Ezt olvasta már?

0

Anyák napi délután a Tettyén

Anyák napja alkalmából május 5-én ingyenes családi programokkal és koncertekkel várják a családokat Pécsett, a Tettyén!

0
hirdetés

A rendezvény délután 15 órakor kezdődik, melyen történelmi játszóház és levendulás kézműves foglalkozás várja a gyerekeket. Emellett lufihajtogatás, arcfestés, légvár és buboréklabda is színesíti a programot! A hangulatot eközben 15.30-tól a Receficélők, 16.30-tól pedig a Hangerdő Társulat koncertje fogja emelni! 17 órakor pedig az anyák napjához kapcsolódóan egy-egy virágtövet fogadhatnak örökbe az anyukájuknak a jelen lévők.

A szórakoztató programok mellett a Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezete is jelen lesz a rendezvényen. Itt indítják el vándorbölcső programjukat, melyre a helyszínen is regisztrálhatnak azok a várandósok, akik szívesen használnának egy hagyományos bölcsőt. A bölcső annál a családnál kezdi meg útját, akinek a legközelebb van a szülés várható időpontja.

Az „Anyának lenni jó!” családi délutánt a „Munka ÉS Család – A nők munkaerő-piaci helyzetének javítása és Nő-Köz-Pont létrehozása Pécsett” című, EFOP-1.2.9-17-2017-00082 számú pályázati projekt elemeként tartják május 5-én, a tettyei romoknál.

További információ a programról: http://baranya.munkacsalad.hu/hir/anyanak-lenni-jo-csaladi-delutan-anyak-napi-virag-orokbefogadassal-tettyei-romoknal

 

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

A Leganés csak egyszer találta el a kaput, de az győzelmet ért

A második félidőben szinte végig emberhátrányban játszottak.

Hol lehet jó áron jó albérlethez jutni 2020-ban, Budapesten? Az ingatlanszakértőt kérdeztük

Az albérletpiac jelenlegi állásáról kérdeztük a szakértőt.

Ezek 2020 legjobb diétái

Fogyás, jó közérzet, egészséges test és lélek: a szakemberek szerint az alábbi öt diéta ezt biztosítja.

Egy híján kétszáz határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák a hétvégén

199 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság...

110 személyi sérüléssel járó baleset történt a hétvégén, öten haltak meg az utakon

625 elfogás történt az elmúlt napokban. Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint "Magyarország területén 2020. július...

Kettészakadt Lengyelország is - Rendkívül szoros az elnökválasztás

Nagyon szoros a lengyel elnökválasztás eredménye és rendkívül magas a részvétel: a legfrissebb felmérések a jelenlegi elnököt hozzák...

Molnár Anikó: A gyerektéma továbbra sem foglalkoztat

Viszont nagyon szeretne férjhez menni.

Öt halálos baleset volt az utakon hétvégén

Három nap alatt 150-en sérültek meg balesetekben.

Imádnivaló Reese Witherspoon reakciója fia, Deacon első dalára.

Az anyuka nem bír magával: mindenáron táncra akar perdülni a büszkeségtől. Reese Witherspoon szokásához híven irtó cuki videót...

Napi horoszkóp július 13.: a Bakok számukra fontos célért küzdenek, a Halak komoly sikert érhetnek el

A csillagok a hét első napjára is izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

Jön a jelentési szezon: 2008 óta nem látott visszaesésről számolhatnak be az amerikai vállalatok

Megkezdődik a héten a második negyedéves gyorsjelentési szezon, többek között amerikai nagybankok publikálják a héten a számaikat. Az...

Sport

Elhunyt Szűcs Lajos olimpiai aranyérmes labdarúgó

Hetvenhat esztendős korában elhunyt Szűcs Lajos, az 1968-as, mexikóvárosi olimpián bajnoki címet szerző labdarúgó-válogatott tagja.

Mint a horrorfilmben: óriási tömegbaleset volt egy magyar kerékpárversenyen

Legalább 20 ember súlyosan megsérült. Rengeteg mentős érkezett a helyszínre Tótvázsony mellett.

Mentőhelikopter és rengeteg mentőautó a helyszínen: újabb hírek érkeztek a tömeges biciklibaleset sérültjeiről...

Mint ahogyan azt a Blikk is megírta tömeges bukás történt vasárnap az 1. Gella Kupa amatőr országúti kerékpárversenyen, melyen mintegy 50 résztvevő esett el. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a balesetben 19-en sérültek meg.

A Fradi-legenda unokája mentette meg az NB I-es focicsapatot

A fiatal játékos fejlődésével Gera Zoltán is elégedett.

Egyetlen kibaszott dolgot sem láttál a meccsből, mi értelme annak, hogy itt vagy?

A Liverpool nem tudta megnyerni a Burnley elleni hazai meccsét, másfél év után nem tudott győzni hazai pályán a bajnok. Frusztráltak is voltak a vörösök.

Benedek Tibor örökké 47 éves marad, de végtelen történet lesz az övé

Július 12-én lenne 48 esztendős a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a sportág egyik legnagyobb alakja.

Öt évre szerződtetné az AC Milan Szoboszlai Dominikot

Értesülések szerint a magyar futballista évi másfél millió eurót kereshetne.

Visszatér a Budapest Honvédhoz a magyar válogatott focista

Baráth Botond 2019-ben igazolt az Egyesült Államokba.

