Átadták az idei Baranya Megyei Prima Díjakat
A Szigetvári Zrínyi Miklós Fúvószenekar, Hábel János és Megyimóreczné Schmidt Ildikó kapták az elismerést
A VOSZ Baranya Megyei Szervezete folytatta korábbi elhatározását, mely szerint a területi Prima Díjátadó gálákat a megye, Pécsen kívüli jelentősebb városaiban rendezte meg, idén pénteken, Szigetváron, a Vigadóban.
hirdetés
A díjátadó gálán Tímár Lajos, Baranya megyei elnök többek között megemlítette, hogy idén éppen 30 éves a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége. Mint elmondta, a hazai vállalkozások helyzete – reálisan nézzük – „semmiképpen sem mondható üdvözítőnek”. A munkaerőhiány, a bonyolult közbeszerzések, valamint az élő munkára rakódó bérterhek egyaránt nehezítik a fejlesztést, a sikeres fejlődést. – Különösen Baranya megye vállalkozói, főként a mikro- is kisvállalkozói vannak rendkívül nehéz helyzetben – tette hozzá.
Tímár Lajos – utalva a tavasszal elhunyt Demján Sándor gondolataira – hangsúlyozta, a területi Prima Díjazottaknak és Év Vállalkozóinak elismerése azért is figyelemreméltó, mert azokat a helyi vállalkozások adományozzák a helyei vállalkozásoknak, valamint a tudomány, a művészetek, a kultúra, az oktatás kiemelkedő szereplőinek.
A gálán felszólalt még a rendezvénynek otthont adó Szigetvár polgármestere, Dr. Vass Péter, valamint Lovassy Tamás, a Prima Primissima Alapítvány delegáltja is.
Idén is hárman részesültek Prima Díjban: a Szigetvári Zrínyi Miklós Fúvószenekar; Hábel János író, kutató, a Lenau Ház korábbi vezetője, valamint Megyimóreczné Schmidt Ildikó zenetanár, több, neves tehetség, mint pl. Boros Misi oktatója.
Az idei évben alapított Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjjal pedig a VOSZ Baranya Megyei Szervezete a Pécsi Püspökség turizmusfejlesztési munkáját ismerte el.
Év Vállalkozója Díjak
Az eseményen adták át hagyományosa az Év Vállalkozója elismeréseket is. Idén a VOSZ Baranya megyei elnöksége ezzel a díjjal tüntette ki a mindszentgodiasi CAADEX Kft. ügyvezetőjét, Szanyi Gábort, a hoboli székhelyű Pap és Papp Kft. ügyvezetőjét Papp Imrét, valamint Teleky Zoltánt, a bólyi Kiskastély étterem üzemeltetőjét.
A VOSZ megyei szervezete ezek mellett országos Év Vállalkozója Díjra jelölte Biros Leventét, az Onlinemárkabolt Magyarország Kft. ügyvezető igazgatóját, valamint Marczi Gábort, a Gant Pécsi Kesztyű Kft. ügyvezetőjét.
Baranya Megyei Év Vállalkozói
Szanyi Gábor
A CAADEX Kft. egy 1994-ben alapított, családi cégcsoport legfiatalabb tagja, mely cégcsoport meghatározó beszállítója jelenleg is több hazai és nemzetközi nagyvállalatnak, mint például a Prímagáz Zrt., Mol Nyrt., Total Hungaria Kft., Bramac, Bosch, Siemens. – 100%-ban magyar tulajdonban lévő vállalkozásunk a szakértelem és az innováció összehangolásával segíti megrendelői munkáját – mondta a cég ügyvezetője. Szanyi Gábor hozzá tette, céljuk, hogy tapasztalataikkal és szaktudásukkal hozzásegítsék megrendelőiket olyan szerkezetek, épületek és gépek megalkotásához, melyekkel élhetőbb tereket, gazdaságosabb üzemeltetést, biztonságosabb munkavégzést és környezettudatosabb hétköznapokat tudnak létrehozni szerte a világban.
