Akkor most, hogy is van ez a sorosozós, junckerezős plakátkampány
A kormány nyolc oldalban reagált a Európa Bizottságnak
A kormány vasárnap közzétette az Európai Bizottság február végén kiadott közleményére adott válaszait. Az EB a sorosozós, junckerezős plakátkampányra reagált még február végén, erre adott most egy nyolcoldalas választ a kormány.
A közpénzből, sokak által felesleges hangulatkeltésnek és kampánynak tartott plakátolás legújabb fejleményét az index munkatársai elemezték.
A közlemény azzal indít, hogy az EB szerint Soros Györgynek nincs köze a bevándorlás fokozásában, a kormány álláspontja viszont az, hogy Soros javaslatai egybevágnak a brüsszeli tervekkel.
Az anyag nagyobb pontjai a következők:
1. A kötelező betelepítési kvótát nem vonták vissza
2. Felülírnák a tagországok határvédelmi jogait
3. A migránsvízum bevezetését az Európai Bizottság is támogatta
4. Nem tagadják, hogy több pénzt adnának a migrációt támogató szervezeteknek
5. Már most is több tízezer bevándorló kap pénzzel feltöltött bankkártyákat
6. Kísérleti projektekkel legalizálnák a migrációt
7. Többféle módon is csökkentenék a bevándorlást ellenző országok pénzügyi támogatását
A végén azzal zárják, hogy az őszinte párbeszéd útját választják, és elkötelezett európainak tartják magukat, akik nemet mondanak az önfeladásra, valamint olyan Európát szeretnének, amely épít a keresztény értékekre.
Az Európai Bizottság szóvivője korábban elmondta, azt gondolják, hogy az emberek tényeket érdemelnek, nem fikciót, és a magyar kampány elferdíti az igazságot, és egy titkos terv sötét képét igyekszik felfesteni, amelynek célja az Európába irányuló migráció ösztönzése. Az igazság azonban az, hogy nem létezik ilyen összeesküvés.
Erre reagál most nyolc oldalban a magyar kormány, azt hangsúlyozva, hogy a migrációs EU-s támogatása „nem titkos összeesküvés”, „hanem nyílt együttműködés a bevándorlás fokozásáért. A kormány állításait nyilvános állásfoglalások, mindenki által elérhető nyilatkozatok és szavazási jegyzőkönyvek bizonyítják.”
Nézzünk kicsit részletesebben az egyes pontokat.
Menekültkvóta
A kormány most is megismétli, hogy az EU nem tett le „a migránskvóta bevezetéséről, a jogalkotási folyamat jelenleg is tart”. Szerintük félrevezető a Bizottságnak az az állítása, hogy Magyarországnak a Tanácsban érdemi beleszólása volt a kvótákról szóló döntésbe, valójában Magyarország hiába vétózott korábban az Európai Tanács ülésén, „a Bizottság egy új javaslattal szándékosan alacsonyabb szintre szállította a vitát, ahol a szavazáskor megkerülték az ellenzők csoportját”.
Mint ismert, az Európai Bizottságnak tavaly ősszel még voltak javaslatai az önkéntes befogadásról, ez azonban a parlamenti bizottságokhoz már nem jutott el, és nincs is erre esély ebben a parlamenti ciklusban.
Határvédelem
A 2. vitapont arról szól, hogy a kormány szerint a bizottság gyengíteni akarja a tagállamok határvédelmi jogait. Itt a Frontex, a közös uniós határőrizeti szerv van a középpontban, melynek költségvetését és hatáskörét jelentősen növelnék. A Bizottság eredeti javaslata valóban ad rá lehetőséget, hogy a határőrizet koordinálását részben átvegye az uniós határőrség, de csak végszükség esetén, akkor, ha nagy bevándorlási hullám érkezne, és az érintett ország nem lenne képes ellenőrzése alatt tartani a határt.
