Ezt olvasta már?

0

Átadták a Prinz Gyula díjakat

A Prinz Gyula díjat a PTE TTK Földrajzi Intézete 1998 óta ítéli oda minden évben, és eddig a hazai földtudományok 39 kiemelkedő képviselője, illetve reményteljes tehetsége kapta.

A Földrajzi Intézet Tanácsa 2018. januári ülésén döntött a 2017. évi díjazottak személyéről. A díjakat Dr. Páva Zsolt Pécs MJV polgármestere adta át csütörtökön délután ünnepélyes keretek között.

 

Prinz Gyula Díj

Prinz Gyula [1882-1973] a földrajztudományok professzora, akadémikus, dékán, rektor emlékére

A Prinz Gyula Díj célja a föld- és földrajztudomány területén végzett kiemelkedő oktatói, nevelői és tudományos kutatómunkát végző oktatók, kutatók és hallgatók tevékenységének elismerése. A díjat a PTE TTK Földrajzi Intézet oktatóinak jelölése alapján az Intézeti Tanács ítéli oda, professzori illetve ifjúsági kategóriában. A professzori díjjal olyan kutatókat tüntetünk ki, akik tudományterületükön kiemelkedő eredményeket értek el, oktatói, nevelő munkásságukkal is hozzájárultak a hazai geográfia és földtudományok épüléséhez, és tevékenységükkel kapcsolódnak a PTE TTK Földrajzi Intézetéhez. Az ifjúsági kategória díjazottjai olyan hallgatók, akik tehetségüknél fogva reményeink szerint a jövőben meghatározzák majd a hazai és pécsi földrajztudomány fejlődését, és tudományterületükön már eddig is eredményekkel bizonyították rátermettségüket.

 

A PTE TTK Földrajzi Intézet Prinz Gyula díjának kitüntetettjei a 2017. évben

A professzori fokozat díjazottja:

Dövényi Zoltán a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1973-ban szerzett történelem-földrajz szakos középiskolai tanári oklevelet. Az MTA Földtudományi Kutatóintézet békéscsabai csoportjában Tóth József irányításával tudományos munkatársként kezdett kutatni. A hallei Martin Luther Egyetemen végzett tevékenységét kandidátusi fokozat megszerzésével zárta 1984-ben. 1988-tól Humboldt-ösztöndíjas volt a müncheni Ludwig-Maximillian Egyetemen. 1991-től a Földrajztudományi Kutatóintézet Gazdaság- és Társadalomföldrajzi Osztályának vezetőjeként dolgozott. Dövényi Zoltán a német-magyar geográfus kapcsolatok egyik megalapozója, tanítványai, kollégái mindmáig sokat profitálnak ebből a kapcsolatrendszerből.

1991-től a Janus Pannonius Tudományegyetem címzetes egyetemi docense, ahol 1995-ben habilitált. 1999-től a PTE Földrajzi Intézet egyetemi tanára, 2005-2010 között igazgatója. 2010-től Pécsi Tudományegyetem Földtudományi Doktoriskolájának vezetője, ahol működése elmúlt másfél évtizedében közel hetvenen védték meg sikerrel tudományos értekezésüket, míg közvetlenül hét doktorandusz munkáját segítette a fokozatszerzésig. 2003-ban akadémiai doktori fokozatot szerzett a munkanélküliség és foglalkoztatottság német-magyar területi dimenzióit taglaló disszertációjával. Több hazai és külföldi társaság tagja, a településföldrajz, a migrációföldrajz és a szociálgeográfia területén elismert publikációs tevékenysége mellett szakmai tevékenységéből kiemelendő szerkesztői és lektori munkája. Eddigi pályafutása során több mint háromszáz tanulmányt közölt, ebből kettő monográfia, 14 szerkesztett könyv, hetvennél több folyóiratcikk, amelyekre 1400-at meghaladó hivatkozást dokumentál az MTMT. 2005-től 2011-ig az MTA Földtudományi Komplex Tudományos Bizottságának, jelenleg a Társadalomföldrajzi Tudományos bizottságának elnöke.

