Ezt olvasta már?

0

Amerikai elnökválasztás: Biden türelemre intett, Trump csalást sejtetett

Türelmeseknek kell lennünk és így megvárnunk a választás végeredményét - jelentette ki a keddi amerikai elnökválasztást követően Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje a híveinek és újságíróknak Wilmingtonban szerdára virradóra. Donald Trump elnök a Twitteren választási csalást sejtetett.

Biden úgy fogalmazott: a demokraták "jó úton haladnak a győzelem felé". Arra kérte támogatóit, hogy őrizzék meg a győzelembe vetett hitüket.

"Győzni fogunk" - hangoztatta, hozzátéve, hogy a választások végeredménye szempontjából kulcsfontosságú Pennsylvaniában a demokraták aratnak majd győzelmet.

Joe Biden a nyugati parti államokat és a keleti partvidék északon fekvő tagállamait megnyerte, és olyan fontos államokban is győzelmet aratott az előzetes eredmények szerint, mint Arizona vagy Minnesota. A CNN és a Fox televíziók összesítése szerint a hajnali órákban - az addigi választási eredmények alapján - 238 elektor támogatására számíthatott, míg Donald Trump 213 elektort tudhatott maga mögött.

Az újraválasztásáért küzdő Donald Trump republikánus elnök - aki szintén olyan fontos tagállamokban aratott győzelmet, mint például Florida, Texas vagy Ohio - szerda éjjel a Twitteren ismételten felvetette, hogy el akarják csalni a választásokat. Nem nevezte meg, hogy kire vagy kikre gondol, de a szövegösszefüggésből egyértelmű volt, hogy politikai vetélytársaira célzott. Hozzátette: "Nem fogjuk megengedni nekik. Szavazatokat nem lehet az urnák lezárása után leadni".

Bejegyzését a Twitter megjelölte, és csak a médium kötelező figyelmeztetése után lehetett megtekinteni.

Később az elnök egy másik mikroblog-bejegyzést is közzétett, amelyben úgy fogalmazott: "nagyot győztünk".

 







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Változás az óraátállítás miatt, itt a BKK-járatok új menetrendje

Október 25-ről 26-ra, szombatról vasárnapra virradó éjjel térünk át a nyáriról a téli időszámításra, azaz hajnali 3-kor az órákat...

„Egy jelölt rendőrségi megfélemlítése elfogadhatatlan” – levelet írt Pikó András Pintér Sándornak

Nemrég az időközi választás egyik ellenzéki jelöltjénél tartottak hajnalban házkutatást, amelynek a kerületvezető szerint politikai...

Magyarul is nézhető a Predator: Halálbolygó új előzetese

Régen üdvözölhettük a galaxis legfélelmetesebb vadászát a mozikban, de már csak két hetet kell várni és újra nagy vásznon mehet a...

Így kezd a becsületéért játszó Liverpool Frankfurtban

Arne Slot a tétnek megfelelően állította össze a kezdőcsapatot.

A szakszervezeti rendszer kritikus pontjára világít rá a mentős Lengyel Tibor kirúgása

A jelenlegi helyzetben képtelenség lenne a szakszervezeti vezetőknek teljes védettséget biztosítani a munkáltatókkal szemben, csakhogy a...

Oláh Gergő üzenete egyértelmű: „Támogatom a Békemenetet, és aki tud, az menjen el bátran"

A népszerű énekes sajnálatos módon jó ideje bajlódik a térdével. Oláh Gergő távolléte ellenére mindenkit arra buzdít, hogy menjen el...

A rekorddöntés ára: megolvadt a sportkocsi

Mint a hímes tojásra, úgy vigyáznak a legtöbb ilyen autóra, ám ezt a Corvette-et nem kímélik. Nemrég egy versenyen nyúzták, ám...

Molnár Anikó elvesztette szüzességét: „Most voltam életemben először nővel”

Molnár Anikó eddig még nem volt nővel. De csak eddig.

Vizsgálat indult egy rendőr ellen, mert a hátsó kijáraton engedte ki Ruszin-Szendi Romuluszt

A rendőrségen gyanúsítottként kihallgatott volt vezérkari főnök távozását egy ezredes intézte a felettese utasításával ellentétesen...

Huszonhárman sérültek meg a szolnoki buszbalesetben

Az iskola megsérült helyiségét lezárták, az épület többi részét nem kellett kiüríteni.

Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon - videó

A Szolnoki Rendőrkapitányság tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt rendelt el nyomozást.

