Alsószentmártoni csoda: Elüldöznék a papot
Százak zarándokolnak naponta a Dél-baranyai Alsószentmártonba, ahol három hete látott jelenést egy fiú. Van akit a hit meggyógyított, a falu papja azonban mindent megtesz, hogy hamis próféciának tüntesse fel a jelenést, ezért a falubeliek elkergetnék a plébánost.
Lankó József plébános viselkedése az egész falu számára érthetetlen. - Mi a fontosabb saját hitetlensége vagy a hívek hite? – mondja az egyik falubeli, aki szerint a papnak már a helyszínen kellene miséznie, és felszentelnie a helyet. Lankó József ehelyett a legrosszabbat választotta: eltiporta a kereszt tövében a zarándokok által kihelyezett virágokat és gyertyákat, valamint Jézust idézve az alábbi írást függesztette ki:
"Akkor, ha valaki azt mondja: Nézzétek, itt a Krisztus, vagy amott, ne higgyétek. Álpróféták, és álkrisztusok fognak majd fellépni, és jeleket és csodákat visznek végbe, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is. Lám, előre megmondtam nektek. Ha tehát azt mondják nektek, hogy kinn van a pusztában, ne menjetek ki, …ne higgyétek el.”
(Máté evangéliuma)
A pap tettét felháborodás követte, és még többen zarándokolnak el a jelenés helyszínéhez, már horvátországból is érkeznek. – Kedden jött ide, őrjöngött, összetaposott és szétrugdosott mindent – mondta a Pécsi Napilapnak Balogh Péter aki a romboláskor éppen a feszületnél imádkozott.
Alsószentmártonban gyógyulásokról is beszélnek. Jovánovics Péter már csak egy boton támaszkodik amióta kiment a falutól két kilométerre lévő kereszthez. Ő is látta a jelenést, azóta nincs szüksége tolószékre - állítja. – Egy hete a feleségem tolt ki, nem akartam kimenni, mert nem hittem benne. Nekem jézus arca sejlett fel a kőkereszt talapzatán. Másnap már fel tudtam állni és járni – mondta a Pécsi Napilapnak Jovánovics Péter. – Olyan beteg volt, hogy már folyamatban volt a temetési segély kiutalása, erre most meg itt járkál a faluban, korábban a wc-re sem tudott kimenni, a felesége pelenkázta – tette hozzá Vass Péter polgármester.
A jelenést, vagyis a fénylő keresztet először Szigetvári Miroszláv látta július végén. A húsz éves fiú horgászatból tartott hazafelé, amikor megállt imádkozni. - Eléggé el voltam keseredve, mert a szerelmem szakított velem. Még sosem imádkoztam ennél a keresztnél, de akkor valamiért úgy éreztem, hogy meg kell állnom. Timiért kezdtem imádkozni, hogy visszajöjjön hozzám. Egy kicsit félrenéztem, nem hittem a szememnek. Egy fénylő kereszt jelent meg előttem az égen.
Amíg a pap nem jelzi a pécsi egyházkerült püspökének a faluban történteket, addig a püspökség nem tud nyilatkozni a jelenéssel kapcsolatban. Ha pedig a falusiak valóban elkergetnék a papot, akkor kénytelen lenne menedéket keresni Mayer Mihály megyéspüspöknél – tudta meg a Pécsi Napilap a püspökségen. Van, aki szerint csak azért nem reagál a püspökség, mert Alsószentmárton a pár kilométerre lévő Máriagyűdnek lenne konkurenciája, ahol 1687-ban jelent meg Szűz Mária egy helyi gazdának.
PNL/FG
hírek innen, onnan
Magyar Péter visszafizetett 9,2 millió forintnyi tartozást
A miniszterelnöknek 60 millió forintnyi befektetése van, bankszámláján pedig 2,4 millió forintot, valamint 54 ezer eurót tart.
Védett ár az üzemanyagokra: fontos rendeletmódosítás jelent meg
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter rendeletben módosította a biztonsági kőolajtermék-készletek felhasználásának...
Továbbra is érvényben marad a veszélyhelyzet Parajdon
Újabb 30 nappal meghosszabbították a parajdi sóbánya vízzel való elárasztása miatt tavaly bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi...
Orbán Viktor csupán néhány hónap alatt majdnem megduplázta a megtakarítását
Záró vagyonnyilatkozatot tett a korábbi miniszterelnök.
Elszökött egy vadállat? Teve kószál Budapest utcáin
Sokan már meg se lepődtek rajta.
Megjött a hatalmas bejelentés: tőzsdére megy az OpenAI
Hétfőn bizalmasan benyújtotta tőzsdei bevezetési kérelmét az Egyesült Államokban az OpenAI. A ChatGPT fejlesztője ezzel a rivális...
Kétféle víz, amit tilos a kávéfőzőbe önteni, ha jót akarsz magadnak
Súlyos következményekkel jár, ha nem így csinálod.
88 millió forintos megtakarítással kezdte meg a miniszterelnöki munkát Magyar Péter
Nincs már tartozása, de az év elejéhez képest 12 millióval csökkent a vagyona.
A külügyminiszternek 237 milliós megtakarítása van, havi bruttó hétmilliót keresett előző állásában
A Vodafone kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatójaként több pénzt vitt haza, mint képviselőként és miniszterként fog.
Összesen egymilliárdnyi osztalékot vehet ki Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata a közös bulvárlapjukból
A lapot alig olvassák, mégis rendre milliárdot meghaladó bevétel folyik be a kiadóhoz.
Felmentik a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vezetőjét
Magyar Péter miniszterelnök aláírta azt a határozatot, amely Ruff Bálint miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatára, 2026. június...
Magyar Péter nyilatkozott, mekkora vagyonnal rendelkezik
Nyilvános a miniszterelnök vagyoni helyzete, itt a hivatalos dokumentum.
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen
A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Hivatalos ajánlat Ronald Araujóért, a Premier League-be igazolhat a Barca-sztár
A Tottenham 30 millió eurót fizetne érte.
Toroczkai László is ott volt a magyar-finn focimeccsen, így reagáltak a szurkolók a megjelenésére
Az elmúlt két hétben több fontos focimeccset is rendeztek a Puskás Arénában, több politikus is megjelent ezeken.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Szoboszlai és Borka felrobbantotta a netet, szenvedélyes csókban forrtak össze
"Ez csak női válogatás lehet" - Meglepő kritikával szembesült a magyar válogatott sztárja.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Július 1-jétől betiltják a szemeteszsák használatát: már most figyelmeztetik a lakókat
Több településén szigorúbb hulladékkezelési előírásokat vezetnek be: egyre több városban nem engedélyezik, hogy a lakók műanyag zacskóban helyezzék a biohulladékot a gyűjtőedényekbe.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön
Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Személyesen Orbán támadta, most figyelmezteti a befektetőket: a piac hisz Magyar Péternek, de most már tettekre van szükség
A NER már nincs velünk, Németh Dávid és a K&H viszont nagyon is. A szakértővel a magyar euró, a forint-rali, és az állampapírpiac jövője is terítékre került.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban
Kedvezően alakultak az élelmiszerárak az új kormány hivatalba lépését követő első hónapban.
Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa
Új trendet teremtett a globális túlkínálat.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






