Ezt olvasta már?

0

Augusztus 20. - Ünnepel az ország, ünnepel Pécs is

Idén elmarad a tüzijáték

Az Államalapítás Ünnepe hazánk legősibb nemzeti ünnepe, Szent István király ünnepének napja. A keresztény magyar államalapítás, a magyar állam fennállásának emléknapja. Az új kenyér ünnepe.

Eredetileg augusztus 15-ére – István király törvénykezési napjának és egyben halálának évfordulójára – eső ünnep, ’csak’ 1083 óta kerül augusztus 20-án megrendezésre Szent László király rendelete nyomán, hiszen ezen a napon avatták szentté első uralkodónkat.

Az egész katolikus egyházban jelentős ünnepként jegyzett nap az évszázadok során hosszabb ideig csak az 1848-as szabadságharcot követően maradt el – maga XIV. Benedek pápa augusztus 20.-át is érintő 1771-es egyházi ünnepcsökkentő rendelete is szinte azonnal vétózásra került Mária Terézia által, sőt a Szent Jobb és az ünnepi körmenet hagyománya is ekkor került Budára – bár igaz, hogy 1860-ban mikor ismét visszakerül nemzeti ünnepeink sorába, országos tüntetéssé fajult.

Az ünnep a kiegyezést követően már ismét a megérdemelt méltóságában került megtartásra, 1891-ben, Ferenc Józsefnek köszönhetően már munkaszünet napként szerepel a kalendáriumokban.

Sajnos az 1940-es évek végétől az erős egyházi tartalom miatt az akkori rezsim meglehetősen ferde szemmel nézte az ünneplést, és noha nem tiltották be, de 1949-ben új tartalmat sulykoltak bele, lévén a szocialista alkotmány elfogadásának, így a szocialista állam megteremtésének az ünneplését e napra időzítették.

Pont négy évtized telt el mire a rendszerváltás szele végre visszaállíthatta az ünnep valódi tartalmát, bár ténylegesen csak 1991-ben, az első szabad választásokat követően került vissza méltó státuszába, mikor az országgyűlés Szent István napját a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepének nyilvánította.

2006. augusztus 20-án 21 órakor, éppen a tűzijáték kezdetekor érte el Budapestet az orkánszerű széllel kísért hatalmas jégeső és zivatar. A tűzijátékra érkező másfél millió ember menekülni kezdett, azonban hatalmas pánik alakult ki a pusztító vihar közepette, amely öt ember halálát okozta.

2010 augusztus 20. – a az összefogás napja is. A Magyarországot súlytó árvizek hatalmas károkat okoztak hazánk minden területén. Sokan veszítették el otthonukat és többen kerültek kilátástalan helyzetbe. Ezért több helyen elmarad az ilyenkor hagyományos tűzijáték, és az arra tervezett összeget az árvízkárosultak megsegítésére ajánlják fel, valamint országszerte adománygyűjtést szerveznek

 

Pécsi programok:

Kossuth tér

15:00 gyerek műsorok (arcfestés, henna, lufihajtogatás, légvár, kreatív foglalkozások)

18:00 táncműsor

19:30 DRED & DORIS koncert

20:30 Váczi Eszter Quartet

22:00 Virtuális épületfestés

 

A rendezvényre a belépés ingyenes!

 

Széchenyi tér

 

15.00 Bendegúz Gyermekzug - játszóház

16.00 "Jeles napok nyáron" c. gyermekműsor Zajzon Tamással

17.00 Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó

19.00 A Tanac Táncegyüttes műsora

19.30 Szent István napi ünnepség

20.30 A Lighthouse zenekar koncertje

 

A programokra a belépés ingyenes!

 

Dóm tér

Közös éneklés VI.

19:30 - 20:00 Pécs Cantat – Európa Éneklő Kulturális Fővárosa

Vezeti: Dr. Lakner Tamás, Liszt-díjas karnagy

 

Esőhelyszín

PTE-ÁOK Aula (Szigeti út 12.)

 

Pécsi Bazilika

20.00 Ünnepi Kodály-hangverseny a Pécsi Székesegyházban

Psalmus Hungaricus – előadják a „G" vegyeskari műhely résztvevői

Közreműködik: Horváth István (tenor) és a Pannon Filharmonikusok.

Vezényel: Prof. Czifra János, a Salzburgi Dóm fő-zeneigazgatója.

