Pécsi Napilap - Állítható, strapabíró csatornafedlapok a pécsi utakon

Ezt olvasta már?


Állítható, strapabíró csatornafedlapok a pécsi utakon

A kiemelkedően forgalmas pécsi utakon a csatornafedlapokat is megviseli a terhelés. A Tettye Forrásház Zrt. az elkövetkező két hétben huszonöt helyen épít be új típusú csatornaöntvényeket olyan technológiát alkalmazva, amely a hagyományosnál jóval tovább bírja a megpróbáltatásokat.


hirdetés

A legsürgetőbb problémás helyekre koncentrálva, első ütemben a város huszonöt pontján újítja meg az elhasználódott csatornafedlapokat áprilisban a Tettye Forrásház Zrt. A napi szinten több ezer személyautó és nehéz jármű terhelését elviselő eszközök számos helyen megsüllyedtek, megtöredezett körülöttük az útburkolat, vagy maga a fedlap sérült, ezek károkat okozhatnak a járművekben, de a kilazult elemek kerülgetése is problémát jelent a közlekedésben.

A szolgáltató az utak kezelőjével, a BIOKOM Kft.-vel egyeztetve választotta ki azokat a helyszíneket, ahol lecserélik a szennyvízaknák záró elemeit. Az összesen kilenc utat érintő, öt millió forint értékű beruházás során új, korszerű beépítési eljárást alkalmaznak, amely hosszabb, akár 10-15 éves élettartamot is biztosít. Az új, zajmentes, szintezhető fedlapok pontosan az út felszínének szintjébe állíthatóak, akár lejtős felülethez is igazíthatóak. Mivel a beépítés lényegesen kisebb munkát és munkagödröt igényel, a szükséges útjavítás ideje is lerövidül, elmaradnak a hetekig húzódó sávlezárások. Két-három nap után újra át lehet adni a forgalomnak az útszakaszokat.

Az önszintező fedlapok Budapesten már sikerrel vizsgáztak, ott a kedvező tapasztalatok miatt 2004 óta már kizárólag ilyen elemeket építenek be.

Tolvajok is tizedelik

Pécsett jelenleg mintegy 350 beavatkozást igénylő fedlap van, ennek harmada már megérett a cserére. A szolgáltatónak azonban a rendszeres lopások is sok munkát adnak: a tavalyi évben hetven fedlapot loptak el, idén már az első hónapokban több mint harminc tűnt el a pécsi utcákról. Ezeket a hulladékvasként eladott öntvényeket is a felújításra fordítható keretből tudják pótolni, ami szűkíti a valós műszaki igények kielégítésére, az utakon elhasználódott elemek cseréjére felhasználható forrást.

A cserék ütemterve

Útburkolatbontás

tervezett időpontja

Jurisics M. u.

ápr. 16., 23., 24.

Damjanich u.

ápr. 16.

Klimó u.

ápr. 16., 23.

Veress Endre u.

ápr. 17.

Fülemüle u.

ápr. 17.

Hunyadi u.

ápr. 23.

Hungária út

ápr. 23., 27.

Rákóczi út

ápr. 23., 27.

Édesanyák útja – Nyár u.

ápr. 27.

A Tettye Forrásház Zrt. köszöni a közlekedők türelmét!

TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt.








0
0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Trafikmutyi mentén hasad a Fidesz?

"Válámi ván, dé ném áz igázi" - mondaná erre maga Rajkin is, ha végignézne a nagy büdösben ücsörgőkön. Ülnek, melegszenek, gombot nyomnak lelkesen és asszisztálnak csöndben a Nokiás dobozolást eljelentéktelenítő, múlt homályába lö...

Milliókat kaszál Tóth Gabi

Az elmúlt fél évben karrierje nyílegyenes irányt vett felfelé. A fiatal énekesnő legkevesebb 25 millió forintot keres idén.

Ő Rékasi Károly titkos szerelme

A színész a 16 évvel fiatalabb kolléganőjébe szeretett bele, miatta hagyta el 29 év házasság után feleségét. Détár Enikő a végsőkig harcolt a kapcsolatukért, de nem tudta megtartani párját.

Ezt kell tenned másnaposság ellen

Az alkohol dehidratáló, vízelvonó hatású ezért nagyon fontos a folyadék..

Miért "felejtettek el" repülni? Egyre jobbak lettek a merülésben

A madarak, köztük a pingvinek nem lehetnek egyszerre kiváló úszók és repülők, mivel az úszáshoz való alkalmazkodás során gyengül repülési képességük - derítették ki egy nemzetközi tudóscsoport.

Nem sokat tökölnek, az egyszer biztos

Eljegyezte saját személyi edzőjét Justin Bartha, a Másnaposok sztárja - erősítette meg a People.com.