Papp Imre
Az agrártevékenységgel foglalkozó Pap és Papp Kft. ügyvezetője, Papp Imre Hobolon kezdett el gazdálkodni a rendszerváltás után, testvérével összefogva. Később szülői kárpótlási jegyek segítségével már 100 hektárnyi területet műveltek, amely mára 500 hektárrá növekedett, de ebből 300 a vállalkozás saját tulajdonban is van.
Teleky Zoltán
Teleky Zoltán baranyai vendéglátós és országosan elismert chéf. Szakács képesítését a pécsi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában szerzett. Szakmai gyakorlatát a Pezsgőház Étteremben töltötte, ahol szakács, majd konyhafőnök is volt, miközben a Tenkes Csárdában is dolgozott. Kemény, kitartó munkával, folyamatos tanulással, szakmai önfejlesztéssel fokozatosan küzdötte fel magát a szakmai ranglétrán.
Első bisztróját az Expo Centerben nyitotta meg 2009-ben. Céltudatos, maximalista hozzáállása, szakmai alázata hozzájárult az elmúlt években több étterem sikeréhez.
A Teleky Bistro, a Room Bistro, a Teleky Catering és a Zsolnay Étterem minden szakmabeli és sok gurmé vendég számára ismerős nevek. Vendéglátóipari vállalkozóként mindig is fontos volt számára a minőségi alapanyagokból, változatosan és igényesen elkészített étel. Mindennapjaiban arra törekszik, hogy értéket teremtsen, példát mutasson, teret adjak a fiatalabb generációnak, de legfőképpen, hogy elégedett és visszatérő vendégeket lásson maga körül.
Nemrégiben, sokéves szakmai tapasztalata és elért sikerei alapján őt kérték fel a bólyi Kiskastély Vendéglő kialakítására és hosszú távú üzemeltetésére.
Munkatársai folyamatos fejlesztése által arra törekszik, hogy egyensúlyt teremtsen a munka és a magánélet között. Igyekszik egyre több minőségi időt tölteni feleségével és 3 gyermekével.
Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díj
Az Európa Unió pályázati támogatása által 2015-ben kerültek átadásra a Pécsi Egyházmegye meghatározó épületeit érintő turisztikai fejlesztések, melyek három fő földrajzi területet érintettek: Pécs belváros, Máriagyűdi Kegyhely, Püspökszentlászló.
A Pécsi Püspökségi brand alatt, önálló cégként szervezte újra az egyházmegye turisztikáját. A korábbi működtetési formát egy saját gazdasági társaság váltotta fel, melynek tevékenysége a turisztikai pályázatában létrejövő egységek működtetése mellett, a képzett látogatófogadás, a megvalósuló programok koordinációja, szakmai előkészítése, a szállás egységek üzemeltetése, valamint a tevékenységhez kapcsolódó marketing-kommunikációs feladatok végzése. A turisztikai látogatást a Pécsi Püspökség szolgáltatásai egészítik ki; idegenvezetések, termékfejlesztés, saját kávézó, a Püspöki Pince borkóstolói, a gyermekek számára kialakított múzeumpedagógia tartása. A termékkínálatot a helyi kézművesek, cégek bevonásával saját arculattal kialakított ajándéktárgyak alkotják; melyek felépítésében, kivitelezésben és az árusítás körülményeiben is minőséget mutat fel és szellemiséget sugároz. A múzeumpedagógiai tevékenység a látványosság, élményszerűség, aktivizálás jegyében ismerteti meg a valódi értéket jelentő művészet és a hit alapjainak megértését a püspökségi épületegyüttesek gazdag freskói, szimbólumai, műtárgyai mentén. A létrejött kft. egyszerre közönség-orientált és misszió-orientált; nagy hangsúlyt helyez a közvetítés módjának megfelelő megválasztására, az értéket őrző és létrehozó egyházmegyére. Az újraszervezett turisztika mentén a látogatószám megduplázódott, s jelentős szerepet tölt be új munkahelyek létrehozásban, szakiskolai és egyetemi gyakorlóhelyé válásában.