Miután azonban több kormány is kifogásolta a Bizottság eredeti javaslatát, a nemzeti kormányokat tömörítő Tanács (benne a magyar kormánnyal) átírta a szöveget, és két hete meg is egyezett egy új verzióban. A magyar kormány ennek ellenére most is azt hangsúlyozza, hogy a Bizottságnak lehetősége lenne arra, hogy tanácsi jóváhagyás nélkül, saját hatáskörben rendelje el a Frontex beavatkozását, ezzel pedig„ sérülne a schengeni határok mentén elhelyezkedő tagállamok, így Magyarország szuverenitása”.
A „migránsvízum” bevezetése
A magyar kormány kommunikációja szerint ezt az Európai Bizottság továbbra is támogatja, akkor is, ha tagadja. A hivatalos magyar álláspont szerint „a Bizottság újra letagadott egy folyamatban lévő jogalkotási eljárást”. Itt a humanitárius vízumról van szó, amit egy spanyol képviselő kezdeményezett az EP-ben. A lényege, hogy még az EU-n kívül be lehessen adni tagállami nagykövetségeken menedékkérelmet. Ha egy előzetes vizsgálatban azt megalapozottnak találják, az érintett a kérelem elbírálásának időtartamáig beutazási engedélyt kap.
Ezt a javaslatot azonban az EP még novemberben leszavazta. Csak egy olyan határozatot fogadtak el később, amelyben a Bizottságot kérik egy újabb javaslat előterjesztésére. Nincs jelenleg politikai realitása annak, hogy ebből elfogadott jogszabály legyen, de a magyar kormány a folyamatban lévő vita kapcsán azt hangsúlyozza, hogy „egyértelmű, hogy a migránsvízumok kérdése ma is napirenden van a brüsszeli intézményekben”.
Civil szervezetek támogatása
A magyar kormányközlemény azt állítja, hogy „jelentősen növekszik a bevándorláspárti aktivistacsoportok támogatása a 2021–2027-es uniós költségvetési keretben”. Itt arra a januári EP-döntésre hivatkoznak, amely arról szólt, hogy jelentős mértékben növelik „a demokratikus értékeket védő civil szervezetek támogatását” a következő költségvetési ciklusban, konkrétan 1,8 milliárd eurót különítenek el az Európai Jogok és Értékek nevű új program számára.
A demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok megerősítésére szolgáló civil források bővítését a magyar kormány úgy állítja be, mintha az kifejezetten „sorosista” NGO-knak menne. A konfliktus arról is szól, hogy a nagyobb civil források nagyobb mértékben mehetnének a magyarhoz hasonló „renitens” EU-s tagállamokhoz: ha az EU szerint valahol súlyos veszélybe kerülnek az alapértékek, akkor az Európai Bizottság sürgős pályázati felhívást írhatna ki az ott működő civil szervezetek extra támogatására.
Bankkártyák a bevándorlóknak
A kormány november óta állítja azt, hogy az EU pénzzel feltöltött bankkártyákkal buzdítja a a bevándorlásra a migránsokat. Valójában csak egy görögországi programról van szó, ahol nem készpénzben, hanem kártyán kapják a regisztrált menedékkérők a juttatást – a bankkártya kizárólag Görögországban használható. A magyar kormány szerint problematikus, hogy nem csak a már megadott menekültstátusszal rendelkezők, hanem az ahhoz folyamodók is kapnak pénzt. Valójában a menedékkérő kategória minden más országban, nálunk is feljogosít már védelemre és ellátásra, hogy ne haljanak éhen. A magyar kormány szerint az is problematikus, hogy a bankkártyákon nem név, hanem egy sorszám van.
Kísérleti projektekkel legalizálnák a migrációt
– mármint az EU természetesen, és mondja ezt a magyar kormány. A legális migráció biztonságosabb és mindenkinek kiszámíthatóbb, előnyösebb sok NGO és több európai szereplő szerint. A magyar közlemény az Európai Bizottságnak azt a tavaly szeptemberi állásfoglalását kifogásolja, mely kísérleti programokat javasol afrikai országokkal, hogy „az irreguláris migrációs áramlásokat biztonságos, rendezett és jól irányított legális migrációs lehetőségekkel lehessen felváltani”. A Bizottság ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozza, hogy csak az egyébként is létező programok összehangolását szeretnék, és a programok nem lennének kötelezőek, a tagállamok önállóan dönthetnének.
