Ezt olvasta már?

0

Ambrus: a pécsi vízilabda motorja

Az utóbbi években, a pécsi vízipólóban az állandóságot Ambrus Tamás, a Pécsi Vízmű PVSK-Füszért edzője képviselte. A bajnokság befejezése után sincsen ez másképp, már az új szezont tervezi a szakmai vezető. Miközben azért a szövetség felkérésére elvállata az Universiade-válogatott irányítását is.

A tavasz legvégén is akad dolga bőven Ambrus Tamásnak, a volt válogatott kapusnak, aki számára nem ért véget a vízilabdával töltött időszak. Ugyan a csapata jelenleg pihen, de a főnök dolgozik tovább.



Ambrus Tamás csak ritkán ül kávéházak teraszán, inkább utasításokat ad a medencében lévőknek

A.    T. Ketten, a meghatározó emberek közül bizonyosan távoznak az együttesből. A kapus, Gárdonyi András Szolnokon folytatja a játékot, míg Czigány Károly támadó, szervező a Ferencvárosba igazol. Ezek után, muszáj átalakítanunk az egész szerkezetet.

– Új játékosok nevét kell megtanulnunk?

A. T. Mindenképen! Tárgyalásokat folytatunk, legalább négy-öt jelölt akad. Közülük egyel, szóban megállapodtunk, de a szerződést még nem írtuk alá. A Fehérvár volt pólósa, a korábbi junior világbajnok, Lázár Zsolt nálunk játszik a következő szezonban. A többiekről még kissé korai lenne szót ejteni.

– Ezek szerint nincsen hiány a ajánlkozóból?

A. T. Szerencsére a sportág Pécsett eljutott arra a szintre, hogy érdemes jelentkezni. Mindennek természetesen országosan is elterjedt a híre. Ez azért jó, mert válogathatunk, kényszerből, hiány miatt senki után sem kapkodunk.

– Végre pihenhetne, erre megint edzést vezet!

A. T. Kemény Dénes szövetségi kapitány ajánlása alapján felkértek a főiskolások és egyetemisták válogatottjának vezetésére. Az Univesiade Belgrádban lesz, július 2-12. között. Egy ilyen feladatot nem illik visszautasítani, örömmel vállaltam el.

– A világeseményeken szinte mindig főszereplő a magyar csapat. Most mire számíthatnak az érdeklődők?

A. T. A vízilabda örökké magának teszi magara a lécet. Természetesen a dobogós helyezésen kívül minden más már csalódás lenne. Még akkor is, ha a szerbek a rendezők, ismerjük a sportági eredményeiket. Mellettük a szomszédos Horvátországban is népszerű, kiemelkedő a játék. Velük leszünk, lehetünk elsősorban harcban a jobb helyezésekért. A felkészülés végső szakaszában együtt edzünk majd a felnőtt válogatottal, ami jó hajtóerő mindenki számára.

PPress






0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A MOB egyénre szabottan segíti a sportolókat

Harminc sportág 163 sportolója kért és kapott támogatást a Magyar Olimpiai Bizottság Kettőskarrier-programja keretében az elmúlt két...

Egy Oscar-díjat nyert családi film, amin egyszerre sírunk és nevetünk

A valaha volt egyik legjobb családi film, ami szinte tökéletes.

Veszélyes félreértés a D-vitaminról – Így tudjuk sokkal olcsóbban beszerezni

A hideg hónapokkal együtt megérkezett a D-vitamin-láz is, de a szakértők szerint rengetegen rosszul szedik a készítményeket. Miközben a...

Tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójánál hétfő este

Lángokban állt hétfőn késő este a Mol egyik alapanyag-feldolgozó üzeme Százhalombattán. A társaság szerint éjfélre a tüzet...

Hibák sorát tárta fel a lisszaboni sikló balesetét vizsgáló nyomozás

A 16 halálos áldozatot követelő balesetet egy nem megfelelő minőségű kábel szakadása okozta, és a sikló vészfékrendszere, amit...

Videón a százhalombattai olajfinomítónál történt robbanás és a felcsapó lángok

Az Időkép webkamerája rögzítette a robbanást, ami után tűz ütött ki az olajfinomító területén, az egyik alapanyag-feldolgozókban. A...

Ezért halt meg 16 ember a portugáliai siklóbalesetben

Emberi mulasztás okozta Portugália egyik népszerű turistalátványosságának balesetét, ami 16 ember életét követelte.

Otthon kapott ki és egyre nagyobb bajban a West Ham

A West Ham United az angol Premier League 8. fordulójában hazai pályán 2–0-re kikapott a Brentfordtól. Nuno Espirito Santo együttese...

Döntetlen született a La Liga 9. fordulójának zárómeccsén

Nem született gól az Alavés-Valencia mérkőzésen. A két csapat a La Liga 9. fordulójának zárómérkőzésén csapott össze, és gól...

Elképesztő szerződést kaphat a Denver alapembere

A Denver Nuggets nagy üzletet kötött, miután megállapodott Christian Braunnal a további együttműködésről. Az NBA-bennfentes Shams...

0

Sport

Akár élete végéig is eltilthatják a Fradi kapusát a labdaszedő bántalmazásáért

Az NB I-ben egy hónapig biztosan nem látjuk újra a pályán.

