Ezt olvasta már?

0

Autószervízzel bővült a pécsi Déli Ipari Park

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy Pécs városának Déli Ipari parkjában felépült a város első teljes körű szolgáltatásokat nyújtó márkafüggetlen autószervize és műszaki vizsgaállomása, illetve versenyautó műhelye, az Amreinracing Autószerviz.

A fejlesztés megvalósulása nemcsak azért különleges, mert szolgáltatásait tekintve egyedüli Pécs városában és vonzáskörzetében, hanem azért is, mert az első és egyetlen vállalkozás, ami kizárólag magyar, és ezen belül is helyi tulajdonossal üzemel a Déli ipari parkban. A szerviz felépülése és a benne folyó tevékenység megkezdése nagy előrelépés az IPark életében, így Pécs életében is.

Az Amreinracing Autószerviz Kft. egy több évtizede alapított családi vállalkozásból nőtte ki magát, a vállalkozás tulajdonosa és ügyvezetője Amrein Tamás, aki nem ismeretlen az autós berkekben: több, mint 20 éve dolgozik autószerelőként, majd vizsgabiztosként, és egy évtizedes autóversenyzői múlttal is rendelkezik, kétszer is abszolút bajnok volt a Rally Sprint bajnokságban- mindaddig, amíg egy balesetben súlyos gerincsérülést szenvedett, mely karrierje újratervezésére kényszerítette.

Az Amreinracing Autószerviz teljes körű gépjármű karbantartási- és szerelési munkákat végez, és a legkorszerűbb műszaki vizsga állomással rendelkezik, különlegességként pedig teljes eszköztárral és szakmai háttérrel tudja biztosítani számos kategóriájú versenyautó teljes felkészítését, az építéstől a szervizelésig.







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Figyelmeztet a rendőrség: több tízezer forintos bírságot kaphatsz, ha így használod a szánkót

A téli örömök könnyen rémálommá válhatnak, ha valaki nem tartja be a szabályokat. A rendőrség most határozottan figyelmeztet: a...

Óriási pofonba szaladt bele a Real Madrid az új edzőjével

Ennél rosszabbul nem is indulhatott volna Álvaro Arbeloa madridi munkája.

Óriási gólok voltak az Arsenal-Chelsea rangadón – videó

Az első mérkőzés volt a Ligakupa elődöntőjében.

Naponta egy pohárnyi megnyugtatja a gyomrodat: Könnyen emészthető és balzsamként hat a belekre

Az író egy erjesztett tejital, amely sovány tejből készül, és sokan a tápláló összetétele, valamint a szervezetre gyakorolt kedvező...

Levelet kapnak a bankszámla-tulajdonosok, egy kedvező ajánlat is lehet benne

Január végéig kapják meg a lakossági ügyfelek bankszámlájuk éves díjkimutatását hitelintézetüktől. A Magyar Nemzeti Bank...

Minden nap kellene fogyasztanunk ezeket az ételeket: leégetik a hasi zsírt, tele vannak vitaminnal és még finomak is

Sajnos nem létezik csodadiéta, ami felgyorsítja a hasi zsírégetést. A jó hír azonban az, hogy ha egészséges táplálkozást választasz a...

Döbbenet. Másodosztályú pofozógép ejtette ki a Real Madridot

Pedig az edzőt váltó királyi gárda úgy festett, hogy kiharcolja a hosszabbítást a nyolcaddöntőben.

Gyalázatosan focizgatott a Real Madrid Xabi Alonso kirúgása után, világraszóló égés lett belőle

Álvaro Arbeola debütálása borzalmas lett a másodosztályú csapat ellen.

Gyökeres-gól és papírforma győzelem a londoni derbin

A döntőbe jutás kérdése még nem dőlt el.

Hóban is veretett egy magyar teslás

Amikor tél van, és az utak jegesek, latyakosak, egészen más szabályok szerint működik a fizika. Ilyenkor nem az számít, mit tud az autó.

Anyácska néven új nyomtatványt hozott létre a NAV

Azoknak az anyáknak, akik egyidejűleg több kedvezményre is jogosultak, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) létrehozta az Anyácska...

Sosem csalnának meg: ők hárman a leghűségesebb csillagjegyek

A párkapcsolatok egyik legértékesebb alapja a hűség. Míg egyesek számára ez természetes és magától értetődő, másoknak komoly...

0

Sport

A Fradi kikosarazta a Premier League-ből érkező 3,8 milliárdos ajánlatot Tóth Alexért

A helyi hírek szerint az angol egyesület továbbra is tárgyalásban van a zöld-fehérekkel.

A Real Madrid felköpött és aláállt azzal, hogy kirúgta Xabi Alonsót

Xabi Alonsót nagyjából fél év után kirúgta a Real Madrid. A Leverkusenben csodát tevő fiatal edzőnek elsősorban nem a gyenge eredmények miatt kellett távoznia, hanem azért, mert a Real Madrid épp azt nem adta meg az

„Elfogadhatatlan” – kiderült, mi történt a Liverpool öltözőjében Szoboszlai hibája után

Csapattársa elmondta, mit tett a magyar játékos a Barnsley elleni meccs félidejében.