A Pécsi Egyházmegye turisztikai fejlesztése nagyobbra nyitotta kapuit a látogatók előtt, s számos épületet, értéket tett láthatóvá, tett közös kinccsé, melyek szorosan kapcsolódnak a múlt alkotó emberének életéhez, miközben létrejött egy új, hitéleti, turisztikai és kulturális intézményrendszer, amely a Püspökség eredeti hivatásának szolgálatában áll, s ugyanakkor képes megfelelni a XXI. század magas szintű idegenforgalmi és turisztikai elvárásainak is.
Papp Imre, Pap és Papp Kft. (Baranya Megyei Év Vállalkozója), Bozóky Anita turisztikai főmunkatárs, Pécsi Püspökség (Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díj), Teleky Zoltán, ZOBA-TREND Kft. (Baranya Megyei Év Vállalkozója), Szanyi Gábor, CAADEX Kft. (Baranya Megyei Év Vállalkozója), Biros Levente, Onlinmárkabolt Magyarország Kft. (Országos Év Vállalkozója), Marczi Gábor, Gant Pécsi Kesztyű Kft. (Országos Év Vállalkozója), Megyimóreczné Schmidt Ildikó, Hábel János, valamint a Szigetvári Zrínyi Miklós Fúvószenekar tisztelebeli elnöke, Dr. Theisz Éva és alapító-karnagya, Deichler András, Baranya Megyei Prima Díjasok. |
Országos Év Vállalkozója elismerésben részesültek
Biros Levente
Vidéki cukrászból lett cégvezető. A válságban tönkre ment, de a mínusz negyven millióból egy szemléletváltással felállt, majd egy közel három milliárdos árbevételű, pécsi székhelyű online céget épített fel – írja Biros Leventéről a Kosárérték.hu.
Az onlineMárkabolt ma már az ország legnagyobb háztartásigép webáruháza. Magyarországon minden 10. neten eladott mosógépet náluk vásárolják. Víziója a „Mindig Többet Adni” a munkatársaknak, vevőknek, partnereknek, családnak, az országnak. Az újrakezdésről szerzett tapasztalatait szemléletváltó mentorprogramja keretében, egyfajta küldetésként, ingyen adja át a megrekedt, kitörni vágyó cégvezető társainak.
Marczi Gábor
A több, mint másfél évszázados pécsi kesztyű történetében már komoly dolog kitűnni Ebbe a történetbe írta be magát Marczi Gábor is. Pl. az alapító, Hamerli János indításként 33 évig volt felelős cégvezető. Marczi Gábor már ezüstérmes az örökranglistán: 25 éve vezeti a családi vállalkozásukban cégüket. Figyelembe véve az iparág jelenkori taktikai lépéseit, különösen kiemelkedő teljesítmény. Másrészről Déri János a Hunor marketingese a siklósi várban tudta megnyitni a pécsi kesztyű múzeumot. Marczi Gábor tavaly Pécs belvárosában a Janus Pannonius Múzeummal együttműködve, de saját kockázatára nyitotta újra. Különösen örömteli, hogy a gyűjteményt sikerült jelentősen kibővítenie és olyan látogató központtá fejlesztenie, ahol a múzeumi kiállítások mellett működés közben lehet megnézni a kesztyűgyárat. Sőt Pécsi Kesztyű Klaszter elnökként elérte, hogy az egymással versengő felek összefogásával, Pécs legszebb üzletének minősített Pécsi Kesztyű Márkaboltban, 5 pécsi kesztyűmanufaktúra kínálatából lehet a vásárolni.
hírek innen, onnan
Videón, ahogy Orbán Viktort kérdésekkel provokálják, majd úgy tesz, mint aki nem hallja
Hozta a formáját a kormányfő. (Belföld)
Fejvesztve menekülnek az örmények Hegyi-Karabahból, döbbenetes, ami ott történik
Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, az Azerbajdzsán által 30 év után visszaszerzett Hegyi-Karabahban hétfő este egy üzemanyagraktárban...