Máris megtalálta Sergio Agüero utódját a Manchester City?

Gabriel Jesus a statisztikák szerint képes lehet átvenni az argentin klasszis szerepét.

Eljegyezték Kapás Boglárkát

A világbajnok úszó kezét szintén úszó szerelme kérte meg.

Megvan a Zalaegerszeg új edzője

Magyar szakember váltja a Fehérvárra távozó Márton Gábort a kispadon.

Masszív csalódás volt a UFC szuperbunyója

A UFC váltósúlyú világbajnoki címe volt a tét a Kamaru Usman-Jorge Masvidal meccsen, komoly promóció és felhajtás előzte meg a bunyót, maga a meccs azonban csalódást keltő volt.

Bulvár

Elhunyt Szűcs Lajos olimpiai aranyérmes labdarúgó

Hetvenhat esztendős korában elhunyt Szűcs Lajos, az 1968-as, mexikóvárosi olimpián bajnoki címet szerző labdarúgó-válogatott tagja.

Félmillió sertés vár vágásra a koronavírus miatt

Júniusban az új típusú koronavírus okozta fertőzés miatt bezárt a Tönnies húsipari holding rheda-wiedenbrückeni központi vágóhídja. A leállás miatt már félmillió sertést nem vágtak le Németországban.

Új jogszabály és rendkívüli intézkedések

Január 1-jétől gyorsabb és egyszerűbb lesz az osztatlan közös tulajdon megszüntetése; újabb rendkívüli intézkedésekkel támogatja a borágazatot az EU; indul a 25 milliárd forintos válságkezelő támogatási csomag második üteme. Az Agroinform.hu heti hírösszefoglalója.

Akit kislányként mindenért vertek, meztelenre vetkőztetve, vizes kötéllel

Jászai Mari, a cselédlányból lett nagy színésznő története. Kegyetlen szerelmi csalódások és hihetetlen sikerek.

Beutazási korlátozásokat jelentett be a kormány - Itt a sárga és a piros országok listája

Beutazási korlátozásokat jelentett be a koronavírus-járvánnyal összefüggésben a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap Budapesten.

Hogyan mérhető otthon is pontosan a vércukorszint?

Az utóbbi húsz évben nagyon sokat fejlődött a vércukorszint otthoni mérésének lehetősége.

Pintér Tibor 22 évvel fiatalabb barátnője tangás bikiniben pózol a Balcsin

Pintér Tibor büszke bombázó barátnőjére, akire csak egészséges mértékben féltékeny.

Benedek Tibor ma lenne 48 éves - Epres Panni ezzel a fotóval emlékezett meg róla

Benedek Tibor születésnapjáról megható sorokkal emlékezett meg a felesége.

Plasztikázott vagy természetes? Utánajártunk, milyen cici jön be a férfiaknak

A kérdés, ami titkon azért minden nőt érdekel, hiszen sokszor nem magad miatt veszed fel a 15cm-es tűsarkút, hanem azért, hogy felkeltsd valaki figyelmét. Hasonló a helyzet a szépészeti beavatkozásokkal is, sok nő nem magáért teszi, hanem csak párjának akar kedvezni. Ha a világ összes férfiját nem is, párat megkérdeztünk, hogy mire buknak jobban a plasztikázott, vagy természetes szépségre.

A kormány meghamisította az adatokat - egy újabb polgárháborút sem zárnak ki sokan Belgrádban

Névtelenséget kérő szerbiai forrásunk elégedetlenkedő diákokról, adatokat hamisító kormányról és nagy társadalmi szakadékokról. Egyre többek szerint hasonló az ország helyzete, mint a miloševići időkben.

blogmorzsák

Szemelvények egy karizmatikus vadász kalandos életéből

Szőnytől Tapolcáig – Tanzánián át, tisztelgés a ma 26 éve elhunyt magyar vadász emléke előtt.

„Meglesz-e még mind a 10 ujjam nyugdíjas koromra?“

A 800°C-os ezüst pont ugyanúgy néz ki, mint a szobahőmérsékletű... csak kicsit más a fogása.

A rabosító fénykép

A rendőrségi fényképezés kialakulása Magyarországon.

A megbetegedő élelmiszeripar

Az élelmiszeripar helyzete a koronavírus után.

Cukormentes eperlekvár

„Gyerekkoromban soha nem ettem bolti lekvárt, mert nagymamám mindig főzött.“

Kirakatgyerekek

Mikortól kirakatgyerek az a gyerek? Mikor, milyen képet és mennyit posztoljunk közösségi médiafelületeken a gyerekünkről?

Vérszegény gárda

A Netflix halhatatlan gárdája lehet golyóálló, de nem él majd sokáig az emlékezetben.

Fiatal, biztonságos japán kisautók

5 jó japán kisautó 1,5-2 millió forint között.

Pancserteszt: horpadásjavító készlet

„A horpadásjavító nem parasztvakítás, működik. Elsőre.“

Nemzet, jogállam, Trianon

Amit még gondolni sem mertél Trianonról.

Ilyen az, amikor Orbán Viktor kettős mércét alkalmaz

„Újfent bebizonyította, hogy nem akar minden magyar állampolgár miniszterelnöke lenni.“

Átalakulnak a balatonfüredi Huray villák

Meglepően más képet mutat a villák kertje, a fürdő egykori orvosának híres házait elkezdték átalakítani.

0






0