Annyi piros, amennyi gól – videóriport
Négy piros lap és ugyanennyi vendéggól született az AutóCity Volkswagen labdarúgó Baranya megyei harmadosztály Dárdai Ferenc csoportjában a Babarc/Bóly II. geresdlaki vendégeskedése alkalmával.
A babarciak már a 7. percben megszerezték a vezetést, és miután a hazaiaktól két mezőnyjátékost és a kispadról a vezetőedzőt is kiállították, úgy sem forgott veszélyben a győzelmük, hogy a 79. percben ők is tíz főre fogyatkoztak egy piros lap miatt.
hírek innen, onnan
Az elnökválasztás napja és az üres termek rémképe
Azaz itt a 444 napindító hírlevele.
Töröltek egy repülőjáratot Kanadában, mert egy gyerek nem volt hajlandó becsatolni a biztonsági övét
A késés miatt a járat már nem tudott felszállni, így az utasokat át kellett foglalni egy másnapi járatra.
Tehetetlenül állnak a pusztító tüzek előtt a közel 300 millió lakosú országban: még a mesterséges eső sem segít
Indonézia fokozott erőfeszítéseket tesz az erdő- és bozóttüzek megfékezésére, miközben az El Nino okozta súlyos szárazság egyre...
„Ha találkoznánk, szembeköpnélek.” – Rubint Réka halálát kívánják az interneten: így reagált a rákkal küzdő fitneszlady
Rubint Réka több éve küzd daganatos betegséggel. Sokan azonban kételkednek a hír valódiságában, mivel a fitneszlady a kezelések alatt is...
Nem lassítanak az egyéni vállalkozások
Több mint 578 ezer aktív egyéni vállalkozás működött Magyarországon 2026 júniusának végén az Opten adatai szerint. Számuk egyetlen...
A Fidesz parlamenti jelenete, amin Magyar Péter is ledöbbent
Ugyan sokat látott már a parlamentben Magyar Péter a Fidesztől, ez őt is váratlanul érhette, és nem is hagyta szó nélkül.
Partra vetődött bálnát talált egy kislány Ausztráliában, videó is készült a megható találkozásról
Különleges és szívbemarkoló élményben volt része egy fiatal kislánynak és édesanyjának Ausztráliában, miután egy partra vetődött...
Döntő nap az országgyűlésben: elnökválasztás, törvénymódosítások, lemondás is várható a keddi rendkívüli ülésen
Az országgyűlés a keddi, rendkívüli ülésén köztársasági elnökké választhatja Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság egykori...
„Pizsamában rohantunk ki” – sikítva menekültek az emberek a 132 halálos áldozatot követelő kolumbiai földrengés alatt
Egy Caliban tartózkodó brit turista számolt be a pánikról, miután a rengés álmából ébresztette. A 7,4-es erősségű földmozgást...
Újra teljes gőzzel üzemel a paksi atomerőmű 2. blokkja
Ismét névleges teljesítményén üzemel hétfőn este 22 óra 28 perctől a paksi atomerőmű 2. blokkja - közölte az MVM Paksi Atomerőmű...
8 apró gesztus, amitől azonnal szimpatikus leszel
Vannak emberek, akiknek elég néhány perc, hogy kellemesebb legyen tőlük a légkör.
Tisza-kormány: délután szavaznak az új köztársasági elnökről, kivételes eljárásban jöhet a gyógyszer-áfamentesség
Kedden 9 órakor folytatódik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelynek utolsó napirendi pontjaként választhat új...
Sport
Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl
Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.
Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok
Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.
"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy
A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.
A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába
José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle
Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.
Főnyeremény lehet a Ferencvárosnak a két év után visszatérő támadó
Remek góllal kezdett.
A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön
Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.
Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal
A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.
A magyar válogatott réméért Londonból tettek ajánlatot, ennek még Rossi is örülhet
A gólvágó számára nem lenne ismeretlen a város.
Súlyos sérülés a Barcelonánál: sírva hagyta el az edzést a 20 éves sztár
Aggasztó hírek érkeztek a Barcelonától: Roony Bardghji a hétfői edzésen térdsérülést szenvedett, majd könnyek között hagyta el a pályát. A 20 éves svéd szélsőnél keresztszalag-sérüléstől tartanak, ami ak
Harry Kane megkapta az Aranycipőt, és napokon belül eldől, hol folytatja karrierjét
Közel a megállapodás az angol válogatott sztárcsatárával.
Bulvár
Letartóztatások Erdélyben, súlyos a helyzetben a rettegő magyarok a "feketementő" miatt
Durvul a helyzet, már a rendőrségnek kell közbelépnie az erőszak miatt.
Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés
Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.
Közel 2 millió magyar kap fontos levelet a napokban: ráfizethet, aki most nem reagál
Bajba kerülhet, aki most nem figyel!
„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült
A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.
Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre
Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?
Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl
Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.
Fejjel az árokba esett és több csontja is eltört a buszsofőr által bántalmazott utasnak
Megvádolták a buszvezetőt.
"Erre inni kell." - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről
"Erre inni kell!" - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
A szívsebész szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás is hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához és más szív-érrendszeri problémákhoz.
Nagy a baj a Szententrei-szigeten: a lakosság segítségét kérik a rettegett vírus miatt
Lakossági felhívást tett közzé a hatóság a Szentendrei-sziget egyik településén élőkhöz. A szigetmonostoriakat arra kérik, hogy jelezzék, ha elhullott vaddisznót látnak.
Viszlát, bankkártya! Így fogunk fizetni a jövőben, Kínában már élesben használják a technológiát
Abszurd innováció a technológia legújabb mérföldköve.
Új állása lesz Orbán Viktornak?
Panyi Szabolcs szerint Orbán kicsekkol Magyarországról, az ENSZ-nél és a FIFA-nál keres új munkát.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






