Astellas-díj - Az Év Orvosa
Közös ünnepléssel zárult a 2011-es Jubileumi Astellas-díj - Az Év Orvosa pályázat a budapesti Művészetek Palotájában. A közönségszavazáson előkelő helyet szerzett dr. Tizedes György, a pécsi Da Vinci Magánklinika sebész orvosigazgatója.
Az idei pályázatra a betegek háláját, szeretetét és köszönetét kifejező betegtörténetekkel összesen 155 orvost juttatott be a nagyközönség. A történetek közül a zsűri december közepén, rövid értékelést követően választotta ki azt a 79-et, amely aztán a döntőt jelentő internetes közönségszavazásra is tovább jutott. A hat héten át zajló voksolás minden eddiginél nagyobb érdeklődést és aktivitást hozott. A beérkezett, több mint kétszázezer szavazat igazi rekord, amely egyértelműen bizonyította, a nagyszerű emberi és orvosi teljesítmények elismerése sokaknak szívügye.
„A Jubileumi Astellas-díj – Az év orvosa 2011 pályázatnak sikerült ismét tanúságot tenni arról, hogy a betegek bizalma, lojalitása a szakmáját hivatásként megélő, nagyszerű orvosok iránt továbbra is töretlen – nyilatkozta Prof Dr. Perner Ferenc, sebész főorvos, a pályázat zsűrijének elnöke. Erre a bizalomra a betegnek és az orvosnak egyaránt nagy szüksége van, hisz éppen ez jelenti a legnagyobb kincset a gyógyulás felé vezető úton - tette hozzá a professzor.
A közönségszavazásra beérkezett szavazatok száma alapján a 2011-es Astellas-közönségdíj nyertese Dr. Paszt Attila, a Szegedi Tudományegyetem sebész adjunktusa lett. Az élen végzett továbbá Dr. Tizedes György, a pécsi Da Vinci Magánklinika sebész orvosigazgatója, Dr. Mátyus János PhD, a Debreceni Egyetem nephrológus docense, Dr. Réfy Miklós, a Kalocsa Városi Önkormányzat Szent Kereszt Kórházának szülész-nőgyógyász orvosigazgatója és Dr. Rombauer Edit, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház és Rendelőintézet sebész és klinikai onkológus osztályvezető főorvosa.
A 2011-es Év Orvosa pályázat egyik újdonsága, hogy az elmúlt években megszokott és nagy népszerűségnek örvendő betegtörténetekkel való jelölés mellett idén már a szakma tiszteletét és elismerését egyaránt fémjelző szakmai jelölésekre is lehetőség nyílt. A pályázatra 5 orvosszakmai kategóriában (alapellátás, orvosi diagnosztikai szakterületek, sebészeti jellegű orvosi szakterületek, konzervatív orvosi szakterületek, valamint a rehabilitáció és krónikus ellátás szakterület) összesen 62 felterjesztés érkezett.
A zsűri a szakmai jelöléseket január első napjaiban értékelte és a felterjesztésekben leírt információk alapján kijelölte azon 15 orvos körét, akik az idei szakmai döntő szereplőivé váltak. A kategóriánként 3-3 döntős orvos január második felében több lépcsős szakmai értékelésen vett részt. A zsűri az eredeti felterjesztésben foglaltak, valamint a szakmai értékelés során kapott eredmények alapján a kategóriák legjobbjairól a díjátadó előtti órákban döntött.
A zsűri döntésének értelmében a 2011-es Astellas-díj – Az Év Orvosa pályázat szakmai versenyét és az ezzel járó Astellas-díjat az alábbiak nyerték:
- 1. Alapellátás kategória
Dr. Páll Gabriella házi gyermekorvos (Gödöllő, Budapest)
- 2. Orvosi diagnosztika kategória
Prof. Dr. Cserni Gábor patológus, egyetemi tanár (Bács-Kiskun Megyei Kórház Kecskemét)
- 3. Sebészeti jellegű szakterületek kategória
Dr. Oberna Ferenc Phd osztályvezető sebész főorvos (Bács-Kiskun Megyei Kórház, Arc-, Állcsont Szájsebészeti és Fül-Orr Gégészeti Osztály, Kecskemét)
- 4. Konzervatív orvosi szakterületek kategória
Dr. Harcos Péter neurológus, osztályvezető főorvos (Szent Imre Kórház, Budapest)
- 5. Rehabilitáció és krónikus ellátás kategória
Dr. Ruzsa Ágnes onkológus osztályvezető főorvos (Zala Megyei Kórház, Zalaegerszeg)
„Meggyőződésem, hogy az Év Orvosa pályázaton jelölést kapó, betegtörténetekkel és szakmai felterjesztéssel bekerülő orvosok mind méltóak az elismerésre. Akinek betegei, kollégái tollat ragadnak, hogy teljesítményéről történetben, vagy szakmai méltatás formájában emlékezzenek meg, az csak rendkívüli gyógyító lehet.” – fogalmazott Dr. Markovich György, a díjalapító Astellas Pharma ügyvezető igazgatója a díjkiosztón tartott köszöntő beszédében.
