Ezt olvasta már?

Férfi kosárlabda NB I - Szombathelyen kapott ki a Pécs

Az élcsoporthoz tartozó Pécs hét ponttal kikapott Szombathelyen a férfi kosárlabda NB I szombati játéknapján.

0

Átütő erejű előadás Marosvásárhelyről Pécsett

Az utóbbi évek egyik legjelentősebb, határon túli előadásaként méltatja a kritika a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tavalyi bemutatóját, a Rendezés című produkciót, melyet maga az író, Bartis Attila állított színpadra.


hirdetés

Ezt láthatja a Pécsi Harmadik Színház közönsége novemberben két alkalommal: 6-án és 7-én este hét órakor.

A teátrum a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében, 2008-ban indította el a ,,Határtalan város – Határtalan színház” sorozatot azzal a céllal, hogy azokat a külhoni magyar társulatokat, amelyek szakmailag kiemelkedő színvonalú előadásokat hoznak létre, megismertessék a pécsi közönséggel, folyamatos bemutatkozási és játszási lehetőséget teremtve számukra, Pécset a határon túli magyar társulatok állandó magyarországi játszóhelyévé avatva. Eddig 18 társulat közreműködésével 44 produkcióból 202 előadást tartottak. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata most első ízben vendégszerepel náluk. A nagy múltú teátrum előadása attól is különleges, hogy a marosvásárhelyi születésű Bartis Attila nemcsak írója a darabnak, hanem rendezője is. Műve egy író-rendezőről szól, aki megírja, mi történik a halála után a környezetével. ,,Arról szól, hogy a kimondhatatlan dolgok teszik tönkre leginkább az életünket – avat a részletekbe a szerző. – A főhős mindenki helyett kimondja azokat a titkokat, amiket nem lenne szabad kimondani. És közben tisztában van azzal, hogy ebbe ő is belepusztul. A kimondható-kimondhatatlan játéka, az elfojtás romboló ereje nagyon fontos ebben a történetben, amely közvetlenül a rendszerváltás után játszódik, de bármelyik századba átemelhető.”

A 2016 januárjában bemutatott előadást a kritika az utóbbi évek egyik legjelentősebb színházi eseményeként emlegeti. Kaáli Nagy Botond a Helikon hasábjain így fogalmaz: ,,Bartis Attila drámája tobzódik a nagyszerű fordulatokban, pergő jelenetekben, a látszólag egyszerű, de roppant súlyos és egy sokat tapasztalt ember bölcsességét tükröző vitákban, veszekedésekben, párbeszédekben. Ismeri a csend hatalmát és tudja, hogy mikor kell használni azt. Ismeri a fogak között kisziszegett igazság erejét, a néma, de fájdalomba torzult arcok mögötti tragédiák megjelenítésének módját, miközben egy percig sem válik giccsessé, ömlengőssé. De rendezőként mindeddig nem jegyezhettük. Most már igen. … Egy olyan sötét, nyomasztó, mégis lebilincselően izgalmas előadást láthattunk, ahol minden kerek egész, ahol semmi sem válik idegenszerűvé, ahol a sötét harmóniája megvalósul és bennünk marad. A próbafolyamat nagyszerű trükknek bizonyult a jelenetsorok egymásutániságának biztosításához – János közülünk, a láthatatlan nézők közül rendez, mi vagyunk a kukkoló harmadik. A különböző dühkitörések és viták ellenére az előadás egészére a nagyfokú letisztultság, egyszerűség jellemző: ennek is köszönhető a szenvedés megjelenítésének, a titkok végső kimondásának, majd az ebből következő meghasonlásnak az átütő ereje.”

A nemzetközileg is elismert és sikeres marosvásárhelyi színház produkcióit Berlintől Párizsig, Bécstől Ljubljanáig, Belgrádtól Göteborgig a világon sok helyütt láthatták már a színházbarátok. A pécsiek november 6-án és 7-én ismerkedhetnek meg velük a Pécsi Harmadik Színházban.

 







0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Súlyemelő ob - Nagy 14-edszer, Gyurkovics 11-edszer bajnok

Az esélyesek sikerét hozta az országos súlyemelő-bajnokság vasárnapi zárónapja Szombathelyen: a férfiaknál mind a négy felső...

Svájc 0-2-ről 5-2-re verte a belgákat

Svájc be is jutott a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe. T. Hazard már a 2. percben betalált.

