Alán párhuzamok - Kiállítás a Forrás Galériában
Közép-Európában első alkalommal lesz látható átfogó, reprezentatív kortárs oszét-alán kiállítás. A budapesti Forrás Galériában az Alán párhuzamok című tárlaton nyolc festőművész mutatkozik be szeptember 10. és 26. között.
A kiállítás, amelynek megnyitóján ott lesz és köszöntőt mond Szergej Takojev, az Oroszországi Föderációhoz tartozó Észak-Oszétia-Alánia Köztársaság miniszterelnöke is, betekintést nyújt az ország életébe a nemzetközi viszonylatban is jelentős, különböző korosztályhoz tartozó nyolc művész több mint 50 alkotásán keresztül - mondta el Sárba Katalin galériavezető az MTI-nek, hozzátéve, hogy a tárlatot Hende Csaba honvédelmi miniszter nyitja meg
Az oszét festőművészek hangsúlyosan törekszenek arra, hogy bemutassák múltjukat, az alán hagyományokat, merítve a kortárs művészeti áramlatokból is. A kiállításon a magyar közönség megismerheti az oszét-alán nép mélyen gyökerező kultúráját, amely betekintést enged a hősi Nárt-eposz világába is. A Nárt-eposz háromezer éves, a Kaukázusban az észak-iráni népek - szkíták, szarmaták, alánok - mitológiai hagyománya. Az eposz az alánok utódai, az oszétok mondáit tartalmazza - magyarázta a galéria vezetője.
Az eposzt az oszétok legközelebbi rokonai, a jászok a XIV. században még ismerték. Ezért is tartják fontosnak kultúrájuk közös ápolását, a kapcsolattartást, amelynek köszönhetően létrejött ez a kiállítás - hangsúlyozta Sárba Katalin.
Az egyik társrendező a Jászok Egyesülete, amelynek ügyvivője, Dobos László többször járt Észak-Oszétiában. A tárlat másik létrehozója a Jászságért Alapítvány, amelynek kuratóriumi elnöke Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója, aki maga is büszke jász és a kiállítás fővédnöke - jegyezte meg a galériavezető.
A tárlat korelnöke Salva Bedojev, az állami egyetem festőtanszékének vezetője, többszörösen kitüntetett művész. Az oszét élet tárgyait, a föld gyümölcseit örökíti meg képein a természet és az ősi építészet színeit idézve.
Jurij Abiszalov munkáinak különlegessége a népművészet, a nemzeti karakter, a humor és a groteszk kifejezésében rejlik. Oleg Baszajev vásznain könnyen felismerhető tárgyakat helyez a kifinomult háttérbe. Vagyim Puhajev festményei a népi ünnepek, epikus legendák és a múlt világába viszik a nézőt.
Ahszar Eszenov különleges vízióit a nemzeti mitológiából meríti, képein az oszét falvak utcáit óriás almák, kancsók, kukoricacsövek népesítik be. Kentaurfiguráit és szkíta lovait finom humor lengi körül. Vlagyimir Ajlarov vásznain az ősi oszét domborműves sírkövek asszociációi láthatók kifinomult stílusban és színekkel.
Robert Karkuszov a dekoratív festészet mestere. Képeinek gazdag világát az oszét természet motívumai ihletik. Arkagyij Abajev saját stílust teremtett az oszét karakter és nemzeti humor változatos ábrázolásával. A szokások, tradíciók, a folklór és a mítoszok mutatkoznak szellemesen kreatív munkáiban - összegezte Sárba Katalin.
hírek innen, onnan
Újabb nagy leépítést jelentettek be Gattyán György cégbirodalmánál - a home office-nak is búcsút intenek
Újabb, 140 főt érintő csoportos létszámleépítést indított a Docler-Byborg cégcsoport, alig néhány hónappal azután, hogy 200...
Itt az orosz válasz a Szkripal-jelentésre
Az orosz fél nem ismeri el az Egyesült Királyság által az orosz fegyveres erők vezérkarának főcsoportfőnöksége (GU) és az azzal...
Több népszerű termék is összement a boltokban, megjelent a lista
Szárazáru, hústermék, édesség, mosógél és állateledel is érintett.
3 hiba, amit szinte minden nő elkövet az ágyban, pedig tönkreteszi az intimitást
Ezek a hálószobai bakik tönkreteszik az intimitást!
Bukott rajta, de 10 milliárd forint körüli összegért túladott a Matolcsy-kör New York egyik legdrágább lakásán
Három év alatt 4 milliárd forintot veszített értékéből az ingatlan.
40 milliárd forintból épít újjá egy szellemfalut a magyar kormány Azerbajdzsánban
Az üldözött keresztényeket segítő szervezet felügyeli a projektet.