Pénzbüntetés a migrációellenes országoknak
„Az Európai Bizottság nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy „semmilyen összefüggés nincs az uniós pénzügyi támogatás és a migráció támogatása vagy elutasítása között”. A Bizottság magát leplezi le, hiszen bevallják, hogy a kohéziós források szétosztásakor figyelembe veszik, hogy „az adott országba 2013 óta hányan érkeztek az EU határain kívülről”. Brüsszel azt szeretné elérni, hogy 2021 és 2027 között – a korábbiakhoz képest – több uniós forrást kapjanak a migránsokat befogadó országok, a migrációt elutasító tagállamok pedig kevesebbet” – áll a magyar közleményben.
Korábban a Bizottság a magyar vádakra azzal felelt, hogy „a Bizottságnak a 2021–2027-es időszakra tett uniós költségvetési javaslata nem büntet egyetlen tagállamot sem – sem a migrációs politikája, sem más miatt”.
forrás: index.hu
hírek innen, onnan
A tüdőgyógyász szerint csak így biztonságos használni a klímát
A szakember szerint a nyári megbetegedések jelentős százalékáért a klíma helytelen használata a felelős.
350 kilométer/órás szupervonatok lesznek Lengyelországban
Európa leggyorsabb vasúti hálózatát ígéri Donlad Tusk, 23 milliárd eurót költenek erre.
Erre aligha számított Putyin: meglepő kijelentést tett az orosz elnök társaságában a szövetségese
Az ukrajnai háború hadműveleteinek leállítását és a konfliktus befagyasztását javasolta Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a kazah...
Vitézy Dávid szerint közel 300 busz áll alkatrészhiány miatt a Volánnál, őszre megszűnhet a probléma
Ezzel párhuzamosan megkezdik a Volán buszflottájának megújítását is.
Orbán Viktor Tusványoson: Elnézést kell kérnem Önöktől, az országot felforgató miniszterelnök a mi sorainkból érkezett
A volt miniszterelnök szerint április 13-án „új valóságra” ébredt Magyarország.
Ezt a nyelvet csak két ember beszéli a Földön: különös oka van
A világon több ezer nyelv létezik, de akad egy, amelyet mindössze két ember ért és használ nap mint nap. Nem egy elszigetelt törzs...
Republikon-elemző: Orbán Viktor nemcsak hibáztatja, egyenesen hülyének nézi a fiatalokat
Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója értékelte Orbán Viktor tusványosi beszédét, amely szerinte nélkülözött...
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az...
Ez a csillagjegy augusztus legnagyobb nyertese
Az augusztusi horoszkóp szerint egy csillagjegy kiemelkedően szerencsés időszak elé néz. Karrierben, pénzügyekben és a szerelemben is...
Kaja Kallas Trump vámjait vitatja: 10 és 12,5 százalék – Az Állatfarm falán a hét parancsolat sem maradt változatlan
Kaja Kallas szerint az Egyesült Államok nem megalapozottan hivatkozik az uniós kényszermunka-ellenőrzés hiányára. Trump új vámjai 60...
Madarat talál az erkélyén a férfi: Második pillantásra nem hisz a szemének
Egy fárasztó nap utáni pihenésnek indult, ám az edmontoni férfi végül órákig tartó mentőakcióba keveredett az erkélyén.
Rendőrrazzia a BYD-nál: így reagált a kínai óriáscég
A cég tagadja a történteket.
Sport
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját
Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.
A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe
A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.
Bulvár
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát
Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú
Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
„Azt hittem, csak barátok” – A nap, amikor rájöttem, hogy a férjem mást szeret
Évekig hittem, hogy a férjem és Niki között csak barátság van – mígnem egyetlen hétköznapi pillanat mindent megváltoztatott.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek
Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”
Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