Havazás és mínuszok - Mutatjuk, milyen időjárásra készüljön hétfőtől

Ilyen időjárás várható hétfőtől, mutatjuk a részletek.

17 perc után már kettővel ment Belgium, végül mégis tönkreverték őket a svájciak.

Egészen elképesztő fordítást hozott össze Svájc, ezzel pedig bejutott a rájátszásba.

VV Radics vereségével ért véget a VV9 első párbaja

VV Era nyerte a ValóVilág 9 Powered by Big Brother első párbaját.

Görög vereséggel második a magyar csapat

A görög labdarúgó-válogatott nagy meglepetésre vasárnap kikapott a sereghajtó, eddig nyeretlen észt csapattól a Nemzetek Ligája C...

Hatalmas magyar esportsiker: Bereznay Dániel második lett az F1 virtuális bajnokságában

Bereznay Dániel első szezonját rögtön a második helyen zárt a Forma1 virtuális sportbajnokságában.

Az egész világ a fiatal srácok metrós mutatványán ámul - videó

Huszonhárom millióan nézték meg a videót egyetlen nap leforgása alatt.

Megijedtek az olaszok, földrengés rázta meg az országot

A helyiek közül sokan nem tudták, mitévők legyenek.

Gyermeknevelés: a szavaknál sokkal többet jelent a példamutatás

Társadalmi szemléletváltozásra van szükség a gyermeknevelésben - mondta az InfoRádióban Deliága Éva.

A nők is tehetnek azért, hogy a férfiak időben orvoshoz forduljanak

Van olyan helyzet, amikor az erősebb nem képviselőinek is inába száll a bátorsága. Például, ha prosz

Nagy Ádám: Biztos leszúrtak volna, ha nem lövöm be

Jól nézett ki egy új és bonyolult felállásban a válogatott. Szalai jobban örült Nagy góljának, mint a sajátjának.

0

Sport

Óriási botrány a mai hazai meccsen: hat piros lap villant a találkozón

Hat piros lapot osztott ki a játékvezető egy megyei másodosztályú találkozón.

Óriási katasztrófa a Makaói Nagydíjon: eltörött a pilóta gerince, öt sérült a pályán - video

A német autóversenyzőnő, Sophia Floersch autója hatalmas sebességgel elszállt egy éles kanyarban verseny közben, az F3-as Makaói Nagydíjon.

Sergio Ramos nem hagyta annyiban Lovren támadását

A Real Madrid védője szerint mindenki pontosan ott van, ahol megérdemli.

Nemzetek Ligája-meccsen káromkodott a magyar tévériporter

Jókorát káromkodott egy magyar riporter egy Nemzetek Ligája futballmeccs közvetítése alatt.

Az angolok kiejtették a horvátokat a B osztályba

A hazaiak az utolsó negyedórában fordítottak a Nemzetek Ligájában.

Nemzetek Ligája-zárás a finnek ellen és kézilabda-dömping a tévében

Minden más csak dísz lesz a durva vasárnapi sportműsorban.

Üzent hatalmas balesete után fiatal autóversenyző lány

Sophia Flörsch Makaóban a gerincét törte, de a körülményekhez képest jól van.

Vidal már le is lécelhet Barcelonából

Arturo Vidal a nyáron érkezett Barcelonába, nyilván azzal a szándékkal, hogy sokat fog játszani. Nem így lett, úgyhogy már másfelé kacsintgat.

Federer után Djokovicot is legyőzte, ő a világbajnok

Alexander Zverev nyerte a férfi teniszezők világbajnokságát.

Nemzetek Ligája: Anglia csoportgyőztes, kiestek a vb-döntős horvátok

Harry Kane vezérletével nagy fordítást mutattak be az angolok.

Magyar bunyós derekára került a WBO Interkontinentális- bajnoki öve

A szegedi Kis Máté egyhangú pontozással győzte le a finn Timo Lainét.

0

Bulvár

Hatalmas károkat okozott a jégvihar

Sokáig nem felejtik el az olasz farmerek október utolsó előtti vasárnapjának éjszakáját, amikor szokatlan erejű jeges vihar csapott le az országra.

A buszvezető úgy móresre tanította a tahó mercist, hogy soha nem felejti

Nyomjon féket, akinek két anyja van - gondolta a buszvezető, és cselekedett.

