Állatvédelem és tiszta környezet!? - képgaléria
Szerveződött nem is olyan régen egy csoport Pécsett. Már hallhattunk is róluk pár hete. Nem tűztek ki maguk elé világmegváltó dolgokat, csupán arra kérik embertársaikat, viselkedjenek kulturáltan.
Március 31-én már volt egy felvonulás. Akkor a Kulturált Állattartás jegyében demonstráltak a csoport tagjai Pécs utcáin. A közösség itt nem állt meg, úgy tűnik, sikert aratott, amit képviselni kívánnak. Így nem sokára, egészen pontosan április 28-án Kertvárosban megtisztítják a Nagy Imre út körüli zöld területet. Természetesen az akcióban bárki részt vehet. A cél, eltüntetni a kutyapiszkot és emberek által szétszórt szemetet. A közösség munkáját a BIOKOM is támogatja.
Megkerestük Korner Zsuzsannát, a csoport egyik tagját - mondhatni vezetőjét -, hogy meséljen nekünk az elmúlt demonstrációról és a további tervekről.
- Célunk a lakosság figyelmének felhívása a kulturált álltattartásra. Szeretnénk, ha csökkene a kutyások és nem kutyások közötti ellentét. Szeretnénk, ha minden gazdi felelősségteljes lenne, vagyis összeszedné az állat után a piszkot az utcán, normális környezetben nevelné és jól bánna vele - sorolta Korner Zsuzsanna.
Januárban Budapesten akartak szervezni egy demonstrációt, de ez nem sikerült, ezért március 31-én Pécsett volt a felvonulás. A megmozduláson körülbelül 130-an vettek részt és 48 kutyus kísérte az útjukat. A felvonulás közben is csatlakoztak emberek. A tagok szeretnének több ilyen akciót, ezért egy közösségi portálon áprilisra meghirdették a következő megmozdulásukat.
| (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
Korner Zsuzsanna elárulta, inkább macskás, mint kutyás. Sok cicát tart otthon az ebek mellett. Elítéli, aki nem bánik méltóan az állatokkal. Ez alatt nem csak a kínzásokra és a helytelen körülmények közötti tartásra gondolt. Szerinte össze kell takarítani az utcán az állat után. Ezt a jószág nem képes megtenni, így a gazdikon a felelősség. Fontos lenne, hogy tiszta, rendezett környezetben éljünk. Annak is nagyon örülne, ha lenne Magyarországon állatrendőrség.
- Az állatokat sokan játékszernek veszik, pedig arra a plüss való. Ha megunják a korábbi kedvenceket, utcára dobják őket, ezért sok a kóbor állat. Kevesen gondolkodnak hosszú távra és sokan idegenkednek az ivartalanítástól is. Sok kölyök születik, akik idővel az utcán, majd a sintértelepeken végzik.
Zsuzsanna kiszámolta, hogy igen sokba kerül a sintértelepek fenntartása. Ezeket az összegeket szerinte inkább menhelyekre kellene fordítani. A különbség jelentős a két intézmény között. A telepeken elsősorban altatásra kerülnek a jószágok, ha nem jelentkezik értük senki. A menhelyeken viszont állatbarátok dolgoznak, gondozzák és vigyáznak az ott élőkre, nem az elaltatás, hanem a gazdira találás a cél.
A csoport tehát nem szeretne sokat, csak azt, hogy viselkedjünk kulturáltan egymással és az állatokkal szemben is. Tartsuk tisztán környezetünket és figyeljünk egymásra. Aki úgy érzi, hasonló gondolkodású, az ne habozzon csatlakozni április 28-án rendezvényükhöz. Az eseményről további információt a facebook-on, a Pécsi Fevonulók oldalán találnak. A résztvevők - miután megtisztították a területet - egy közeli pizzériában pihenik ki a fáradalmakat egy vacsora mellett.