0

Sport

Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus

„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”

Óriási pofonba szaladt a Ferencváros az Európa-ligában

A portugál Benfica a 36. percben eldöntötte a mérkőzést.

Mi a jó ég történik a Liverpoollal?

Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd

Az MLSZ megbüntette Gróf Dávidot

A Ferencváros kapusa, Gróf Dávid súlyos sportszerűtlenség miatt 4 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban és pénzbüntetésben részesült.

Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában

Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.

Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző

Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.

Drámai győzelmet aratott a magyar válogatott

A magyar U18-as labdarúgó-válogatott egy 91. percben szerzett góllal aratott 1-0-s győzelmet a bosnyák korosztályos csapat felett a Telkiben rendezett szerdai felkészülési mérkőzésen. A győztes találatot a cserekén

Egyszerre botrányos és kabaréba hajló küldöttgyűlésen buktatták meg a síszövetség elnökét

A téli olimpia előtt 107 nappal elnöke és elnöksége sincs a sportágat irányító honi szervezetnek.

Slot otthon hagyta az egyik sztárját, újabb csapás a Liverpool csapatára

Szoboszlai Dominikék nehéz helyzetben várják az Eintracht Frankfurt elleni ma esti BL-meccset.

„Ez tönkreteszi Szoboszlait” – Arne Slotot bírálták Angliában

Chris Sutton, korábbi Premier League-győztes csatár Szoboszlai Dominikról is beszélt a BBC Sport Monday Night Club podcastjében.

Fájdalmas büntetés vár Gróf Dávidra, amiért fellökte az újpesti labdaszedőt

Az FTC vezérigazgatója kijelentette, hogy a rutinos kapus szerződésében is vannak olyan tételek, amik fájnak.

Bulvár

Kitört az üzemanyagválság: maximálták, mennyi benzint lehet venni

Mennyiségi korlátozást vezettek be az üzemanyagokra Oroszországban az egyre súlyosabb ellátási zavarok miatt.

Havonta találkozott Semjén Zsolttal a szexuális zaklatással vádolt Hilarion metropolita a volt asszisztense szerint

Semjén Zsolt felesége állítólag receptet is kért az egykori asszisztenstől.

Megmutatták Rubik Ernő 2 milliárdos házát belülről, ilyet még nem láttál soha

Most bárki beköltözhet a legendás magyar feltaláló egykori villájába, a luxustól és a méretektől garantáltan eldobod az agyad.

Kitört a botrány Vlagyimir Putyin gépe miatt – Moszkva terrorral vádolja Varsót

Mélyponton a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok.

Halott felesége titkos holmijai között kutakodott a gyászoló férfi: majdnem elájult attól, amit felfedezett

A feleség rákbetegségben hunyt el, az összetört szívű özvegy pedig épp a nő személyes holmijait szemrevételezte, amikor valami igazán hátborzongatóra bukkant.

A magyar színész 17 évig sztár volt a tévében: 61 évesen villanyszerelőkkel dolgozik

Gazdag Tibor ma a színészet mellett villanyszerelőkkel és még egy másik pályán is dolgozik.

Ez a reggeli a 100 évig tartó élet kulcsa - Nem a tojás vagy a zabkása a kutatók szerint

A hosszú élet szakértője, Dan Buettner elárulta, mi a tökéletes reggeli kombináció, ha hosszú, egészséges életet szeretnél élni.

Földrengés rázta meg Magyarországot az éjjel, és nem kicsi

0 óra 50 perckor földrengés rázta meg Csongrád-Csanád vármegye területét.

Óriási változás jöhet a rendelőkben: ezekkel a betegségekkel nem kell majd szakorvoshoz menni

A háziorvosok jogkörének bővítése meggyorsíthatja az ellátást.

Donald Trump végre elmondta, miért nem találkozik Vlagyimir Putyinnal Budapesten

Kedden futótűzként söpört végig a magyar és a nemzetközi sajtón a váratlan hír: a közeljövőben mégsem találkozhat egymással Donald Trump és Vlagyimir Putyin, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljana

blogmorzsák

Nagy csigatészta teszt

Legújabb vaktesztünkön a vasárnapi húsleves elmaradhatatlan részét, a csigatésztákat értékeltük.

Ilyen zenét Magyarországon senki más nem tud

Szombaton Dalmata Daniel est a Magyar Zene Házában!

A dark mezőny újabb tagja

A Dead Bees In Bourbon ezekkel a szerzeményekkel megállná a helyét a Fekete Zaj Fesztivál délutáni műsorsávjában is

0






0