Ezt olvasta már?

0

Ártatlanul meghurcolt mérnökökre emlékeztek a bányásznapon

A koncepciós eljárásban meghurcolt és ártatlanul elítélt bányamérnököknek állított emléket a Pécsi Bányásztörténeti Alapítvány. Az Ágoston téren álló emlékkövet Pécs város napján, a bányásznapi ünnepség keretében avatták fel.


hirdetés

1948. április 7-én a pécsbányai András akna V. szint 2. déli keresztvágatában – benzinlámpa sújtóléggel szennyezett térben megkísérelt meggyújtása miatt – sújtólégrobbanás történt. A balesetben öt bányamunkás vesztette életét. Csaknem két év után, 1950-ben, az Államvédelmi Hatóság felvetette az üzem vezetőinek felelősségét és bűnrészességgel gyanúsította a baleset kivizsgálását végző bányahatóságot. A nyomozás kiterjedt a vádlottak által állítólag elkövetett egyéb szabotázscselekményekre is. Az eljárás célja a figyelemelterelés volt a pártállami diktatúra hibás gazdaságpolitikájának következményeiről. A hamis vádat kierőszakolt tanúvallomásokkal, egyoldalú szakértői véleményekkel, bizonyítékok eltüntetésével és a vádlottak beismerő vallomásával igyekeztek alátámasztani.

A koncepciós eljárásban a pécsi megyei uzsorabíróság külön tanácsa 1950. december 8-án, titokban megtartott, zárt tárgyaláson hozott ítéletet. Dr. Rihmer László, Wietorisz Róbert, Lugosi György bányamérnököket tíz, öt, illetve négy év, Mosonyi Sándor bányatechnikust három évi fegyházra ítélték.

Mivel szakértelmükre a bányaiparban továbbra is szükség volt, a fegyházban velük tervezőmunkát végeztettek, majd az Elnöki Tanács különrendelete alapján idő előtt szabadultak: Wietorisz, Lugosi és Mosonyi két év, Rihmer három év letöltése után.

Szabadulásuk után teljes rehabilitációban részesültek és felelős beosztásokba kerültek.

A Pécsi Bányásztörténeti Alapítvány munkájának köszönhetően mostantól az Ágoston téri központi bányászati emlékhely keleti oldalán emlékkő tiszteleg előttük. Emlékezve példamutató helytállásukra és szakmai alázatukra, amellyel a bányászmesterséget minden más elé helyezték és nehéz körülmények között, őket ellenségként kezelő környezetben is elvégezték a feladatukat és hozzájárultak a bányák működéséhez, vele együtt pedig Baranya és az ország fejlődéséhez.

 

 








Lassan sorompóba lépnek a pécsi polgármesterjelöltek. Ön kit választana?








0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Három pitbull támadt a húgát védő fiúra

Brutális kutyatámadás Ötvöskónyiban. Az RTL Klub Híradója számolt be a brutális kutyatámadásról. A Somogy megyei Ötvöskónyiban...

Elutasította a londoni alsóház a kilépés feltételeiről szóló megállapodást

A várakozásoknak megfelelően hatalmas arányban elutasította a londoni alsóház a kedd esti szavazáson a brit EU-tagság megszűnésének...

Majka már a visszavonulását tervezi - Nagyon messzire költözne

A rapper meglepő titkokat árult el a jövőjéről.

5 vérciki szexbaleset, ami bárkivel megeshet - De mi örülünk, hogy nem velünk történtek meg.

Az alábbi történetek szereplői közül szerencsére senki nem szenvedett maradandó károsodást, de az is biztos, hogy nem ilyennek...

Ebben az erdőben biztos tündérek laknak, kár, hogy Angliában van

Az erdő visszatérő helyszín helyi folklórban, és kísértetjárta helynek is tartják.

Csaló webáruház után nyomoznak a rendőrök

Magyarországon és Horvátországban is nyomoznak egy angliai központú, ám magyar webáruház átverései miatt, melynek tagja Európa-szerte...

Zenés színpadon kel életre a Mézga család

Szacsvay László, Magyar Attila és Balázs Andrea is szerepel a vígjátékban.

Durván veszik a Ladákat

A Lada autómárka gyártója, az orosz Avtovaz tavaly 16 százalékkal, 360 ezer 204-re növelte eladásait.

