Ezt olvasta már?

Sárai György ül le a PMFC kispadjára

Az elmúlt években a klubot szakmai igazgatóként irányító, UEFA pro licenccel is rendelkező szakember a mai naptól a PMFC NB III-as labdarúgócsapatának trénere.

0

Akinek India az első hobbija és szerelme...

Félinformációk, sztereotípiák, hamis legendák élnek a köztudatban Ázsiáról. Ezek eloszlatására, valamint komoly tudományos bázis létrehozására alakult meg 1999-ben az Ázsia Központ, amelynek dr. Wilhelm Zoltán tanszékvezető egyetemi docens az igazgatója.


hirdetés
A szakember saját bevallása szerint génjeiben hordozza a különleges kontinenshez való vonzódást.

Nagy érdeklődés övezte a pécsi Ázsia Központ megalakítását 1999 tavaszán. Az intézményt dr. Tóth József akkori rektor, a Földrajzi Intézet igazgatója, valamint dr. Bárdi László sinológus professzor vezetésével jött létre, és a profil kialakításában aktívan közreműködött dr. Koltai Dénes, a PTE FEEK dékánja is. A központ a kezdetektől fogva a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara, Földrajzi Intézetének keretein belül működik.


–1999-ben az Ázsiával kapcsolatos áltudományos nézetek és félinformációk olyannyira teret hódítottak, hogy szükségessé vált egy olyan tudományos egység létrehozása, ahol a valóságos tényeket közvetítjük az embereknek – mondja Wilhelm Zoltán (képünkön). – Ez az egység a kezdetektől fogva összefogja a Pécsett és az ország többi pontján ténykedő (e témával foglalkozó) tudományos kutatók munkáját. Az első félévben több mint 600 hallgató vette fel a kurzusainkat.

Igaz, hogy az Ázsia Központ céljai 1999 óta nem változtak, azonban a hazai felsőoktatás helyzete jelentősen romlott. Hiányoznak a nagyobb projektek, konferenciák, megfelelő anyagi források híján mindössze egyéni kutatóutakra nyílik lehetőség. Ha a kellő mennyiségű forrás rendelkezésre állna, akkor a minőségi oktatás fejleszthetővé válna, másrészt olyan tudományos programok indulhatnának, amelyek nemcsak magyar, hanem külföldi kutatókat is integrálhatnának.

– A nyugati civilizációban felháborító sztereotípiák alakultak ki az iszlám civilizációval és kultúrával kapcsolatban. Ebben nagy szerepe volt a média szenzációhajhász torzításainak is. A szellemi károkozást nehéz lesz orvosolni. Egy banális példa: a közhiedelemmel szemben az iszlám vallást gyakorlók nem kelet, hanem Mekka felé imádkoznak. Emellett tudomásul kell vennünk, hogy a nyugati civilizáció által bejárt fejlődési út nem alkalmazható mindenhol. A sztereotípiák nem kímélik Kínát sem, pedig a kulturális különbségeket el kell fogadnunk, ha a „befogadó” és „toleráns” Európában szeretnénk élni.

Wilhelm Zoltán igen régóta érdeklődik az ázsiai kontinens iránt. A kötődés kialakulásában fontos szempont, hogy családjának egyik ága török származású. Gyermekkorában rengeteg útikönyvet, élménybeszámolót olvasott a hatalmas földrészről, majd életének igazi fordulatát 1997-ben tett indiai látogatása jelentette.


– Amikor Varanasi városában, a hindu vallás egyik legszentebb helyén kiszálltam a repülőgépből, déjá vu érzésem volt, azaz mintha ez már egyszer megtörtént volna velem, mintha hazaérkeztem volna. Innen kezdve India vált első hobbimmá és szerelmemmé. Azóta már ötször sikerült rövidebb-hosszabb időre kimennem ebbe a csodálatos országba. A családomat is kivittem, nekik is nagyon tetszett az ottani világ.

A fiatal szakemberrel az áltudományosság elleni harc fontos eszközéről, a tudományos ismeretterjesztésről is beszélgettünk. Wilhelm Zoltán úgy véli, a Nyitott Egyetem és a Mindentudás Egyeteme egyaránt kiváló kezdeményezés, azonban mindkét televízióban közvetített sorozatnak képi megújulásra van szüksége. Ez azért fontos, mert az egyetemeken folytatott tudományos ismeretterjesztés népszerűsége folyamatosan csökken.

