reszelt) 50 ml tejszin 3 db tojás sárgája 1 db tojás fehérje 3 db hagymakarika 1/2 pohár...

Balatoni Hajózási Zrt.: kétszámjegyű bevételnövekedés pünkösdkor

Kétszámjegyű bevételnövekedést ért el a Balatoni Hajózási Zrt. a pünkösdi hosszú hétvégén: a kompon 12 százalékkal, a személyhajó forgalomban pedig 10 százalékkal nőtt a bevétel a tavaly pünkösdihez viszonyítva - közölte Horváth G...

Sport

Skaliczki László: nem sikerült tökéletesre a szeged búcsú

Tegnap este egy korszak végérvényesen lezárult a Pick Szeged kézilabda csapatának életében. A Veszprém elleni bajnoki döntő második mérkőzésén a címvédő 26-24-re legyőzte a szegedieket, ezzel története 21. bajnoki címét szerezte m...

Babos Tímea egy lépéssel közelebb került a Roland Garros főtáblájához

Babos Tímea esélyeshez méltóan bejutott a selejtező második fordulójába a Roland Garroson, miután két játszmában legyőzte a hazai színekben induló Myrtille Georges-t. A 20 esztendős magyar játékos következő ellenfele a kvalifikáci...

Kiss Péter lezuhanhatott, Erőss Zsolt eltűnt a Kancsendzöngán, megvertük a Portu...

Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.

Higuaín elfogadta a Juventus ajánlatát

Megállapodott a Juventus csapata Gonzalo Higuaínnal, már csak a Real Madriddal kellene megegyezniük a támadó vételárában.

Orbán a BL-döntőn találkozhat Merkellel

Szombaton a futballtörténelem első német-német BL-döntőjét rendezik. A Bayern München és a Borussia Dortmund a Wembleyben találkozik, hogy eldőljön, melyik csapat nyeri a 2012/13-as Bajnokok Ligája-szezont.

Erőss Zsolt felesége: a kislányunk tudja, hogy apa nem jön haza többé

Erőss Zsolt felesége már nem reménykedik abban, hogy a Himalájában eltűnt férje visszatér, hiszen ismeri a körülményeket, amelyek közt utolsó napjaikat töltötték az ugyancsak eltűnt Kiss Péterrel. Sterczer Hilda elmondta, tudja mi...

A jégkorong-válogatott támadója elhagyja Svédországot

Közös megegyezéssel szerződést bontott a magyar jégkorong-válogatott támadója, Hári János és a svéd Modo csapata. A játékos több jégidőt szeretett volna, valamint úgy gondolta, hogy a környezetváltozás is jó hatással lesz a játéká...

A harmadik Szolnok-Alba döntő következik

Ma este kezdetét veszi a kosárlabda NB I bajnoki döntője, ahol a címvédő Szolnok és az alapszakasz, valamint Magyar Kupa győztes Alba Fehérvár csap össze egymással. A két gárda jelenleg kiemelkedik a magyar mezőnyből, így érdekes ...

Erőss Zsolt felesége már nem reménykedik

A magyar hegymászó felesége, Sterczer Hilda már akkor tudta, hogy baj van, amikor kiderült, hogy egy egész napig tartott a csúcstámadás.

Schmittről tárgyal az olimpiai bizottság

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a jövő heti következő ülésén foglalkozik a doktori címétől megfosztott Schmitt Pál ügyével - írta az Origo.

Elképzelhető, hogy lezuhant az egyik magyar a Kancsendzöngán

Elképzelhetőnek tartja, de megerősíteni nem tudja a Kiss Péter hegymászó lezuhanásáról szóló hírt a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője.

Bulvár

Mik a cukorbetegség tünetei?

A 2-es típusú cukorbetegek száma folyamatosan nő a felnőttek és a gyerekek körében is. Akinek van érintett családtagja, vagy észreveszi magán a felsorolt tüneteket, jól teszi, ha kivizsgáltatja magát. Melyek a cukorbetegség tünete...

Rabszolgasorsban Budapesttől néhány kilométerre

Évekig nem kereste senki Gubica Paulát (képünkön). Budapesttől alig néhány kilométerre tartották fogva és kényszerítették munkára. Egy család valóságos rabszolgája lett. Hogy jutott el eddig?

Nem találják Erőss Zsolt hegymászót! - Klein Dávid beszámolója

Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűnt, miután sikeresen meghódította a Kancsendzöng 8586 méteres csúcsát. A kialakult helyzetről Klein Dávid hegymászó beszélt a napidoktor.hu-nak.

Kolléganőjével csalta meg feleségét! Vége a műsorvezető házasságának

15 év házasság után elválik feleségétől a műsorvezető.

Mire gyűjt a magyar? Íme a top megtakarítási célok

A gyermekek jövőjének biztosítása a legfontosabb megtakarítási célok közé tartozik; ezen belül messze kiemelkedik az iskoláztatási költségek fedezése - derül ki a MetLife kutatásából. Ennek ellenére, bár a megkérdezettek több mint...

Bele is halhatunk az ülőmunkába

Az ülőmunka a gerinc fájdalmas betegségei mellett növelheti az agyvérzés, a szívinfarktus, a szívnagyobbodás és a vesebetegség rizikófaktorát is.

Felkutatják az elvándorolt magyarokat

Jelenleg nincsenek pontos adatok az elvándoroltakról.

Erőss Zsolt felesége: Már akkor tudtam, hogy baj van

Szinte semmi remény nincs arra, hogy a magyar hegymászók életben vannak - mondta a "Magyarok a világ nyolcezresein" expedíció szóvivője, Vincze Szabolcs az M1 Híradóban.

"Semmi remény" arra, hogy életben vannak Erőss Zsolték

Eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter, a Kancsendzönga-expedíció két csúcsmászója ereszkedés közben, 8000 méteres magasságban - közölte szerda délelőtt a Magyarok a világ nyolcezresein szóvivője az MTI-vel.

Kidobta a gyerekeit az anya az ablakon

Megelégelte gyermekei szüntelen civakodását, ám cseppet sem szokványos módon próbált véget vetni: büntetés vagy dorgálás helyett egyszerűen csak kidobta őket az ablakon a nő.

Hogy nézhet ki így 75 évesen? Jane Fonda testhezálló ruhában virított Cannes-ban

Jane Fonda 75 évesen is irigylésre méltó alakkal büszkélkedhet.

blogmorzsák

Fogadjunk? - Monacói esélyek

Hogyan látja a Monacói esélyeket egy, a pénzét kockáztató fogadóiroda?

Az agybetegség netovábbja:
a szakállreklám

Keress pénzt a szakállba csíptethető hirdetéssel.

Orbán a rettegett

Orbán napja május 25 -én van, s a néphagyomány a fagyosszentek közé sorolja őt.

Applikációval az erőszak ellen

Egy új alkalmazás segítségével a bántalmazott gyerek egy gombnyomással segítséget kérhet.

Hol képzelik el a szülők
a gyermek jövőjét?

A gyerek lakásánál fontosabb lett a külföldi karriert biztosító oktatás.

Akinél másodpercek alatt omlott össze minden

A csaj egy harmonikus kapcsolatot rúg fel, és saját magát buktatja le, amikor felháborodik egy ártatlan telefonhívás miatt.

Terápiás coming-out

"Én vagyok az egyetlen szeretője, és az egyetlen barátja. Utálja, hogy ő nem az én világom egyetlen férfija."

Programozható macskaetető

Elsősorban akkor hasznos a szerkezet, ha elutazunk és nincs aki etesse a kedvencünket.

0