Ezt olvasta már?

0

Alsószentmártoni csoda: Elüldöznék a papot

Százak zarándokolnak naponta a Dél-baranyai Alsószentmártonba, ahol három hete látott jelenést egy fiú. Van akit a hit meggyógyított, a falu papja azonban mindent megtesz, hogy hamis próféciának tüntesse fel a jelenést, ezért a falubeliek elkergetnék a plébánost.

 

Lankó József plébános viselkedése az egész falu számára érthetetlen. - Mi a fontosabb saját hitetlensége vagy a hívek hite? – mondja az egyik falubeli, aki szerint a papnak már a helyszínen kellene miséznie, és felszentelnie a helyet. Lankó József ehelyett a legrosszabbat választotta: eltiporta a kereszt tövében a zarándokok által kihelyezett virágokat és gyertyákat, valamint Jézust idézve az alábbi írást függesztette ki:

"Akkor, ha valaki azt mondja: Nézzétek, itt a Krisztus, vagy amott, ne higgyétek. Álpróféták, és álkrisztusok fognak majd fellépni, és jeleket és csodákat visznek végbe, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is. Lám, előre megmondtam nektek. Ha tehát azt mondják nektek, hogy kinn van a pusztában, ne menjetek ki, …ne higgyétek el.”

(Máté evangéliuma)

A pap tettét felháborodás követte, és még többen zarándokolnak el a jelenés helyszínéhez, már horvátországból is érkeznek. – Kedden jött ide, őrjöngött, összetaposott és szétrugdosott mindent – mondta a Pécsi Napilapnak Balogh Péter aki a romboláskor éppen a feszületnél imádkozott.

Alsószentmártonban gyógyulásokról is beszélnek.  Jovánovics Péter már csak egy boton támaszkodik amióta kiment a falutól két kilométerre lévő kereszthez. Ő is látta a jelenést, azóta nincs szüksége tolószékre - állítja. – Egy hete a feleségem tolt ki, nem akartam kimenni, mert nem hittem benne. Nekem jézus arca sejlett fel a kőkereszt talapzatán. Másnap már fel tudtam állni és járni – mondta a Pécsi Napilapnak Jovánovics Péter. – Olyan beteg volt, hogy már folyamatban volt a temetési segély kiutalása, erre most meg itt járkál a faluban, korábban a wc-re sem tudott kimenni, a felesége pelenkázta – tette hozzá Vass Péter polgármester.

A jelenést, vagyis a fénylő keresztet először Szigetvári Miroszláv látta július végén. A húsz éves fiú horgászatból tartott hazafelé,  amikor megállt imádkozni. - Eléggé el voltam keseredve, mert a szerelmem szakított velem. Még sosem imádkoztam ennél a keresztnél, de akkor valamiért úgy éreztem, hogy meg kell állnom. Timiért kezdtem imádkozni, hogy visszajöjjön hozzám. Egy kicsit félrenéztem, nem hittem a szememnek. Egy fénylő kereszt jelent meg előttem az égen.

Amíg a pap nem jelzi a pécsi egyházkerült püspökének a faluban történteket, addig a püspökség nem tud nyilatkozni a jelenéssel kapcsolatban. Ha pedig a falusiak valóban elkergetnék a papot, akkor kénytelen lenne menedéket keresni Mayer Mihály megyéspüspöknél – tudta meg a Pécsi Napilap a püspökségen. Van, aki szerint csak azért nem reagál a püspökség, mert Alsószentmárton a pár kilométerre lévő Máriagyűdnek lenne konkurenciája, ahol 1687-ban jelent meg Szűz Mária egy helyi gazdának.

 

PNL/FG







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Az ukrán kormányfő megerősítette, hogy újabb pénzügyi támogatás érkezett az EU-tól

Ukrajna megkapta az Európai Uniótól az Ukraine Facility program keretében nyújtott finanszírozás hetedik részletét, amelynek összege 2,8...

Nyíregyházi győzelmével magyar bajnok lett az Újpest

Története első aranyát szerezte meg a lila-fehér gárda.

Ruff Bálint javaslatára felmentik a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét

Magyar Péter alá is írta a felmentésről szóló határozatot.

Ha ezeket a növényeket elülteted, a vakond messziről kerülni fogja a kerted

Nincs idegesítőbb annál, mint amikor a gondosan ápolt, zöld pázsitot éktelen földkupacok csúfítják el. Mielőtt drága és ronda...

Elkezdődött a tiszavirágzás

A kérészek csak az utódnemzésért élnek, utána elpusztulnak. Nászuk egyedülálló magyar természeti jelenség.

Ezekkel az óriáshajókkal érkeznek Magyarországra is a kínai autók

Két saját, egyenként 7000 autó szállítására alkalmas Ro-Ro hajóval szolgálja ki az európai igényeket a Geely.

Öreg hiba, amit mindenki elkövet makacs dugulásnál: így úszhatod meg a szerelőt

Amikor nem folyik le a víz a konyhában, a legtöbben pánikszerűen az agresszív, nátrium-hidroxid alapú lefolyótisztítókhoz nyúlnak.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Nagy bejelentést tett az agrárminiszter

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) szakmai alapon, politikai befolyástól mentesen a gazdák érdekeit kell szolgálnia, ezért döntött...

A ciklusom szerint étkeztem egy hónapig, most elárulom, hogy éreztem magam

A menstruációs ciklus nem csupán arról a néhány napról szól, amikor megjön a vérzésünk. A hormonális változások egész hónapban...

Hullámzó volt a kereskedés hétfőn a forintpiacon

A pénteki és hétfő délelőtti gyengélkedés után fordult a hangulat a forint piacán, kora délután ledolgozta korábbi esését a magyar...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Toroczkai László is ott volt a magyar-finn focimeccsen, így reagáltak a szurkolók a megjelenésére

Az elmúlt két hétben több fontos focimeccset is rendeztek a Puskás Arénában, több politikus is megjelent ezeken.

Szoboszlai és Borka felrobbantotta a netet, szenvedélyes csókban forrtak össze

"Ez csak női válogatás lehet" - Meglepő kritikával szembesült a magyar válogatott sztárja.

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Július 1-jétől betiltják a szemeteszsák használatát: már most figyelmeztetik a lakókat

Több településén szigorúbb hulladékkezelési előírásokat vezetnek be: egyre több városban nem engedélyezik, hogy a lakók műanyag zacskóban helyezzék a biohulladékot a gyűjtőedényekbe.

Személyesen Orbán támadta, most figyelmezteti a befektetőket: a piac hisz Magyar Péternek, de most már tettekre van szükség

A NER már nincs velünk, Németh Dávid és a K&H viszont nagyon is. A szakértővel a magyar euró, a forint-rali, és az állampapírpiac jövője is terítékre került.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban

Kedvezően alakultak az élelmiszerárak az új kormány hivatalba lépését követő első hónapban.

Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa

Új trendet teremtett a globális túlkínálat.

0






0