Gerner András





0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kétezer éves múmialét inna egy életunt férfi

A sokat hangoztatott közhely szerint a világ megérett a pusztulásra. A brit Innes McKendrick pedig nem tesz sokat ennek megcáfolására. Mi...

A János Kórház végül kitakaríttatta a teraszt, amire az önkéntesek jelentkeztek

Csak éppen nekik felejtettek el szólni erről az utolsó utáni pillanatig.

Újra megtörtént - teljes szélességében lezárták az autópályát

A 139-es kilométerszelvénynél az M3-as autópályát teljes szélességében lezárták a forgalom elől.

Drámai összefogás a budapesti dugóban: megszólalt az egyik életmentő a sorsfordító percekről

Irodisták és autósok élesztettek újra egy idős sofőrt, aki feltehetően infarktust kapott a volánnál az Alkotás úton. Példaértékű,...

11 ezer ember írta alá, hogy meginné a kétezer éves szarkofágban talált folyadékot

Már 11 ezer ember írta alá a petíciót, hogy megihassák a kétezer éves szarkofágban keringő gusztustalan trutymót!

Hatalmas innovációs központot épít a Barclays

A nagybankok láthatólag rengeteg tőkét fordítanak a digitális megújulásukra, most a Barclays jelentette be: 2500 alkalmazottat...

Egyre több a kézműves bor

Egyre több pincészet hirdeti magáról, hogy kézműves borokat készít.

Még egy híresség került bajba évekkel ezelőtti viccei miatt

Nem James Gunn az egyetlen, akinek felelnie kell néhány régi, sértő poén miatt.

Ez az eddigi legizgalmasabb előzetes a Legendás állatok és megfigyelésük filmről

Már csak pár hónap, és mozikba kerül a Legendás állatok és megfigyelésük második része, a készítők pedig a napokban megmutatták a...

Duterte: Önök az emberi jogokért, én az emberi életekért aggódom

A Fülöp-szigeteki elnök beszéde alatt több ezren tüntettek a törvényhozás épülete előtt.

Sorozatajánló: Éles tárgyak

Ha egy szuper pszichológiai thrillerre vágysz

0

Sport

Hihetetlenül szexi bikiniben Hosszú Katinka

Medence az egyik, óceán a másik oldalán az amerikai napsütésben az Iron Ladynek.

Újra megmutatta kiábrándító arcát a Forma-1

Ismét csalódhattunk a világ legnépszerűbb autósportjában.

Mégsem lesz futamgyőzelem? Vizsgálják Hamilton győzelmet érő manőverét

Veszélyben lehet Lewis Hamilton futamgyőzelme: a versenybírók vizsgálják a Mercedes pilótájának győzelmet érő manőverét. Bármekkora büntetést kaphat.

A BL-döntő negatív hőse ismét hatalmasat hibázott - videó

A kapus ezúttal megmenekült, de Liverpool most is kikapott.

Így vélekedik a korábbi magyar kapitány Marco Rossi új stábjáról

Budapest Összeállt a labdarúgó-válogatott élére egy hónapja kinevezett Marco Rossi (53) stábja, a szövetségi kapitány ismertette, kikkel akarja sikerre vinni együttesét.

Vettel vezető helyről esett ki, Hamilton a 14. helyről húzta be a Német Nagydíjat

A Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Német Nagydíjat.

Madarat lőtt telibe a Manchester United védője - videó

Mezbe csomagolva kellett levinni a pályáról.

Iniesta és Torres sem ilyen bemutatkozásról álmodott Japánban

A Barcelona korábbi klasszisának a csapata, a Vissel Kobe szaladt bele nagyobb pofonba.

Eb-negyeddöntős a férfi pólócsapat, Szerbia következik

12-9-re győzött Märcz Tamás csapata Hollandia ellen, a címvédő jön a legjobb nyolc között.

Kiütéses hazai győzelemmel kezdte a Fradi a bajnokságot

A legutóbb ezüstérmes Ferencváros a Diósgyőrt látta vendégül az első fordulóban.

