Anyagvizsgáló laboratóriummal gazdagodik a PTE 3D központja
A mechanikai alkatrészek, vagy akár implantátumok geometriai prototípusának előállítása, legyártása komplex folyamat, amelynek fontos részét képezik az anyagvizsgálatok és mérések.
Ezért bír különös jelentőséggel, hogy a PTE 3D központ folyamatosan bővülő additív gyártási eszközparkja dedikált anyagvizsgálatokra szakosodott laboratóriummal egészül ki, ahol elsősorban a kutatási célokat szolgáló ilyen vizsgálatok házon belül elvégezhetők lesznek. A kutatási tevékenységen kívül természetesen oktatási célokat is szolgál majd a tervek szerint folyamatosan bővülő eszközpark, elsőként demonstrációs tanórák formájában. Az anyagvizsgálatoknak a műszaki mellett orvosbiológiai jelentősége is lesz, például mérni és tesztelni lehet, miként lehet csavart behajtani csontba, vagy vizsgálni tervezett implantátumok fizikai tulajdonságait.
A reményeink szerint még idén megtörténik a laboratórium akkreditálása. Ezt követően helyben elvégezhetők lesznek azok a hivatalos vizsgálatok – illetve kiadhatók olyan jegyző-könyvek és bizonylatok – amelyekre eddig csak budapesti, vagy még távolabbi laboratóriumokban volt lehetőség. Az eljárás átfutása előre láthatóan legalább fél év, de a központ munkatársai már elkezdték az előkészítő munkát.
A szolgáltatásokat külsős cégek is igénybe vehetik majd – ennek kereteiről és pontos mikéntjéről belső egyeztetések folynak, amelyek eredményéről részletesen beszámolunk majd.
A PTE 3D projekt anyagvizsgáló laboratóriuma a hónap végén kezdi meg üzemszerű működését.
hírek innen, onnan
Csak a munkavállalók fele számíthat jövőre béremelésre
Ezt mondják a munkáltatók a fizetésemelésekről.
Mást látnak a számokban a kormány és a kereskedők képviselői
Októberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 3,1 százalékkal...
Könnyezés, orrfolyás, viszketés: télen is jelentkezhet a keresztallergia
Tévhit, hogy az étel keresztallergia a pollenallergiás tüneteket erősíti fel, és csak allergiaszezonban okoz panaszokat.
Foghatják a fejüket az építőiparban érdekeltek az euróövezetben
A legnagyobb pozitívumnak a csökkenés csökkenését lehet értékelni.
52 évesen elhunyt Mohácsi Árpád 77-szeres válogatott kézilabdázó
Ötvenkét éves korában hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Mohácsi Árpád 77-szeres válogatott kézilabdázó.
Két nővel él együtt a Rex felügyelő 56 éves főszereplője, Gedeon Burkhard
Gedeon Burkhard jól érzi magát a poliamor kapcsolatban.
Ismert termékek zsugorodnak össze a magyar boltokban
Újra itt a zsugorfláció.
Orbán: Természetesen mindannyian úgy érezzük Magyarországon, hogy a munkánk nincs megfizetve
De ő a nagyon kevés kivétel közé sorolja magát.
Keserü, Nádler és egy oldtimer Opel a decemberi hazai aukciós piaci nyüzsgésben
Az év végi hajrának jó lendületet adott a 150 millió forintos új hazai ékszer-árrekord, egyben az idei év eddigi, kategóriákon...
Trump bejelentése után szárnyra kaptak az európai autógyártók részvényei
Emelkednek az európai autógyártók részvényei, miután Donald Trump a Biden-adminisztráció üzemanyag-takarékossági szabályainak...
Megvannak a New York-i kritikusok kedvencei: Paul Thomas Anderson filmje vitte a fődíjat
Paul Thomas Anderson Egyik csata a másik után című filmjének ítélte oda kedden Manhattanben a New York-i Filmkritikusok Köre (Nyfcc) a...
Ez Takács Péter, egészségügyi államtitkár eredeti végzettsége, sosem gondoltad volna
Az egészségügyi államtitkár nem mindennapi karriert futott be.
Sport
Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel
Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.
A női kézi-vb legdögösebb lányai
Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r
Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei
Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.
„Jelentős anyagi kárt okozott" – az Újpest jogi eljárást indít André Duarte ellen
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos oldalán közölte, hogy André Duarte jogellenesen bontotta fel munkaszerződését, így a klub megindította a szükséges jogi eljárásokat.
A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról
Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.
Szalah döntheti el Szoboszlai sorsát Liverpoolban
Mire megy a címvédő a Premier League idei meglepetéscsapatával?
Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott
Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.
Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket
A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.
Virgil van Dijk visszavágott interjújában
A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.
Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet
A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.
Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után
A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben
A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben
Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3
Bulvár
Ő lehet Orbán Viktor utóda? Döbbenetes dolgot szúrtak ki a miniszterelnök videóin
Szakértő elemezte a kialakult helyzetet.
Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga
Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.
Több mint 250 dolgozóját mérgezte meg a HR-igazgató, aki a mai napig HR-esként dolgozik és nem vonták felelősségre
A férfi mérgezett kávéval és teával kínálta áldozatait, majd visszaélt vele, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a nők. A HR-igazgatót a lebukása után sem ítélték el jogerősen, és a mai napig a szakmában
„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont
„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v
Élve égették az autójában a politikus fiát - Ukrajnában fogták el a tetteseket - Fotók
Élve elégették egy ukrán alpolgármester vagyonos fiát az osztrák fővárosban.
Vége, ennyi volt. Négy év után kirúgták Pindroch Csabát a Magyarország, szeretlekből
Most érkezett a hír, már nem ő lesz a műsorvezető. Vajon mi áll a háttérben?
Ne lepődj meg, ha pénzt kapsz a semmiből: december 4-10. között törleszti a karmikus adósságot az Univerzum ennek a 3 jegynek
Te köztük vagy?
Akkorára nőtt a feszültség a Moszkvában fordító magyar tolmács egyesületében, hogy lemondott az elnök
Vaspál Veronika nem szeretett volna közzétenni közleményt a történtekről, a board többsége viszont nem akar hallgatni.
Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon
Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.
Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük
Sok európai város nem a tisztaságáról híres.
Csapást mértek a Barátság vezetékre, megszólalt Orbán Viktor
Robbanást okozó szerkezetet hoztak működésbe.
Óriási balhé Budapesten, egymás torkának estek az emberek a főváros intézkedése miatt
Az aluljárók kapcsán robbant ki a vita.
blogmorzsák
Nem lehet segíteni annak, aki nem akarja
"Okos ember, kreatív, életrevaló, tényleg sokra vihetné, mégse sikerül neki soha semmi. És nem hiszi el, hogy a pia miatt. Én se hittem el soha senkinek..."

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






