Augusztus 20. – Egész nap lesznek programok Pécsen
Számos ingyenes családi programmal – köztük bábjátékkal, táncbemutatóval, koncerttel – várják a pécsi városi ünnepség résztvevőit augusztus 20-án.
A pécsi ünnepi programokat szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. MTI-hez eljuttatott keddi közleményében azt írta: az események már délelőtt elkezdődnek a pécsi dóm közelében, a Sétatéren A kővé vált lakodalmas menet című bábjáték bemutatásával.
A MaCseK pajtaszín előadása mellett ezen a helyszínen a délutáni órákban a Tárkány Művek zenekar ad koncertet, a város főterén pedig pécsi tánccsoportok tartanak bemutatót. A Széchenyi téren ezután a Csángálló zenekar játszik.
A kenyéráldás ceremóniája délután öt órakor kezdődik a Sétatéren, majd a pécsi székesegyházban tartanak ünnepi szentmisét.
Az este további részében a Széchenyi téren este hattól a Voisingers lép fel, majd tíztől az Ed Philips & The Memphis Patrol tart rockabilly partyt, míg a Sétatéren nyolc órától Szabó Balázs Bandája lép színpadra.
mti
hírek innen, onnan
Elhagyhatja a kórházat a pápa, akit kedden műtöttek rosszindulatú tüdődaganattal
XIV. Leó vasárnap délben már imádságot mond az apostoli paloták Szent Péter térre néző ablakában.
Hadházy Ákos Orbánhoz hasonlította Magyar Pétert az uniós csúcstalálkozót követő interjúja miatt
„Szomorú interjú ez” – fogalmazott.
Visszatér a képernyőre Tóth Vera: hatalmas örömmel jelentette be, itt láthatják újra a nézők
Különleges televíziós műsor hívta fel magára a figyelmet, amely az állatbarátok számára is tartogat érdekességeket. A Viasat3-on futó...
„Nem is az életemet féltettem, hanem a kerékpárt” – így nézett ki biciklinyeregből az 56-os forradalom
Az 1956-os forradalomhoz különleges módon kapcsolódik a kerékpározás. A Heti Fortepanban ezúttal az eseményeket biciklin átélők...
A legjobb birsalma cefre készítése házilag: nem csak pálinka készülhet belőle
A lényeg a megfelelő előkészítés.
A tökéletes sült tök titka: mézédes lesz ettől az apróságtól
A tökéletes sült sütőtök elkészítésénél egy apróság sokat számít: ha nem zsúfoljuk tele a tepsit, a szeletek szépen megpirulnak,...
Hadházy Ákos Magyar Péter tévedéséről írt, a kormányfő pillanatok alatt megjelent kommentelni
Hadházy Ákos Facebook-bejegyzésben bírálta Magyar Pétert, amiért a miniszterelnök szerint az ország a határvédelem miatt fizet napi...
Ez a futball jövője? Klasszikus sárga lap helyett egy focimeccsen a játékvezető elektronikus sárga lapot mutatott fel
Az újítás a játékvezetők munkáját hivatott segíteni.
Felismeri ezeket a növényeket? Halálos veszély lapulhat a kertünk végében, csábító bogyók rejtik a mérget – Erre figyeljünk!
Fényes bogyók, különleges virágok, dús zöld levelek – aki szeret a kertben tevékenykedni, annak ismerős lehet a látvány: egy...
Valaki megmutatta a rácsok mögötti Hankó Balázst egész Budapestnek
Hatalmas felületen jelent meg a korábbi minisztert egy cellában ábrázoló kép.
Ambrus Attila és az őt elfogó rendőr különleges barátokká váltak: az ezredes intézte a zenekart is Ambrus esküvőjére
Ambrus Attila különleges barátságot ápol az őt elfogó rendőrrel. Osváth László még a Viszkis esküvőjén is fontos szerepet vállalt....
7 apró jel, hogy több egyedüllétre van szükséged, mint gondolnád
Egyre többször vágysz arra, hogy senki ne szóljon hozzád? Hét apró jelből felismerheted, mikor lenne szükséged több csendre és egyedül...
Sport
Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották
Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.
Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban
A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.
Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik
Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.
Hansi Flick agyondicsérte: visszaveheti az FC Barcelona a három éve eladott játékosát
Megvan ehhez a szerződéses joguk is.
A Külügyminisztérium segítsége kellett hozzá? Kerkez Milos lekerült az Ukrajna ellenségei listáról, de édesapja továbbra is szerepel rajta
Fordulat történt a labdarúgó ügyében.
Hatalmas balhét csapott a világbajnok – az FC Barcelonánál köthet ki
Tettek és következmények.
Váratlanul kitették a keretből új csapatánál a magyar légióst
A szakmai stáb döntése volt.
Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga
Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt
Akár Puskás-díjas is lehet a fantasztikus gól, amihez hasonlót ritkán látni
Nem igazán láttuk jönni, hogy egyszer az iraki bajnokságban történtekről írunk, de most eljött ez a pillanat.
Hiába küzd a dobogóért, belső feszültségek miatt lemondott az NB I-es újonc edzője
Az azonban most még kérdéses, valóban lesz-e edzőváltás.
Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések
A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt
„Alkalmatlan a topfutballra” – itt a dokumentum, ami kis híján elpusztította Lionel Messi karrierjét
Akadt edző, aki eltanácsolta a La Masiáról a 13 éves kis zsenit.
Bulvár
Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan
Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.
Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek
Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.
Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”
Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va
Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben
Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!
Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium
Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...
Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban
Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...
Az állásinterjún törvénytelen dolgot kérdeztek tőlem – ezt válaszoltam rá
Két éve ültem egy állásinterjún, amire hónapokig készültem, mire egy váratlan, törvénytelen kérdés mindent felborított. Most elmesélem, mi történt, és mit tettem volna másképp, ha tudtam volna, amit ma tudok.
Havi 220 ezer forintért járatta magániskolába a fiát, egy év után mégis kiíratta: megdöbbentő, amit tapasztalt
Minden szülő a legjobbat szeretné a gyerekének, ezért egy cseh házaspár úgy döntött, a taníttatásán biztosan nem spórolnak. Fiukat egy neves magániskolába íratták, ahol kis létszámú osztályt, különleges okt
Babakocsistul zuhant a tóba a kétéves kisgyermek, a nagymama is utána ugrott – Két kamasz fiú mentette meg őket
Két horgászó tinédzser mentett meg egy nagymamát és két kisunokáját, miután a babakocsi a mély vízbe gurult egy indianai tónál. Iskolai tudásuk segített.
Több kutatás is arra jutott, hogy már jelen van Magyarországon számos idegenhonos faj, így a biológiai invázió nem jövőbeli probléma
Terjedésükben az emberi közlekedésnek, a kereskedelemnek és a mindennapi döntéseknek is szerepük lehet.
Kellemetlen, mégis igaz lehet: az idegen civilizációk szándékosan maradnak láthatatlanok, mert nem tartanak elég fejlettnek a kapcsolatfelvételre
Az állatkert-hipotézis szerint a fejlett idegen civilizációk tudatosan rejtőznek el előlünk, egyszerűen azért, mert emberiségként még nem értük el a kívánt fejlettségi szintet.
A távolból vallotta be a miniszterelnök: „felkészítem Európát a felfordulásra”
Továbbra is határozottan eltökélt a hazájában népszerűtlen jóléti reformok végrehajtása, Ukrajna pénzügyi és katonai támogatása, valamint a szélsőjobboldal hatalomra törésének megállítása iránt Németo ..

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