Orbán elmebetegségéről nyilatkozott egykori politikustársa

Pető Iván adott interjút a Népszavának. Az egykori Szdsz meghatározó politikusa elmondta a véleményét Orbán Viktorról is.

Azonnal megkapja jutalmát a paraszt Mercedes-sofőr - videó

Több olyan életveszélyes okból kifolyólag sem vezetnénk Oroszországban, amiket egy napig lehetne részletezni, azonban az esetek kis hányadában nyerik el méltó büntetésüket az ilyen sofőrök. Legutóbb egy busz elé vágó Mercedes ML terepjárót viszont utolért a karma.

Le akarta kevertetni vendégét Bochkor az adás közben

Bochkor Gábor ebben a műsorban is hozza magával kritikus, provokatív stílusát és természetesen az elmúlt hét legérdekesebb híreit. 4 vendég, 5 nézőpont: szórakoztató beszélgetés az ország legjobb arcaival, ahol kiderül, ők hogyan látják a világot. #Bochkor ma este 20:10-kor az ATV-n.

Annyi a víz a sivatagban, hogy még fürdeni is lehet benne.

Hihetetlenül szép természeti csoda.

3-an is kiestek az X-Faktorból - A nézők nagyon kiakadtak a mentorokra

Az X-Faktor első Élő show-jában elszabadultak az indulatok, amikor a mentorok értékelték a produkciókat. A kommentelőket is megosztották a döntéseik.

Caramel felesége, Szilágy Szilvi visszatért 7 hónap után - Első fotó kislányukról, Szofiról a betegség óta

Szilágyi Szilvi hosszú hallgatás után Instagramon adott hírt kislánya állapotáról

Az, hogy mikor fekszel le aludni, sokat elárul rólad

Nem mindegy, hogy éjjeli bagoly vagy hajnali pacsirta vagy: mindkettőt más jellemzi, és most megtudhatod, rád mi igaz!

Magyar József megölte a feleségét és megbűnhődik érte

Óriási sikerrel mutatták be a Nemzeti Színházban szombaton Hobo és Vidnyánszky Attila darabját.

blogmorzsák

Ritkán látott képek az 1965-ös New York-i áramszünetről

A svájci fotós képei közel negyven évig egy dobozban hevertek, csak 2004-ben kerültek elő.

Princz Gábor és Fenyő János párbaja

Miként jelent meg Fenyő János lapjában, az, hogy sokkal több pénzt vittek ki a Postabankból, mint ahogy azt bevallották?

Amitől úgy fél tőle a kormány, mint ördög a tömjénfüsttől

Most a Kúrián a sor, hogy döntsön. A kor­mánynak persze még ez sem tetszene.

Szuperhős-bohóckodás helyett a valóság

Kemény borítós, durva nyelvezetű neo-noir képregény, a Marvel és a Netflix Jessica Jones-sorozatának ihletője.

Nyílt levél az oktatási államtitkárhoz

Tényleg azt gondolja, hogy azok a pedagógusok, akik még a pályán vannak 90%-ban csak a fizetésért csinálják?

Tatán nem lesz többet tűzijátékozás szilveszterkor

Elsősorban a vízimadarak miatt született ez a szabályozás, de rengeteg más vadon élő állatot és házi kedvencet is megóv.

A férfi agy és a női agy

Csak az elmúlt évtizedekben kezdhettük megfigyelni az agyunkat működés közben.

5 érdekesség Kossuth Lajosról

Történelmünk egyik legkiemelke­dőbb alakjának életútjában sok érdekesség bújik meg. Ezek kö­zül ötről talán nem is olvastál.

Gördülő elegancia: Avions Voisin C28 Cabriolet

A zseniális műszaki megoldáso­kat a legszebb karosszériafor­mák­kal ötvözték. A C28 típusból csupán négy darab készült.

20 hatalmas dal a 80-as évekből, amit azonnal felismersz

Dalok, amiket az is felismer, aki 20 évvel később született.

A Black Friday pszichológiája

Egy kis önismeret, egy kis önura­lom és utána indulhat a buli.

Ezért ne hagyd soha a mobilod éjszaka a töltőn

Mindenki így csinálja, pedig sok keserűséget meg lehetne spó­rol­ni vele. Tippek, trükkök, mítoszok.

0






0