Az ifjúsági fokozat díjazottja:

Kiss Kinga egyetemi tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem történelem szakán, azon belül régészet szakirányon kezdte meg 2006-ban. Geoinformatikai, térképészeti irányultsága miatt 2009-ben a Természettudományi Kar Földrajz BSc szakán folytatta tanulmányait. 2014-ben geográfus mesterszakon végzett geoinformatika szakirányú képzéssel kiegészítve. Tanulmányai alatt több kitüntetésben részesült: 2013-ban a Nemzeti Kiválóság Program keretében az Eötvös Loránd Hallgatói Ösztöndíjat, majd ugyanebben az évben a Köztársasági ösztöndíjat nyerte el. 2014-ben az OTDK-n 2. helyezést ért el a Fizika – Földrajz – Matematika szekció geoinformatika tagozatában „A települések mentőkiérési adatainak meghatározása térinformatikai módszerekkel” című dolgozatával.

Doktoranduszként folyamatosan végzett oktatási tevékenységet. A földrajzi és geoinformatikai ismereteit számos kutatási területen kamatoztatta, így a tájökológiai térképezéshez és elemzéshez kapcsolódó nyílt forrású térinformatikai módszerek alkalmazásában, valamint a bagolyköpet és csapdázási adatokon alapuló kisemlős-monitorozás térinformatikai adatbázisának elkészítésében és elemzésében. 9 magyar és 3 idegen nyelvű publikációja van, jelenleg a Földrajzi és Földtudományi Intézet tanársegédeként dolgozik.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Két napig másképp jár a metró, íme a részletek

Rövidített útvonalon jár a 2-es metró a hétvégén karbantartás miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Az iráni háború végjátéka: ki bírja tovább a fájdalmat?

A háború kimenetelét az döntheti el, hogy a konfliktus az amerikai politikai-gazdasági vagy az iráni pénzügyi fájdalomküszöböt éri-e...

Bizony, emiatt lesz hamar penészes szagú a törölköző: ezeket a mosási bakikat muszáj kikerülni

Mindenki azt szeretné, ha a törölközője sokáig jó illatú maradna, de ez nem mindig jön össze.

Kertész ismerősöm tanácsolta: ezt az egy dolgot öntsd a vitorlavirág földjére, sokkal szebb leveleket hozhat

A vitorlavirág az egyik legkedveltebb szobanövény, amely látványos fehér virágaival és fényes, sötétzöld leveleivel szinte bármelyik...

Busszal ütközött egy tehervonat a Csalagútnál, legalább 19-en megsérültek

Folyamatban van a Csatorna-alagút franciaországi bejáratánál történt baleset körülményeinek feltárása, két embert helikopterrel...

Figyelmeztetést adott ki az Erste Bank a lakosság számára: erre figyeljünk, hogy ne essünk áldozatává egy újfajta csalásnak

Nyereményekkel és különféle pénzügyi juttatásokkal próbálják rávenni a csalók az ügyfeleket arra, hogy kártékony alkalmazást...

Döbbenet Németországban: robot fogdosott egy 16 éves lányt élő adásban

Szexuális zaklatás gyanúja miatt indult vizsgálat, miután két fiatal feltehetően távvezérléssel irányított egy Vasemberre hajazó...

Ez a 3 csillagjegy mindig betartja, amit ígér

Nem a nagy szavakban, hanem a tettekben hisznek, és inkább keveset ígérnek, mint sokat, amit aztán nem tudnak teljesíteni.

Megszólalt a nyugdíjas szervezet a kormány tervéről

Egyetért és támogatja a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület a kormány nyugdíjemelési tervezetével – mondta el az InfoRádióban a...

Egy mérgező párkapcsolat jelei- 6 tünet, hogy a párod az irányítása alatt tart

Sokszor észre sem vesszük, hogyan veszítjük el önmagunkat egy kapcsolatban. Először csak apró kompromisszumokat kötünk, később már a...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak

Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Tegnap este végleg eldőlt a Real Madrid sztárjának sorsa

José Mourinho mondott róla ítéletet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0