Lehet, a minden is kevés: Jonas Källmannal, a MOL-PICK Szeged kapitányával beszélgettünk

Ahhoz, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott csütörtökön 20.30-tól legyőzze a világbajnokság utolsó csoportmérkőzésén...

Senkit nem kényszeríthet a rendőrség telefonja feloldására

Egy kaliforniai bíróságon precedens értékű döntés született.

Megrázó részletek: így mentették ki valójában a thai barlangban rekedt gyerekeket

Esélyt sem hagyhattak arra a búvárok, hogy a gyerekek pánikba essenek.

0

Sport

A csinos tornásznő gyakorlatától eláll a lélegzet - videó

Az egyes elemek között táncmozdulatokat is bemutatott.

Fucsovics majdnem meghalt, de a szurkolók megmentették

Pokoli hőségben győzte le a kellemetlen spanyol ellenfelet az Australian Openen.

Visszavonul az elmúlt 15 év egyik legjobb kapusa

Petr Cech Twitteren jelentette be, hogy a szezon végén befejezi a profi futballt.

Új munkát kapott José Mourinho

Nem szakad el teljesen a Premier League-től.

2011 óta nem verték meg ennyire játékban a Real Madridot

Kiscsapat benyomását keltette a Real a hétvégén.

Tapasztalt, olcsó, gólerős csatárt igazolhat a Barcelona

Miután eladta az egyetlen cserecsatárát a Barcelona, így nem meglepő, hogy valakit igazolni akar a katalán klub vezetősége.

Súlyos sérülést szenvedett a magyar olimpikon

Szalagszakadás miatt nem lehet ott a világbajnokságon.

Balogh Zsolt nem játszhat az utolsó két csoportmeccsen

A jobbátlövő a hétfői találkozón sérül meg.

Jakabos Zsuzsanna szexibb, mint valaha

A magyar úszó ezúttal maradt a jól megszokott környezetében.

A minden is kevés volt Babos Tímeának Melbourne-ben

44 ki nem kényszerített hibával nem lehet meccset nyerni, pláne nem egy korábbi Grand Slam-győztes ellen.

Kiderült, ki az a menedzser, aki megkárosította volna a Fradit

Válogatott kézilabdázót használt volna fel céljához.

0

Bulvár

Idd ezt lefekvés előtt és ébredj másnap új emberként

Gondod van az elalvással? Nem vagy vele egyedül, de van egy stratégia, amit kipróbálhatsz a probléma megoldására: lefekvés előtt igyál egy pohár cseresznyelevet, a szakértők szerint ugyanis ezzel az egyszerű lépéssel akár egy órával több alváshoz juttathatod a szervezeted. Fotó: Pixabay / StockSnap CC0 Az American Journal of Therapeutics hasábjain publikált kutatás eredménye azt mutatja, [...]

Alig fenyegeti a szegénység a magyar nyugdíjasokat

Az Európai Unióban élő nyugdíjasok 14 százaléka van kitéve a szegénység kockázatának, Magyarországon ez az arány mindössze 9 százalék.

Zeller - sokkal több mind leveszöldség. Így fogyaszd!

Bánatos zellerkockák a hús- és zöldséglevesben, amiket egyszerűen csak félrepiszkálunk a kanalunkkal. Ismerős helyzet? Pedig a zeller ennél ezerszer izgalmasabb és sokoldalúbb zöldség, mutatjuk, hogy miként érdemes felhasználni a konyhában. Salátába A friss, zsenge zellergumó nyersen, kis kockákra vágva pikánssá varázsolja a legegyszerűbb salátát is. Nem hiányozhat a Waldorf salátából, az almával és a [...]

Ebben a fürdőruhában már nem tevepatája lenne a nőknek

Gyorsabban eltűnne a fürdőruha alsó része, mint egy vodkaszóda.

Idén nem a szűk farmer lesz a divat: képeken a tavasz legmenőbb fazonjai

A retró trendhullámok hatására tavasszal megszűnik az extra szűk, testre tapadó farmernadrágok egyeduralma. Nagyon lezser és kevésbé bő szárú fazonokkal is lehet találkozni idén. Már a tavalyi kínálatban is feltűntek a nyolcvanas-kilencvenes évek kedvenc farmerszabásai, így érezni lehetett, hogy az évek óta uralkodó, szűk nadrágokat hamarosan letaszítják a trónról. Ez a fordulópont tavasszal csúcsosodik ki [...]

