Átadták az egyedülálló stégkápolnát a Pécsi tavon!
PTE NEST – vagyis a Pécsi Tudományegyetem Fészke. Jobb nevet keresve sem találhattak volna a PTE MIK hallgatói által jegyzett stégkápolnának, ami Orfűn, a Pécsi tónál, a Jurtatábor alatt található. Az avatásra július 18-án került sor, és egy igazi esküvő követte.
| Fotó: UnivPécs |
Innováció
Lehet, hogy kémcsövek vagy éppen gépolajos szerkezetek jutnak eszünkbe erről a szóról, pedig az orfűi stégkápolna is ez. Nem ez az első alkalom, hogy a PTE Kutatás- és Innovációfejlesztési Főosztálya a nagyközönség előtt is megcsillantja a különböző karok újszerű szellemiségét. Erről beszélt dr. Gábriel Róbert általános, tudományos és innovációs rektorhelyettes.
“Hogyan lehet a természet iránti szeretet kifejezni? Mitől lesz szakrális egy tér?”
- ezeket a kérdéseket viszont dr. Medvegy Gabriella, a MIK dékánasszonya feszegette. Szavaiból sütött a büszkeség: a tervek és a megvalósítás is a MIK fiataljaihoz kötődik. Az építményt - melyet Kósa Balázs (DLA) és Kovács Péter 2017-ben tervezett meg - 2018-ban valósította meg a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar – Művészeti Kar b2 Transzdiszciplináris Szakkollégiuma, az egyetem támogatásával.
„Azt látni, hogy megépült, hasznos, és rendeltetésszerűen használják - ennél nagyobb öröm nem érhet egy építészt, kicsit meg is hatódtunk.” – mondta Kósa Balázs, a NEST egyik tervezője, aki Kovács Péterrel közösen jegyzi az építményt. A projekt közül sokan jelezték, hogy valami megmozdul az emberekben az építmény miatt, sokan, önzetlenül segítették a megvalósulását és az avatási eseményt is. Kósa Balázs hozzáteszi: „Itt van például a Carbonfools zenekar: sosem vállalnak esküvőt, mindig a saját zenéjüket játsszák, de a Nest kedvéért bevállaltak egy ingyenfellépést, és a pár kérésre zenéltek.” Ami a szakralitást illeti, Kósa Balázs leszögezi: „Nem kápolnának szántuk, de ez egy szakrális tér. Egy kápolna mindenképpen egyházhoz kötődő épület, a szakrális tér sajátsága viszont mindössze annyi, hogy elmélyedésre, feltöltődésre, szemléletváltásra késztet. Ez lehet bármilyen tér, akár a saját szobád vagy egy kilátó is. Hogy el lehet-e engedni egy ilyen építményt? „Hetente többször kint vagyok, megtisztítom a környékét cigicsikkektől, ha letörik egy betondarab, pótoltatom. Nem lehet elengedni egy épületet, ez egy hosszú távú folyamat. Akár a berendezés kapcsán is szívesen adok tanácsokat azért, hogy a teret optimalizáljuk. Nemcsak az első pillanatban szeretjük úgy látni az épületeinket, fontos, hogy az évek során is tudjuk tartani azt a színvonalat, amit megálmodtunk. Építészként az épület teljes lebontásáig felelősséget kell vállalnunk, nem lehet elengedni. Ugyanolyan hosszú távú elköteleződés, mint egy gyerek. Remélem, nekünk sok gyerekünk lesz.”
Orfű
„Amikor a MIK hallgatói megkerestek, látványtervekkel érkeztek, és meg kell mondanom, hogy az első pillanattól kezdve nagyon tetszett. Szkeptikus voltam abban a vonatkozásban, hogy eredetileg terveztek ide egy ökomenikus oltárkövet, ami lehetővé tette volna az egyházi esküvőket is ezen a helyszínen. Ez nehezen vagy nem lett volna kivitelezhető. Az egyéni belső szakralitás megélésére viszont alkalmat ad - ahogy Kovács Péter (ez egyik tervező – a szerk.) mondta. Jó volt megélni, hogy akárhova fordultunk, mindenki szívesen adott bele, mindenki szívesen segített.” - meséli Füziné Kajdy Zita, Orfű polgármestere. „Az első itt tartott esküvő az egyetemi vonatkozás miatt irányítottabb volt, de már vannak spontán bejelentkező párok is.” - mosolyog az orfűi polgármester, majd hozzáteszi: „Lesznek itt esküvők, lesznek itt boldogító igenek, és reméljük, hogy az itt kötött házasságok az örökkévalóságig tartanak majd. Azt gondolom, hogy aki ezt a helyszínt választja, abban van egy olyan belső béke és nyugalom, ami előrevetíti azt, hogy a döntései jó döntések, és hosszú távra szólnak.”