Kubatov Gábor is reagált az Újpest elleni derbin történtekre

Pozitívan is meg tudta közelíteni a látottakat a klubelnök.

„Jól vagyok, csak alig bírom kinyitni a szemem…” – össze kellett varrni a védő sebét

Az NB I élén álló Paksi FC védője, Lenzsér Bence szombat este még a szekszárdi kórházat is megjárta…

Gróf Dávid tette brutális ellenszenvet váltott ki, Lisztes Krisztián is üzent neki

A kapuba beállt Varga Barnabásnak a magyar válogatott csapattárs, Szappanos Péter üzent.

Óriási a baj Liverpoolban, itt egy újabb nem várt fordulat

Megszólalt a klub egyik olyan edzője, akinél nagyobb sikereket alig ért el valaki a Mersey partján. Ráadásul nem akármit mondott.

Gróf Dávid is reagált a kiállítást érő mozdulatára

Az Újpest–Ferencváros bajnoki rangadó utolsó perceiben Gróf Dávid, a zöld-fehérek kapusa piros lapot kapott sportszerűtlen viselkedésért. A korábbi magyar válogatott kerettag felidézte a történteket.

Megint kikapott az ETO, a hajrában mentett pontot az Újpest, tovább menetel a Gyirmót

Az NB III 12. fordulójának kiesési rangadóján a négyszeres magyar válogatott támadó, Simon Krisztián gólja egy pontot ért az Újpest tartalékcsapatának Szombathelyen, az ETO Akadémia gólelőnyből szenvedett veres

„Ezért utál téged mindenki”– újabb botrány Vinícius Jr. körül

A brazil szélső összetűzésbe keveredett Juan Iglesias-szal a Real Madrid Getafe elleni győzelme során.

Kapás Boglárka megrendítő vallomása a gyászról: „Nekem jólesett volna, ha…”

Olimpiai érmes és világbajnok úszónk édesapja és húga elvesztése után a gyász feldolgozásáról is beszélt.

Bombameglepetés a világbajnoki döntőben

Alighanem megszületett az év szenzációja.

„Egy családban megvédjük egymást” – az Újpest edzésén járt a fellökött labdaszedő fiú

Az Újpest FC arról számolt be, hogy a vasárnapi esti derbin fellökött fiút vendégül látta az első csapat.

Bulvár

Minden borul? Hatalmas fordulat jöhet Trump és Putyin budapesti csúcstalálkozójával kapcsolatban

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.

Elképesztő fordulat a nyugdíjasok számára: így számolja át a nyugdíjat a kormányzat

Miközben a nyugdíjkasszát a költségvetés legkülönbözőbb forrásaiból táplálják, a minisztérium portálunkkal közölte: a jövő évben a költségvetés nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra összesen

Kapott egy doboz sört a főnökétől, és gyanútlanul belekortyolt: pár nap múlva már halott volt a 21 éves srác

A 21 éves férfi a főnökétől kapott ajándékba egy dobos sört, amit egy végiggürizett munkanap után akart elfogyasztani. Bár a nedűnek különös íze volt, a srác nem hitte volna, hogy a kóstolás az életébe kerü

Örömlányként dolgozó vendég jött hozzám, a legkeményebb, hogy mit mondott

Nem is hinnéd, milyen történetei lehetnek a körmök szépítőinek...

Zelenszkij: Orbán az egyik felelős azért, hogy egyes amerikai körök szerint Oroszország nyeri ezt a háborút

Nem tartja Budapestet a Trump-Putyin találkozó legmegfelelőbb helyszínének, de kész eljönni.

Ismert személyiség a halálos motorbaleset áldozata

Bagimajor és Kengyel között a vasárnapi motorbalesetben életét vesztette egy ismert DJ. A helyszínre érkező mentők az újraélesztési kísérlet ellenére sem tudták megmenteni az életét.

Váratlan fordulat közeleg a budapesti béketárgyalás ügyében?

Zelenszkij ukrán elnököt kérdezték arról, eljönne-e e a tárgyalásra.

„Azt hittem megőrülök, amikor meglát-tam, hogy egy helyi vezető fizetése több mint 7,8 millió forint volt”

Hajdúböszörmény új polgármestere súlyos visszaéléseket talált. Bár több száz milliót spóroltak azóta, az előző fideszes vezetés miatt óriási bírságot kell fizetniük.

Kiborult a bili a TV2-nél, Tóth Gabinál is jobban utálják a nézők ezt a nőt

Kimondták a végső ítéletet, borzasztó a viselkedése a TV2 sztárjának.

„Arculcsapás, hogy Trump Budapesten találkozik Putyinnal, miközben nincs ott egyetlen európai sem” – közölte az EU-s főképviselő

Szerinte az lenne a helyes, ha Zelenszkij és Putyin tárgyalnának, hiszen végső soron nekik kell megegyezniük.

blogmorzsák

Káli, a szelíd óriás

Hogyan került hosszú út után Indiából Múzeumunkba egy elefánt csontváza?

Putyin aranyhídja

Én, kérem, nem állítom, hogy a budapesti csúcs el fog maradni. De azt állítom, hogy elmaradhat. Van rá esély.

0






0