Ezt rontja el rengeteg magyar vállalkozó: küszöbön a főszezon, könnyű lecsúszni most erről
Az alulbiztosítottság akkor következik be, ha a szerződésben szereplő biztosítási összeg elmarad a biztosított vagyontárgy tényleges...
Miklósa Erika: „A tehetség nem elég, kell hozzá szorgalom, a tanulni tudás és akarás”
Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes a The Voice tehetségkutató coacha. A gyönyörű szoprán énekesnőnek azonban kezdetben teljesen...
Idősek világnapja - Közös sétát tartottak az idősek világnapja alkalmából
Cél, hogy minél több gyaloglóklub alakuljon az országban.
A csecsen vezető, Kadirov büszke arra, hogy a fia megvert egy Korán-égetőt: "helyesen cselekedett."
Ramzan Kadirov csecsen vezető egy hétfői Telegram-bejegyzésében elismerte, hogy fia, Adam korábban megverte a Korán elégetésével vádolt...
Dodonai nyilatkozat a Magyar Bankszövetségtől
Minden gazdasági szereplő érdeke a gazdasági recesszióból való kilábalás. A bankszektor felkészült arra, hogy elvégezze az ebben rá...
Ákost éneklő Orbánnal és makogó Kósa Lajossal reklámozzák a Sztárban Sztár leszek! című műsort
Két videó is megjelent a miniszterelnök TikTok-csatornáján, mindkettőben slágereket vágnak össze a korábbi adások felvételeivel,...
Két gyermek és egy unoka maradt a meggyilkolt magyar bokszbajnok után
Emlékkoncertet szerveznek!
Itt az MNB várva várt kamatdöntése
Kedden is összeült a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa. Elemzők a kamatcsökkentési ciklus megkezdésére számítottak.
Olcsóbb távhő jöhet, változtatás készül a napelemeseknél
Az 53. Nemzetközi Gázkonferencián derültek ki részletek.
A ChatGPT megtanult beszélni és látni
Új képességekkel ruházták fel a világ legismertebb generatív mesterséges intelligenciáját, a ChatGPT-t. A szoftvert mostantól képek és...
Sport
Szoboszlaival továbbra sem tudnak betelni: a sarkazása egy szerelmi előjáték!
„Röhejesen jó játékos, egy évtizedre megoldja a gondjainkat.”
„Ezt az embert a magyar futballból ki kellene tiltani" - állítja Cs. Györgyről az Újpest női szakágvezetője
A cégén keresztül a Honvéd futballcsapatának női szekciójával nyáron együttműködési megállapodást kötő, csalásért 3,5 év börtönre ítélt menedzser, Cs. György más kluboknál is próbálkozott, de elhajtott
Úgy megalázták a Bayern Münchent, mint még soha
Egy hihetetlen kiesés története.
Tragikus balesetben meghalt a magyar sportoló
Jordániában tartózkodott egy hegymászó csoporttal.
Felfüggesztették a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát
Bejelentések érkeztek a szakember magatartásával kapcsolatban.
Reagált a nemzetközi szövetség Losonczi Dávid elcsalt világbajnoki döntőjére
A magyar birkózó a bírók súlyos tévedése miatt maradt le a vb-aranyéremről.