A csoport célkitűzéseinek kapcsán a rendőrséget arról kérdeztük, jelenleg milyen jogszabályok vonatkoznak az állatkínzókra. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság elküldte lapunknak a jelenleg hatályos jogszabályt és annak kiegészítő magyarázatát. A kimerítő leírásból kiderült számunkra, foglalkoznak az üggyel és büntetik az állatkínzókat, akik nem megfelelő körülmények között tartják a jószágokat. A bűncselekmény egyébiránt hivatalból üldözendő, azaz amennyiben a rendőrség tudomására jut állatkínzás bűncselekmény gyanúja, akkor büntetőeljárás indul.
vk
hírek innen, onnan
Tényi István Magyar Péterékért aggódik, vizsgálatot kér
Tényi István a Miniszterelnökséghez fordult, mert aggódik Magyar Péter és kísérete testi épségéért. Az ügyvéd szerint a...
Döbbenetes. Benzinnel gyújtották fel a több száz éves fát Nagykőrösön
Váratlan támadás érte Nagykőrös egyik ikonikus fáját. A férfi benzinnel és rongyokkal érkezett a több évszázados tölgyhöz, majd...
Ha így szárítod a ruháidat, soha többé nem kell vasalnod
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől....
10 milliós veszteséggel és 25 milliós tartozással indított Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata közös vállalkozása
Az Acai Superfoodot 2025 márciusában alapították, a kezdés elég döcögősre sikerült.
Lehetőséget és kockázatot is jelent az osztrákok számára a magyar autóipar
A német autóipar szerkezetátalakítása sokkal több, mint egy átmeneti költségcsökkentő intézkedés. Már nem csak egyedi...
Így viselkedik az Oroszlán a barátságban: ezt a csillagjegyet imádja, de van, amit soha nem bocsát meg
Az Oroszlánok számára a barátság korántsem felszínes dolog.
Okozhat az antibiotikum kúra vért a székletben? Az orvos válaszol
Vajon az antibiotikum miatt lett vér a székletben?
150 forint egy pohár csapvízért: kiakadtak a budai pékség vendégei
Egy XI. kerületi pékségben 150 forintot kérnek egy pohár csapvízért. A szokatlan árazás komoly vitát robbantott ki a közösségi...
A Sziget már magyaroké, de még mindig nem a magyaroké
Tiborcz Istvánékat ezúttal nem találtuk a VIP-ben, mint 10 évvel ezelőtt.
A Mészároshoz és Szíjjhez köthető cég válaszolt Vitézy Dávid kijelentéseire
Mint írták, a miniszter bejelentésével kapcsolatban hivatalos megkeresést még nem kaptak.
Összehajtva csak egy hangszóró, kihajtva digitális gitár az Enya Cyber-G Pocket
Baráti társaságban, nyári estén, tábortűz mellett hamar feltámad az éneklési kedv. és milyen jó, ha ezt hangszerrel is kíséri valaki,...
Újraindult a cataniai reptéren a légiforgalom
A tervezettnél néhány órával korábban feloldották a vörös riasztást az Etna kitörése miatt.
Sport
Milák Kristóf három éremmel a zsebben is az újságírókat cukkolja: „Mi lenne, ha edzenék is?”
Milák Kristóf három éremmel a zsebben is az újságírókat cukkolja: „Mi lenne, ha edzenék is?” Történelmi Eb-győzelmet aratott a magyar férfi gyorsváltó.
Alexis Mac Allister döntött, négy topcsapattól volt ajánlata a Liverpool sztárjának
Az argentin világbajnok mindenkit meglepett.
Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért
Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!
Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az
Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.
Kirobbanó formában a magyar klasszisok: Milák 50 gyorson, Kós 200 vegyesen tündökölt
Figyeljünk az 1500 gyorsra és a 200 pillangóra is!
Szoboszlai csapattársa megegyezett a Tottenhammel, 60 millió font felett kér a Liverpool
Cody Gakpo egy lépéssel közelebb került a Liverpool elhagyásához: holland források szerint a 26 éves támadó már megállapodott a Tottenhammel.
