Átadásra kerültek a 2018-as Lickl-díjak
Három kategóriában hat díjat adott át a Pannon Filharmonikusok, valamint nyáron készült imázsfilmjének bemutatásával ünnepelte fennállásának 207. évfordulóját.
A Pannon Filharmonikusok 2016. december 9-én, a zenekar fennállásának 205. évfordulójának emlékére, a Kodály Központba történő beköltözésének emléknapján új díjat alapított. A díjat a zenekar egykori alapítójáról, Lickl Györgyről nevezi el LICKL-DÍJ néven. Ebben az évben a három kategóriában – művész, menedzsment tag és civil – 2-2 díjazott részesült az elismerésben:
A Kodály Központ alapkőletételekor elhelyezett időkapszulában a zenekar egykori igazgatójának, Szkladányi Péternek Lickl Györgyről írt tanulmányát helyezte el az együttes, ezzel is kifejezve az egykori alapítói szándék folytonosságát: a zenekar tagjainak a művészetének gyakorlásával egy időben az őt körülvevő társadalommal is szoros kapcsolatban, felelős együttműködésben kell élnie. A díj az egykori alapító szellemiségét idézve, a zenekar tagjainak, és a zenekarral együtt dolgozóknak a társadalmi szerepvállalását ismeri el.
„A díj azt értékeli, ami nem szerepel senkinek a munkaköri leírásában, sem a céges szerződéseiben: az emberi hozzáállást.” – fogalmazott a díjak átadásakor Horváth Zsolt, a zenekar igazgatója a december 14-i zártkörű adventi társulati ülésen. A 2018-as év menedzsment Lickl-díjasa Czvikli Nóra, a Pannon Filharmonikusok egykori produkciós vezetője, aki a Kodály Központ megnyitásától évekig állt a zenekar mellett. Az együttes irányításával alakította ki a Kodály Központbeli működését, a menedzsment pedig a mai napig az általa felállított protokoll szerint végzi a produkciók előkészítését.
A menedzsment kategória másik díjazottja megkerülhetetlen és fontos pontja a zenekarnak. A Lickl- díjat Németh Judit művészeti főtitkár vehette át, akinek neve valószínűleg mindenkinek ismerősen cseng, ha már munkakapcsolatba került a Pannon Filharmonikusokkal. Munkájának részeként a zenekar tagjai mellett, a vendégművészek, az állandó- és vendégkarmesterek, de a menedzsment különböző területeinek képviselői mind együtt dolgoznak vele.
A Pannon Filharmonikusok a zenét és a városát meleg szívvel szerető, és azért hittel tevékenykedő dr. Hoppál Péternek adták át civil kategóriában a Lickl-díjat. A Modern Városok Program keretében az ő közbejárására került a támogatásra érdemes, kiemelkedő pécsi produktumok közé a Pannon
Filharmonikusok. Ugyancsak a 2018-as év civil Lickl-díját vehette át a Szent György Lovagrend tagja, a finn tiszteletbeli konzul és a Szent Görgy Panzió és Étterem tulajdonosa egyben, Kator György, aki a zenekar megrendelésein felül már közel egy évtizede töretlen figyelemmel, újító ötleteivel, megbízhatóságával nyújt kivételes szolgáltatást a PFZ rendezvényein.
A muzsikusok közül Lickl-díjat adott át a zenekar egy olyan művészének, aki nem hangszeres, de számos instrumentumon játszik, zenét szerez, hangszerel, és végül, de nem utolsó sorban instruál. A pécsi zenei élet és a Pannon Filharmonikusok elismerésével mondott köszönetet az elmúlt közel tíz év odaadásáért Vass András állandó karmesternek.
Muzsikus kategória Lickl-díjat ítéltek még oda Morvay Ágnes hegedűművésznek, aki az elmúlt másfél évtizedben minden helyzetben ott volt, és szót emelt, amikor a művészeti színvonal, a Pannon Filharmonikusok által kitűzött célok vagy a művészek emberi méltósága került veszélybe. Konstruktív, megoldásra törekvő, és nyitott hozzáállásával sokban segíti a menedzsment munkáját. A Művészeti Tanács elnökeként jelentős érdemei vannak abban, hogy a zenekar tárgyalásokat kezdeményezett a januártól szerződtetett Maestro Gilbert Vargával. Vérbeli második hegedűsként pedig egymagában megcáfolja a sztereotípiát, mely szerint a másodhegedűs csupán az elsők után következik a sorban.
A zenekar alapításának évfordulójához kapcsolódva, december 10-én hozta nyilvánosságra a PFZ legújabb kisfilmjét, mely Zeneszövők címmel látható a zenekar youtube csatornáján. Az együttes ezzel a filmmel köszönti muzsikusait, akik a város kulturális kínálatának alapját adják, és akik a film szövegét írt Lackfi János szavaival élve köztünk járnak, hozzák-viszik a dallamokat, és szövik a város zeneszövetét.
hírek innen, onnan
Ki nyerne meg egy NATO és Oroszország közötti háborút? – Megválaszolta a NATO európai főparancsnoka
A NATO európai erőinek főparancsnoka szerint az észak-atlanti szövetség jelentős katonai erőfölénnyel rendelkezik Oroszországgal...
Sáfrány Emese alig hagyta el a kórházat, újra infúzióra került – fotó
Sáfrány Emese kijött az egyiptomi kórházból, 14 infúzió beadása után, saját felelősségére távozott az intézményből, amikor az...
Lőrincz Viktória a szolidaritási hozzájárulásról: minimum 15 százalékos csökkentés lesz, de lobbizom Kármán Andrásnál
Szolidaritási hozzájárulásból minimum 15 százalékkal kevesebb összbevétellel tervez a kormány jövőre, de Lőrincz Viktória szerint ez...
10 éves jóslatot igazoltak a magyar csillagászok, a galaxisok közepéről kilökődött óriás fekete lyukak nyomait sikerült azonosítani
Magyar kutatók statisztikai bizonyítékot találtak arra, hogy a galaxisok közepében található szupernagy tömegű fekete lyukak egy része...
Kerkez lekerült az Ukrajna ellenségeit listázó oldalról
A HVG szerint a magyar külügy járhatott közben.
Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült...
Minden társát kiejtették az Árulókban: Vasvári Vivien hidegvérrel zsarolt új partnert
Kováts Dávid kiesése után a magára maradt játékos nyílt közvélemény-kutatással mérte fel a terepet a többiek között. Választottja...
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági...
Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából
Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő...
Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
Kiderült a határidő lejártával: Így döntött az ügyészség Pócs János ügyében
Lejárt a határidő, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség döntött: az ATV.hu információi szerint bűncselekmény gyanújának hiányában nem...
Van 3 ok, amiért veszélyes az a kényelem, amit a telefonját wifi-hotspotként használva élvez
Nyilvános helyeken, például repülőtereken vagy a metrón, a biztonsági kockázatok miatt ritkán érdemes felcsatlakozni az ingyenes...
Sport
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját
Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Újra lecsap a PSG, 70 millió euróért vinnék a Barca-sztárt
Luis Enrique ezúttal egy védőt nézett ki magának.
Bulvár
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van
A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek
Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka
Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi
A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.
Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek
Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.
Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”
Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország
Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek
A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.
Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés
Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!
Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol
Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...
blogmorzsák
8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod
Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?
Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb
Igaz, a története majdnem száz éves.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