 

„Angyalének" – Kodály Zoltán kompozíciói gyermekhangra

Előadják a „D" gyermekkari műhely résztvevői

Vezényel: Tóth Ferenc (Liszt-díjas)

 

Budavári Te Deum – előadják az „A" vegyeskari műhely résztvevői

Közreműködik: Rácz Rita (szoprán), Meláth Andrea (mezzoszoprán), Horváth István (tenor), Kovács István (basszus), valamint a Pannon Filharmonikusok.

Vezényel: Prof. Hon. Tillai Aurél (Liszt-díjas)

 

A koncertre minden regisztrációs jegy elfogyott!

 

I. Pécsi Utcazenész Fesztivál

Pécs leghangulatosabb sétálóutcájában, a Ferencesek utcájában az augusztus 20-21-22-ei Utcazenei Fesztiválon három helyszínen, négy stílusban (jazz, rock, blues, komolyzene) folyamatosan várják az érdeklődőket a pécsi és az ország más területeiről érkező zenészek. Díszvendég az olasz Diego Romani (violin - cselló).

Esőhelyszín: a Ferencesek utcájában a Pizzéria a Walzer Kávéház és a Krúdy Vendéglő.

Szombaton, 21-én fellép a pécsi BioRitmus Művészeti Tehetségpont, Port de Bras bemutatójával.

A szombat, mint mindig, az utca napja, reggeltől estig programokkal kicsiknek és nagyoknak (meseolvasás, játszóházak, mackó-varrás, finom sütemények és lapátos fagylalt, kézműves foglalkozás, bor és pálinka kóstolás és vásár)

Mindhárom napon kitelepülnek a Pécs-Mecseki Borút borászai, akiknél nem csak megkóstolhatjuk, de meg is vásárolhatjuk boraikat, így a város Pécs2010 fehér és vörösborát is aminek különlegessége, hogy a legnevesebb termelők közösen készítették.

 

Dottó, az éneklő kisvonat

Pécs Cantat – Európa Éneklő Kulturális Fővárosa

A résztvevő kórusok a városnéző vonaton utazva dallal töltik meg a belváros utcáit, tereit Augusztus 20.-án.

15:00 Debreceni Kölcsey Kórus

15:30 Chamber Choir „Helin” (Észtország)







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Lezuhant az amerikai hadsereg helikoptere a Hormozi-szorosnál

Egyelőre nem világos, hogy a helikoptert az iráni hadsereg lőtte-e le.

Kapitány István a leggazdagabb tiszás képviselő: Maseratija és spanyolországi nyaralója is van

A gazdasági és energetikai miniszter leadta első vagyonnyilatkozatát, amelyben milliárdos befektetései mellett egy spanyolországi ingatlant...

Új veszély jelent meg Magyarországon, miközben összeomlott az infláció

Májusban 1,8 százalékra lassult az infláció.

Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció

1,8 százalék lett a májusi infláció az áprilisi 2,1 százalék után.

A Pentagon kőkemény döntést hozott

A Pentagon feketelistájára idén eddig 15 kínai válallat került föl.

Váratlant húz az RTL: ismert politikus is szerepelhet az Árulók új évadában

Korábban még élesen bírálta a kereskedelmi csatornákat.

Devizavásárlás okosan: így használhatod ki a banki kedvezményeket

A hazai bankok a neobankok mintájára egyre több ügyfélnek biztosítanak többnyire havi 600 000 forint körüli kedvezményes devizaváltási...

Relatív elszegényedés: ezért szakadt le a nyugdíjak növekedése a bérekétől

A svájci indexálás megszüntetése az oka a nyugdíjasok relatív elszegényedésének, ugyanis a jelenlegi, inflációkövető rendszer, bár a...

Milyen legyen az új közmédia? Megszólalt Jakupcsek Gabriella

Papp Dániel távozása után egyre többen beszélnek arról, hogyan lehetne újra hiteles és nézett a magyar közmédia. Szabó Stein Imre...

Itt a hét legfontosabb adata – így reagál a forint

Májusban 1,8 százalékot emelkedtek az árak az előző évhez képest a KSH friss statisztikája szerint – ez a várakozásoknál alacsonyabb...

Íme Katy Perry dögös új párja: egy politikusba szeretett bele

Katy Perry és politikus szerelme között szikrázott a levegő a vörös szőnyegen.

Pozitív elmozdulás az ukrajnai háború lezárásában: Zelenszkij fontos részleteket osztott meg

Az ukrán elnök szerint megköszönte az amerikai küldötteknek, hogy a következő hetekben aktívan részt kívánnak venni a békefolyamat...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

blogmorzsák

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0






0