Óriási bravúr: Marozsán Fábián legyőzte a második kiemeltet

Másodszor is a világranglista 13. helyezettje fölé kerekedett.

Apránként kiderül, miként romlott meg Xabi Alonso viszonya a játékosaival

Kezdettől fogva nem működött a kémia edző és labdarúgói között.

Varga Barnabás érkezése miatt is omlott össze az AEK? Az edző megtalálta a felelőst

Sorozatban tíz győzelem után jött a magyar futballista, majd két botlás.

Szalah felrúgta Manét, a balhé után még nagyobb pofont kapott

A rekordgyőztes Egyiptom keménykedésben jobb volt Szenegálnál az elődöntőben.

A magyar válogatott 15 gólos győzelemmel zárta az Európa-bajnokság csoportkörét

Hibátlan mérleggel zárt Varga Zsolt együttese, amely hat pontot visz magával.

Rejtély Tóth Alex átigazolása körül, aki az olaszok szerint kedden véglegesen döntött

A Lazio sportigazgatója, Aneglo Fabiani Spanyolországba, a Ferencváros edzőtáborának helyszínére is elutazott, de hiába.

Az EHF a magyarokat is figyelmezteti a kézi Eb előtt, hatalmas szenzáció van készülőben

A kézilabda Eb-n a mieink sorrendben Lengyelországgal, Olaszországgal és Izlanddal játszanak a csoportkörben.

Váratlan húzásra készül a Liverpool, ez Szoboszlaira is hatással lesz

A Liverpool szurkolói a sérülések után remélték, hogy januárban új játékos fog érkezni, mindezt hiába.

Bulvár

Csúnyán búcsúzik Lázár János

Novemberben sem lábalt ki a gödörből a miniszteri teendőit a választásokig felfüggesztő politikus által eddig irányított építőipar. 

Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni

Emelni kell a nyugdíjakat, erre a következtetésre jutott a HRW, amely szerint az egyszeri segélyek, mint az élelmiszerutalvány nem segítenek hosszútávon az időseknek, akiknek több mint kétharmada 2024 végéig a havi b

Elhunyt a Szomszédok és az Angyalbőrben színésze: Orosz István 76 évesen zárta le örökre a szemét

Orosz István a magyar színjátszás és szinkronszakma meghatározó alakja volt.

Meghalt a rutinműtét közben egy kismama és a babája is, mivel oxigén helyett más gáz érkezett a csőből

Varsóban egy várandós nő tervezett műtétje tragédiába torkollott: sem a kismama, sem a baba nem élte túl.

Jön a 180 fokos fordulat az időjárásban: a saját bőrünkön tapasztaljuk majd, amire álmunkban nem gondoltunk volna

Noha egyelőre még nem tágít az ítéletidő (szerdán ónos esőre kell majd számítani több megyében is), küszöbön a meteorológiai fordulat - derül ki a friss előrejelzésekből.

Megszólaltak Dudás Miki legközelebbi barátai: soha nem hallott dolgokat meséltek róla

Dudás Miki közvetlen barátai elmondták, bár küzdött a gondjaival, mindig lehetett számítani a sportolóra.

Leáll az OTP, nem juthatsz hozzá a pénzedhez, nem lesznek elérhetőek a befektetéseid sem

Fontos figyelmeztetést adott ki a magyar bank. Milliókat érint a bejelentés.

Gyakran eszel mandarint? Vigyázz. Baj lehet belőle.

A mandarin igazi vitaminbomba, de vajon tényleg jót tesz, ha naponta falatozol belőle? Összegyűjtöttük, mire számíthatsz, ha minden nap mandarint eszel, és hol húzd meg a határt!

Letartóztatták éjjel az egyik legismertebb színészt

A 24 és a A kijelölt túlélő sztárját, Kiefer Sutherlandet hétfő éjjel tartóztatták le Hollywoodban, miután a Los Angeles-i rendőrség egy fuvarmegosztó sofőrrel történt incidenshez riasztást kapott.

"Soha az életben nem megyek ide többet": Hihetetlen, mit fogadott meg Aurelio újév alkalmából

Január 26-án 21:20-tól elindul a TV2 vadonatúj, saját fejlesztésű reality-je, Eskü, megváltozom! - Aurelio, címmel. A formátum hamarosan látható epizódjaiban a bajai fenegyerek, Aurelio Onorato Caversaccio próbálja

Ezért járhatatlanok a magyar utak, megmutatták, hogy hogyan dolgoznak a hóügyeletesek

Járhatatlan, csúszós, jeges utak tarkítják Magyarországot. Sokan útnak sem mernek indulni, csak a legbátrabbak vetemednek arra, hogy elinduljanak otthonról. A Magyar Közút most egy sokkoló posztot tett, megmutatták, h

Stohl András exfelesége máris új életet kezdett a válás után: ez a férfi rabolhatta el a szívét

2025 nyarán derült ki, hogy Stohl András színész-műsorvezető öt év házasság után elválik a feleségétől. A híresség nemsokára a TV2 népszerű párkereső reality-jében, A Nagy Ő-ben keresi majd a boldogságot,

0






0