0

Bulvár

Lefotózták a legbotrányosabb magyar egyedi rendszámot, megmutatjuk

Erre nagy ötlet volt százezreket kifizetni.

Így stírölte Kádár cigivel a szájában Sütő Enikőt

Majd kiesik Kádár János pártfőtitkár szájából a cigaretta, amikor Sütő Enikő fehérneműre vetkőzik előtte erről tanúskodik a Habselyem Kötöttárugyárban 34 éve készült fotó.

Kidobatták a Ryanair-gépről a magyarok bőröndjeit Ferihegyen

Újabb botrányos eset történt Ferihegyen, nagyon kiszúrt a magyar utasokkal Ryanair. Ismét a Kanári-szigetekre tartó járat csomagjaival akadt problémája a fapados légitársaságnak.

Az intim titok - amiben nincsen semmi szégyellnivaló

Ne hallgass róla! Kérj segítséget!

Betegállománya alatt facebookozott, kirúgták - Nem ő az egyetlen

Hogyan védekezhetnek a cégek az ellen, ha a munkatárs túl sok időt tölt a közösségi hálón?

Az állam 80 ezer ingatlanra vetett szemet

Az elmúlt hónapokban állami elővásárlási jogot jegyeztettek be 80 147 ingatlanra. Mindezt a világörökség védelmével magyarázzák, de tény hogy a magántulajdonhoz így már korlátozott jogok kapcsolódnak.

Jó hír a nyugdíjasoknak, augusztusban hamarabb jön a pénz

Már 10-én utalják a járandóságokat.

Egy zsidó szokás, amit sosem értettél: ezért visznek követ a sírokra

Virág helyett kő kerül a sírokra: mi a zsidó hagyomány oka?

Hihetetlenül szexi bikiniben Hosszú Katinka

Medence az egyik, óceán a másik oldalán az amerikai napsütésben az Iron Ladynek.

Megdöbbentő dolgok derültek ki Jean-Claude Van Damme-ról

Az eset 24 évvel ezelőttig nyúlik vissza a Street Fighter című film forgatására, ami a rendező szerint valóságos rémálom volt.

Újra megmutatta kiábrándító arcát a Forma-1

Ismét csalódhattunk a világ legnépszerűbb autósportjában.

Kárász Róbert és 17 évvel fiatalabb barátnője - Róza igéző szépség

Kárász Róbert rajong a barátnőjéért, Rózáért.

blogmorzsák

A tökéletes töltött csirke titka

Türelem, és alacsony hőfok!

Nyertes vagyok, vagy vesztes?

„Szerinte az első, nehézkes pillanatok jeleire le kell lépni, mert már akkor sem lesz ugyanolyan, ha mindkét fél sok mindent megtesz.”

Usztasa üdvözlés és a horvát válogatott

Miért lett ekkora botrány egy előadó, és egy dal miatt?

Vitray milyen családba született?

Ha már egy kíváncsi újságíró leás nála a gyökerekig, vajon miért finomkodik azzal a fránya izraelita jelzővel?

„Szeretem a feleségem, ezért csalom meg válás helyett“

Egy eset, ami sok más pár számára ismerős lehet.

Európa úgynevezett kereszténysége sosem volt úgy igaz

Az utóbbi ezer évében sem volt keresztény, dominánsan talán, de fundamentálisan, kivált kizárólag nem.

Formula Hamilton

Lewis Hamilton a szabályok felrúgásával nyerte a Német Nagydíjat. Kezd irreális méreteket ölteni, hogy neki mindent elnéznek?

Mérföldkő a magyar haderőfejlesztés terén

A légierő haderőnemben végbemenő nyugati típusra való átváltás a hazai katonai helikopter társadalmat is elérte.

Kalandos buszo­zás Vanoucverből Los Angelesbe

Ez pont az az eset, amikor nagyjából semmi nem úgy történik, ahogy eltervezted.

12 inspiráló gondolat Steve Jobstól

„A leggazdagabb embernek lenni a temetőben, nem fontos számomra.“

10 tipp római vakációhoz!

Hogyan tudod elkerülni a tömeget és a sorban állást?

0






0