Az Árkádban mutatkozik be a ZsÖK
Ilyen még nem volt! Ókori római katonák masíroznak az Árkádban, táncművészek libbennek át a boltok előtt és közben szó szerint hajmeresztő fizikai kísérletek zajlanak a bevásárlóközpontban!
Az ország legnagyobb kulturális holdingja, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. mutatja be sokszínű kínálatát a családi programok, a turizmus, a szórakoztatás és a kultúra területéről június 11. és 17. között, a pécsi Árkádban!
Programok 0-tól 99 éves korig, ókortól napjainkig terjedő látnivalók, tánctól a zenén át a bábszínházig ívelő kínálat – megannyi élmény együtt! Ezt a komplexitást igyekszik bemutatni a ZsÖK, hogy minél többen megismerjék és élvezhessék a sokszínű szervezet által nyújtott szolgáltatásokat.
A látogatók közelebbről megismerhetik a Zsolnay Kulturális Negyed, a Kodály Központ és a pécsi világörökségi helyszínek világát, a pécsi esküvőhelyszíneket, a Zsolnay Fényfesztivál programjait, előre megválthatják jegyüket az elkövetkezendő időszak kiemelt programjaira és a szerencsekereket megpörgetve értékes ajándékokat nyerhetnek.
Mindeközben szórakoztató, ingyenes programokon vehetnek részt:
A pécsi Világörökség kitelepülésén az érdeklődők ókori római játékokat próbálhatnak ki, belebújhatnak egy római gyermek bőrébe, valamint próbára tehetik magukat a szórakoztató, időnként ügyességet is igénylő érdekes játékokban.
A Zsolnay Negyed állandó ÉlményMűhely programján most az Árkádban építhetnek észbontó szerkezeteket a gyerekek, miközben a fantáziájukat szabadon használva, játszva találnak kapcsolatot a STEAM területek (Science-természettudomány / Technology-technológia / Engineering-mérnöki ismeretek / Arts-művészetek / Maths-matematika) között.
A Zsolnay Negyed népszerű ismeretterjesztő programja, a Varázsóra az Árkádba költözik, ahol a látogatók látványos fizikai kísérleteknek lehetnek szemtanúi. Az előadók közel akkora hangsúlyt fektetnek a humorra, mint a természettudományokra, garantáltan szórakoztató élményt kínálva.
A Zsolnay Negyedben található Csoko-Láda Csokibolt és Manufaktúra tulajdonosa, Mosonyi Éva „Mi fán terem a csokoládé?” címmel tart előadást. Ennek során elkalauzol a kakaóbab ültetvényekre, valamint azt is elárulja, hogy milyen a minőségi csokoládé és hogyan kell kóstolni.
A Magyar Madártani Egyesület foglalkozásán kreatív formában ismerkedhetnek meg a látogatók a madarak világával. Kézműves foglalkozás, totó és számos érdekesség segíti a szemléletformálást, amit a Madárbarát kert címet elnyert Zsolnay Negyed is képvisel.
Koncertet ad Kéméndi Tamás harmonikaművész, a Filharmónia Magyarország felnőtt és ifjúsági koncertjeinek fellépője, valamint a Pécsi Művészeti Gimnázium és a Pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola harmonikatanára.
A Bóbita Bábszínház bábkiállítással mutatkozik be, "Vacsorázz velünk" címmel ad gyerekműsort a Hangerdő társulat, és a látogatók információs órán vehetnek részt a pécsi esküvőhelyszínek témájában, amelyen egy anyakönyvvezető is jelen lesz.
A meglepetések sora még nem ért véget, hiszen bizonyára nagy feltűnést fog kelteni a bevásárlóközpontban a Pécsi Balett Hófehérkéje és hét törpéje, akikkel fotózkodni is lehet!
Igazi családi programkavalkádot kínál tehát a ZsÖK június 11. és 17. között, a pécsi Árkádban!
Részletes programok: www.pecsprogram.hu/arkad2018
hírek innen, onnan
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
A Netflix kedvenc sorozata megint tarol, nem győzik dicsérni a kritikusok
Hibátlan kritikai értékeléssel debütált a Netflix népszerű politikai thrillerje, A diplomata negyedik évada.
Egész hegynyi javítás érkezett az új Windows-frissítéssel, van köztük hetven nagyon sürgős is
Ahogy elterjedt az AI használata, úgy nőtt a havi frissítésekkel javított biztonsági rések száma a Windowsban.
225 milliót keresett tavaly közpénzből Merkely Béla, a SOTE rektora
Közpénzes megbízásokból több mint kétszázmilliót keresett tavaly Merkely Béla.
Rendszerfejlesztés miatt állhatnak le az egyik hazai bank szolgáltatásai – ekkor kell számítani fennakadásokra
Rendszerfejlesztés miatt két alkalommal is átmeneti szolgáltatási szünetekre kell számítani az Erste Bank szolgáltatásainál október...
Milliárdokat akartak ellopni az Erste ügyfeleitől, ennyi pénzt sikerült megmenteni
21 ezer kísérlet történt, az Erste szerint csak az első fél évben 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni a csalók.
Soha nem fogyott el ilyen gyorsan a mobiltelefonok tárhelye, mint mostanában: az ok összetettebb, mint hinné
Az elmúlt évtizedekben megszokhattuk a technológiai fejlődés megszakítás nélküli ritmusát, amely a tárhelykapacitás folyamatos...
Most különösen résen kell lenniük az autósoknak, könnyen baj lehet
Ősszel különösen veszélyes lehet a vakító napsütés az utakon.
Drágulnak a régi kisautók – megjelent a szeptemberi KSH–Használtautó.hu statisztika
Egy év alatt 25,8%-kal drágult a Suzuki Swift, pedig a csaknem 16,5 éves átlagéletkorával ez a legidősebb modell a tíz leggyakrabban...
Megnyitotta első európai uniós AI-innovációs központját a Kyndryl
Megnyitotta első európai uniós AI Innovation Lab központját a Kyndryl (NYSE: KD), az üzletkritikus vállalati technológiai szolgáltatások...
Magyarországon a legdrágább a mobilozás az EU-ban
Az Európai Unióban alig van ország, ahol a hazai árszinthez mérve annyit kellene fizetni a mobilozásért, mint Magyarországon. Az Európai...
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
A lehető legrosszabb hírt kapta Mourinho: kiderült, hogy Vinícius Júniort hány meccsre tiltották el a hajhúzós piros lap miatt
A brazil szélső nem játszhat a Barcelona elleni klasszikuson sem.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Mourinhóba és Viníciusba is beleszállt az olasz foci nagyszájú megmondóembere
Antonio Cassano ezúttal sem fogta vissza magát.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
A futball 10 csodagyereke, aki még azelőtt kiégett, hogy kihozta volna magából a maximumot és feljutott volna a csúcsra
Nem könnyű a következő Messinek, Pelének vagy Maradonának lenni.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Bulvár
Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját
Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár
Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót
Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.
„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon
Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