Beismerés: a nemzetközi szövetség elnöke bocsánatot kért a bíráskodás miatt Losonczitól
A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában szereplő Losonczi Dávid vasárnap 8:7-re kikapott Ali Cengiztől a birkózó-világbajnokság döntőjében. Csakhogy Losonczi az elsöprő többség szerint két vállra fek
Botrány a birkózó vb-n: a szövetség felülvizsgálatot kért Losonczi Dávid elcsalt döntője miatt
A magyar birkózó két vállra fektette ellenfelét, csak a pontozóbíró, és a szőnyegelnök nem akarta észrevenni a nyilvánvalót.
Máshol rendezik a magyar válogatott Eb-selejtezőjét
A mérkőzést november 16-án rendezik meg.
Az elhunyt magyar rendőr családján segít Lőw Zsolt
Az esztergomi robbantás áldozatának családjának gyűjt Lőw Zsolt és a Bayern München.
A lánya mellett lőtték le a klubelnököt a vesztes meccs után
Felfoghatatlan tragédia történt.
Mr. Tus: Ez tus volt
A 22 fős magyar válogatott 3 éremmel, 2 olimpiai kvótával, valamint 33 győzelemmel és 27 vereséggel zárt a belgrádi vb-n.
Bulvár
Összetörten közölte a szomorú hírt Bruce Willis felesége
Szívszorító szavak.
Orbán Viktor hosszú idő után egyszer csak felnézett és kimondta: Gyurcsány
Politikai elemzőkkel próbáltuk megfejteni, mi állhat a dolog hátterében.
Bekapcsolva maradt a Momentum elnökének mikrofonja a parlamentben, kínosan elszólta magát
„Hú, ezt nagyon elb*sztam” – értékelte saját felszólalását Gelencsér Ferenc.
Órákig lógott holtan egy XVII. kerületi ház oldalfalán egy nő
Estefelé vették észre az élettelen testét.
193-mal előzte meg a rendőröket egy férfi Tolnában, aztán kártyával rendezte a 260 ezres bírságot
Nyolc büntetőpont is járt a manőverért.
Korszakhatárt jelez, hogy Orbán nekiment Matolcsynak a parlamentben
Miután múlt héten Matolcsy György élesen kritizálta a kormányzat gazdaságpolitikáját, ezúttal olyan helyről kapott hasonlóan éles választ, ahonnan korábban nem.
Ezeket a növényeket mindenképp metszd meg még az ősszel.
A levendula, a gardénia és a hortenzia is meghálálja, ha ezt nem felejted el az ősszel!
A szlovákiai magyar párt vezetője élő adásban tagadta meg a Fideszt
Forró Krisztián szerint a magyar kormánypárt nem stratégiai partner.
Az olcsóbb, olasz paradicsom szörnyű titka
Sajnos nem valami csodaszerről van szó, ami ellenállóvá teszi a paradicsomot az időjárás viszontagságaival szemben.
A 46 éves Epres Panni átlátszóban lépett a vörös szőnyegre: Milánóban ennyire dögös volt
Epres Panni az olasz divathét keretében nagyon dögös összeállításban lépett a vörös szőnyegre.
Döbbenetes jelenséget kaptak lencsevégre a Tiszán: ezért lehet veszélyes
Hihetetlen látvány!
Újabb százmilliós állami támogatás nyomai vezetnek az elmúlt évek legnagyobb számlagyárába
A külügy 288 milliós átutalása után 135 millió forintos állami kezességvállalásról született döntés, ám banktitokra hivatkozva nem árulják el, hogy végül az adófizetők állják-e a számlát.
blogmorzsák
Egy korszakalkotó tanár
Rátz László, a Nobel-díjasok tanára különös képességgel ismerte fel a tehetséges diákokat.
"Az Újszövetség szerves folytatása az Ószövetségnek"
A jézusi tanítás köszönőviszonyban sincs az ószövetségi zsidó törvényvallással, valójában annak antitézise.
Nem túl szexi téma, de fontos tudni
Hogyan pisiljünk „rendesen”? Mik az alapszabályok és a leggyakoribb problémák?


- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.