Hogy milyen ez a stégkápolna?
Annyira illik a természetbe és annyira emberléptékű, hogy elsőre nem biztos, hogy feltűnik a jelenléte. A stégkápolna előtti pallók még nem éreztetik a hely erejét, pedig csak pár lépés, és a nyílt térből egy intim, biztonságos helyen találjuk magunkat. Egyszercsak feltűnik a fák erezete, a gerendák közt átkandikáló sás aranyzöld levelei, a velünk lévő ember szája szögletében egy mosoly vagy a kézfején egy ér. Közben a tó felől áramló szellő végigsimítja az arcot, a hullámok hangja pedig olyan, mint egy megnyugtató ringatás. Ez a fészek – nagyon találó az elnevezés! - nem zárt, sőt, a szomszéd stégen halászók beszélgetése, a közeli kempingben játszó gyerekek zsivaja is beszűrődik ide. Kitekintve gyönyörű panorámává nyílik ki a táj, a Mecsek körbeöleli a felhőket tükröző tavat. Ezekhez az érzésekhez képest lenyűgöző az építmény egyszerűsége.
Az első igen
Szép szimbólum, hogy az elsők, akik a stégkápolnában mondták ki az igent, az egyetem két különböző karához kötődnek: a vőlegény a Bölcsészettudományi Karon oktató, a menyasszony a Műszaki és Informatikai Kar volt hallgatója. Régóta keresték a megfelelő helyet az esküvőjükhöz. Mikor rátaláltak, és beleegyeztek, hogy az az avatással egy napon legyen, a PTE Kutatás- és Innovációfejlesztési Főosztálya nászajándékként megszervezte számukra az egész eseményt. A ceremónia után a pár egy táblácskát is felszerelt a PTE NEST előtt álló oszlopra, hogy ezzel hagyományt is teremtsenek. Augusztus 25-re már bejelentkezett egy pár, akik a PTE NEST stégkápolnában szeretnének házasságot kötni, de vélhetően még többen lesznek.
Előremutatás
„Sok kapcsolódási pontunk van a Pécsi Tudományegyetemmel. Sokszor jönnek ide gyakorlatra a geográfushallgatók, kutatásainkba is bevonjuk őket, az építészhallgatók mérőtáborokba járnak hozzánk, de ez a mai esemény lépés egy szorosabb kapcsolat felé. Jó érzés volt azt is olvasni, hogy az egyetem költségvetésében az egyik sorában egy olyan kis falu, mint az ezer fős Orfű, megjelenik. Szeretjük, ha Orfűn történik valami, főleg, ha az ennyire jó.” - mondja Füziné Kajdy Zita, Orfű polgármestere.
“Az innováció olyan pici, természetesen egyszerű dolgokban is megnyilvánulhat, ami sokszor karnyújtásnyira van. Amikor felfedeztük a Nest létét, nagyon tetszett nekünk az, hogy nemcsak papíron született meg, hanem a maga fizikai valójában is megvalósult. Letisztult és összetett tér, melynek egyenes vonalai magában foglalják a természetet.” - nyilatkozta Hierholcz Nikolett, a Pécsi Tudományegyetem Kutatás- és Innovációfejlesztési Főosztályának vezetője, majd hozzátette: “Fontosnak tartjuk ezeket az eseményeket, hogy az emberekben tudatosuljon, hogy az innováció sokféle alakban manifesztálódhat:
lehet egy formatervezett kanál, medicina vagy akár egy építmény is. A PTE-nek ez is egy arca, ez is a PTE. Szerettük volna, ha ennek az átadóját az innováción keresztül tudjuk láttatni, ezért szerveztük ezt az ünnepséget. Szeretnénk több kart segíteni azzal, hogy fókuszt helyezünk rájuk, mégpedig nem csak egyszeri, pontszerű figyelemmel, mert az nem jelent valós segítséget. Folyamatos kapcsolatot és jelenlétet generálunk: például a Művész Pénteket is szeretnénk többször ismételni. A Nest átadót követi kétféle játék is: az egyik egy, a jövő héten induló fotópályázat, amit azért hívtuk életre, hogy az emberek jöjjenek el ide, és fizikailag éljék meg azt, hogy az innováció hogyan tud helyet találni a természetben, illetve egy kvízjátékot, mely a tudás disszeminációjáról szól, témája elsősorban az innovációs gondolkodásra való nevelés.”
