Ezt olvasta már?

0

Átadták a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont új tornacsarnokát

Átadták a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont új, 1400 négyzetméter területű tornacsarnokát. A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő intézmény 1,6 milliárd forintos beruházással megvalósult épületrészét Michael August Blume, Magyarország apostoli nunciusa áldotta meg.

Udvardy György pécsi püspök köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az új tornacsarnok a teljes ember keresztény nevelését szolgáló lehetőség és feltétel. "Szeretnénk és akarunk jól sáfárkodni ezekkel a javakkal, és szeretnénk azokat az egyház küldetésének megfelelően felhasználni" - hangoztatta a főpásztor.

Az 1,6 milliárd forintos összköltségéből 900 milliót az Európai Unió, 650 milliót a magyar kormány, 65 millió forintot pedig az egyházmegye biztosított a beruházáshoz. További 250 millió forintos pályázati forrásból informatikai és laborfejlesztéseket végeznek az iskolaközpontban, valamint hangszereket és oktatási segédeszközöket is beszereznek - - ismertette a püspök.

Udvardy György emlékeztetett arra, már épül az iskolához közeli Szent Mór óvoda új, mintegy 800 millió forintos, 1200 négyzetméteres épülete. Szavai szerint ehhez hasonló fejlesztéseket terveznek Tamásiban, Pakson, Szekszárdon és Mohácson is.

Az ünnepségen Michael August Blume a beruházást méltatva egyebek mellett arról beszélt, az új tornacsarnokban a diákok azt is megtanulhatják, hogy egymásra vannak utalva.

Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkárának beszéde szerint az iskolaközpont bővítése méltán hirdeti az "ép testben ép lélek" mondás örök igazságát. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy a csarnokavatót a Pécsi Egyházmegye második püspöke, Szent Mór emléknapján tartották, akinek életművében, miként az iskolaközpont működésében is, "a hit hűsége és a haza iránti elkötelezettség nyilvánult meg".

Az egyházmegye mindig is gondos és jó gazda volt - jelentette ki az államtitkár, aki felidézte, hogy az intézmény kilenc óvoda, tíz általános iskola és négy gimnázium fenntartója.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester az eseményen a többi között arról beszélt, hogy a magyar kormány felvállalta a családok támogatásának küldetését, majd méltatta az új épületrész kivitelezését, kitérve arra is, hogy a tornacsarnok harmonikusan illeszkedik a belvárosi épített környezetbe.

A hétszáz diákot oktató Szent Mór Katolikus Iskolaközpont új tornacsarnokával és a hozzá tartozó kiszolgálóhelyiségekkel együtt mintegy 1400 négyzetméterrel bővült az 1746-ban készült épületegyüttes. A szabványos kosárlabdapálya méretű épület nemcsak a mindennapi testnevelés feltételeit biztosítja, hanem rendezvénytérként is funkcionál majd, tetején pedig udvart létesítettek.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

NB I: A 88. percben mentett pontot a Kispest - videó

Döntetlennel folytatódott az NB I első fordulója.

Döntetlennel tért vissza az NB I-be a Honvéd

A kispesti futballisták 2023 után szereztek újra gólt az élvonalban.

Nem marad el a világ egyik legerősebb katonai hatalmának támogatása: katonákat küld Oroszországba

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti videóüzenetében arról számolt be, hogy Oroszország további 30 ezer észak-koreai katonát...

Amerika bombázni készült Iránt, aztán Trump egyszer csak behúzta a kéziféket

Az amerikai elnök szerint okosabb stratégiával teret engedne a diplomáciának, a háttérben újra zajlanak a tárgyalások.

Bikiniben jelentkezett Sydney van den Bosch, ettől a képtől sokaknak leesett az álla

Sydney van den Bosch néhány hete még a szülés utáni problémákról beszélt, most azonban láthatóan felszabadultan élvezi a nyári...

Toroczkai kifakadt Orbán tusványosi beszéde után

Toroczkai László véleményezte Orbán Viktor beszédét.

Figyelmeztet a hírszerzés: fű alatt indított támadást Oroszország a nyugati nukleáris létesítmények ellen

Orosz hekkerek az elmúlt egy évben atomkutatókat, védelmi vállalatokat és kormányzati alkalmazottakat vettek célba egy kiterjedt...

NB II: Kiütéses Vidi siker, zakóval kezdett a KTE - szombati eredmények

Nyert az Ajka és a Videoton, döntetlent játszott a Szeged és a Kazincbarcika is.

Súlyos betegségben halt meg a Sick of It All frontembere, Lou Koller

59 éves korában elhunyt Lou Koller, a Sick Of It All hardcore zenekar alapító frontembere, aki testvérével, Pete Kollerrel együtt 1986-ban...

Kína keményen visszavágott: célkeresztben a Rheinmetall

Exportkorlátozásokat vezet be Kína, ami 14 európai céget is érint.

Ókovács Szilveszter szerint Forsthoffer Ágnes el van tévedve, mert az Anna-bál fővédnöksége nem jegyvásárlást, hanem alázatos munkát jelent

Ezzel arra utalt, hogy 2021-ben Varga Judit és Magyar Péter is végigdolgozták az estét, abban az évben a korábbi igazságügyi miniszter...

Szexuális visszaélési vádak miatt menesztették az ICC főügyészét

Felmentették pénteken tisztségéből a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét, Karim...

0

Sport

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye

A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját

Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.

Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona

A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.

A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe

A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.

Bulvár

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Orbán Viktor beszéde után azonnal reagált Magyar Péter

A miniszterelnök szerint maffiafőnökökkel felesleges foglalkozni.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

0






0