Káosz a barátságos meccsen: az egyik csapat levonult a tizenegyesrúgásoknál, a másik üres kapura lőtte a tizenegyest
Gondolhatnánk, hogy valahol Dél-Amerika eldugott részén történt, de nem, két európai csapat meccse zárult így.
Neymar olyan gólpasszt adott, amilyet csak a legnagyobbak tudnak
A Santosban még mindig képes villogni Neymar.
A Real Madrid is le akarja igazolni az FC Barcelona kiszemeltjét
Az Atlético Madrid lehet a két nagy kakaskodásának a nyertese.
3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani
Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.
Drámai módon bukta el az Eb-érmet a magyar atléta
Iszonyatosan nagy balszerencséje volt.
Tóth Balázs bravúros pontszerzéssel búcsúzhatott el a Blackburn Roverstől
A 93. percben egy kifogott büntetővel tehette volna még emlékezetesebbé a favorit elleni szezonrajtot.
Bulvár
Óriási hiba a hamvasztás? Döbbenetes dolgot mondott egy tudós, tényleg ez történik velünk a halál után?
Neil deGrasse Tyson tudja, mi történik a halálunk után.
„Lecsuktak. Isten Veletek.” - Schobert Norbit bezárták, kikerült az internetre a felvétel
Schobert Norbi vidáman vonult be.
Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első leváltott minisztériumi vezető
Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első személyi csere: lecserélték a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét. Részletek a tárca furcsa magyarázatáról!
Akkora a baj, hogy már délután be kell avatkozni Pakson
A nap 24 órájában folyik a munka.
„Ott álltunk egy szál fürdőnadrágban, a semmi közepén” – Katasztrofális nyaralósztorik
Három olvasónk mesélte el, hogyan lett a várva várt pihenésből olyan történet, amit azóta is minden nyáron felidéznek.
Megérkezett Paksra a Mi Hazánk energiajogásza, aki szerint útját állták, majd keményen nekiment Magyar Péternek
Tóth Máté szerint 42 milliárdos kárt okozott a kormány.
„Ha elsüllyesztjük, végünk van” - a Mahart volt vezére a paksi mentőakcióról beszélt
Szalma Botond hajózási szakértő szerint a Paksnál telepítendő bárkákat nem elsüllyesztik, hanem vízzel ballasztolva merítik mélyebbre. A Mahart volt vezérigazgatója úgy véli, ha valóban elsüllyesztenék az uszá
Pokoli hetek várnak 1,5 millió magyarra: erre jobb, ha mindenki időben felkészül
A parlagfűszezon már elkezdődött Magyarországon, a pollenkoncentráció pedig több helyen elérte a tüneteket okozó szintet.
Milák Kristóf három éremmel a zsebben is az újságírókat cukkolja: „Mi lenne, ha edzenék is?”
Milák Kristóf három éremmel a zsebben is az újságírókat cukkolja: „Mi lenne, ha edzenék is?” Történelmi Eb-győzelmet aratott a magyar férfi gyorsváltó.
Liptai Claudia egész alakos bikinis fotója: 53 évesen Photoshop nélkül is vállalja nőies idomait
A műsorvezető elképesztően jól néz ki a bikinis képeken, ráadásul ő maga is kifejezetten jól érzi magát a bőrében.
Pénzügyi életveszélyben az emberek – Nagyon sokan súlyosan megbánták, hogy a közösségi médiából kértek gazdasági tanácsot
Egy brit felmérés szerint a közösségi médiából pénzügyi tanácsot szerzők jelentős része veszteséget szenvedett, miközben a mesterséges intelligenciát is egyre többen használják pénzügyi kérdésekben.
Esténként öntözöd a paradicsomokat nyáron? Ezért veszíted el a termést
A legtöbben a rossz időjárást vagy a talajt okolják, pedig a hiba sokszor ott kezdődik, hogy este, amikor végre van idő kimenni a kertbe, jólesően végigpermetezzük a bokrokat a slaggal.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