Forrás: univpecs.com
hírek innen, onnan
Egerészölyv repült egy járókelőnek Budapesten
Nem mindennapi találkozás a fővárosban.
Új ügyvezető kerül a Sárvári Gyógyfürdő élére, váratlan fordulat után döntött a testület
Rövid időn belül újra napirendre került a Sárvári Gyógyfürdő Kft. ügyvezetőjének kinevezése. A képviselő-testület végül...
Herceg Erika kitálalt a gyerekkoráról: „Két láda paradicsomot adtam el naponta”
Herceg Erika, a Megasztár zsűritagja és a VIA Gra egykori tagja őszintén mesélt kárpátaljai gyerekkoráról.
10 bikini és alakformáló fürdőruha, ami évekig jó befektetés lesz
Nem kell minden nyáron teljesen lecserélned a strandgardróbodat! A tökéletes bikini vagy fürdőruha nemcsak egy szezonra szól, hanem lehet...
Az olasz védelmi miniszter munkát ajánlott a frissen kirúgott Fedorovnak, az oroszok szerint jó, hogy nem Bin Ladent kérték meg, hogy adjon tanácsot
Igazi lélekmelengető történet van kibontakozóban! Ki hitte volna, hogy egy júliusi hétvégén egy hírben szerepel Mihajlo Fedorov volt...
Percenként 300 ezer pelenka a szemétben: a tudósok erre kérik a szülőket
Egy új kutatás szerint a szülőknek a környezeti terhelés miatt előbb kellene bilire szoktatniuk a gyerekeiket. A tudósok szerint a szokás...
Koszosabb, mint a vécéülőke – a konyhád legveszélyesebb tárgya valószínűleg nem az, amire gondolsz
A vágódeszka puszta leöblítése súlyos higiéniai kockázatot jelent a konyhában. A barázdákban megbúvó ételmaradékok ideális...
Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása.
Toroczkai: A volt miniszterelnök még mindig nem értett meg semmit a választási vereségből
A Mi Hazánk elnöke a Fidesz által létrehozott választási rendszert okolta azért, hogy „önkényuralmi rendszert” építhet ki a Tisza...
Forsthoffer Ágnes szerint mindenki tudja, hogy nincs ingyenebéd, ezért visszautasította a füredi Anna-bál tiszteletjegyeit
Felkérték arra is, hogy legyen a bál fővédnöke, de visszautasította.
Visszavonták a Mészáros-csoport hulladékfeldolgozójának engedélyét
A másodfokú környezetvédelmi hatóság visszavonta a Vértesi Környezetgazdálkodási Kft. oroszlányi telephelyének környezetvédelmi...
Októberben érkezik a vadonatúj Smart
Visszatér a gyökereihez a márka, újra lesz parányi kétüléses modelljük!
Sport
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández
Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.
Megegyezett a középpályással a Manchester City, 90 millió euróért érkezhet
Fél Európa őt akarja megszerezni.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját
Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.
Bulvár
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát
Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem
Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz
Eltűnik a 6-os kiszerelésű zsugorfóliás csomagolás a boltokból – Erről döntött az Európai Unió
Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.
„Számomra tabu, hogy előbb megkérdezzem” – Kötelező vagy gond, ha a partner engedélyt kér valamire?
Valakinek teljesen természetes, másoknak eszébe sem jut – de vajon hol a határ az autonómia és a párkapcsolati tisztelet között? Olvasóink tapasztalatai meglepően sokszínű képet festenek.
Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú
Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is
Budapesten minden negyedik, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csak minden nyolcadik lakosra jut egy regisztrált vállalkozás
Magyarországon 2026. március végén az egy évvel korábbival megegyező számú, 1,8 millió vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”
Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek
Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