Kipróbáltuk: így a legfinomabb a sült édesburgonya

Ma már egy valamire való hamburgerezőben nem csak házi szószt és kézműves bucit kóstolhatunk, hanem a hagyományos sült burgonya helyett választhatunk sült édesburgonyát is. Persze más ételekhez szintén fogyaszthatjuk, például húshoz vagy halhoz, snackként pedig önmagában, mártogatósokkal (cheddar sajtból készült szósszal és csípős ketchuppel a legjobb!). Ha egyben sütjük az édesburgonyát, akkor a legfinomabb, ha [...]

Négy ultramodern kütyü, ami nem hiányozhat egyetlen minimalista otthonából sem

Letisztult formák, fémes és matt felületek kombinációja, valamint csúcsteljesítmény erre van szüksége a 21. század felhasználójának, és mi pont négy ilyen izgalmas eszközt mutatunk.

Nem engedték ki a mosdóba a menstruáló 11 évest az iskolában

Óra közben vette észre, hogy megjött a menstruációja, ám hiába kérte, nem mehetett ki a mosdóba.

A meglopott férfi csapdát állított a 45 éves szlovák nőnek az erzsébetvárosi szórakozóhelyen

A budapesti rendőrök őrizetbe vették azt a szlovák nőt, aki ugyanazon a szórakozóhelyen kétszer is pénzt lopott egy férfitől. A nyomozás adatai szerint egy 45 éves szlovák nő 2019. január 12-én 2 óra körül egy erzsébetvárosi szórakozóhelyen, a tánctéren kivette egy férfi zsebéből az irattartóját. A sértett kis idő elteltével észrevette, hogy kizsebelték, majd a szórakozóhely mellett egy szemetesben megtalálta az irattartóját a személyes irataival és bankkártyájával együtt, de a pénze már nem volt benne. Másnap, január 13-án éjszaka a férfi visszament az erzsébetvárosi szórakozóhelyre, mert arra számított, hogy a feltételezett elkövető újra ott lesz. A szlovák nő valóban megjelent a szórakozóhelyen, majd odament a férfihez, aki közben eljátszotta, hogy ittas. A nő kivette a sértett...

Szörnyű dolog történt a Tesco parkolójában

A biztonsági őr testközelből nézte végig a horrorisztikus jelenetet.

blogmorzsák

„Műszak végére mosott szarnak érzem magamat“

Egy rendvédelmi dolgozó beszámolója.

„Közvetíthették-e” a képviselők, amikor ráncigálták őket az őrök?

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos álláspontja abszurd.

Tényleg, mi a baj Orbán rendszerével?

Sokak szerint ez egy kiválóan működő rendszer. De akkor mi a baj vele mégis?

Mert a kölyök kutyusoknak is kell egy alvótárs

A plüsstárs segíti a kiskutyusok fejlődését, és nem utolsó sorban elképesztően cukin lehet vele aludni.

Whirlpool és Edigital pepitában

Újabb kidőlt oldalú mosógép sztorit kaptunk!

Sznobszótár 1.0: terroir

Te is beégsz néha borértő barátaid előtt?

A Méltányosság négy neves európai vezetőt vizsgált

A vezetők nem haltak ki, mint a dinoszauruszok.

Egészséges, házi BBQ szósz

A legszuperebb BBQ szósz.

Utazás alatt is fitten: 7 tipp, hogy ilyenkor se ess ki a lendületből

Mit fogok tudni enni? Mi lesz az eddig eredményeimmel? Hogyan oldjam meg a mozgást? Megoldjam egyáltalán?

A kínzó kérdés: Trump vagy Putyin?

Ha választanod kellene, melyi­kük kormányozza az országodat, melyikükre szavaznál?

Világsztárokkal jubilál az Open Road Fest

Idén Alsóörsön a Europe, és a Deep Purple egykori énekese, Glenn Hughes.

Blogger, ne árulj zsákbamacskát!

A kattintás-vadász oldalakon a cím ígérete gyakran oly messze van a cikk tartalmától, mint Makó vezér Jeruzsálemtől.

0






0