A 2011-es Astellas-díj – Az év orvosa pályázat zsűritagjai a következők voltak:
Prof. Dr. Perner Ferenc (főorvos, ny. egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Transzplantációs Klinika) a zsűri elnöke, Prof. Dr. Ertl Tibor (dékán-helyettes egyetemi tanár, PTE ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika) – a zsűri társelnöke, Dr. Ferencz Judit (háziorvos és üzemorvos, Devecser), Prof. Dr. Hajnal Ferenc (tanszékvezető egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem, Háziorvosi Intézet), Dr. Huszár András (elnök, Házi Gyermekorvosok Országos Egyesülete), Prof. Dr. Kappelmayer János (intézetvezető egyetemi tanár, Debreceni Tudományegyetem, Klinikai Biokémiai és Molekuláris Patológiai Intézet), Prof. Dr. Palkó András (tanszékvezető egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem Radiológiai Klinika), Prof. Dr. Schaff Zsuzsa (igazgató-helyettes egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem II. sz. Patológiai Intézet), Prof. Dr. De Chatel Rudolf (emeritus prof., Semmelweis Egyetem, I. sz. Belklinika), Prof. Dr. Komoly Sámuel (igazgató egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem, Neurológiai klinika), Prof. Dr. Bódis József (rektor, Pécsi Tudományegyetem), Dr. Oláh Attila (orvos-igazgató, Petz Aladár Megyei Oktatókórház, Győr), Dr. Klára Tamás (osztályvezető főorvos, Soproni Kórház, Traumatológiai Osztály), Dr. Muszbek Katalin (igazgató főorvos, Magyar Hospice Alapítvány), valamint Dr. Dénes Zoltán (orvos igazgató, Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet).
Az Astellas-közönségdíj és az 5 orvosszakmai díj mellett az esti ünnepségen még egy további Astellas-dij átadására is sor került. Ezt az idén először meghirdetett „Média az orvosokért” pályázatra beérkezett, a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt pályamű alkotója, Korn Anita, a TV2 Magellán és Aktív c. műsor munkatársa az Újjászületés c. munkájáért kapta. A második helyezéssel járó elismerést Danó Anna, a Népszabadság újságírója a Porcember c. írásáért vehette át. A harmadik helyen a zsűri megosztott díjat adott, amelyet Imre Andreának, az MTV Megoldások Magazinja c. műsor munkatársának Az év doktora c. alkotásáért és Fazekas Erzsébetnek, a Webbeteg újságírójának "A vak is látja, ki a jó orvos" c. írásáért ítélt oda.
A „Média az orvosokért” pályázat zsűrijében 2011-ben Kéky Kira egészségügyi szakújságíró, Élő Anita újságíró és Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője, szóvivője vállalt szerepet.
Astellas
hírek innen, onnan
Megszelídíti a jövő választási kampányait az Országgyűlés
A gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról, a gazdasági reklámok településképi illeszkedésének...
Vitézy Dávid: A választások előtt két nappal utaltak ki 94,3 milliárd forint előleget a Duna Aszfaltnak
Szerinte a mohácsi Duna-hídnál a cél végig annyi volt, hogy a lehető legtöbb pénzt lehessen a lehető leggyorsabban kilapátolni.
Nem vagyok rasszista, de romáknak nem kiadó
Míg egy nem romának két üzenetet kell küldenie a lakás kiadójának vagy az ingatlanosnak, hogy megnézhessen egy albérletet, addig egy...
Életveszély, ami Magyarország járdáin történik, most jönnek a nyári tragédiák
Pilis városában mentőhelikopter szállt le, Vitézy Dávidtól várnak megoldást.
Karácsony és a kerületek azonnal elkezdték sorolni, hogy milyen fejlesztésbe kezdenének az érkező uniós milliárdokból
Megszűnhetnek a kerületi önkormányzatok a fővárosban? Mit lehet kezdeni a szolidaritási hozzájárulással? Helyes volt-e elvenni az...
Ruszin-Szendi: Levendulába áztatott törölközőt kért egy konferencián az előző honvédelmi vezetés
A honvédelmi miniszter egy Facebook-posztban kritizálta elődje protokolligényeit. A ciprusi EU-csúcsra a korábbi vezetés a 6 fős keret...
Megjöttek a friss nyugdíjas adatok: Mutatjuk a részleteket
Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a nyugdíjak, de a friss adatok alapján a bérek gyorsabb növekedése miatt sok idős ember mégis azt...
Már a volt elnök is arról győzködi az oroszokat, hogy milyen szuper a gazdaság
A sokasodó gazdasági problémák ellenére a moszkvai döntéshozók továbbra is azt hirdetik, hogy minden a legnagyobb rendben. Ebbe a sorba...
Újra támad Amerikában a már kiirtottnak vélt húsevő parazita, öt állatban mutatták ki a fertőzést
Az amerikai mezőgazdasági minisztérium közlése szerint ötre emelkedett az Egyesült Államokban az újvilági csavarféreglégy által...
Egyre több vállalat dönt úgy globálisan, hogy végleg kiszervezi ezt a feladatot
A globális létesítménygazdálkodási (FM) piac értéke 2025-ben elérte a 2450 milliárd dollárt, 2026-ban pedig várhatóan 2610 milliárd...
Kirúgták a MÁV-os vezetőt, aki Orbán győri fórumán balhézott
Azonnali hatállyal elbocsátották a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. beszerzési igazgatóját, Szabó Gábort, aki korábban Orbán Viktor...
Németh Balázs felháborodott azon, hogy lecsacsizták, amire Tanács Zoltán kénytelen volt elmagyarázni neki egy mesét a Micimackóból
„Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” – akadt ki a fideszes képviselő, azt...
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
blogmorzsák
Szárnyashajózás, ex-csavargőzös, komp és tűzoltóhajó
Attila, Pannónia, Margitsziget, szárnyashajók, és persze az egyszerre kopottnak és elkoptathatatlannak tűnő Moszkvák.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