A fiatal barátnő azt akarja, ne videojátékozzon a párja, mert neki nincs hobbija
Egy 28 éves férfi a Redditen osztotta meg párkapcsolati nehézségét, amit a videojátékok iránti szenvedélye váltott ki.
Párnacsatában sérült meg halálosan – ezt mondták a háromgyerekes asszony szerint férje haláláról a börtönben
A kórházi zárójelentés szerint ödémás, többszörös agysérülés okozta a halálát. Három gyermeke, köztük egy csecsemő maradt...
Még karácsony előtt újabb munkavállalókat küldhetnek el Gattyán Györgyék
A cégcsoportban gyakorlatilag megszünteti a home office-t is.
A Milan előrehaladott tárgyalásokat folytat egy dél-amerikai tehetségért
A Milan előrehaladott tárgyalásokat folytat az Independiente Medellínnel Juan Arizala balhátvéd megszerzéséről – írja Matteo Moretto.
Mohamed Szalah példátlan időszakot él át a Liverpoolban, Szaúd-Arábia hívja
Az egyiptomi válogatott játékos gyengébb formában van a „vörösöknél”, és ismét felkeltette a szaúdiak érdeklődését.
Furcsán viselkedett a kutyája: egy nappal később sokkoló diagnózist kapott a nő
A nő szerint a kutyája hirtelen nyugtalanná vált.
Sport
Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel
Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.
A női kézi-vb legdögösebb lányai
Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r
A szurkolók megverték a futballistákat, leköpték a sportigazgatót, de az edzőt így sem tudták elüldözni
Óriási a balhé a francia csapatnál, de az edző nem hátrál meg.
Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei
Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.
A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról
Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.
Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket
A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.
Virgil van Dijk visszavágott interjújában
A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.
Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka
Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.
Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után
A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben
Sokkoló hiba a magyarok ellen, ritkán látni ilyen tévedést világversenyen + videó
Döbbenetes világcsúcsot jelzett a rendszer, de kínos ügy lett belőle az Európa-bajnokságon.
Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet
A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.
Ez volt a Slot-korszak vége? Az újonc is megtréfálta Szoboszlai Dominikékat
A válogatott csapatkapitánya négy lövéssel és két kulcspasszal jelentkzett, sikert ez sem ért.
Bulvár
Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter
December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí
Döbbenetes hír jött Kapu Tiborról, megtörtént az, amiről félve beszélt az ország napok óta
A nagy bejelentés ugyan megérkezett, de olyan fordulatot vett a történet, amire senki sem számított
Ne lepődj meg, ha pénzt kapsz a semmi-ből: december 4-10. között törleszti a karmikus adósságot az Univerzum ennek a 3 jegynek
Te köztük vagy?
Elmondta egy 11 éves kislány a nagy-mamájának, hogy gyilkolni fog a nagypapája, ha elárulja, milyen szörnyűségeket művel vele
12 év fegyházat kapott a 11 éves unokáját erőszakoló férfi.
Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük
Sok európai város nem a tisztaságáról híres.
A csirke egyik része a legveszélyesebb – tele van parazitákkal és baktériumokkal, mégis sokan imádják
Sokan élvezettel fogyasztják a csirke egyik bizonyos részét, anélkül hogy tudnák: rengeteg parazitát tartalmazhat, amelyek árthatnak a szervezetnek.
Bevallottam a pasimnak, hány férfivel voltam: ő ledöbbent, de én még jobban a reakcióján
Spoiler: nyilván nem repesett a boldogságtól. De mikor számolunk már végre le a mindent nyitó kulcs és mindenre nyíló zár mítoszával?
Óriási balhé Budapesten, egymás torkának estek az emberek a főváros intézkedése miatt
Az aluljárók kapcsán robbant ki a vita.
Odalépett a zebrán eleső és felállni képtelen emberhez egy nő, és elvette tőle a pénzét
Két év tíz hónapot kapott.
Egy vagyont kaphatsz ezért a régi mobilért, ha megtalálod a fiókodban
Elsőre hihetetlennek tűnhet, de egyre többet érnek azok a régi mobiltelefonok, amelyek sem okosak, sem csillogó-villogó, kamerákkal teleaggatott készülékek. Egyszerűen azért vonzóak, mert régiek és nosztalgiát éb
Nyugdíjemelés 2026: több tízezer magyarnak nem 3,6% jár jövőre, hanem ennél is magasabb összeg
Szlovákiában már tárgyalnak egy olyan reformról, ami csökkentené a százalékos emelésből adódó különbségeket.
Ez Takács Péter, egészségügyi államtitkár eredeti végzettsége, sosem gondoltad volna
Az egészségügyi államtitkár nem mindennapi karriert futott be.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