Így gyűjtöget az MSZP

Állampolgári bejelentés alapján vizsgálatot indított a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) az MSZP áfacsökkentési aláírásgyűjtése kapcsán erősítette meg a Magyar Nemzet értesülését Péterfalvi Attila, a hatós...

WHO: a világ még nincs felkészülve a madárinfluenza járványára

A világ még nincs felkészülve a madárinfluenza járványára - figyelmeztetett kedden Fukuda Keidzsi, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) társigazgatója.

Óriási GAMF siker a Shell Eco-marathonon

A Kecskeméti Főiskola GAMF csapatának járműve egyetlen liter benzinnel 2366,85 kilométert tett meg prototípus kategóriában, ezzel az eredménnyel a második helyen végzett

Racionalitás és emóció izgalmas együttese

Dizájn, dinamika, fiatalosság, hatékonyság, megbízhatóság, elérhetőség

Mindent megragadnak, hogy támadják Magyarországot

Az antiszemitizmus vádja és a jól szétrágott alaptörvény-módosítás adott az utóbbi hetekben leginkább ihletet a Magyarország-ellenes hangoknak Németországban. A hadjárat nem ért véget, úgy tűnik, egyesek remek választási kampányté...

Orbán Éva: hatalmas országos csúcs!

A VEDAC kalapácsvetője közel másfél méteres magyar csúcsot dobott az IAAF Hammer Challenge pekingi versenyén.

Sport

Sokat érhet a bajnoki ezüst a Vidinek

Két forduló van már csak hátra a labdarúgó NB I idei kiírásából. A Videoton az elmúlt játéknapon a Kaposvár ellen aratott győzelmének és persze az MTK botlásának köszönhetően hárompontos előnnyel áll a tabella második helyén. Ezt ...

Az életben maradásért küzd ma este a Pick Szeged a Veszprém ellen

Ma este Szegeden rendezik a kézilabda NB I bajnoki döntőjének 2. felvonását. Az első mérkőzésen Veszprémben a Pick egy félidőn át tudott versenyben lenni ellenfelével, ám a győzelemre ezúttal nem volt esélye. A szegedi játékosok f...

Mit is akar a szexmániás Szepesi Nikolett?

Immár hosszú hetek óta újra és ismét feltűnik a reklám, amelynek mottója egy új könyv, amelynek címe ez lesz: Én, a szexmániás. Szerzője nyilvánvalóan nem egyedül Szepesi Nikolett, a Budapesti Spartacus egykor tehetséges és sokra ...

Adios, Zsozé - Az elmúlt másfél évtized leggyengébb Real-edzője csomagol

A Special One és a Real Madrid útjai elválnak. Megnéztük, mit ért el a portugál edzőzseni, és miért lesz jobb a blancóknak nélküle.

Tragédia történt a magyar hegymászók K ancsendzönga-expedícióján

A nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsát hétfőn sikeresen meghódító Erőss Zsolt és Kiss Péter még nem ért le a legmagasabb, 4-es táborba, jelenleg 8000 méterről ereszkednek le.

Komoly ellenfelekkel készül a jövő évi vb-re a jégkorong-válogatott

Pár hete ért véget a budapesti Divízió I/A-csoportos jégkorong világbajnokság, ám az élet ahogy mondani szokás azóta is zajlik a sportágon belül. A közelgő MOL Liga szereplői gőzerővel készülnek az idényre, de már a válogatott év ...

Hősiesen küzdött a Pick Szeged, de a Veszprém a bajnok

A Pick Szeged hazai pályán 26-24-re kikapott az MKB Veszprémtől a férfi kézilabda bajnokság döntőjének második mérkőzésén, ezzel a címvédő veszprémiek sorozatban hatodik, egyben történetük 21. bajnoki címét nyerték meg. A vereségg...

Tragédia a magyar hegymászó expedíción, huszonegyedszer bajnok a Veszprém - A na...

Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.

Megszűnhet a kosárlabda Eurochallenge-sorozat

Hosszú éveken át nem nagyon osztottak lapot a magyar kosárlabdának a nemzetközi porondon. Az áttörést a Szolnoki Olaj két évvel ezelőtti Eurochallenge-parádéja jelentette, majd idén már a Körmend is - korábban a Paks is - elindult...

Balotellit elkapták a Fiorentina szurkolói

A Fiorentina szurkolói nehezen viselték, hogy az AC Milan és Mario Balotelli büntetőből szerzett gólja miatt lemaradtak a Bajnokok Ligájáról és ezt értésére is adták az olasz csatárnak. Fizikai konfliktus szerencsére nem történt. ...

Isco és Lewandowski lehet a Real első igazolása

Az már eldőlt, hogy José Mourinho otthagyja a Real Madrid csapatát, a spanyol sajtóban pedig be is indultak a találgatások, hogy milyen új igazolások kerülhetnek a Király Gárdába.

Fotó: Mourinho már Chelsea-mezben pózol Londonban

Miután hivatalosan is bejelentették, hogy José Mourinho távozik a Real Madridtól, Londonban már Chelsea-mezben pózolt a portugál sztáredző, igaz, csak egy reklámtáblán jól kivitelezett munkának köszönhetően.

Bulvár

Kertben terem a prosztatarák ellensége

Az Illinois Egyetem kutatása szerint a paradicsom és a szójás ételek együtt fogyasztva hatékonyabban megelőzik a prosztatarákot, mint ha külön fogyasztjuk ezeket az élelmiszereket.

6 millió forint támogatást kaphatsz az államtól - Nem kell majd visszafizetned

A kormány fiatal vállalkozókat támogató programot írt ki.

Időjárás - Búcsú a jó időtől

Ma változékony időnk lesz. Kezdetben sok lesz a napsütés mindenfelé.

Lesifotósok kapták rajta őket! Az RTL Klub sztárja egy barna szépséggel enyelget...

A Gyilkos elmék sztárja, Shemar Moore egy szépséggel enyelgett.

Mit keres közös fényképen Orbánnal? A börtönből üzent az elítélt

A Portik-Laborc bizottság tagjainak kell eldöntenie, hogy vizsgálják-e azt a fényképet, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök együtt pózol Magyar Róberttel. Az életfogytiglani börtönbüntetését töltő férfi azt nyilatkozta, hogy a fén...

13 nap alatt 8 kiló mínusz -Fogyókúra

Az alábbiakban egy olyan fogyókúraprogramot mutatunk be, melynek segítségével kb. 8 kilogrammot lehet fogyni 13 nap alatt. A kúra garantáltan sikeres, de igen kemény. A diéta lényege abban áll, hogy megváltoztatja az anyagcsere-fo...

Örökre elment a legendás magyar filmes! Az ő alkotásain nőttünk fel - 74 éves vo...

Elhunyt Gémes József legendás rajzfilmtervező- és rendező.

Baleset Budapesten: leállt a villamosforgalom

Egy személyautó és egy villamos karambolozott kedden délelőtt a József körúton a Nap utcai kereszteződésben - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI-t.

Katalin ebbe bizony belepirult

A hét hónapos várandós hercegné nehéz pillanatokat élt át barátai esküvőjén.

A hosszan tartó nyugdíj káros az egészségre - kutatások igazolják

Legújabb kutatásokból kiderült, hogy a nyugdíjban töltött évek idővel károsan befolyásolják mind a mentális, mind a fizikai egészséget.

Erről számoltak be, akik visszatértek a halálból - Megvan a magyarázat a jelensé...

Az agy oxigénhiányos állapotához köthetőek a tapasztalások.

Ilyen csúnya hálószobát még életedben nem láttál! - Képeken a 7 legízléstelenebb

Kétséges, hogy ezekben a hálószobákban jól lehet aludni.

blogmorzsák

A hunok királya vérengző élőhalott lesz

Attiláról már 1918-ban is forgattak filmet, és az 50-es években még Anthony Quinn is eljátszotta őt Sophia Lorennel az oldalán.

Kutakodás a kútban

A vezetékes víz drágulásával egyenes arányban nő a fúrt vagy ásott kutak népszerűsége.

Döntés lesz a magáncsődről?

Az MNB adatai alapján már a devizaalapú lakáshitelesek többsége fizetési hátralékkal küzd.

Álláspályázat méterre?

Az álláspályázatok mindenkit érintő korlátja a terjedelem. Nincs mit tenni, a 20 éves szakmai múltunkat is muszáj belesűríteni 2-3 oldalba.

Három csaj és a kamerájuk

Enyém vagy címmel itt az új videóklip a Hősöktől, amit 24-én egy lemezbemutató koncert is követ.

Furcsa tehetség: Gólyaláb

Jennek csontrák miatt távolították el medencecsontjának teljes jobb oldalát és nem pótolták semmivel, így király trükköt tud a lábával.

Hogy találhatjuk meg
a kuponos ajánlatokat?

Nem kell Sherlock Holmes-nak sem lennünk, hogy megtaláljuk az ilyen oldalakat és böngésszünk rajtuk.

Követendő példa minden politikus számára

Jó lenne, ha hazánknak is több olyan politikusa lenne, aki nem bort iszik és vizet prédikál.

A német tankok fenyegetése és ByeAlex 12 pontja

Diplomáciai értelemben Orbán a funkcionális analfabetizmus Mont Blanc-jának csúcsára ért.

A dohányzás nem menő

A cigi csak egy dolgot tud, megbetegíteni, szerencsétlenebb esetben megölni. Ennyi
a nagy tudománya. Szenvedés és halál.

Az ecet legyőzte a szódabikarbónát

Vízkő eltávolítása jóárasítva.

This is Sparta? Felvidék!

Hadat üzent öt millió szlováknak Berényi.

0






0